Képviselőházi napló, 1927. XXIV. kötet • 1929. december 05. - 1929. február 07.

Ülésnapok - 1927-340

Az országgyűlés képviselőházának ShO séget. (Ügy van! Ügy van! a bal- és a szélsobaloldalon.) De itt van maga a törvényhozás, mit érne a parlament, ha nem a nyilvánosság előtt folyna a tanácskozás s ha a sajtó nem tenné lehetővé az ország közvéleményének, hogy az elmondott beszédek mérlegelése alapján alkossa meg a maga politikai ítéletét és véleményét. A nyilvánosságtól csak annak kell félnie, aki nem meri elmondani nyiltan azt, amit zárt ülésben csinálni akar. (Ügy van! Taps a bal- és a szélsőbaloldalon.) A nyilvánosság elől csak az bújik el, aki valamely gazságra készül. (Ügy van! Ügy van! a bal és a szélsőbaloldalon.) A tolvaj, aki lopni akar, nem fényes nappal megy lopni, amikor mindenki látja, hanem az éj leplét használja fel, hogy elbújjék a nyilvánosság elől és az éj leple alatt kövesse el lopásait és betöréseit. A gyilkos akkor tör az ember életére, ha úgy véli, hogy senki sem látja, amikor nincs tanú és csak kevés olyan gyilkos akad, aki ezt tanú előtt teszi meg, legfeljebb indulatból, vagy egyéb ilyen okokból, de a legtöbbje, aki vagyonért lop, vagy gyilkol és tör be, az éj leplét használja fel. Nem méltóztatik gondolni, hogy ugyanolyan joggal fel lehet tételezni, hogy a sötétséget, a titkosságot azok keresik, akik nem jóban törik a fejüket, (Bródy Ernő: A kijárok!) akik szintén olyan dolgot akarnak elkövetni, amire nem szeretik a tanukat, nem szeretik a nyilvánosságot, nem szeretik a közvélemény bírálatát, hanem ezeket a kérdéseket el kívánják vonni a nyilvánosság bírálata elől és lehetőséget kívánnak nyújtani arra, hogy ma nekem, holnap neked s a harmadik napon egy harmadik panamáját fogjuk nyugodt lélekkel letárgyalni, amint talán az valamikor a székesfővárosnál szokásban volt? (Zaj.) Itt van előttem az a beadvány, melyet a Magyar Újságírók nevében Márkus Miksa elnök úr adott be. Nem hiszem, hogy az elnök úr személyét s magát a testületet is olyannak méltóztatik tekinteni, mint akinek és amelynek véleménye nem volna figyelembeveendő. Minden képviselőtársam megkapta — úgy tudom — ezt a beadványt, de mégis szükségesnek tartom, hogy felolvassak ebből egyes részeket és a miniszter úr lelkiismeretére hivatkozzam, hogy ne méltóztassék ilyesmihez odaadni magát, igyekezzék jobb megfontolását elővenni és lehetővé tenni, hogy a sajtó a maga munkásságával-ellenőrizze azt a munkát, amely a főváros különböző szakbizottságaiban és különböző testületeiben folyik. A beadvány hivatkozik arra, hogy az 1914. évi XIV. te. 44. §-ába ütközik az a rendelkezés, amely a bizottságokra vonatkozik és amely a sajtó nyilvánosságát kizárja. A törvényjavaslat szerkesztésénél azonban méltóztatott kifelejteni, hogy ennek a törvénynek ez a szakasza hatálytalan, mert különben két törvény összeütközik. Az 1914. évi törvény jogot ad arra, hogy a sajtó jelen legyen, ez a törvényjavaslat pedig ki akarja zárni a sajtót, tehát ki kell zárni ezt a rendelkezést ebből a törvényjavaslatból. A törvény indokolása még világosabban mutat rá a mi igazságunkra, mondván, hogy ez a rendelkezés alkotmányos államban, ahol a polgároknak a közügyekbe beleszólása van, a közszabadságoknak egyik biztosítéka. Ez a törvényjavaslat, amely 1914-ben, tehát nem olyan időben készült, mikor a szociáldemokraták csak valamelyes módon is befolyhattak volna a törvény alkotásába, a közszabadságok biztosítékának tekinti a nyilvánosságot. En elhiszem, hogy a miniszter úr a közszabadságoknak nem nagy barátja és hogy az egész KÉPVISELŐHÁZI NAPLÓ. XXIV. ülése 1929 december 13-án, pénteken. 141 kormányzati iránynak, amely a közszabadságokat lábbal tapossa, ez egy újabb alkalom arra, hogy a közszabadságokat valamiképpen korlátozza. Azt mondja a beadvány, hogy a titkos tárgyalások, a titokban hozott határozatok sohasem keltenek közmegnyugvást. Hivatkozik továbbá Kossuth .bajosra, akinek önök szobrot emeltek itt a parlament közelében, (Propper Sándor: Olyan szomorú, mint maguk. Még azt is szomorúvá tették.) és hivatkozik arra, hogy a törvényhatósági gyűlések nyilvánossága nemzeti tradíció. Mindig méltóztatik a tradíciókat félteni és azokra hivatkozni. Miért méltóztatik a legnemesebb tradíciót, a sajtónyilvánosságot lábbal taposni? A törvényhatosági ülések már 1848. előtt is nyilvánosak voltak. Kossuth Lajosnak utolszor kellett börtönt szenvednie, hogy a nyilvánosság nagy elve, addig sértetlen alkotmány biztosítékunk szabadon érvényesüljön a magyar közéletben. Hogy méltóztatik összeegyeztetni ezt azzal, hogy Kossuth eszméjét idehaza is és Amerikában is képviselik és hirdetik s alkalomadtán előveszik, mintegy tüntetésül arra, hogy Magyarországon milyen demokratikus rendszer van, amikor azt, ami már 1848. előtt is szabad volt, egyszerűen kihagyják a törvényből? Azt mondja a beadvány, hogy a városházi közélet tisztaságát eddig nem kis részben a közérdekű sajtó ellenőrzése biztosította. Ez fedi azt a felfogást, amelyet én vallottam. Mivel méltóztatik garantálni tudni azt, hogy á főváros adófizetőinek százezrei bizalommal viseltessenek egy olyan autonómia iránt, amelynek működését nem ismerik, nem tudják, hogy az mit tárgyal, milyen határozatokat hoz s nincs módjukban meggyőződni a hozott határozatok helyességéről. Én érzem hogy a miniszter úrnak miért kellett ezt a szakaszt felvennie a javaslatba. A székesfővárosra eddig is rákényszerítettek egypár tisztességtelen üzletet. Csak hivatkozom a Károlyi-palota vételére, hivatkozom a Fővárosi Takarékpénztárra, ahol nagy áldozatot kellett hoznia a székesfővárosnak, pedig ezt a saját erejéből is megcsinálhatta volna s nem kellett volna ilyen anyagi áldozatot hoznia. Tudom, hogy itt van egy kérdés, amelyre már a múlt ülések egyikén a napirendi vitával kapcsolatban rámutattam. Ez az a súlyos szerződés, amely az államot köti a Talbot-centráléhoz v

