Képviselőházi napló, 1927. XXIV. kötet • 1929. december 05. - 1929. február 07.
Ülésnapok - 1927-347
332 Az országgyűlés képviselőházának szakértelmet oda tudjam állítani a város igazgatásába, a tapasztalatot és azt a kontinuitást, amelyet ennek a városnak igazgatása megkíván, amely azt kívánja, hogy ne legyenek zökkenők egy város vezetésében,^ és hogy a városban kifejlődött bizonyos irányelvek, bizonyos gyakorlatok, bizonyos politikai vagy városgazdasági feladatok egymásutánja ne zavartassék meg egy esetleges választásnak teljesen ellentétes eredményétől. Akkor helyes és szükséges gondolat az, hogy ezt a kontinuitást, ezt a folytonosságot, tapasztalatot, amelyre a város igazgatásának szüksége van, valamilyen formában biztosítsam és ez szerintem az örökös tagok intézménye. A legutóbbi törvényjavaslat tárgyalásánál már. 1924. októberében a következőket voltam bátor erről a kérdésről itt elmondani, amikor még az örökös tagok intézménye nem volt benne a törvényjavaslatban, de a tárgyalások folyamán részünkről fel vettetett, akkor én azt mondottam (olvassa): «Az érdekképviseletek rendszere mellett én jobban szerettem volna, ha a belügyminiszter úr megmaradt volna az örökös tagok mellett.» Szerintem helyes elv az, hogy a városnál szerzett érdemeket és tapasztalatokat honorálni lehessen. Azt mondja a mélyen t. belügyminiszter úr az indokolásában, hogy ennek a csoportnak beillesztésére azért van szükség, mert ilyen módon a törvényhatósági bizottságban mindig lesz a tagoknak egy olyan része, amely a bizottság működésében az állandóságot fogja képviselni. A imásik részben pedig azt mondja a belügyminiszter úr, hogy a szakértelmet, a városnál szerzett tapasztalatokat ezzel honorálni és a törvényhatósági bizottság működésének értékét lehet emelni azzal, ha a város igazgatása terén nagy jártassággal bíró embereknek megadatik egy ilyen bizottsági tagság. így nem kényszerítik őket arra, hogy a választási tülekedésben részt vegyenek, hanem érdemeik alapján foglalnak majd ott helyet. Amit akkor mondtam, ma is fenntartom. (Rothenstein Mór: Szóval nem haladunk, amit egyszer kimondtunk, a mellett maradunk!) Az örökös tagok intézménye az én megítélésem szerint éppen úgy, mint a vármegyéknél, éppen úgy, mint a vidéki városoknál, a székesfővárosnál is szükséges, csak nem abban a formában, ahogyan azzal a vármegyék éltek. A vármegyék dignitásokat választottak be örökös tagoknak, olyanokat, akik a vármegye ügyei iránt eddig legnagyobb részben — tisztelet a kivételeknek — nagyobb érdeklődést nem mutattak. A vármegye területén élő magas állású dignitásokat választottak be, akiktől ma sem remélik, hogy a vármegye életében részt fognak venni, hogy a vármegye ülésein meg fognak jelenni minden alkalommal és a vármegyének szürke hétköznapi munkájában részt fognak venni. Tőlük csak azt várják, hogy egyes díszgyűléseken emelik a közgyűlés fényét megjelenésükkel. Ilyen örökös tagokra a székesfővárosnál, ahol világnézetek harca folyik, nincs szükség. Nekünk a székesfővárosnál oda kell törekednünk, hogy a tapasztalattal bíró dolgozókat válasszuk be, akik nemcsak címnek, dísznek, kitüntetésnek tekintik a megválasztást, hanem egy munkaalkalomra való meghívásnak, hogy szerzett értékes tapasztalataikat a város rendelkezésére bocsássák. De azt merem mondani, hogy az igen t. ellenzéket nem is objektív okok indítják arra, hogy az örököstagok intézményét ellenezzék. Az én megítélésem szerint ezek az okok igen szubjektívek, és én ebben azt az önvallomást látom, — amit