Képviselőházi napló, 1927. XXIV. kötet • 1929. december 05. - 1929. február 07.
Ülésnapok - 1927-337
Az országgyűlés képviselőházának 337. mányozására a népjóléti és a kereskedelemügyi miniszter kiküldöttek Bécsbe Papp Géza és Andor Endre államtitkárokat, hogy alaposan tanulmányozzák ezt a kérdést, (Farkas István: Sokáig tanulmányozzák!) hogy a kérdés mielőbb a Nemzetgyűlés színe elé kerülhessen. A tanulmányozás azonban hosszú ideig tartott, úgyhogy 1925 március hó 6-án a Szakszervezeti Tanács tagjainak küldöttsége megjelent a miniszterelnökségen, ahol megsürgette a törvényjavaslat benyújtását. A miniszterelnök részvételével megtartott konferencián, amelyen résztvett Rakovszky Iván akkori belügyminiszter, Kánya Kálmán meghatalmazott miniszter és Prónay miniszterelnökségi államtitkár, Vass József népjóléti miniszter azt mondotta, hogy a törvényjavaslatot már elkészítette és egy-két héten belül az érdekeltségek megkapják, hogy velük mielőbb letárgyalván, minél előbb a Nemzetgyűlés elé vihető legyen; a kormány rajta lesz, hogy a Nemzetgyűlés programmjába olyan módon illesszék bele, hogy mielőbb törvénnyé válhasson. Az idő múlott, a törvényjavaslat azonban mégsem került a törvényhozó testület elé és így 1925. november 12-én Peyer Károly képviselőtársam nyújtott be határozati javaslatot, amelyben a törvényjavaslat benyújtását sürgette. A javaslatról a Nemzetgyűlés november hó 24-én döntött és Vass József miniszter a következő szavakkal ajánlotta elfogadásra a javaslatot (olvassa): «T. Nemzetgyűlés! Kérem a határozati javaslat elfogadását». (Közbeszólások a szélsőbaloldalon: Hogy tartja meg a szavát!) Rövid, lakonikus kijelentés volt ez és a Nemzetgyűlés a határozati javaslatot elfogadta. (Malas its Géza: De mennyit fogadott el ilyent és egyiket sem tartották meg! — Rothenstein Mór: Nem kerül pénzbe!) Azonban az elfogadás da cára sem történt semmi. Éppen ezért 1925. dec. 16-án magam terjesztettem be a határozati javaslatot, amelyben újból sürgettem a törvényjavaslat benyújtását. (Malasits Géza: Akár a s ; óhivatalba vitte volna!) Vass József népjóléti miniszter a következőket válaszolta: «Ami azt illeti, hogy a kormány a népjóléti miniszter ígéretének megfelelően tárgyaltassa le a munkahiány esetére vonatkozó törvényjavaslatot, bátor vagyok megjegyezni, hogy ez nem olyan egyszerű. Az ígéret ugyan köti a kormányt és ennek folytán a munkahiány esetére szóló törvényjavaslatot kétségtelenül a Nemzetgyűléseié fogja terjeszteni, ennek az ígéretnek azonban előfeltételei vannak. A munkahiány esetére szóló törvényjavaslat letárgyalását feltétlenül meg kell előznie az érdekeltségekkel való tárgyalásnak. (Farkas István: A Gyosz. lefújta!) Amíg tehát egyrészt a kormánynak elhatározott szándéka ezen egyébként már körvonalaiban kidolgozott törvényjavaslat letárgyalása, másrészt azt is hangsúlyoznom kell, hogy most sürgősen egyelőre még nem tudom letárgyalásra a Nemzetgyűlés elé terjeszteni». Már elkezdődött tehát a halogatás, s éppen ezért a következő évben . . . (Farkas István: A keresztény kurzus és a zsidó kapitalizmus!) Elnök: (csenget.) Kérem, képviselő urak, ne zavarják a szónokot! Kabók Lajos: . . . 1926. évi március hó 17-én újabb interpellációban sürgettem a törvényjavaslatot. Az interpellációra Bud János akkori pénzügyminiszter a népjóléti miniszter nevében a következőket válaszolta: (Halljuk! Halljuk!) «Ami a munkanélküliség ellen való biztosítás kérdését illeti, a népjóléti miniszter úr [ nevében kijelentem, hogy ezt a tervezetet ő már megküldte az érdekképviseleteknek, megfelelő ülése 1929 december 10-én, kedden. 