s amely szerződést a kormány mindenáron rá akar kényszeríteni a fővárosra. A főváros autonómiájának érdeme az, hogy e panama-ízű szerződés átvállalását eddig megtagadta s bízom benne, hogy a jövőben is meg fogja tagadni, de a miniszter úrnak s azoknak, akik a miniszter úr politikai felfogását vallják, azért kell a bizottságokban a titkosság, mert a bizottságok titkosságában vélnek a maguk többségének, felfogásának olyan véleményt biztosíthatni, amely lehetővé teszi e súlyos terheknek átvállalását. Mindezek a rendelkezések a jövőre szólnak, de van egy rendelkezés, amellyel a többség sietett, s ezt a rendelkezést már erre a közgyűlésre igyekeznek alkalmazni, illetve törvénybe fogják iktatni. Egészen jellemző, hogy arra a testületre, amelyet egy más törvény alapján választottak, azokra a férfiakra, akik egy más ügyrend alapján vállaltak működést, most rákényszerítenek egy ügyrendet, amely csak egy másik testületre lesz majd érvényes, amely csak egy újonnan választott közgyűlést kötelez majd arra, hogy annak tagjai ennek alapján mandátumot vállaljanak. Megérteném ezt az intézkedést, ha a főváros közgyűlésén, ahol eddig a 22