Képviselőházi napló, 1927. XXIV. kötet • 1929. december 05. - 1929. február 07.
Ülésnapok - 1927-346
322 Az országgyűlés képviselőházának 3^6. ülése 1930 január 31-én, pénteken. téren tartott gyűlésen a munkásság határozati javaslatot fogadott el, (Scitovszky Béla belügyminiszter: Azt kérte, ami már megvolt!) amelyben az egyesülési és gyülekezési jog megvalósítását, illetőleg tör vény beiktatás át követelte. Ma 1930-at írunk és még ma is meglehetősen távol vagyunk attól, hogy ezt a legelemibb emberi jogot Magyarországon törvénybeiktassák. De ami idetartozik a tárgyhoz, az az, hogy ugyanezen a gyűlésen követelte a munkásság a lakáskérdés megoldását is és pedig úgy, hogy a város a szegényebb emberek számára építsen lakásokat. A közgyűlésen akkor a polgárság árulói ültek, az új nemesek, a kizsákmányolók, akik csak a kapitalista érdeket nézték és bizony közröhejjel dobták a papírkosárba ezt a határozati javaslatot és egyáltalán nem törődtek azzal, hogy valami történjék ezen a téren. Annál kevésbbé törődtek ezzel, mert ezekben az időkben ugyanaz a törzsfőnöki rendszer virult, amely törzsfőnöíki rendszer újra ki fog virágozni, ha ebből az előttünk fekvő javaslatból törvény lesz. Nem tudom, emlékszik-e a miniszter úr és a mögötte ülő párt legtöbb tagja arra, — azt hiszem, nem igen fog emlékezni — hogy micsoda bájos klikk-rendszer volt Magyarország fővárosában. Minden kerületnek megvolt a maga törzsfőnöke, az I. kerületnek, a Il.-nek, a III.nak. (Egy hang a jobboldalon: Most is van!) Ezek közül a leghírhedtebb volt a józsefvárosi és az erzsébetvárosi törzsfőnök. A józsefvárosi Hűvös volt, aki az ő bankja, az ő szövetkezetei révén és annak a nagy befolyásnak révén, amelyet a főváros forgalmának lebonyolítása által gyakorolt, markában tartotta a polgárságot és egy-egy törvényhatósági bizottsági tagválasztásnál még a halottakat is leszavaztatták, amint azt annak idején a Népszava napnál világosabban bizonyította. A Hüvös-klikk minden akaratát keresztülvitte a fővárosban, nagyon gyakran a polgárság érdekeivel ellentétben, saját érdekeinek szempontiából. Az Erzsébetvárosban a ma a kormány egyik kitűnő oszlopaként üdvözölt Ehrlich G. Gusztáv — a rossz nyélvek azt mondják: Ehrlich Ganef Gusztáv — volt a törzsfőnök, aki akkor még. magyarul sem igen tudott, mert hiszen morva hazájában nem igen tanították meg magyarul. Ehrlich G. Gusztáv a törzsfőnöki tisztet megosztotta Morzsányival. Volt egy takarékpénztáruk, amely 100—200—250 koronákat kölcsönzött apró exisztenciáknak, lateinereknek, magántisztviselőknek, szabómestereknek, susztermestereknek, kisiparosoknak. Ezt mind pontosan nyilvántartották és amikor elkövetkezett a választás, hiába agitáltak, hiába lármáztak és kiabáltak a t. kereszténypárt elődei, egy levélke Ehrlich G. Gusztávtól meggyőzte a választót arról, hogy neki hova kell szavaznia, ha nem akarja, hogy holnap a váltóját prezentálják. Európában sokat hallunk, illetve sokát olvasunk a hírhedt newyorki Tammany Haliról és annak a förtelmes panamáiról és korrupcióiról. Tessék nekem elhinni, hogy az a törzsfőnöki rendszer, amely a 90-es évek elején még Budapesten virult és amelynek egyik kimagasló alakja volt Ehrlich G. Gusztáv, a kormánypárt, illetve a kormányt támogató párt egyik kitűnő oszlopa, azután a Józsefvárosban Hűvös és így tovább, Öbudán például Tatay Adolf orvos, — ki ne ismerné a nevét? — aki még a temetőben fekvő halottakat is leszavaztatta csak azért, hogy a kormány többségét biztosítsa, ez -a világ fog megint feltámadni, ha ebből a törvényjavaslatból törvény