Képviselőházi napló, 1927. XXV. kötet • 1930. február 11. - 1930. március 12.

Ülésnapok - 1927-361

312 Az országgyűlés képviselőházának 86 mert arra, hogy benne járjanak, nem alkalmas. (Rothenstein Mór: Ez a javaslat tényleg egy csizma! — Farkas István: Egy fejelés! — Sci­tovszky Béla belügyminiszter: Szorít! — Já­nossy Gáborr: Szorít?) Igen, nagyon szorít, (Ka­bók Lajos: Fel sem lehet húzni, annyira szorít!) annyira szorít, hogy igenis, annak a lábnak, amelyre ezt fel akarják húzni, jó egypár ujját le kell vágni. (Peidl Gyula: A túlerős szorítást robbanás szokta követni! — Kabók Lajos: El­szakad a csizma, ha annyira szorít! — Jánossy Gábor: Minden mulandó a világon! — Farkas István: Látszik, hogy az urak eddig is rossz törvényeket alkottak!) (Az elnöki széket Czettler Jenő foglalja el.) Le kell vágni, amputálni kell a lábnak azo­kat az ujjait, amelyeket feleslegeseknek tarta­nak arra, hogy beleférjenek a csizmába, mert ha a teljes, egészséges és ép lábat engedik bele a csizmába, akkor ez az urak szerint túlságos gyors lépésekkel fog előrehaladni, míg í°r csonkán és amputáltan kénytelen lesz leülni és megrekedni ott, ahol most áll. Sehol a világon nem történik meg az, hogy minden egyes összetételnél, minden egyes újjá­alkotásnál az illető tanácskozótestületnek egy új szabályozást, egy új törvényt alkotnak rája; viszont az is igaz, hogy sehol a világon nem tartja magát a reakció annyira mindenen felül­állónak, hogy ezt meg merje tenni. Nálunk még csak nem is próbálja, nem is akarja kendőzni a maga szándékát; nem a belügyminiszter úr, ellenben azok a pártok, amelyeknek érdekeit ez a törvényjavaslat szolgálja, mert azok egész nyíltan hirdetik, hogy nem akarnak vörös vá­rosházát, nem akarják a felforgató elemeket, — értve alatta a szociáldemokráciát — (Jánossy Gábor: Nem azt értik alatta, hanem a bolse­vizmust! — Peidl Gyula: Azt csak mondják! — Farkas István: Azt csinálják önök közösen! — Várnai Dániel: A belügyminiszter úr érthetően megmondotta!) oda beengedni. Es ha ezeket a nyilatkozatokat halljuk, akkor önkéntelenül fel­merül bennünk a kérdés, hogy ha a fővárosnak, azokat a lakosait, azokat a polgárait — akik mi szerintünk igenis érettek és jogosultak erre a jogra, — ezekben a jogokban részesítik, akkor a városháza vörös lesz? Ha ezeket a jogokat olyan mértékben kiter­jesztik, mint ahogyan az egy haladó állam és egy haladó város számára elvárható ma, akkor a városházán olyan teljes és tökéletes átalaku­lás lesz, amelyet Önök mint veszedelmet festenek a falra? Hát, csak ennyire lehet becsülni az el­múlt tíz esztendő korlátlan uralmát a városhá­zán, ahol nemcsak a lelki befolyásolás eszközei­vel dolgozhattak az egész városban, hanem a rendelkezésükre álló egyéb eszközökkel is, az el­helyezéssel az iskolákban, a hivatalokban, az üzemekben, mindenütt; azután a választól össze­írásnál, ahol a legutóbbi tíz év gazdasági politi­kájának eredményeképpen a munkanélküliség vándorlásra kényszerítette a főváros munkás­népét, tehát elvette tőle a hatévi helybenlakás lehetőségét. Mindez az eszköz nem volt elég arra, hogy tíz esztendő alatt ezzel a veszedelem­mel szemben gátat tudjanak építeni? Akkor na­gyon lesújtó és nagyon lebecsülő véleményük van a saját munkálkodásukról. (Ügy van! Ügy van! a szélsőbaloldalon.) Erre rá kell mutatni ennek a törvényjavas­latnak a tárgyalásánál. S hogy mennyire nem kendőzik és mennyire nem tagadják le szándé­kaikat és céljaikat, az különösen ennél a 16. §-nál derül ki teljes világosságában. A plurali­tást lehet magyarázni a többi szakasznál tör­t. ülése 1930 