Képviselőházi napló, 1927. XXV. kötet • 1930. február 11. - 1930. március 12.

Ülésnapok - 1927-360

Az országgyűlés képviselőházának 360. ülése 1930 február 26-án, szerdán. 281 belül 30%. Ez a 30% fele a német aránynak, fele az ausztriai aránynak, fele azon országok arányainak, amelyek új alkotmányokat vezettek be, de messze mögötte marad még azoknak az országoknak is, melyek a nőkre még nem terjesztették ki a választójogot. Veszélyes dolog tehát így egyes ember kezébe letenni a választó jogosultság elbírálását, mert ennek az lesz a következménye, t. miniszter úr, aminek tanúi voltunk már a fővárosban, hogyha nem is nyúlnak hozzá törvényes intézkedésekkel, ha nem is terjesztik ki a választójogot, a választók létszáma nem^ növekedni, hanem álladni apadni fog. Méltóztassanak megnézni a számokat. Budapesten 1922-től 1926-ig állandóan vagy csökkent vagy stagnált a választók létszáma és csak óriási veszekedések után tudtuk elérni mi baloldaliak odabent a központi választmányban, hogy végre most már valamennyire elfogadhatóan kezelik a kérdést és 1929-ben és 1930-ban valami kevés emelkedést mutat a választók létszáma, noha a külföldön CLZÀ ci tapasztalat, hogy a választók száma nem csökken, hanem állandóan szaporodik és emelkedik, ami természetes is, inert hiszen minden esztendőben új korosztályok lépnek be a választói jogosultságba. Ezt Budapesten nem akarták elismerni. A törvényjavaslat 15. §-a még rosszabbá teszi a helyzetet, mert kivonja az önkormányzat hatásköréből a választói névjegyzék összeállítását, kiszolgáltatja azt a polgármesternek, kiszolgáltatja a statisztikai hivatalnak és főképpen kiszolgáltatja azoknak az összeíró biztosoknak, akiket nem tudom honnan fognak verbuválni és akik nem tudom, hogy milyen szellemmel telítve fognak neki indulni ennek az igen fontos munkának. A multakból azonban erre nézve is igen szomorú tapasztalataink vannak. Az 1925. évi XXVI. te. után is ilyen alapon állították össze az első névjegyzéket. Biztosok jártak, nem tudom honnan szedték össze őket, de tudtommal ezek titkos utasításokat is kaptak, hogy borzasztó rigorózusan és szigorúan kezeljék a választójogosultság kérdését és hacsak valamely kétely merül fel, ki kell hagyni az illetőt a választójogosultságból, nem pedig felvenni, holott ennek is az ellenkezője tapasztalható minden demokratikus országban. Demokratikus követelmény is 'az, hogy ott, ahol kételyek merülnek fel, liberálisan és kiter jesztőleg kell magyarázni a választójogosultságot és^ a feltételeket, mert nem lehet a cél az, hogy a választókat apasszák, hanem ellenkezőleg az kell, hogy legyen a cél, hogy a választók létszámát szaporítsák. Ennek a szakasznak az alapján az fog bekövetkezni, hogy hatévenként fogják összeállítani a névjegyzéket ós ismerve a gyakorlatot, — ha valamilyen gyökeres rendszerváltozás nem fog bekövetkezni — előrelátható, hogy a választók névjegyzékében a választók száma vagy stagnálni, vagy csökkenni fog, ami egyáltalában nem fér össze és nem egyeztethető össze a parlamentáris követelményekkel. Van azután ebben a szakaszban egy másik sérelem is, amely szintén azt a célt szolgálja, hogy a választókat molesztálja és lehetőleg elkedvetlenítse, hogy elvegye a kedvüket attól, hogy a választói név jegyzékben benne legyenek. Azt mondja az 5. bekezdés, hogy a jogosulatlan felvétel miatt bármelyik választó, a kihagyás miatt azonban csak maga az érdekelt szólalhat fel. A következő bekezdésben pedig az áll, hogyha valakit kihagytak és az