lesz. Ez a klikk-uralom, amelyet 1894-től kezdve azután a demokratapárt fellépése semmisített meg, ez a rendszer, amely ezzel a törvényjavaslattal ismét életbe fog lépni s amely a régi spiszerek minden korlátoltságát és önzését átvette, a kapzsiságot és a korrupciót fogja majd tökélyre fejleszteni. T. Képviselőház! Ha ennek a törvénynek tárgyalásánál vagyok, nem mulaszthatom el, hogy mint pesti ember meg ne emlékezzem néhai Vázsonyi Vilmosról, akinek örök érdeme van abban, hogy Budapest ilyen nagyarányú fejlődésnek indult és hogy Budapest tényleg az ország legragyogóbb városa lett. Vázsonyi Vilmos már 1894-ben került be mint törvényhatósági bizottsági tag a városházára és az ő élénk temperamentumával, éles eszével hamarosan átlátta azt, hogy ha ez a klikk-rendszer megmarad a fővárosban, ez a főváros pusztulását, a főváros balkánizálását fogja jelenteni. Es Vázsonyi Vilmos három évi kemény küzdelem után, amely közben az akkor uralkodó kapitalista-klikk megverette őt, például amikor a Cséry-telepre kiment és megnézte, hogy micsoda panamák folynak ott, Cséry pribékjei rátámadtak és elverték őt. Mindez azonban nem tartotta vissza Vázsonyit attól, hogy kemény kézzel hozzá ne lásson a korrupció kiirtásához. Kétségtelenül igaz az, hogy az ő pártja volt az első, amely Budapest törvényhatóságában a valódi általános, titkos, egyenlő választójog megvalósítását követelte. Az ő pártja volt az egyetlen, amely betörte a dohos levegőjű városháza pókhálós ablakait és oda levegőt, világosságot vitt be. Kétségtelenül igaz és érdemül kell betudni a demokratapártnak, hogy 1897-től kezdve a világháború kitöréséig az iskolakérdés megoldásába lakáskérdés megoldása terén tényleg nagyot és maradandót alkotott. Aki a 90-es évek elhanyagolt iskoláit látta, aki látta, hogy a 90-es években az apró zsenge gyermekek milyen óvodákba mentek és azokat összehasonlította azokkal a valóban gyönyörűen üvegezett és betonozott palotákkal, amelyeket, ez a rendszer a gyermekeknek énített, az tudja csak mérlegelni, hogy milyen haladás volt az, amelyen ez a főváros átment. De, t. Képviselőház, nemcsak ezen a téren, hanem más téren is megállta az autonómia a helyét. Emlékeztetem a t. Házat arra, hogy annak idején a Habsburgok uralma alatt a váltakozó kormányok nem nagyon merték az 1848-as forradalmat dicsőíteni. Az 1848-as forradalom hőseiről kormánykörökben olyan hangon beszéltek, mint amilyen hangon ma az urak beszélnek, a mi emigráns elvtársainkról, a szökevényekről. Emlékezzenek csak az urak arra az időre, amikor Zimányi törökbálinti plébános azt a könyvét közzétette, amelyben Kossuthot úgy állította a világ elé, ahogyan magyar embernek nem szabad odaállítania, mert ha még igaz is volna, amit írt, — de nem igaz, inert a történetírás ezelőtt már régen bebizonyította, hogy nem igaz — akkor sem volna szabad Kossuthot a világnak úp T ^ odaállítani, mint ahogyan ő tette. A függetlenségipárton erősen követelték a könyv tartalmának megcáfolását, nem elkobzását, mert akkor még tisztelték a szólás- és véleményszabadságot: akkor a főváros törvényhatósága volt az, amely ezt a könyvet megbélyegezte és visszautasította azokat a vádakat, amelyeket ez a könyv tartalmaz. Méltóztassanak emlékezni arra, hogy a kormány akaratának ellenére választották meg ebben a fővárosban Kossuthot a főváros díszpolgárává. Méltóztassanak emlékezni arra, ho^v Kossuth temetését ez a főváros eszközölte az autonómiának birtokában, szemben a Habsburgok akaratával országra szóló temetést rendezett Kossuthnak. Emlékeztetem az urakat arra,
