Képviselőházi napló, 1927. XXV. kötet • 1930. február 11. - 1930. március 12.

Ülésnapok - 1927-351

20 Az országgyűlés képviselőházának ban másfélmilliós fővárost nézetem szerint nem szabad kreálni. (Bródy Ernő: Helyes!) Mindegyik európai fővárosnak megvan ez a problémája; Bécs, Berlin, Párizs ugyanezzel a kérdéssel foglalkozik. Bécs, Berlin és Párizs körül ugyanígy fejlődtek a községek és városok. Legyen szabad rámutatnom itt egy kiváló közgazgasági szakférfiúra, aki éppen belügyminiszter korában most legutóbb foglalkozott erősen Párizskörnyék problémáiával. Ez nem más, mint Tardieu francia miniszterelnök, aki belügyminiszter korában már előkészítette Párizs környéke kérdésének megoldását. Én azt gondolom, hogy körülbelül Tardieu találta el a helyes alapot. Tardieu arra törekszik, — mint ahogyan körülbelül Budapest környékének is ez a problémája — hogy megoldja azt a sok kérdést, amely megoldatlan. Tardieu azt mondja, hogy nem kíván Párizsból olyan Nagy-Párizst csinálni, (Bródy Ernő: Helyes!) amely a maga hatalmas lakosságával Franciaországnak egynegyed részét zárja magába. Ellenkezőleg, megtartja ezeknek a szomszédos községeknek és városoknak a különállását, ellenben közigazgatási, élelmezési, rendészeti, szociális és egyéb szempontból a legmodernebb igényeket kielégítő rendezést kívánja végrehajtani. (Bródy Ernő: Helyes!) Azt hiszem, Tardieu súlyt helyez arra, hogy Párizsban, minden tekintetben tökéletes legyen az igazgatás egészségügyi, élelmezési, közlekedési és rendészeti szempontból is, mert azok a tünetek, amelyek ma körülbelül minden világvárosban felütik fejüket, s amelyek bizonyos nagyon szélsőséges oldalról a társadalmi békét veszélyeztetik, a francia kormánvnak a legnagyobb gondot okozták. Ebből a szempontból mindegyik főváros, mindegyik kormányzat utalva lesz arra, hogy ezt az utat kövesse. T. Ház! Visszatérve ennek a másfélmilliós fővárosnak a vidékre gyakorolt hatására, amint már elismertem Budapest érdemét, hogy a falvak nehéz helyzetében a falvak menekültjeinek kenyeret ad, világért sem akarok ezzel agit szolgáltatni arra, hogy most már az «exode rurale» kérdését úgy oldjuk meg, hogy Budapest székesfőváros zárja el portáit a falu menekültjei elől. Ezt a kérdést nem Budapesten kell megoldani, hanem meg kell oldani a falvakban, meg kell oldani olyanféleképpen, hogy a kormányzat, a törvényhozás, a közigazgatás és a gazdasági élet minden tényezője iparkodjék a falvakkal többet törődni, a falvakat gazdaságilag és szociális szempontból megerősíteni, hogy megtalálja mindenki a maga kenyerét ;a falvakban is. (Ügy van! jobb felől) A múlt évben Budapesten ülésezett a nemzetközi falufejlesztési kongresszus, amelyen Budapest székesfőváros kiküldöttei nagy megértést tanúsítottak az «exode rurale» kérdésének megoldásával szemben. Ezt a lelki összhangot kell átvinni a fővárosnak a gyakorlati életbe, e lelki összhang átvitelére pedig jobb mód nincs, mint ha éppen ebben a súlyos helyzetben a főváros a magyar mezőgazdaságot támogatni törekszik. (Egy hang jobbfelől: Akarja is!)' T. Ház! A világért sem szemrehányásképpen akarom mondani, hanem inkább a javítani akarás szempontjából, hogy amikor a vidéki termelő feljön Budapestre, ebből a szempontból ma még nem kap megnyugtató képet. Közbevetőleg ki kell jelentenem, hogy nem minden a főváros hibájából van így, de a fővárosban látja azt, hogy az állomásokon először is magyar gyümölcsöt nem lehet találni, ellenben annál több indiai banánt, szmirnai fügét, narancsot. 51. ülése 1930 február 11-én, kedden. amerikai diót, spanyol szőlőt és más effélét. Ha kimegy az utcára, látja, hogy a legszebb kirakatok tele vannak kaliforniai gyümölccsel, kanadai almával, és akkor az a vidéki magyar termelő, aki lerongyolódott, keservesen érzi, hogy ő még a legjobb minőségű termését sem tudja eladni. Magyar ihetel rendeztünk a múlt évben. Ezen a magyar héten szívvel-lélekkel vett részt Magvarország egész agrártársadalma, a falvak Összesége is. En azonban azt hiszem, hogy nem magyar hetet kell rendezni, hanem a fővárossal együtt magyar esztendőket. (Ügy van! Ügy van! jobbfelől.) Ezekben a magyar esztendőkben minden tisztességes magyar embernek elsősorban magyar árut, magyar terményt kell vásá^, rolnia. (Ügy van! Ügy van! jobbfelől.) Ezekben az esztendőkben az iskolákban az iskolás gyermekeknek fejébe kell verni azt, meg kell tanítani őket arra, hogy amikor idegen árut vagy idegen terményt vásárolnak, mindig egy magyar termelő, egy macvar munkás szájából veszik ki a kenyeret. (Ügy van! Ügy van! jobbfelől.) Vegye kezébe a magyar főváros ezt a mozgalmat, (Elénk helyeslés.) kezdeményezze ezt a magyar ipar, a magyar mezőgazdaság és a magyar termelés támogatására. Ha ezt a főváros a kezébe veszi és megindítja, akkor az egész ország úgy összeforr vele, a falvak népének a magyar fővárossal való olyan összeforradása következik be, hogy többé semmisem zavarja mew ezt a viszonyt. (Egy hang a jobboldalon: Húsfogyasztási adó, borfogyasztási adó!) T. Ház! A magam szempontjából nagyon helyeslem, hogy a főváros törvényhatóságának közgyűlésén a magyar mezőgazdasági élet tényezői is képviseletet nyernek. A törvényjavaslat előkészítésének stádiumában szerettem volna azon az arányon változtatni, amely a mezőgazdaság rovására nem mondható kielégítőnek. (Jánossy Gábor: Még lehet!) A mezőgazdaság két helyet nyer a fővárosi törvényhatóság közgyűlésén, a magyar ipar négy helyet nyer. (Bródy Ernő: Itt több az aszfalt, mint a mező!) Az iparnál a nagyipar és a kisipar két-két helyet kap, a mezőgazdaságnál az egész mezőgazdaság kap két helyet. Szerettem volna ezt az arányt megváltoztatni a mezőgazdaság javára, hogy azok a fontos^ szempontok, amelyekről szóltam, erősebb képviseletet nyerjenek a főváros közgyűlésén. Nem pártkérdés, hanem pártokon kívüli vae"

