Képviselőházi napló, 1927. XXIV. kötet • 1929. december 05. - 1929. február 07.

Ülésnapok - 1927-336

Az országgyűlés képviselőházának 336. ülése 19È9 december 6-án, pénteken. 35 az igaz, mert cselekedetük ezt bizonyítja. Sivár, szomorú kép ez, szomorú dolog bizony, hogy a törvényhozás így néz ki, szomorú dolog, hogy a nyilt szavazással összeerőszakolt többség nem törődik a törvényhozással, hogy a maga cselekedeteiben nincs önálló véleménye, nincs szava, nincs hangja, nincs felfogása, hanem egyszerűen, mint szavazógép, szavazómasina áll a kormány rendelkezésére. T. Képviselőház, bizony csak így jöhet létre az az állapot, ami nálunk van, csak ez a parlamenti többség, csak az így, terrorral, erőszakkal, nyilt szavazási módon összehozott többség tanúsíthat olyan viselkedést, mint^amilyet az urak tanúsítanak. Komoly, feladatát áttekintő, átérző képviselőre hatással kell hogy legyenek az országban lezajlott események, hatással kell hogy legyenek azok az életkörülmények, amelyek a lakosságot sanyargatják, bántják, űzik-hajtják. Önöket, úgy látszik, mindez nem érdekli. Panaszkodnak önök egymás között otthon, az egységespárt berkeiben, de itt már nem merik panaszaikat elmondani, itt már dicsérni kell a kormányt. Itt már nem mernek fellépni saját kormányukkal szemben, hogy az önök által igazságtalannak tartott eljárás módjait megszüntesse, nem mernek követelésekké] fellépni, noha már feljajdulnak a bajok ellen, és így nyilvánvaló, hogy a kormány azt csinálhatja, amit akar. így aztán a kormányzás eltér eredeti céljától és rendeltetésétől, nem az ország egyetemes nagy szempontjainak érvényesítését tartja szem előtt, hanem azt a kis klikkórdeket, hogy uralmon maradhasson néhány ember, néhány úr, akinek passziója, hogy az ország közönségét vadászterületnek nézze. Elnök: Kérem képviselő úr, méltóztassék tárgyához közeledni! Farkas István: Benne vagyok! (Kassay Károly: Nyakig benne van!) Meg akarom itt indokolni, hogy miért kellett idekerülni és miért, hogyan kerülhetett ide ez a törvényjavaslat, amikor ennek idekerülnie nem kellett volna, amikor a fővárosban a választásokat már egy évvel ezelőtt meg kellett volna ejteni. Meg akarom az okát mondani, ez szükséges, ez hozzátartozik a tárgyhoz, mert senki másképpen , azt megérteni nem tudja, mint csak úgy, ha \ van egy parlamenti többség, amely