illető ezt magára nézve sérelmesnek tartja, az menjen a felsőbb fórumokhoz. De hogy valakikért más valakik emelhessenek szót, ez már azután a denunciálás törvénybe iktatása. Miért van arra szükség, hogy jogosulatlan felvétel miatt bármelyik választó fellebbezhessen? Honnan tudja az a bármelyik választó, hogy valakit jogosulatlanul vettek-e fel, vagy pedig jogosan? Mi köze annak a bármelyik választónak ahhoz, hogy a szomszédját felvették-e a lajstromba vagy nem, és ha felvették, miért vették fel, vagy pedig ha nem vették fel, miért nem vették fel? A budapesti polgárnak ma egészen más a gondja, egészen más a dolga, mint lesni azt, r hogy a szomszédját felvették-e, és kutatni az után, hogy a szomszédját jogosultan vették-e fel vagy pedig jogosulatlanul. Miért ad a törvény jogot egyes embereknek arra, hogy beleüssék az orrukat mások dolgaiba? Itt van a hatóság, itt van most már a szakasz szerint a Statisztikai Hivatal, amelyben külön nyilvántartó osztályt kell majd szervezni, valószínűleg 300.000 pen^ő évi kiadással, valószínűleg új állásokkal. Ez előrelátható, mert hiszen olyan korszakban élünk, amikor az ilyen rendelkezéseket új hivatalok kreálása követi. Ott vannak azután az összeíró biztosok, ott van az igazolóválasztmány, egész sereg testület, amely el tudja bírálni, hogy valaki jogosult-e vagy jogosulatlan a választójogra. Szükségtelen törvényt kodifikálni a denunciálás lehetőségére, szükségtelen a polgárokat egymásra uszítani, szükségtelen a polgárokat a miatt zaklatni és a miatt citálni, mert a szomszédja feljelentette őt, vagy fellebbezést adott be az ő választó jogosultsága ellen, mert a szomszéd tudomása szerint őt jogosulatlanul vették fel. Hová jutunk? Ellenkezőleg, a törvényhozásnak és minden törvénynek az volna a kötelessége, hogy ezt a korunkban elburjánzott árulkodási mániát lefaragja, mederbe terelje és visszaszorítsa, nem pedig hogy kifejlessze és széles teret engedjen neki. Nem tudom belátni, miért van erre szükség, nem tudom belátni, miért kell a polgárokat így egymás ellen uszítani, miért kell bármely választót felhatalmazni arra, hogy szomszédja választói jogosultságát megtagadja akkor, amikor az eljáró hatóságok és közegek egész skálája működik közre abban, hogy valakit jogosulatlanul fel ne vegyenek, és amikor a tapasztalat azt bizonyítja, hogy nem jogosulatlanul vesznek fel választókat, hanem jogosulatlanul hagyják ki a választók egész tömegét. Ezzel szemben igen helytállónak találom Farkas István és társai módosítását, amely a 15. § második bekezdése helyett a következők felvételét javasolja (olvassa): «(2) A törvényhatósági választók névjegyzékének tervezetét hatévenként, a választás évében március hó 31-ig a székesfőváros statisztikai hivatala útján az összeíróküldöttség állítja össze.» A módosító javaslat^ tehát elfogadja a statisztikai hivatalt, mint új közjogi jogmegállapító testületet, de nem fogadja el a polgármestert, mert az mégis egyes személy, és annak jó vagy rossz indulatától nem füa-arhet a választói jogosultság sorsa. Ezért kéri az összeíróküldöttségeket, mint az autonómia közvetlen közreműködését a választói jogosultság megállapításánál és a választói névjegyzék összeállításánál. Elnök: A képviselő úr beszédideje lejárt, méltóztassék befejezni. Propper Sándor: Egy mondattal befejezem. Azt mondja továbbá a módosítás (olvassa): «Az összeíró küldöttségre vonatkozólag az 1925. évi XXVI. te. 32—37. 4-ait megfelelően alkalmazni kell». Hiszen nagyon jól tudjuk, hogy az 1925.