Képviselőházi napló, 1927. XXIV. kötet • 1929. december 05. - 1929. február 07.
Ülésnapok - 1927-339
Az országgyűlés képviselőházának 339. igazgatási egységek területére idegen nyelvű községeket csatolnak át és viszont magyar közr «egeket átcsatolnak idegen nyelvű járások területére. Ilyen módon a Felvidéken négy járásban veszítette el a magyarság 20%-os többségét és ezzel a magyar nyelv hivatalos használatának jogát. Romániában, ahol Erdély lakosságának még az olálh hivatalos adatok szerint is majdnem negyedrésze magyar, nemzetiségi törvény máig sines. Van ellenben egy igazságügyminiszteri rendelet, amely a bíróságok előtt eltiltja a magyar nyelv használatát. A közigazgatásból a magyar nyelv száműzve van és az idén meghozott közigazgatási törvény, amely a nemzetiségek egyenjogúságának jelszavával beköszöntő Maniu-kormányriak máig legjelentősebb alkotása, egy szóval sem emlékezik meg a nemzetiségek nyelvhasználatáról, megköveteli ellenben a Csik- vagy Háromszékmegyei legutolsó magyar község bírájától is, hogy oláhul tudjon és veszedelmes tehetőségeket rejt magában a magyar közigazgatási egységeknek oláh nyelvterületek közt való szétdarabolására. Magától értetődik, hogy ahol e nagy cél: a magyarság kiirtása érdekében a személyes szabadságot és az állampolgári jogegyenlőséget biztosító szerződéseket papírrongynak tekintik, ott nem fojraak szemérmet ismerni akkor sem, ha politikai jogok elkobzásáról van szó. (ügy van! a jobb- és a baloldalon.) Jugoszláviában, amelynek területén több mint 600.000 magyar él, egészen 1927-ig nem sikerült a magyarságnak egyetlen képviselőt bejuttatni az ottani kamarába, pedig a magyarság — mint majd méltóztatnak látni — az átlagos adótehernek háromszorosát, négyszeresét viseli. Ma pedig, a katonai diktatúra uralma alatt polgári és politikai szabadságáról szó sem lehet. Csehszlovákiában pedig kezdettől fogva agyafúrtan dolgozik a választási geometria. Az 1925. évi általános választásokon Prágában minden 35.000 lakosra jutott egy képviselő, ellenben a magyar Kassán és Érsekújváron csak minden 56 000 lakosra. Az idei választásoknál 7000 magyar szavazattal több kellett egy magyar mandátumhoz, mint egy cseh vagy tót mandátumhoz cseh vagy tót szavazat. Prága egymaga az idén 48 képviselőt küldött a kamarába, a 3 és fél millió lakost számláló Felvidék és Rnténfö'd együtt csak 70-et, tehát 27-tel kevesebbet, mint amennyi lélekszáma arányában megilletné (Felkiáltások a jobboldalon: Háltatlan komédia!) Erdélyben 184 erdélyi mandátum közül 1927-ben a magyarság mindössze 9-et tudott megszerezni, tehát nem is egészen 5 százalékát a mandátumoknak, vagyis egy hatodrészét sem annak a mandátummennyiségnek, amely az erdélyi magyarságot pusztán lélekszámánál fogva megilletné, nem is beszélve kulturális és gazdasági felsőbbségéről. Az ellentét kedvéért legyen szabad felemlítenem, hogy az «elnyomó» — idézőjelbe teszem ezt a szót — maayar uralom alatt Erdélyben minden 1241 választó küldött egy kéoviselőt a magyar parlamentbe, a Nafry Magyar Alföldön pedig 4320 választó késett albhoz, hogy egy képviselőt válasszon. (Ügy van! Ügy van!) Egyébkért a román választási eljárás jellemzésére két igen ilíc+ékes román közéletű férfiúnak nyilatkozatát leszek bátor egészen röviden szószerint felolvasni. Pon-Csicsó, a román kamara je^e^legi elnöke az 1922. évi vá'asztások után ekképpen nyilatkozott olvassa): «A ma« ülése 1929 december 12-én, csütörtökön. 