Képviselőházi napló, 1927. XXIV. kötet • 1929. december 05. - 1929. február 07.

Ülésnapok - 1927-335

Az országgyűlés képviselőházának 335. menteni!) Méltóztassék megengedni,, hogy az összegeket pengőkben fejezzem ki. Elnök: Csendet kérek minden oldalon! Wekerle Sándor pénzügyminiszter: 794.000 pengőt utalt ki a Pénzintézeti Központ, amely azután a kamatokkal együtt növekedett ebben az esetben, 830,^ vagy nem tudom hányezer pengőre, amit a képviselő úr felolvasott. Az a kérdés, hogy vájjon ^ez a hitelezés mennyiben volt könnyelmű. Alátámasztja ezt az igen t. képviselő úr azzal, hogy hiszen árverésre bocsáttatott ez az épület. (Friedrich István: Még ott nem tartok! — Derültség a jobboldalon.) Akkor én mondom el. Bocsánatot kérek, azt hittem, hogy ezt is felhozta, hogy árverésre bocsáttatott az épület és ezen az árverésen 450.000 pengőért kelt el. (Rassay Károly: Ki vette meg?) 450.000 pengővel lett értékesítve ezen az önkéntes árverésen, azért annyivei, mert természetesen senkinek sem volt érdeke ezenfelül licitálni. (Rassay Károly: Ki vette meg?) A Pénzintézeti Központ vette meg. (Rassay Károly: A Pénzintézeti Központ! — Várnai Dániel: Mennyit vesztett rajta?) A kezeim közt lévő hiteles becslés szerint az ma is, amikor a házak értéke, mint azt a képviselő úr tudja, nem valami jó... (Friedrich István: Mikori akta ez?) ennek az épületnek telekértéke és az épület értéke 746.000 pengő. (Baracs Marcell: Már erre az interpellációra készült?) Eltalálta a képviselő úr, erre az interpellációra készült december 3-án. (Br. Podmaniczky Endre: Nagyon helyes! Miért nem volna ez szabad?! — Zaj.) Elnök: Csendet kérek! (Bródy Ernő: Nézzék meg a mérlegben!) Wekerle Sándor pénzügyminiszter: Nem követhettem mást, mint hogy igyekeztem annak mai becsértékét megállapítani, ha meg akarom ítélni, hogy vájjon könnyelmű volt-e ez a hitelezés, vagy sem. (Rassay Károly: Akkor adták a kölcsönt és most kell megbecsülni?) Ügy áll a dolog, hogy ezen 1924-től 1927-ig a Pénzintézeti Központ által nyújtott jelzálogkölcsönre a fedezet a mai értékelés szerint 746.000 pengőt ér meg. (Farkas István: Ki becsülte meg? — Rassay Károly: Hétszázezerért odaadják a miniszter úrnak! — Bárdos Ferenc: Mennyi az adóalapja? — Bródy Ernő közbeszól) Elnök: Bródy képviselő urat kérem, maradjon csendben! Wekerle Sándor pénzügyminiszter: Méltóztassanak megengedni, hogy én itt ne bocsátkozzam jövendölésbe (Bródy Ernő: Mi van a forgamiadóval?) és ne kutassam tovább, vájjon milyen mértékben volt ez könnyelmű, valamennyien elismerik azonban azt, hogy a házak értéke az utóbbi időben nem emelkedett, hanem inkább visszament, (Baracs Mareell: December 3-án emelkedett!) nem lehet tehát a Pénzintézeti Központot könnyelműséggel vádolni, ha talán ennél valamivel magasabb Öszszegre értékelte is ezt a házat. (Várnai Dániel: Ezt a becslést lehet könnyelműséggel vádolni!) Megjegyzem, hogy a Házban speciális nyomdai berendezkedések vannak, amelyek ennek a háznak forgalmi értékét — bizonyos mértékben csökkentik, mert hiszen e speciális berendezésnél fogva csak bizonyos költséggel lehetne lakóházzá, üzlethelyiségekké stb. átalakítani. Ez tehát arranézve bír f értékkel, aki arra a célra használja, amely célra rendeltetve van, vagyis nyomdai célokra. (Zaj a bal- és a szélsőbaloldalon.) A t. képviselő úr azt mondta, hogy ez csak az első etappja a hitelezésnek, mert ezenfelül van még egy másik is. Azt olvasom ki interpellációjából, hogy kétmillió az az összeg, amelynek ülése 1929 december '5-én, csütörtökön. 13 erejéig hitelezés történt. Hát ez a kétmillió hitelezés^ nem történt meg, hanem pontosan az, amit én felolvastam néhány ezer pengő differenciával, amit abból a bizonyos iratból a képviselő úr is kiolvasott. Amikor ezt az interpellációt be méltóztatott írni, akkor még valószínűleg téves információban volt, mert másképpen ezt az inkongruenciát nem tudom megmagyarázni. Azt hiszem azonban, az ügy szempontjából mellékes is, ha itt valami tévedés lenne, hiszen az én célom az, hogy konstatáljam, hogy a Pénzintézeti Központ által nyújtott hitel nagyjában megfelel annak az értéknek, amelyet reprezentált az az ingatlan, melyre ezt a kölcsönt bekebelezték. (Ügy van! Ügy van! jobbfelől. — Mozgás a baloldalon.) Szólt még a képviselő úr egy második etappról és második hitelezésről is, de ha jól értettem, azok inkább követelések voltak, amelyekkel a zavarba jutott részvénytársaság fellépett, nem pedig oly összegek, amelyek a Pénzintézeti Központ útján adattak volna, amit a képviselő úr sem állított. A képviselő úr — gondolom — a Tisza-szindikátust említette, amely talán, rövid elnevezése azoknak, akik a Budapesti Hirlapot egy korábbi időpontban átvették. Ezek adták össze az összeget és azt hiszem, hogy e jogukat kétségbe vonni nem lehet. Méltó'zassanak azonban megengedni, hogy én ennek a kérdésnek taglalásába ne menjek bele. Fel méltóztatott említeni még azt is, hogy a kormány időközben egy rendeletet adott ki, —• (Friedrich István: Azt még csak el fogom mondani! — Zaj.) úgy hallottam, ezt is méltóztatott említeni, —

