Képviselőházi napló, 1927. XXV. kötet • 1930. február 11. - 1930. március 12.

Ülésnapok - 1927-351

2 Az országgyűlés képviselőházának 3 nem hiszi, hogy a kormány erre hajlandó. En hiszem. (Szilágyi Lajos: En is hiszem!) Remélem és hízom abban, hogy a belügyminiszter úr nem fog mereven elzárkózni bizonyos javítások elől. • Közben, mialatt mi ezzel a közigazgatási javaslattal foglalkozunk, elfogytak a kincstári fe-. leslegek, százszázalékkal emelkedtek a fizetésképtelenségek és <a csődök, fizetésképtelenek lettek a községek és a vidéki városok, à társadalom elproletárosodik, a lelkek is elproletárosod-: nak, a kétségbeesés és az elégületlenség mindinkább erősebb lesz és a törvényhozás maholnap már egy félév óta a fővárosi törvényjavaslat tárgyalásában és az a körüli alkudozásiban éli ki magát. . Nem arról van szó, ihogy miként vigyük . Budapestet a gazdasági prosperitás felé. Nem. Arról sincs szó, hogy az itt lakó 920.000 ember jövőjét^ biztosítsuk gazdasági koncepciókkal, gazdaságpolitikai programimokkal. Nem tudunk semmit sem tenni az ellen a nagy nyomorúság ellen, amely szép fővárosunk homályában és hátterében ma még csendesen, de nagy elégületlenségben meghúzódik. Mi nem orvosolni akarjuk a nyomorúságot, nem. is vállalkozunk rá; kitérünk ezek elől a kérdések elől, mi ezeket csak adminisztrálni akarjuk. Azt hiszem, itt egy aktuális eset rávilágít arra, amit én állítok. A Rókus-kórház hullakamráiban patkányok garázdálkodnak, a fővárosban a tüdővész állandóan emelkedőben van. S akkor a kormánynak nincsen sürgősebb gondja, mint kisemmizni a választópolgárság elhatározását és várható verdiktjét. (Sándor Pál: Es egy mén vásárlása 350.000 pengőért!) A kormánynak van pénze lillafüredi Palotaszállodák építésére, (Scitovszky Béla belügyminiszter: Volt!) a kormánynak van pénze belügyi dísztermek építésére, (Scitovszky Béla belügyminiszter: Volt!) sajnos, elismerem, hogy a fővárosnál is volt pénz a Károlyi-palota megvételére és volt pénz a Wenckheim-palota megvételére, de a kettő együtt nem volt még képes a Rókus-kórházat felépíteni. (Scitovszky Béla belügyminiszter: Majd meglesz!) Ez nem a fővároson múlott, hanem az államon. Ez a jtársasviszony nemcsak a Rókus-kórház építésénél bizonyult hálátlannak, hanem más esetekben is, amint később el fogom mondani. A főváros a Rókus-kórház részére félretette már a tőkét, amelyet nélkülözni tud, de az állam még mindig késik. A főváros várja az állam segítségét, annak az államnak a segítségét, amelynek népjóléti minisztere kénytelen fedezet hiánya miatt a kórházakból a betegeket eltávolítani. Ha az államnak arra nincs pénze, hogy a már meglévő kórházakban az adminisztrációt fenn tudja tartani, akkor nem hiszem, hogy ma-holnap a Rókus-kórház felépítésére beigért összegeket a főváros megkaphassa. De, mint mondottam, nemcsak a Rókuskórház esetében nem vált be ez a társasviszony, hanem itt van például a tétényi sertéshizlalda esete is. Ezt a sertéshizlaldát a főváros a kormány kívánságára vétette meg a Vásárpénztárral. Itt a Képviselőházban Wolff Károly t. képviselőtársam felszólalása után Mayer János földművelésügyi miniszter úr és Bud János, akkor még gazdasági főminiszter úr kijelentették, hogy helyeslik ezt az ideát és teljes erővel magukévá teszik Wolff Károly elgondolásait és tőkékkel s egyéb módokkal is hóna alá fognak nyúlni a tétényi sertéshizlalda koncepcióinak. Beígértek tetemes tőkéket. Maholnap egy