február 27-én, csütörtökön. vénybe iktatott módszerek esetében; lehet ma­gyarázni az érdekképviseleti módszernél, ahol például valaki azzal indokolhatja az érdekkép­viseleti módszert, hogy az érdekképviselő a maga munkálkodása, a maga kasztja, a maga cso­portja révén nagyobb részt vesz és nagyobb részt ad a fővárosnak, mint amennyit az egyszerű pol­gár, aki semmi egyéb, mint egy egyszerű mun­kás a városban. Az örököstagok módszerét is in­dokolni lehet. En nem fogadom el, de megértem, amikor az örököstágok módszerét azokkal az ér­demekkel indokolják, amelyeket az örököstag a főváros irányában szerzett a maga munkásságá­val, a főváros iránti szeretetével, és indokolják mindazzal, amivel általában ezt a módszert indo­kolják. Meg lehet érteni az iskolai végzettségre való hivatkozást, hogy bizonyos magasabb kul­turális színvonalat akarnak csak beengedni a városházára. Meg lehet érteni a korhatárt is, azzal, hogy az élettapasztalatok levonását akar­ják honorálni. A helybenlakást is meg lehet magyarázni, ha nem is fogadjuk el. Valameny­nyire találunk legalább egyetlen jó szót, amely­lyel megértetni lehet ezt a módszert; de a kerü­leti beosztásnál egyetlenegy érv sincs, amely jó­zanul és logikusan tudná indokolni ennek he­lyénvalóságát, természetesen, ha csak azt az érvet nem fogadjuk el, hogy ezeknek a többszö­rös pluralitás mellé még egy külön pluralitást akarnak ajándékozni. A különféle kerületekben ugyanazok az emberek laknak összekeyerődve, szóval, ha szétbontjuk a kerületek összeállítását, csaknem ugyanazokra az arányokra jutunk az egyik kerületben, mint a másikban. Miért ér te­hát kevesebbet például egy angyalföldi orvos, mint egy várbeli orvos, miért ér kevesebbet egy józsefvárosi ügyvéd, vagy — mondjuk meg az igazat, amiről itt szó van — egy józsef­városi munkás, mint egy budai munkás, egy I. kerületi munkás^ ugyanaz a keresztény munkás, akinek a megvédésére és megmentésére a szociáldemokrácia ellen az utóbbi tíz eszten­dőben olyan nagy seregekkel vonultak fel az I urak? A pluralitás egyéb formáit meg lehet érteni, bár elfogadni nem, de ez a módszer — bármeny­nyire fáznak és nem szeretik, ha a külföldi pél­dákat emlegetjük — igen jó fegyver ellenünk, a mieink ellen, a mi testvéreink ellen akkor, ami­kor másutt kerületi beosztásokat csinálnak. Azt mondta az előttem szóló igen t. keresz­ténypárti képviselő úr, hogy honorálni kell a kerületek természetes fejlődését, a kerületeknek azt a természetes gyarapodását és szaporodá­sát, amely az évek folyamán előállott. En és a ^mellettem ülő képviselőtársaim valamennyien honoráljuk ezt a természetes fejlődést, rendben­valónak tartjuk, csak azt nem tartjuk rendben­valónak, hogy a kerületeknek ezzel a természe­tes fejlődésével kapcsolatban egy olyan furcsán értelmezett patriotizmus fejlődik ki, amely tel­jesen ellentétben áll még az Önök által hangoz­tatott patriotizmussal, hazafisággal is. Mert hogyan értheti meg valaki azokat a, különösen az utóbbi idők gazdasági nyomorúságának nyo­mása következtében mindig sűrűbben felhangzó jelszavakat, hogy: a Baross-utcai ember nem vásárol a Rákóczi-úton, a budai ember nem vá­sárol az Andrássy-úton? (Jánossy t Gábor: Azért, mert nincs pénze!) Azért nem vásárol. — Igen ám, de ez a rosszul és helytelenül értelme­zett lokálpatriotizmus csinálja a maga kis kö­reit és idegeníti el ezzel a módszerrel, ezzel a rendszerrel az egyik kerületet a másiktól. Az indokolás is azt mondja, hogy: az egyes közigaz­gatási kerületek mindenike^ érdekeinek egyedüli érvényesülésére tarthat számot.

Next

/
Oldalképek
Tartalom