Képviselőházi napló, 1927. XXIV. kötet • 1929. december 05. - 1929. február 07.

Ülésnapok - 1927-342

200 Az országgyűlés képviselőházának 3^2. ülése 1929 december 18-án, szerdán. kormány által kinevezett tagokról, hiszen t. képviselőtársam, éppolyan jól tudja, mint én, hogy az a 32 örökös tag a főpolgármester, illetőleg a kormány által van kinevezve még akkor is, ha, megbízatásuk a kijelölő választmány segítségével választás formájában történik. Hol van itt szó titkos bizottsági ülésekről, amit ebben a javaslatban méltóztatnak látni? (Jánossy Gábor: Azt én sem helyeseltem!) 1872-ben újra reformálták a törvényhatósági bizottságokat. Az 1872.-XXXVL te. nem ismert hatéves doaniciliumot, csak kétévest. Azt mondja t. képviselőtársam, :hogy ismert virilizmust. Igaza van, de tévedett akkor, amikor megállapította, hogy a virilisták maguk közül választottak mintegy osztályképviseletet a törvényhatósági bizottságba. Budapest székesfőváros polgársága választott az 1200 legtöbb adót fizető közül 50%-ot a törvényhatósági bizottságba. (Jánossy Gábor: Ebben igaza van!) Nagy dolog, mert én nem tételezem fel, hog^ a vagyon anynyira deformálja a lelkeket, hogy az 1200 legtöbb adót fizető közül Budapest összpolgársága ne tudná magának 200 olyan egyént találni, akire nyugodt lelkiismerettel leadhatná szavazatát. De ne méltóztassanak azt hinni, hogy ebben az időben nem merültek fel azok az ötletek, amelyek itt kísértenek, a szakszerűség ötlete, az érdekképviselet Ötlete; de ezek csak próbálkozások voltak és ahogy felröppentek, már meg is buktak. (Bródy Ernő: 1924-<ben is felmerült!) Egyik képviselőtársam már elmondotta, hogy báró Podmaniczky Frigyes, akit igazán nem lehet azzal vádolni, hogy túlságosan radikális gondolkozású volt, valami korrektívumot akart keresni a törvényhatósági bizottság összetételére nézve. Báró Podmaniczky Frigyes ebben az elgondolásban csak odáig jutott el, hogy a 400 tag közül 50-et válasszon meg az Összválasztók által megválasztott 350 bizottsági tag, ügyvédek, orvosok, mérnökök közül, 5 kategóriából és nem tudta keresztülvinni ezt a gondolatát, mert akkor még élt az alkotmányos szabadság tisztelete, a 48-as institúciókhoz való ragaszkodás és kínai reakciónak minősítették azt a gondolatot, amelyet báró Podmaniczky Frigyes üdvözítőnek gondolt. Volt egy másik ötlet is. Schwarcz Gyula vetette fel a szellemi virilizmus gondolatát és az volt a javaslata, hogy 50%-ot válasszanak az öszszes választók, 50%-ot pedig válasszanak egy bizonyos szellemi virilizmus alapján a képviselők, a felsőházi tagok, az akadémikusok, az iskolaszékek, az ipar- és kereskedelmi kamarák, a tudósok, ügyvédek, orvosok, építészek, tanítók stb., a maguk köréből. (Jánossy Gábor: Kora legnagyobb tudósa volt!) De megbukott. Ide jöjjön az a tudós, olvassa el ezt a javaslatot, akkor majd megtudja, mit kell csinálni. (Ügy van! a szélsőbaloldalon.) Mert megbukott ez a propozíció is, elutasította és nem tette magáévá a Ház. Nem kisebb ember, mint Jókai Mór szállt szembe ezzel a javaslattal. Jókai Mór jelentette ki, hogy ő pedig a választás híve és nem tudja elképzelni semmiféle címen a privilégiumok lehetőségét. Es ugyanakkor kijelentette Jókai Mór azt az egyszerű igazságot, amelyet mi is hangoztatunk, hogy ha ezek a szaktudósok az ő közéleti tevékenységükkel valóban bírják a köz bizalmát, semmi akadálya sem lesz annak, hogy a törvényhatóságba bekerüljenek, ha pedig nem bírják, a szaktudomány egymagában nem képesíti őket. Azt mondotta Jókai Mór a