Képviselőházi napló, 1927. XXV. kötet • 1930. február 11. - 1930. március 12.

Ülésnapok - 1927-361

306 Az országgyűlés képviselőházának 36 ban, fejetlenségében és zavarában megfeledkezett valamiről, ami azután sorsát mégis megpecsételi. Az Európát fenyegető bolsevista veszedelem egyedül maga is feljogosít bennünket arra a kívánságra, hogy védelmi eszközeinket a nagyhatalmak visszaadják, (Ügy van! Ügy van! a középen és a jobboldalon.) nehogy készületlenül találjon bennünket és egész Európát ez a nagy veszedelem. (Ügy van! Ügy van! a középen és a jobboldalon.) Nekünk azonban, maroknyi magyaroknak, egyébként is külön, sőt különleges hivatásunk is van e veszedelemmel szemben. Mint mindenütt a világon, úgy nálunk is az ifjúság bolsevizálása kapott lábra. (Egy hang a középen: Folyik!) Az ifjúságnak alig vannak ideális törekvései, alig vannak tisztultabb és fennköltebb eszméi, amelyekért rajongani tudna, amelyek szerint egy életet és életcélt beigazítani, beállítani képes volna. Tisztelet adassék azoknak a szülőknek, akik a mai viszonyok között is elég erősek és öntudatosak ahhoz, hpgy gyermekeik figyelmét egy ideál szolgálatába tudják állítani és egy eszményképet fiaikkal tartósan tudnak megszerettetni. A szülők nagyrésze azonban tehetetlenül és tétlenül áll a fiatalság rakoncátlanságával, fegyelmezetlenségével és tiszteletlenségével szemben, mert az élet irgalmatlanul lesúrolja a lékekről mindazt, amit a szülő, tanár, nevelő az ifjúság lelkébe varázsolt. De képtelen is sok szülő tekintélyt tartani, s azt ki sem érdemli. Hivatkozni szoktunk az egyház nemzetneyelő munkájára és sokszor nyomatékkal elvárjuk azt, hogy ezt a hivatását az egyház és ennek lelkészei fokozott intenzi vitás s*al kiműveljék. Ám én nem tudnék szemrehányást tenni azoknak, akiknek egyrészt teljes cselekvési szabadságát éppen az államhatalom korlátozza, másrészt a maga részéről az államhatalom nem biztosít az egyház számára nevelő törekvéseinek fumigálásával szemben semmiféle szankciót és ami a legsúlyosabb, a sokszor hangoztatott és rosszul értelmezett szabadságjogok köpenyege alatt éppen az államhatalom az, amely adott alkalommal a nevelőmunkát lerontja. Nézzünk csak szét az életben. Hol vannak itt elsősorban azok a szülők, akik gyermeknevelésre valóban hivatottak? Elsősorban ilyeneket kellene nevelnünk. Ám a felnőtteknek, a szülőknek erkölcsi felfogását is megmételyező annyi alkalmat tűr el maga az állam, hogy maguk a szülők is elvesztik erkölcsi jogosultságukat és erélyüket, hogy az ifjúságot egyáltalán nevelhessék. Maga az iskola egyedül nem képes az ifjúságot nevelni és annak a nevelését a kívánt mederbe terelni. Olyan koncessziókat kénytelen tenni az iskola és olyan minimális követelményekkel kénytelen fellépni az ifjúsággal szemben éppen a szülők által támasztott igények miatt, hogy egymagában ez is megbénítja a kívánt cél elérését, az ifjúság nevelését. De utalok arra is, hogy a vasárnapi istentisztelettől kötelezően elvonja az ifjúságot olyan hivatalos intézkedés, amely magábanvéve az ifjúság fegyelmezését célozza ugyan, elvéti azonban az eszközt, amikor fegyelmezi őket szigorral, büntetéssel, ámde nem szeretettel. A fegyelemnek, a tiszteletadásnak a szívből, s pontian kell fakadnia, ennek kiművelésére pedig csak az egyház képes. Az egyház kezét tehát az ifjúság nevelése terén, a nemzet nevelése terén félretolni nem szabad. Lám a szovjetállam igen jól tudja, hogy az ifjúságot szabadjára, szabad pórázra kell engedni, hogy céljait oninél jobban elérhesse. Látványosságokat teremt tehát, mert