Képviselőházi napló, 1927. XXV. kötet • 1930. február 11. - 1930. március 12.

Ülésnapok - 1927-361

312 Az országgyűlés képviselőházának 86 mert arra, hogy benne járjanak, nem alkalmas. (Rothenstein Mór: Ez a javaslat tényleg egy csizma! — Farkas István: Egy fejelés! — Scitovszky Béla belügyminiszter: Szorít! — Jánossy Gáborr: Szorít?) Igen, nagyon szorít, (Kabók Lajos: Fel sem lehet húzni, annyira szorít!) annyira szorít, hogy igenis, annak a lábnak, amelyre ezt fel akarják húzni, jó egypár ujját le kell vágni. (Peidl Gyula: A túlerős szorítást robbanás szokta követni! — Kabók Lajos: Elszakad a csizma, ha annyira szorít! — Jánossy Gábor: Minden mulandó a világon! — Farkas István: Látszik, hogy az urak eddig is rossz törvényeket alkottak!) (Az elnöki széket Czettler Jenő foglalja el.) Le kell vágni, amputálni kell a lábnak azokat az ujjait, amelyeket feleslegeseknek tartanak arra, hogy beleférjenek a csizmába, mert ha a teljes, egészséges és ép lábat engedik bele a csizmába, akkor ez az urak szerint túlságos gyors lépésekkel fog előrehaladni, míg í°r csonkán és amputáltan kénytelen lesz leülni és megrekedni ott, ahol most áll. Sehol a világon nem történik meg az, hogy minden egyes összetételnél, minden egyes újjáalkotásnál az illető tanácskozótestületnek egy új szabályozást, egy új törvényt alkotnak rája; viszont az is igaz, hogy sehol a világon nem tartja magát a reakció annyira mindenen felülállónak, hogy ezt meg merje tenni. Nálunk még csak nem is próbálja, nem is akarja kendőzni a maga szándékát; nem a belügyminiszter úr, ellenben azok a pártok, amelyeknek érdekeit ez a törvényjavaslat szolgálja, mert azok egész nyíltan hirdetik, hogy nem akarnak vörös városházát, nem akarják a felforgató elemeket, — értve alatta a szociáldemokráciát — (Jánossy Gábor: Nem azt értik alatta, hanem a bolsevizmust! — Peidl Gyula: Azt csak mondják! — Farkas István: Azt csinálják önök közösen! — Várnai Dániel: A belügyminiszter úr érthetően megmondotta!) oda beengedni. Es ha ezeket a nyilatkozatokat halljuk, akkor önkéntelenül felmerül bennünk a kérdés, hogy ha a fővárosnak, azokat a lakosait, azokat a polgárait — akik mi szerintünk igenis érettek és jogosultak erre a jogra, — ezekben a jogokban részesítik, akkor a városháza vörös lesz? Ha ezeket a jogokat olyan mértékben kiterjesztik, mint ahogyan az egy haladó állam és egy haladó város számára elvárható ma, akkor a városházán olyan teljes és tökéletes átalakulás lesz, amelyet Önök mint veszedelmet festenek a falra? Hát, csak ennyire lehet becsülni az elmúlt tíz esztendő korlátlan uralmát a városházán, ahol nemcsak a lelki befolyásolás eszközeivel dolgozhattak az egész városban, hanem a rendelkezésükre álló egyéb eszközökkel is, az elhelyezéssel az iskolákban, a hivatalokban, az üzemekben, mindenütt; azután a választól összeírásnál, ahol a legutóbbi tíz év gazdasági politikájának eredményeképpen a munkanélküliség vándorlásra kényszerítette a főváros munkásnépét, tehát elvette tőle a hatévi helybenlakás lehetőségét. Mindez az eszköz nem volt elég arra, hogy tíz esztendő alatt ezzel a veszedelemmel szemben gátat tudjanak építeni? Akkor nagyon lesújtó és nagyon lebecsülő véleményük van a saját munkálkodásukról. (Ügy van! Ügy van! a szélsőbaloldalon.) Erre rá kell mutatni ennek a törvényjavaslatnak a tárgyalásánál. S hogy mennyire nem kendőzik és mennyire nem tagadják le szándékaikat és céljaikat, az különösen ennél a 16. §-nál derül ki teljes világosságában. A pluralitást lehet magyarázni a többi szakasznál