Képviselőházi napló, 1927. XXIV. kötet • 1929. december 05. - 1929. február 07.
Ülésnapok - 1927-336
Az országgyűlés képviselőházának 336. Kakovszky Ivánnak elismerőleg kell hogy meg- í mondjam. (Az elnöki széket Czettler Jenő foglalja el.) Most alkotunk egy úi törvényt, meghoszszabbítjuk a mandátumokat a helyett, hogy örülnénk neki, hogy egy bizonyos kérdés már rendezve van és nem kell vele foglalkoznunk. (Ügy van! Ügy van! a bal- és a szélsőbaloldalon. — Rassay Károly: De nem mernek választatni!) Nem ezekkel a kérdésekkel kellett volna foglalkoznia, nem a székesfőváros közigazgatásával, hanem a székesfőváros háztartását és üzemeit kellett volna rendezni. (Élénk helyeslés a bal- és a szélsőbaloldalon.) Erre volt szükség, nem pedig arra, hogy öt esztendő múlva minden ok és indokolás nélkül egy újabb szervezetet állítsunk be. (Rassay Károly: Nem mernek a választók elé menni, ezért van az egész!) Természetes, hogy ez az új javaslat, amelynek lehetnek elfogadható részei a háztartási kérdésben és másokban, énpen ezen autonóm testületek Összeállítására vonatkozó részében rossz, sőt azok a tényezők sem tudnak megegyezni benne, amely tényezőknek kedvezni kívánnak. Ennek a javaslatnak a tárgyalása elhúzódik és most itt vagyunk egy mandátum-meghosszabbítással, a helyett, hogy tárgyaltuk volna az életnek egészséges fejlődését, biztosítottuk volna a választást és csináltunk volna a fővárosra egy szaktörvényt. Méltóztassék megengedni, hogy, amidőn ezzel a mandátum-meghosszabbító törvényjavaslattal foglalkozom, más szempontból is foglalkozom a kérdéssel és egyfelől vizsgáljam, hogy milyenek a mai idők, amikor mi itten csekély érdeklődés mellett — mert a szakembereket a közigazgatási bizottságba dirigálták le — ezzel a kérdéssel foglalkozunk, másfelől pedig megállapítsam azt, hogy szükség volt-e erre a törvényjavaslatra és egyáltalán szabad volt-e ezt a törvényjavaslatot ide a Ház elé hozni. T. Képviselőház! Ebben a Házban pártkülönbség nélkül sokan, de nagyon sokan vannak, akik a parlamentáris gondolatnak a hívei, akik a parlamentarizmust a népfelség elvének, a nemzetállam egyik alappillérének tartják és szerettei ragaszkodnak hozzá. Az imént lefolyt házszabályvita is azt bizonyítja, hogy bizonyos parlamentáris érzék • van itt. Méltóztassanak megengedni, hogy pártkülönbség nélkül figyelmeztessem a parlamentarizmus híveit, hogy ez ellen a parlament ellen a közvéleményben egy nagy merénylet készül % A parlament tekintélyének lejáratásához hozzájárul az, hogy mi a mai időkben ilyen törvényjavaslattal és azonkívül közigazgatási kérdések szükségtelen rendezésével foglalkozunk. A parlament egyetlen feltétele, hogy a nemzet idegrendszere legyen, hogy össze legyen kapcsolódva az élettel. (Ügy van! a szélsőbaloldalon.) Természetes, hogy úgy is kellene a parlamentnek összealakulnia, hogy a nemzeti akarat érvényesüljön benne. De ha ez már a mi meggyőződésünk szerint nem lehetséges, legalább a parlament működésének kellene olyannak lennie, hogy az kapcsolatos legyen az élettel. (Rassay Károly: Csakhogy a kettő összeférhetelen.) Ha Magyarországon ma végigmegy az ember, kezdve a székesfővárostól az utolsó tanyai helyiségig, nem ezekről• a kérdésekről tárgyalnak, hanem mindenki érzi a gazdasági válság rettenetes nyomását, amely bizonyos tekintetben a jóvátételi kérdés tisztázatlan voltához kacsolódik, mindenki érez a nemzeti jövedelem mikénti eloszlása