Képviselőházi napló, 1927. XXV. kötet • 1930. február 11. - 1930. március 12.

Ülésnapok - 1927-351

^~ 18 Az országgyűlés képviselőházának ê5l. ülése 1930 február 11-én, kedden. van! a baloldalon.) Csak a legnagyobb erőfeszítéssel- lehet lelket öntenünk a bizottságig tagokba, és azért nem lehet harcolni a szociáldemokrácia ellen másképpen, mint hasonló meggyőződéssel, (Meskó Zoltán: Elvekkel!) elszántsággal, elvi alapon és fanatizmussal. (Ügy van! Ügy van! a jobboldalon és a középen.) Es igenis, mi mindent el fogunk követni, legyen nyugodt Budapest polgársága. Azoknak, akikben megvan a jószándék, iakikben megvan az akarat, azt mondom, nyugodtan kiáltom feléjük: «Keresztények, egy táborba!» Ez az én tételem. Jöjjenek a mi zászlónk alá! Tíz esztendőn keresztül becsülettel lengettük ezt a zászlót, mocsok nem esett rajta, ezt elismerték még ellenfeleink is, s becsülettel fogjuk is lengetni. Jöjjenek e zászló mögé, mi fanatikus hittel fogjuk hirdetni, hogy a polgárságnak össze kell fognia a szociáldemokráciával szemben. S itt én nem ismerek felekezeti és egyéb kérdéseket, mert valamennyi polgárnak, aki a magántulajdon elvi alapján áll, ez közös érdeke és ezért ne tekintsék a mi keresztény alapunkat ellenséges alapnak. Ez a nemzet ezeréves alapja, fennmaradásának egvedüli biztosítéka, ez a kormányprogramm. Ha pedig a kormány nem veszi programmjába, akkor nem lesz pozitív Programm. Ezért hibáztattam én — és nem felekezeti szempontból — a kultuszminiszter úrnak azt a megállapítását, hogy az Egyenlőségre azt mondta, hogy : az európai nívó és ránk, keresztényekre azt mondta, hogy: szélsőség. Engedelmet kérek, azokra, akik a kultúráért harcolnak, a legmagasabb kultúráért, a kereszténységért, nem lehet mondani, hogy: szélsőség. Nem kifogásolom, ha az Egyenlőség küzd. Ehhez joga van, de ismerjék el, hogy mi is küzdünk és küzdhetünk, és be fogják látni, hogy a magántulajdon védői vagyunk, mert amikor önök jogegyenlőséget és szabadságot hirdetnek, nem találják meg a korlátot, a határt, de mi megtaláltuk, amikor azt mondtuk, hogy ami a keresztény világnézettel ellenkezik, ami a legnagyobb kultúrával, a kereszténységgel ellenkezik, ez ellen mi hadakozunk. Nem tudom, hogy a kultuszminiszter úr kire értette a szélsőséget, talán a kabinet egyik tagjára? Nem tudom, kire értette, mert végeredményben az illető felfogása az én felfogásomtól nincs messze. Mi tehát nem vagyunk szélsőségesek. (Sándor Pál: Krisztus volt a legnagyobh szocialista!) Kérem, én a Krisztus tanait a maguk tisztaságában követem, én inkorrektséget nem fogadok el. S kérdem, vájjon ennek a nemzetnek nincs-e joga a maga életfelfogását, világnézetét a törvényhozásban is érvényesíteni? Csak a templomban maradhatok azzal az igazsággal és nem jöhetek ide az ország Háza elé, nem jöhetek a zöldasztalhoz, mert itt még a kereszténység posszibilitási akadály? Ezt a tételt nem fogadom el. Igenis, nem oosszibilitási akadály a kereszténység, ez az egyedüli Programm és mód s ha a kormány nem fogja merni elfogadni nyiltan, hogy keresztény és nemzeti alapon áll, akkor nem fogja tudni biztosítani a nemzetnek azt a haladást, amelyet mi tőle méltán elvárhatunk. (Ügy van! Ügy van! a jobboldalon és a középen.) Mert ezt a nemzetet ez az alap tartotta fenn ezer évig s ha a székesfővárosnál is mindig érvényesült volna ez az alap s nem ijedtek volna meg a szociáldemokráciával szemben, hanem fanatikus meggyőződéssel állottak volna, akkor nem lett volna vörös Budapest, akkor nem lett volna Budapesten az