tört. ülése 1930 február 27-én, csütörtökön. vénybe iktatott módszerek esetében; lehet magyarázni az érdekképviseleti módszernél, ahol például valaki azzal indokolhatja az érdekképviseleti módszert, hogy az érdekképviselő a maga munkálkodása, a maga kasztja, a maga csoportja révén nagyobb részt vesz és nagyobb részt ad a fővárosnak, mint amennyit az egyszerű polgár, aki semmi egyéb, mint egy egyszerű munkás a városban. Az örököstagok módszerét is indokolni lehet. En nem fogadom el, de megértem, amikor az örököstágok módszerét azokkal az érdemekkel indokolják, amelyeket az örököstag a főváros irányában szerzett a maga munkásságával, a főváros iránti szeretetével, és indokolják mindazzal, amivel általában ezt a módszert indokolják. Meg lehet érteni az iskolai végzettségre való hivatkozást, hogy bizonyos magasabb kulturális színvonalat akarnak csak beengedni a városházára. Meg lehet érteni a korhatárt is, azzal, hogy az élettapasztalatok levonását akarják honorálni. A helybenlakást is meg lehet magyarázni, ha nem is fogadjuk el. Valamenynyire találunk legalább egyetlen jó szót, amelylyel megértetni lehet ezt a módszert; de a kerületi beosztásnál egyetlenegy érv sincs, amely józanul és logikusan tudná indokolni ennek helyénvalóságát, természetesen, ha csak azt az érvet nem fogadjuk el, hogy ezeknek a többszörös pluralitás mellé még egy külön pluralitást akarnak ajándékozni. A különféle kerületekben ugyanazok az emberek laknak összekeyerődve, szóval, ha szétbontjuk a kerületek összeállítását, csaknem ugyanazokra az arányokra jutunk az egyik kerületben, mint a másikban. Miért ér tehát kevesebbet például egy angyalföldi orvos, mint egy várbeli orvos, miért ér kevesebbet egy józsefvárosi ügyvéd, vagy — mondjuk meg az igazat, amiről itt szó van — egy józsefvárosi munkás, mint egy budai munkás, egy I. kerületi munkás^ ugyanaz a keresztény munkás, akinek a megvédésére és megmentésére a szociáldemokrácia ellen az utóbbi tíz esztendőben olyan nagy seregekkel vonultak fel az I urak? A pluralitás egyéb formáit meg lehet érteni, bár elfogadni nem, de ez a módszer — bármenynyire fáznak és nem szeretik, ha a külföldi példákat emlegetjük — igen jó fegyver ellenünk, a mieink ellen, a mi testvéreink ellen akkor, amikor másutt kerületi beosztásokat csinálnak. Azt mondta az előttem szóló igen t. kereszténypárti képviselő úr, hogy honorálni kell a kerületek természetes fejlődését, a kerületeknek azt a természetes gyarapodását és szaporodását, amely az évek folyamán előállott. En és a ^mellettem ülő képviselőtársaim valamennyien honoráljuk ezt a természetes fejlődést, rendbenvalónak tartjuk, csak azt nem tartjuk rendbenvalónak, hogy a kerületeknek ezzel a természetes fejlődésével kapcsolatban egy olyan furcsán értelmezett patriotizmus fejlődik ki, amely teljesen ellentétben áll még az Önök által hangoztatott patriotizmussal, hazafisággal is. Mert hogyan értheti meg valaki azokat a, különösen az utóbbi idők gazdasági nyomorúságának nyomása következtében mindig sűrűbben felhangzó jelszavakat, hogy: a Baross-utcai ember nem vásárol a Rákóczi-úton, a budai ember nem vásárol az Andrássy-úton? (Jánossy t Gábor: Azért, mert nincs pénze!) Azért nem vásárol. — Igen ám, de ez a rosszul és helytelenül értelmezett lokálpatriotizmus csinálja a maga kis köreit és idegeníti el ezzel a módszerrel, ezzel a rendszerrel az egyik kerületet a másiktól. Az indokolás is azt mondja, hogy: az egyes közigazgatási kerületek mindenike^ érdekeinek egyedüli érvényesülésére tarthat számot.