63 hozzászólás végett. Az érdekeltségeknek módjukban van minél rövidebb idő alatt észrevételeiket megtenni». (Propper Sándor: A feje tetejére állhat a kormány, ha Fenyő Miska nem akarja!) Elnök: Csendet kérek, képviselő urak. A képviselő úr fejtegetései valóban megérdemlik, hogy e fontos kérdésben ne zavarják folytonosan. (Helyeslés.) Kabók Lajos: 1926 április 24-én Esztergályos János képviselőtársam nyújtott be határozati javaslatot. Majd 1926 májusában megkezdődött az érdekeltségek bevonásával a tervezet felett az ankétozás. 1926 november 16-án feloszlatták a Nemzetgyűlést, és amikor 1927 március 23-án az új képviselőházban ismét meginterpelláltam a népjóléti minisztert, hogy hajlandó-e a már állítólag készen lévő és az érdekeltségek által is alaposan megvitatott, a munkanélküliség esetére szóló biztosítási törvényjavaslatot sürgős letárgyalás végett a Ház elé terjeszteni, akkor — úgy látszik, a gyáriparosok állásfoglalása folytán — Vass József népjóléti és munkaügyi miniszter a következőkben válaszolt rögtön az interpellációra (olvassa): «A munkahiány olyan szociális jelenség, amely fokozott figyelmet érdemel. A munkahiány esetére szóló biztosítás dolgára áttérve, kénytelen vagyok megállapítani, hogy jóllehet magam igen bizakodó módon néztem a munkahiány esetére szóló biztosítás gondolatát, sőt el is készítettem néhány törvényjavaslatot s az ankétek hosszú során le is tárgyaltattam, (Farkas István: A kapitalizmus máskép rendelkezett!) mégis be kell vallanom, hogy minél jobban belemélyedtem ennek a törvényjavaslatnak a tanulmányozásába, annál súlyosabb aggodalmak támadtak bennem, mégpedig a magyar nemzet gazdasági életével s egészséges szociálpolitikai irányításával szemben. (Farkas István: Szegény főpap!) Mindenekelőtt megállapítom azt, hogy sehol a világon nem tudtam találni olyan meglévő szisztémát, amellyel meg lennének elégedve akár a kormányok, akár a munkáltatók, vagy a munkások. (Egy hang jobbfelöl: Olyan nincs!) Arra a kérdésre, hajlandó vagyok-e előterjeszteni a javaslatot, ezt válaszolom: nem vagyok hajlandó.» (Malasits Géza: Már túl voltak a választáson. Már nem kellettek a szavazatok!) A Ház ezt a miniszteri választ tudomásul vette. (Zaj. — Elnök csenget. — Malasits Géza: Ügy-e, ennek nevet a képviselő úr? — Esztergályos János: A képviselő úr mindig nevet, akkor is, ha nem akar!) Ügy látszik, ettől az időponttól kezdve pecsételődött- meg a munkahiány esetére szóló biztosítás kérdése, mert az idézett miniszteri beszédekből ez világosan kiderül. Mindadig, amíg a gyáriparosok az ankéten nem foglalkoztak a munkahiány esetére szóló biztosítás kérdésével, addig az illetékes kormányférfiak biztató kijelentéseket tettek. Azonban mióta a gyáriparosok képviselői a munkanélküliség esetére szóló biztosítás helyett az aggkori és a rokkantbiztosítás megvalósítását ajánlották fel, amelyet a gyárosok hajlandók voltak vállalni, azóta megváltozott a népjóléti miniszter állásfoglalása ebben a nagyfontosságú társadalmi kérdésben. Es én nem kendőzöm el felfogásomat, kijelentem nyíltan, hogy a népjóléti miniszter a gyáripari érdekeltségek, a bankkapitalizmus javaslata mellett foglalt állást, (Ügy van! Ügy van! a szélsőbaloldalon.) amit bizonyít az ankétezés előtt és után tett kijelentése, amely szerint most már nem hajlandó a törvényjavaslatot előterjeszteni. így alakult, így fejlődött ez a kérdés, s így 10*