r pártok fölötti szempont ez. Mert nagyon helyesen mondotta Wolff Károly t. képviselőtársam, hogy Budapest ma sokkal több a magyar mezőgazdaságnak, mint volt Trianon előtt háború előtt. A magyar földet és annak válságba jutott népét ma ezer szál fűzi a magyar fővároshoz. A magyar mezőgazdaságnak Budapest ma az el«ő fogyasztó piaca és csak azután jön a külföld, az export. A magyar földmíves népnek fáj az, amikor —^ elismerem, elvétve — a főváros argentínai zsírt vagy lengyel burgonyát rendel, amikor itt is van mit vásárolni. 100—150 kilométeres körzetből hordják be szekereken a magyar kistermelők, a magyar földmívesek terményeiket. (Wolff Károly: Ezt mi szintén helytelenítjük!) Örömmel hallom ebeket a szavakat, mert így hamarabb célt érünk. (Zaj.) Mi évek óta szorgalmazzuk, hogy ezek a termelők jobban hozzájussanak a városig fogyasztókhoz. Hiszen a városi fogyasztók százezreinek is életérdeke az, hogy olcsóbb élelemhez jussanak. En fel akarom tételezni, hogy nem a jóakarat hiánya, hanem sokszor a tájékozatlanság az oka annak, hogy nem bírja a főváros és a mezőgazdaság megérteni egymást. Abban, azt hiszem,