esz1. ülése 1930 február 11-én, kedden. tendeje, hogy a Vásárpénztár megvette a bankok részvénypakettjét és ma az állammal társasviszonyban bírja a tétényi sertéshizlaldát. Azt hiszik a túloldalon, (Egy hang jobbfelől: Nem hiszünk semmit!) — nem hisznek semmit; ez lehetséges, (Derültség a szélsőbaloldalon.) — hogy ta miniszter urak ezt az Ígéretüket teljesítették? Nem teljesítették és a mai napig is adósak ezekkel a tőkékkel. Pedig egy esztendő múlt el azóta, egy esztendő óta kihasználatlanul van ez a nagy telep a Vásárpénztár kezelésében. S még valamit igért a földmívelésügyi miniszter úr. Azt ígérte, hogy a sertéshizlalási r kölcsönöknek egy nagy részét a Vásárpénztár útján fogja a gazdatársadalom rendelkezésére bocsátani. (Erdélyi Aladár: Isten ments!) Isten ments! de a Vásárpénztár évek óta ezzel foglalkozott. Kérem, t. képviselőtársam, én most nem azt vitatom, hogy ez helyes-e, vagy nem helyes; én az ön miniszterének a nyilatkozatára hivatkozom. (Ügy van! a szélsőbaloldalon.) A miniszter úr ezt beígérte itt a Házban. A tétényi sertéshízlaló ma a főváros birtokában van, illetőleg társasviszonyban bírja az állammal. A sertéshizlalda kihasználatlanul ott van, kell tehát, hogy reklamáljam ezt a kormányígéretet akkor, amikor itt a fővárosi törvényjavaslat van a napirenden. De sokkal nehezebb dió lesz a dunántúli villamos centrale ügye, mint a tétényi sertéshizlalda. (Ügy van! Ügy van! a szélsőbaloldalon.) A dunántúli villamoscentrálét, az úgynevezett Talbot-centrálét azért építtette a kormány, hogy a Máv. elektrifikálására szükséges villamosáram rendelkezésére álljon. A centrale — tudjuk — felépült, eléggé nagy parlamenti és egyéb viharok után. Talán már üzemben is van, áramot is termel, de hogy ki részére termel áramot, azt önök sem tudják, én sem tudom. A Máv. még nem elektrifikal. Beszerzett két, vagy három villamosmozdonyt, ezekkel még folyik a próba. Szüksége lesz összesen 40 elektromos mozdonyra, hogy az elektrifikált vonalakon a forgalmat fenn tudja tartani. Az elektromos centrálénak az a része, amely a Máv. elektrifikálása részére épült, csak akkor lesz rentábilis, ha majd 40 ilyen elektromos mozdonnyal fog tudni üzemet tartani. Addig a Máv. csak fizetheti az annuitást, az amortizációt és kísérletezhetik az elektromos mozdonyokkal, de a Talbot-centrálé részére, mint fogyasztó, semmit sem jelent. Meg vagyok győződve arról, hogy a magyar ipar ezeknek az elektromos mozdonyoknak nehézségeivel meg fog birkózni, — ismétlem, erről meg vagyok győződve — habár például az osztrák Államvasutak azt a négy elektromos mozdonyt, amelyeket a cégek szállítottak, nem fogadták el. Ezzel csak azt akarom mondani, t. Képviselőház, hogy ennek a kérdésnek végleges megoldására még egy-két esz- tendőre lesz szükség. Ugy-e bár, így van, uraim? De akkor miért volt olyan sürgős a dunántúli centrale felépítése? Emlékeznek, hogyan hajszolták át itt nyolcórás ülésekkel és sürgősséggel ezt a javaslatot? Emlékeznek, milyen sürgős volt, hogy az angol ipar itt munkához jusson? (Ügy van! a szélsőbaloldalon. — Klein Antal: Nem volt itt ilyen javaslat!) De volt itt ilyen tartalmú javaslat! Most megvan a centrale, de nincs fogyasztó, tehát szükség van a fővárosra; szükség van a fővárosra azért, hogy a kormányt ebből a nehéz helyzetből kisegítse. Folynak is már vagy két év óta a tárgyalások. A részletekről az utóbbi hónapokban nem vagyunk informálva, csak nehézségek vannak,