tekintetében bizonyos l ülése 1929 december 6-án, pénteken, 33 hibákat. Ha előveszünk egy újságot, abban azt látjuk, hogy egy miniszter tárgyalása ingatlanvétel ügyében, egy államtitkár tárgyalása moziügyben, előttünk pedig a székesfővárosi törvényjavaslat van, amelynél aprólékos kérdésekben vitatkozunk. Az utolsó közületben is az emberek gazdasági kérdésekkel foglalkoznak és csodálatos, hogy ebben a rettenetes válságos időben egyedül a magyar parlament az, ahonnan a gazdsági problémák ki vannak zárva. (Ügy van! a szélsőbaloldalon.) Én ezt nem helyeslem és nem helyeslem azt sem, _ hogy mi most itt mandátum-meghosszabbító javaslatot tárgyalunk, amikor egyszerűen a választásra lehet bízni á dolgot, mert valamint egészségtelennek tartom azt a gondolatot, hogy politikamentes legyen a gazdasági élet, ami azt jelenti, hogy a gazdasági életben egy nagy uralkodó politikai párt elhelyezkedik és újonnan patentírozott politikusok, mint közgazdasági tényezők jelentkeznek, éppúgy egészségtelennek tartom azt a parlamentet is, amely gazdasági problémáktól mentes. Ennek a parlamentnek irányítója, a kormány az, amely a gazdasági problémáknak idejutását r megakadályozza, és bennünket, akik mindnyájan érezzük az élet nyomorúságát, a székesfővárosi mandátum-meghosszabbító törvényjavaslattal, aprólékos székesfővárosi közigazgatási kérdésekkel foglalkoztat a helyett, hogy legalább szó lenne a nagy problémák megoldásáról. (Zaj.) Ezeknek a tárgyalásoknak eredménye nem az, hogy az ellenzék javára billen a mérleg, mert olyan az elkeseredés, olyan elnyomott a nemzet, hogy azt a luxust, hogy valaki pártállást foglaljon el, kevés ember engedheti meg magának. Mindez végtelen keserűségre vezet a parlamenttel szemben. Ezt a végtelen keserűséget, amely egyfelől letargiában, másfelől pedig ettől a nemes szép intézménytől való eltávolodásban nyilvánul, szintén országos veszedelemnek tartom és félek tőle, hogy ez egyes kalandorok céljait szolgálja. Ennélfogva sokkal inkább helyeselném, ha ezek helyett a kérdések helyett olyan kérdéseket vetnénk fel, amelyek a nemzetmentés gondolatával foglalkoznak és ebben a tekintetben várnám is a kormány javaslatát. (Rassay Károly: Nem tudnak hozni semmit! Nincs egy javaslatuk! Négy hónapig vakációztak és javaslatot nem csináltak. Szégyelném magamat, ha miniszter volnék az ilyen tehetetlenség miatt.) A másik kérdés az: szükséges-e ennek a törvényjavaslatnak tárgyalásai Már kifejtettem itt, hogy ugyanez a kormány — csak a belügyminiszter személyében való változás mellett — a fővárosi törvénynek azokat a részeit, amelyek a közület összeállítására vonatkoznak, öt év előtt már rendezte. Nem értem meg és nem tartom helyesnek, hogy öt esztendő múlva mi az itteni választóközönségnek úgy ^a kerületek beosztása, mint a szavazás módjának rendszere tekintetében újabb szabályokat állítsunk fel. (Rassay Károly: Nem mernek odaállani a választók elé! Két évig törték a fejüket, hogy csapják be a választókat!) Amely részek pedig a székesfőváros közigazgatására vonatkoznak, azokra vonatkozólag meg kell állapítanom, hogy egyáltalában sem az egyszerűsítés kérdése, sem pedig a decentralizáció kérdése a székesfővárosi kerületi elöljáróságok intézményesítésével abban a bizonyos székesfővárosi törvényben megoldva egyáltalában nincsen. (Rassay Károly: Csak a tömjénezés kérdését oldották meg!) Sőt nem is jobb ez a javaslat, mint a régi törvény. Hogy mennyire