Képviselőház ülésén, amikor általában véve nagyon szatirikusán beszélt erről a szakértelemről: «Valahányszor szaktudós által valamely tervet, amely pénzbe kerül, hallok élénken tárgyaltatni, mindig valami gyanú fog el. De tessék elhinni, jó vigyázni a kezére.» (Derültség a szélsőbaloldalon.) Jókai Mór a jövő század regényének nagy írója volt és nincs kizárva, hogy az ő látnoki szelleme előtt már ott lebegtek a mi korunk kiváló turisztikai, elektrifikálási és építői szakértői. (Derültség a szélsőbaloldalon.) Jókai lezárta a vitát. Azt mondotta: ingyen tanács, drága tanács és ha a fővárosnak szüksége van tanácsra, akkor vegye meg azt a hazai és külföldi legkiválóbb szaktudósok közül. Őszintén megvallva, csodálkozom, hogy a belügyminiszter úr olyan nagy súlyt helyez ezekre a szaktudósokra. Hiszen az ő egész hivatali gesztiójában nem látom, hogy olyan nagyon nagy súlyt helyezne ezekre. En látom, hogy a t. belügyminiszter úr hivatala körében nagy építkezéseket végeztet, látom, hogy bútorbevásárlásokat végeztet, (Ügy van! a szélsőbaloldalon.) de sohasem olvastam azt, hogy a t. miniszter úr megkereste volna az építészeti kamarát, az ipari vagy a kereskedelmi kamarát, vagy legalább a társ kereskedelemügyi minisztériumot, hogy szaktudományért forduljon hozzájuk e nehéz feladatok megoldásánál. (Ügy van! Taps a szélsőbaloldalon. — Farkas István: Itt nem kellenek szakértők! — Scitovszky Béla belügyminiszter: Tévedni tetszik!) Nagyon helyes lett volna, ha már közre adta volna a miniszter úr azokat a szakvéleményeket. Állásának tartozott volna vele a miniszter úr. (Scitovszky Béla belügyminiszter: Az építkezéseket mindig szakértők bírálják felül!) Igen, kebelbéli szakértők. (Scitovszky Béla belügyminiszter: Nem! Nekem nincsenek építészeim! — Zaj.) Világos, hogy erre a rendelkezésre csak azért van szükség és csak azért alkalmazzák a százéves fejlődéssel szemben, hogy a választóközönség akaratának érvényesülésénél könnyen kezelhető korrektivumot találjanak. (Malasits Géza: Még haragusznak, ha azt mondják, hogy reakció!) így vagyunk az érdekképviseleti kérdéssel is. Azt mondotta t. képviselőtársam, hogy ő nem helyesli az érdekképviseletet. Nagyon helyesen mutatott rá. Az érdekképviseleti kérdés mindig a diktátorok kedvenc ideája, Bachtól kezdve Mussoliniig mindig találkozunk vele. (Jánossy Gábor: A legújabb kor jelszava!) T. képviselőtársam, Bach pár évtizeddel ezelőtt élt és higyje el, hogy már az ő programmjában is benne volt ez a gondolat. (Fábián Béla: Szegény Bucharinnak könyvét méltóztassék elolvasni, az már tárgyalja. — Baracs Marcell: Scheffel, aki később osztrák miniszter lett! — Zaj.) Ez az érdekképviseleti gondolat már kiindulási pontjában megbukik. (Bródy Ernő: Bízzák a lakosságra!) Ott bukik meg t. képviselőtársam fiókjánál, ahol ott vannak azok a jelentkező állítólagos érdekképviseletek, akik szintén szót kérnek. Mert valóban komikus dolgot látok, ha megnézem ezt az érdekképviseleti próbálkozást, amely ebben a javaslatbán van, abból a szempontból, hogy micsoda értékes rétegek maradnak ki. Hol vannak a festők és a művészek, hova skatulyázzam őket? (Friedrich István: Ügy van! A freskó festők például nincsenek képviselve! — Derültséa.) Hol vannak az újságírók? (Friedrich István: Ez testhezálló volna! Egy olyan freskófestő! — Derültség.) Hol vannak a kereskedelmi magánalkalmazottak és hol vannak a munkások érdekképviseletei? (Közbeszólás balfelől.) Bocsánatot kérek, a törvényhozásnak ez nem lehet akadálya; ha eljutott az ér-