r nem törődik az ország sorsával és amely támogat egy olyan kormányt, amely távol áll az ország egyetemes érdekeitől, amely nem tekint egyebet irányadó szempontnak önmagára nézve, mint azt, hogy fennmaradjon, éljen, uralmon legyen és szolgálja azokat a kis érdekeket, amelyek személyéhez és családi körülményeihez fűződnek. Mert ma, itt ebben az országban ez van. Máskép lehetetlenség volna, hogy az a diktatórikus rendszer, amely itt a fő városig törvényjavaslat körül van és a körül a törvényjavaslat körül, amely ma napirenden van, érvényesülni tudjon. Az előadó úr azt mondotta, hogy a fő-, város az ország lüktető szíve. Legyen. Amikor (Propper Sándor: Ezt akarják most megszüntetni!) arra az álláspontra helyezkednek, hogy az ország fővárosát meg akarják tenni az ország lüktető szívének, ugyanakkor ezzel a törvényjavaslattal, a^készülő törvénnyel kést döfnek az ország fővárosának, tehát az országnak szívébe. Mert ez késdöfés, semmi más. Megbénítása annak a szívnek, amelyben lüktethet az élet, amelyből elmehet a vérkeringés széjjel az országban, amely kultúrgócpontja lehetne az országnak, és kell is, hogy legyen ennek az országnak. Önök a készülő törvényükkel, a fővárossal szemben tanúsított kormánymagatartással egyenesen lehetetlenné teszik, hogy ez a főKÉFVISELÖHÁZI NAPLÓ. XXIV. város azzá legyen, amivé lennie kell. Mert igaz az, hogy a főváros minden államban az ország gócpontja, ahol egyesül az ipar, a kereskedelem, ahol a kulturális központ van. Ha a kormány magatartását t nézem a fővárossal szemben, ezzel a törvényjavaslattal kapcsolatban és a készülő^ fővárosi törvénnyel szemben, akkor meg kell állapítanom, hogy a fővárost nem fokozni, nem fejleszteni, nem előbbre vinni akarja ezzel a törvénnyel. Meg kell állapítanom, hogy nem akar egészséges, hatalmas kultúrgócpontot létesíteni a fővárosból nem ezt akarja elősegíteni, hanem le akarja fokozni. Hiszen Seitovszky Béla belügyminiszter úr maga jelentette ki, hogy a fővárost arányba kell hozni a vidékkel. Nem a vidéket kell felemelni, kulturális fokban Budapesthez, hanem Budapest kultúrnívóját kell leszállítani a vidék színvonalára. Hiszen a helyzet ma az, hogy Budapestet feudalizálni akarják, Budapestből egy feudális jellegű vármegyét akarnak csinálni, ahonnan tehát kiközösítik mindazokat a kulturális értékeket, amelyek a fővárosban megvannak, nem engedik érvényesülni és nem engedik ennek a fővárosnak struktúráját szabadon a város lakossága kívánsága, vágya szerint úgy berendezni, hogy ez a város tényleg egy fejlődő, haladó, hatalmas nagy test legyen, amelyből azután szétsugározódhatna az országba az a kulturális élet, amely itt lüktet. T. Képviselőház! Ez a törvényjavaslat is ellentéte tehát annak, amit az előadó úr kíván, ellentéte mindannak, amit itt a miniszter úr mondott, mert hiszen ez a törvényjavaslat az ellenkező célt szolgálja. Legelsősorban is meg kell állapítani, hogy maga az a tény, hogy immár másodízben hosszabbítják meg a mandátumokat, semmi mást nem jelent, mint azt, hogy nem engedik a város lakosságának vágyait, kívánságait, a benne élő erőket érvényesülni. Mert ha beszélünk lüktető életről, ha beszélünk szívről, ha beszélünk arról, hogy a közületeknek közel kell állnia az ország és a közületek lakosságához, akkor ez a közelállás a képviselő, a törvényhozó és a nép között csak úgy állhat fenn, ha a választás gyakori. Mennél hosszabb ideig tart valamely testületnek a mandátuma, a dolog természeténél fogva annál jobban eltávolodik az élettől és eltávolodhatik az élettől. Már most második esztendeje annak, hogy a székesfővárosban meg kellett volna ejteni a választásokat. A kormány elhalasztotta egy évvel ezelőtt és meghosszabbította a fővárosban lejáró községi képviselők felének mandátumát, az idén szintén elhalasztja egy évvel, mert nem tudja megcsinálni azt a törvényt, amelyet tervbevett és beígért már a múlt esztendőben. Mi ez, ha nem elidegenedés, eltávolodás, mi ez, ha nem megbénítása ennek a szívnek, a város erejének. Semmi más, mint az, hogy a főváros népe nem választott, a főváros népe nem szavazhat, annak a szelekciónak, amely a választásokból létrejön, nem volt meg a lehetősége. Természetes dolog, hogy ez a képviselőtestület olyanná is lett, hogy a megválasztott pártok emberei átmentek a másik pártba, kisebbségből többség lett és nem fedezi így ez a fővárosi önkormányzat ma már azt a népkívánságot, nem áll összhangban avval a kívánsággal, amely a legutóbbi községi választásokon megnyilatkozott. Ha komoly, alkotmányos állam volnánk és ha komoly, alkotmányos érzésű kormányzatunk volna, akkor magának a kormányzatnak kellene ezt látnia és rá kellene mutatnia arra, hogy íme, a fővárosban hosszú ideig tart a mandátum, rövidíteni kell a mandátumok ide6