tudja, hogy így az alacsony ösztönöknek felkeltését el fogja érni és ezek iá legalkalmasabbak . ülése 1980 február 27-én, csütörtökön. arra, hogy az^ ifjúság lelkébe a fegyelmezetlenséget beplántálják és azt növeljék. Szaporította tehát az ilyen alkalmakat. Mi tűrjük az ilyen alkalmakat. Jól tudja a szovjet, hogy a házassági kötelék lazítása és fumigálása igen alkalmas eszköz arra, hogy a nemzet ellenállási képességét aláássa és végkép megtörje. Intézményesen behozta tehát a házassági kötelék szertelen bonthatóságát, amelynek rugója 99 százalékban az emberi alacsony szenvedély. Mi tűrjük ezt. A szovjet jól tudja, hogy egyedül az Isten-eszme az, amely még képes a tekintélyt fenntartani, a bűnözést korlátozni. Csákánnyal zúzza tehát szét az Isten házát, pöröllyel és kalapáccsal porlasztják szét a szentélyeket, ahol az Istentfélő orosz nép még összegyülekezett, hogy hazája pusztulását elpanaszolja. Mit ér az ilyen nép kezében a fegyver és mit ér a rendőrség? A fegyverrel saját ideáljainak utolsó foszlányait is széttépi, jobb időkben_ saját maga által teremtett kultúráját feldúlja, a cseka szaglászó hadait szaporítja és a helyett, hogy valóban értékes és ideális államrendet teremtene, mindazok ellen tör, akiknek lelkében még él az Isten képe és Oroszországnak, a hazának képe. Az orosz nép halálos sebeiben végvonaglik, mert az orosz egyházat és papjait a kifáradt nép nem képes már védeni, az enervált ifjúság pedig rúg egyet rajta. r Kiáltó memento ez, t. Ház, minden állam számára, a mi számunkra is, amely az egyházat nevelő és fegyelmező szavával félretolja, kevésbe veszi, vagy éppen fumigálja. Minden részvétünk az orosz népé és azé az egyházé, amely — mint minden egyház és vallás — alkotó munkára, Isten- és hazaszeretetre int. Részvéttel vagyunk az orosz nép iránt, mert ha egy állam az Istent elveti magától, elvetette önmagát, elvetette életét és létét. (Ügy van! Ügy van! a jobb- és baloldalon.) Tanuljunk, okuljunk és tegyen meg Európa és vele együtt tegyünk meg mi is mindent a fenséges Isten-eszme védelmére. Tegyünk meg mindent annak a sajtónak megrendszabályozására is. (Ügy van! Ügy van! a jobb- és baloldalon.) amelynek hangja és magatartása alig különbözik az 1918. évi országveszejtő sajtó hangjától. (Ügy van! Ügy van! a jobb- és baloldalon.) Ne hivatkozzék nekem senki se a szabadságjogokra, amelyeket nálunk igen rosszul és félreértenek. Ne hivatkozzék senki szabadságjogokra, aki helyesli azt, '•' hogy Oroszországban ma még például a konyhák építését sem engedik meg a házakban, hanem közös konyhára, hivatalos konyhára utasítják az orosz népet. Ne beszéljen nekem senki se a szabadságjogoknak korlátozásáról, aki nem tud megütközni és megbotránkozni azon, ha valakit csak azért állítanak puskacső elé, mert a legegyénibb vallási meggyőződésének kifejezést mer adni és Istenét akarja szolgálni. Mi a magunk részéről csak tiltakozunk, mert fegyvertelenek vagyunk. A felelősséget áthárítjuk kötelességszerűen azokra az államokra, amelyek jobban fegyverkeznek ma, mint valaha. (Ügy van! Ügy van! a jobb- és a baloldalon.) Ha ezek az államok a maguk kötelességét meg nem teszik, Isten fog ítélkezni az ő eljárásuk felett, mert ők nem védték meg az Isten művét. Azt mondotta e napokban Sztranyavszky államtitkár úr egy igen előkelő társaságban, hogy ápoljuk a polgári öntudatot, ápoljuk a haldokló nemzeti érzést, amely a keresztény erkölcsön alapul. Ápoljuk, t. Ház és ápolja minden nemzet ezt az érzést, annál is inkább, mert az a rém fenyeget bennünket, hogy a bolsevista áram-