f s evvel a rendelettel vált egyáltalán lehetővé, hogy ez a vállalat kényszerfelszámolásba menjen, és hogy ezt a kényszerfelszámolást a Pénzintézeti Központ vezesse. Mielőtt még a Budapesti Hirlap R.-T. ügyei egyáltalán tapétára kerültek volna, már akkor felruháztatott a Pénzintézeti Központ azzal a jogkörrel, hogy bizonyos esetekben simán és ilyen ikényszeregyezséggel, de a kényszeregyezség ismert szabályaitól bizonyos mértékben eltérő módon bonyolítson le ügyeket. A bíróság a fennálló rendelkezést, amely — hangsúlyozom — már korábban keletkezett, úgy értelmezte, hogy a bíróság van jogosítva eldönteni, vájjon ez olyan intézmény-e, amely a Pénzintézeti Központ elé tartozik, vagyis hogy pénzintézeti érdekeltség fennforog-e vagy sem? Kiadatott a pótló kormányrendelet, amely azt mondta, hogy annak megítélése, vájjon ilyen eset fennforog-e, vagy sem, a Pénzintézeti Központra tartozik, vagyis a Pénzintézeti Központ mondja meg, hogy vájjon ennek van-e pénzintézeti vonatkozása vagy nincs. Ez a rendelet egy interpretációs rendelet; a rendeletet a kormány adta ki, s a kormány is van jogosítva interpretálni akkor, ha itt esetleg vita merülne fel. De itt nem az a kérdés, hogy vájjon ennek a rendeletnek kiadása helyes volt-e vagy sem. Feltétlenül jogos volt, amit nem lehet vitatni. Én ebben tehát semmiféle olyan jogsérelmet és semmiféle olyan intézkedést nem látok, amelyre azt lehetne mondani, hogy törvénytelen. A mélyen t. képviselő úr második kérdésében, amelyet bejegyzett interpellációjában tesz, azt kérdi tőlem: hajlandó vagyok-e én ezt az ügyet kivizsgálni és azután megtenni a megtorló lépéseket azok ellen, akik a veszteségeket előidézték. A vizsgálatot megtartottam, hiszen abból merítem az előadott adatokat, feleslegesnek tartanám, ha itt újabb vizsgálat ebben a kérdésben tétessék és mivel nem látok olyan momentumot, amely alapul szolgálhatna arra,