a rettenetes szellem, amely inficiálta az egész országot, amely gyávává tette az egész magyar közvéleményt s megengedte, hogy egypár ember rombadöntse a történelmi Magyarországot. (Elénk éljenzés és taps a bal- és a jobboldalon.) Igenis, ezt rakom le a Ház asztalára, az én fanatikus hitemet, meggyőződésemet és azt az elszánt akaratot, hogy harcolni fogunk az utolsó lehelletig (Felkiáltások a szélsőbaloldalon: Mi is!) bármilyen támadást intézzenek is a keresztény Budapest ellen, s meg vagyok győződve arról, hogy sikerrel fogunk harcolni, és éppen azért elfogadom a iavaslatot. (Élénk éljenzés és taps a bal- és a jobboldalon és a középen. — Szónokot számosan üdvözlik ) Elnök: Szólásra következik? Griger Miklós jegyző: Schandl Károly! Schandl Károly: T. Képviselőház! Végtelenül örülök, hogy ilyen magas színvonalú beszéd után következhetem és alkalmam nyílik, hogy ennek a beszédnek több mozzanatára azon képviselők részéről, akik a falut képviselik, illetőleg a falu részéről kanták megbízást arra, hogy ebbe a Házba bejöjjenek, válaszolhassak; válaszolhassak olyan irányban, amely erősíti a nemzeti összefogást, erősíti azoknak az erőknek Összefogását, amelyek ebből az országból erős, boldog országot kívánnak alkotni. Igen t. Ház! A Budapest székesfőváros törvényhatóságáról, illetőleg közigazgatásáról szóló törvényjavaslat tárgyalásának késői stádiumában több okból voltam bátor szót kérni. Az országgyűlés tagjai alkotmányos felfogás szerint nem egyes kerületeket képviselnek az országgyűlésen, hanem az egész országot képviselik valamennyien. (Általános helyeslés.) Fővárosi és vidéki képviselőket nem lehet megkülönböztetni. (Jánossy Gábor: Ügy van, úgy van!) De ha, az alkotmányos gyakorlat szerint a képviselőket a parlamenti munkafelosztás, munkamegosztás mégis egyes kérdések felé jobban tereli, úgy le kell itt szegeznem azt, hogy a főváros ügye az ország ügye, (Üqy van! jobbfelöl.) a főváros sorsa az ország sorsa és megfordítva. S így, mint mondottam, azok, akik a magyar vidék, a magyar falu részéről kaptunk megbizatást, hogy a törvényhozásba bejöjjünk, azzal az ügyszeretettel akarjuk a főváros kérdéseit tárgyalni, amely ügyszeretetet megérdemel a nemzetnek minden kérdése. (Helyeslés jobbfelöl.) T. Ház! A főváros rendes körülmények között is nagy befolyást gyakorolt mindig az ország viszonyaira. Nagyon helyesen állapította meg Wolff Károly t. képviselőtársam, hogy különösen most gyakorol gazdasági, kulturális és szociális irányban erős befolyást, amikor ez az ország összezsugorodott és erőinek még nagyobb aránya tódult a fővárosba. A mezőgazdaság a mai országhatárok között sokkal fontosabb piacát látja Budapest fővárosban, mint látta akkor, amikor az osztrák-magyar monarchia területén az 50 milliós országban volt belső vámterülete a mezőgazdaságnak. (Ügy van! jobbfelől.) De, t. Ház, felszólalásra késztet az a törekvés is, amely az előttem szólott beszédéből is kisugárzott, hogyha ilyen nehéz helyzetében ezen a nemzeten segíteni akarunk, akkor a szétválasztások és a szembenállások mesterséges felidézése helyett arra kell törekednünk, hogy a falut a városhoz, a várost a faluhoz minél közelebb hozzuk (Helyeslés jobbfelől.) és biztosítsuk gazdasági, kulturális és morális téren a teljes harmóniát a főváros és az ország többi része között. (Helyeslés jobbfelől.) Budapest az ország szíve. Ebbe a szívbe szállítják a vért a falvak ezrei, ebből a szívből megy ki a lüktető vér a vidékre, a magyar vidék minden pusztájára. Nem egészen mindegy, hogy