Képviselőházi napló, 1927. XXIV. kötet • 1929. december 05. - 1929. február 07.

Ülésnapok - 1927-346

322 Az országgyűlés képviselőházának 3^6. ülése 1930 január 31-én, pénteken. téren tartott gyűlésen a munkásság határozati javaslatot fogadott el, (Scitovszky Béla belügy­miniszter: Azt kérte, ami már megvolt!) amely­ben az egyesülési és gyülekezési jog megvalósí­tását, illetőleg tör vény beiktatás át követelte. Ma 1930-at írunk és még ma is meglehetősen távol vagyunk attól, hogy ezt a legelemibb emberi jo­got Magyarországon törvénybeiktassák. De ami idetartozik a tárgyhoz, az az, hogy ugyanezen a gyűlésen követelte a munkásság a lakáskérdés megoldását is és pedig úgy, hogy a város a szegényebb emberek számára építsen la­kásokat. A közgyűlésen akkor a polgárság árulói ültek, az új nemesek, a kizsákmányolók, akik csak a kapitalista érdeket nézték és bizony közröhejjel dobták a papírkosárba ezt a hatá­rozati javaslatot és egyáltalán nem törődtek az­zal, hogy valami történjék ezen a téren. Annál kevésbbé törődtek ezzel, mert ezekben az idők­ben ugyanaz a törzsfőnöki rendszer virult, amely törzsfőnöíki rendszer újra ki fog virágozni, ha ebből az előttünk fekvő javaslatból törvény lesz. Nem tudom, emlékszik-e a miniszter úr és a mögötte ülő párt legtöbb tagja arra, — azt hi­szem, nem igen fog emlékezni — hogy micsoda bájos klikk-rendszer volt Magyarország főváro­sában. Minden kerületnek megvolt a maga törzsfőnöke, az I. kerületnek, a Il.-nek, a III.­nak. (Egy hang a jobboldalon: Most is van!) Ezek közül a leghírhedtebb volt a józsefvárosi és az erzsébetvárosi törzsfőnök. A józsefvárosi Hűvös volt, aki az ő bankja, az ő szövetkezetei révén és annak a nagy befolyásnak révén, ame­lyet a főváros forgalmának lebonyolítása által gyakorolt, markában tartotta a polgárságot és egy-egy törvényhatósági bizottsági tagválasz­tásnál még a halottakat is leszavaztatták, amint azt annak idején a Népszava napnál világosab­ban bizonyította. A Hüvös-klikk minden akara­tát keresztülvitte a fővárosban, nagyon gyak­ran a polgárság érdekeivel ellentétben, saját ér­dekeinek szempontiából. Az Erzsébetvárosban a ma a kormány egyik kitűnő oszlopaként üd­vözölt Ehrlich G. Gusztáv — a rossz nyélvek azt mondják: Ehrlich Ganef Gusztáv — volt a törzs­főnök, aki akkor még. magyarul sem igen tu­dott, mert hiszen morva hazájában nem igen tanították meg magyarul. Ehrlich G. Gusztáv a törzsfőnöki tisztet megosztotta Morzsányival. Volt egy takarékpénztáruk, amely 100—200—250 koronákat kölcsönzött apró exisztenciáknak, lateinereknek, magántisztviselőknek, szabómes­tereknek, susztermestereknek, kisiparosoknak. Ezt mind pontosan nyilvántartották és ami­kor elkövetkezett a választás, hiába agitáltak, hiába lármáztak és kiabáltak a t. keresztény­párt elődei, egy levélke Ehrlich G. Gusztávtól meggyőzte a választót arról, hogy neki hova kell szavaznia, ha nem akarja, hogy holnap a váltóját prezentálják. Európában sokat hallunk, illetve sokát olvasunk a hírhedt newyorki Tam­many Haliról és annak a förtelmes panamáiról és korrupcióiról. Tessék nekem elhinni, hogy az a törzsfőnöki rendszer, amely a 90-es évek ele­jén még Budapesten virult és amelynek egyik kimagasló alakja volt Ehrlich G. Gusztáv, a kormánypárt, illetve a kormányt támogató párt egyik kitűnő oszlopa, azután a Józsefvárosban Hűvös és így tovább, Öbudán például Tatay Adolf orvos, — ki ne ismerné a nevét? — aki még a temetőben fekvő halottakat is leszavaz­tatta csak azért, hogy a kormány többségét biz­tosítsa, ez -a világ fog megint feltámadni, ha ebből a törvényjavaslatból törvény lesz. Ez