119 gyarok alatt nyiltan szavazhatunk a román nemzeti pártra; ma egész falvaknak tiltották meg, hogy az urnákhoz járuljanak és a csendőrök parancsot kaptak,, lőjjék le azokat, akik az urnákhoz közelednek.» (Felkiáltások: Hallatlan! — Tovább olvassa): »A magyar uralom alatt, ha egy csendőr megvert egy román• választópolgárt a magyar bíró három évre ítélte el, ma a román bírák meghamisítják az urnákat.» Az 1927. évi választások után, 1928 tavaszán, a román nemzeti parasztpárt egy proklamációt tett közzé. Ez a proklamáció következőképpen hangzik (olvassa): «Elméletben alkotmányos életet élürk, amelynek alapja az általános választójog miniszteri felelősségei. Azonban a szavazóurnák tartalmát kicserélték, az egyéni szabadságot lábbal tiporták, a közigazgatást és a bíróságot a korrupció és a választási erőszak eszközeivé tették.» Ezt a nyilatkozatot elsőnek írta alá Maniu, akkori képviselő, Románia mai miniszterelnöke és Öt olyan képviselő, aki tagja a mai Maniu-kormánynak. Ebből magyaráz^ ható, hogy Udvarhely megyében, ahol még az oláh hivatalos statisztika sem tudott több oláhot összeszedni, mint négy százalékot, az 1927. évi választásokon a román liberális pártiak Ötször annyi szavazatot kaptak, mint amennyit a náluk majdnem 25-szőr te nagyobb számú magyarság jelöltjei. Amit Maniu miniszterelnök úr a személyes szabadság és jog lábbal! tiprásáról mondott, az hű visszatükrözése a magyarság elnyomatásának egyházi és iskolai téren is. A vallásszabadság természetes joga az embernek, amelyet külső beavatkozással megháborítani rem szabad. Hiszen felséges misztériuma az a léleknek, amikor kérő szavát Istenhez emeli segítségért, aminek komolyabb szükségessége sehol ezen a világon nem jelentkezik úgy, mint az utódállamok elnyomott és sanyargatott magyarságárál. (Ügy van! Ügy van!) De ők ebbe a szent titokba is durva kézzel nyúlnak belé. EltiUják a magyar temnlomi éneket, a magyar prédikációt, eltiltják Szent István napjának megünneplését, elveszik a magyar templomot, a magyar pap lakását és a magyar egyházak kulturális és hitéleti céljait szolgáló ingatlanokat. A csehek a Felvidékről kiutasították a magyar püsnököket. a katholikus eervháznak 200 000 hold földjét vették el, megvonták a régi szubvenciókat az egvházaktól. Romániában az erdélyi római katolikus státusnak egyházi és iskolai célokat s^olaráló ingatlanainak túlnyomó nagy részét elkobozták. A minoriták templomát, renHhá^át, é« nagyértékű ingatlanait a román görög katholikusok kefére játszották. A protestánsoktól maidnem fi0000 hold föl^t koboztak el. Még a <=7egénv és kicsiny unitárius egyháztól is elvették 7000 hold földjét, úgyhogy ma az esész erdélyi unitárius egvbáznak hatszáz egynéhány hold földje maradt. Egész sora van azoknak a római katholikus, református és unitárius egyházaknak, amelyeknek még a törvényben engedélyezett 16 holdnyi birtokmjnimumát is elvették. A szamoskrassói református paülakot kisajátították, t a református napot kitették és helyébe az oláh pópát ültették be. Elvették a marosszentimrei ő«régi templomot és Bihar megye egyik községében a 14 főből álló. még c a ak a lövőben megalakítandó görög keleti egyházközség számára elvettek 10 holdat annak a református egyháznak a birtokából, amelynek magának sem volt meg a törvényben előírt birtokminimuma. Amint a vallás szabad gyakorlása, éppúgy 19*