szeretnék eliminálni — mintha ők azt 34-7. ülése 1930 február 4-én, kedden. hinnék, hogy nem tudnak olyan neveket állítani, akik a törvényhatósági bizottság szavazattöbbségét meg tudnák nyerni. Mert ha vannak ilyen embereik, akikkel a törvényhatósági bizottság nagy többségének szavazatát meg tudják nyerni, akkor nincs okuk az örököstagoktól való idegenkedésre. (Bródy Ernő: Pártok szerint alakul a törvényhatósági bizottság!) T. képviselőtársam* a pártokban feltétlenül van mindig akkora objektivitás, hogy a valódi érdemet megbecsülni tudják, de az, amit méltóztatnak kívánni, hogy ez lajstromos szavazással történjék, ellenmondás a lényeggel, mert valakinek egyéni érdemeit pártarány szerint elbírálni képtelenség. Egyénről szavazni csak többségi elv alapján lehet. Pártok kérdésében lehet lajstrom alapján szavazni, de valamelyik egyénnek arravaló s ágát, hogy vájjon a városnak örökös tagja lehet-e, lajstromos szavazás útján, kisebbségi képviselettel megítélni: ez igazán fából vaskarika volna ezen a téren. Híve vagyok a lajstromos szavazásnak más választást illetőleg, de az örökös tagok megválasztásánál ennek semmi létjogosultsága nincs. T. Képviselőház! Hasonlóképpen áll a szakértelem kérdése is. Azt, hogy a törvényhatósági bizottság munkáját szakemberek támogassák és hogy ide érdekképviseletek bevonassanak, a magam részéről helyesnek tartom. Amennyire helytelennek tartottam a kinevezést, annyira helyesnek tartom azt a módszert, amely a Ház közigazgatási bizottsága ülésének határozatából a törvényjavaslatban helyet foglal, hogy tudniillik ezeket az érdekképviselőket maga a törvényhatósági bizottság válassza. Az egyes érdekképviseletek, az egyes kamarák a maguk választmányában már szelektáltak akkor, amikor az ő érdemes tagjaikat felvették. Itt közbevetőleg megjegyzem, hogy én a kamarák álláspontján vagyok és azt tartom helyesnek, hogy ide csakis a kamarák, tehát a fegyelmi jogkörrel ellátott testületek képviselőit lehet bevenni, nem pedig bármilyen más magántestületek képviselőit. Ennélfogva nem tudok osztozni a miniszter úrnak abban a felfogásában, hogy a kereskedelmi és iparkamarák nagyipari részét a Gyosz.-nak méltóztatott átengedni. Semmi körülmények között nem járulhatok hozzá ahhoz, hogy a Gyosz,., amely nem kamara, törvényhatósági bizottsági tagot kiküldő jogot kapjon; mert nem lehet ellenállani más egyesületek igényének akkor, ha egyszer áttörjük a kamarai rendszert és megengedjük, hogy nemcsak a kamaráknak, hanem más egyesületeknek is törvényhatósági bizottsági tagot kiküldő joga legyen. Nem tudunk ekkor kitérni például a tanító- és a tanáregyesületek, a háztulajdonosok egyesülete, más egyesületek és egyéb szövetségek kívánságí elől, amelyek ugyanezt a jogot ugyanezen a címen megkívánhatják. En tehát nagyon kérem a t % miniszter urat, hogy a részletes tárgyalás során térjünk csak vissza a kamarák rendszerére és másnak, mint tagjai felett fegyelmi hatalmat r gyakorló testületnek törvényhatósági bizottsági tagot kiküldő jogot ne adjunk. De miért vallom én azt, hogy a törvényhatósági bizottságnak kell kiválasztani az illető szaktestületek grémiumából az oda beküldendő tagokat 1 ? (Szilágyi Lajos: Ez lehetetlenség!) Hivatkozom Bethlen István miniszterelnök úrnak a múltkori törvényjavaslat tárgyalása alkalmával mondott beszédének arra a részére, amelyben azt mondotta, hogy akadémiai elnökökkel nem lehet a szociáldemokrácia ellen harcolni. Annak idején a miniszterelnök úr maga mondta azt, hogy igenis oda harcos, rátermett, dolgozó