a klikk-uralom, amelyet 1894-től kezdve azután a demokratapárt fellépése semmisített meg, ez a rendszer, amely ezzel a törvényjavaslattal ismét életbe fog lépni s amely a régi spiszerek min­den korlátoltságát és önzését átvette, a kapzsi­ságot és a korrupciót fogja majd tökélyre fej­leszteni. T. Képviselőház! Ha ennek a törvénynek tárgyalásánál vagyok, nem mulaszthatom el, hogy mint pesti ember meg ne emlékezzem né­hai Vázsonyi Vilmosról, akinek örök érdeme van abban, hogy Budapest ilyen nagyarányú fejlődésnek indult és hogy Budapest tényleg az ország legragyogóbb városa lett. Vázsonyi Vil­mos már 1894-ben került be mint törvényható­sági bizottsági tag a városházára és az ő élénk temperamentumával, éles eszével hamarosan átlátta azt, hogy ha ez a klikk-rendszer megma­rad a fővárosban, ez a főváros pusztulását, a fő­város balkánizálását fogja jelenteni. Es Vá­zsonyi Vilmos három évi kemény küzdelem után, amely közben az akkor uralkodó kapita­lista-klikk megverette őt, például amikor a Cséry-telepre kiment és megnézte, hogy micsoda panamák folynak ott, Cséry pribékjei rátámad­tak és elverték őt. Mindez azonban nem tartotta vissza Vázsonyit attól, hogy kemény kézzel hozzá ne lásson a korrupció kiirtásához. Két­ségtelenül igaz az, hogy az ő pártja volt az első, amely Budapest törvényhatóságában a valódi általános, titkos, egyenlő választójog megvaló­sítását követelte. Az ő pártja volt az egyetlen, amely betörte a dohos levegőjű városháza pók­hálós ablakait és oda levegőt, világosságot vitt be. Kétségtelenül igaz és érdemül kell betudni a demokratapártnak, hogy 1897-től kezdve a világ­háború kitöréséig az iskolakérdés megoldásába lakáskérdés megoldása terén tényleg nagyot és maradandót alkotott. Aki a 90-es évek elhanyagolt iskoláit látta, aki látta, hogy a 90-es években az apró zsenge gyermekek milyen óvodákba mentek és azokat összehasonlította azokkal a valóban gyönyö­rűen üvegezett és betonozott palotákkal, ame­lyeket, ez a rendszer a gyermekeknek énített, az tudja csak mérlegelni, hogy milyen haladás volt az, amelyen ez a főváros átment. De, t. Képviselőház, nemcsak ezen a téren, hanem más téren is megállta az autonómia a helyét. Emlékeztetem a t. Házat arra, hogy an­nak idején a Habsburgok uralma alatt a vál­takozó kormányok nem nagyon merték az 1848-as forradalmat dicsőíteni. Az 1848-as for­radalom hőseiről kormánykörökben olyan han­gon beszéltek, mint amilyen hangon ma az urak beszélnek, a mi emigráns elvtársainkról, a szökevényekről. Emlékezzenek csak az urak arra az időre, amikor Zimányi törökbálinti plébános azt a könyvét közzétette, amelyben Kossuthot úgy állította a világ elé, ahogyan magyar embernek nem szabad odaállítania, mert ha még igaz is volna, amit írt, — de nem igaz, inert a történetírás ezelőtt már régen bebizonyította, hogy nem igaz — akkor sem volna szabad Kossuthot a világnak úp T ^ oda­állítani, mint ahogyan ő tette. A függetlenségi­párton erősen követelték a könyv tartalmának megcáfolását, nem elkobzását, mert akkor még tisztelték a szólás- és véleményszabadságot: ak­kor a főváros törvényhatósága volt az, amely ezt a könyvet megbélyegezte és visszautasította azokat a vádakat, amelyeket ez a könyv tartal­maz. Méltóztassanak emlékezni arra, hogy a kormány akaratának ellenére választották meg ebben a fővárosban Kossuthot a főváros dísz­polgárává. Méltóztassanak emlékezni arra, ho^v Kossuth temetését ez a főváros eszközölte az autonómiának birtokában, szemben a Habsbur­gok akaratával országra szóló temetést rende­zett Kossuthnak. Emlékeztetem az urakat arra,

Next

/
Oldalképek
Tartalom