Képviselőházi napló, 1927. XXIV. kötet • 1929. december 05. - 1929. február 07.
Ülésnapok - 1927-338
94 Az országgyűlés képviselőházának 338. ülése 1929 december 11-én, szerdán. niunkaszünetbe s ezt most már kiterjesztették a szombati napra is. (Zaj jobbfelöl. — Halljuk! halljuk a szélsőbaloldalon. — Propper Sándor: Itt mégis néhány száz munkásról van szó!) Ennél az üzemnél felmondtak 48 munkásnak s ezenkívül még nagyobbszámú munkásfelmondást helyeztek kilátásba. E munkások között nagyon sokan vannak olyanok, akiknek tíztizenöt évi szolgálatuk van, s erre való tekintet nélkül máról-holnapra egyszerűen elbocsátják őket, csupán a felmondási idő betartásával. Annak ellenére, hogy a diósgyőri Vasgyár majdnem minden üzemében most már hetenként, szombaton és hétfőn, sőt van olyan üzem, ahol kedden is szünetelnek, egyes üzemekben 12 órás műszakok vannak. Ez az, ami tarthatatlan, amin változtatni kell, mert teljes lehetetlenség, hogy a gyár egyes osztályainak munkaidejét leredukálják három-négy napra, sőt vannak még ennél rövidebb munkaidővel bíró osztályok is s ugyanakkor abban a gyárban legyenek osztályok, amelyek rendszeresen napi 12 órát dolgoznak, sőt ezekben az osztályokban legyenek munkáscsoportok, amelyeket 12 óránál hosszabb időn keresztül is foglalkoztatnak. Az egész gyárban rendeljenek el rövidebb munkaidőt. Ha az egész gyárban a nyolcórai munkaidőt rendelnék el, akkor megítélésünk szerint el lehetne kerülni az elbocsátásokat s a túlságos munkaidőredukciókat, mert hiszen most csak három-négy napra, egyes csoportoknál pedig még ennél is rövidebb időre biztosítják a munkát az egyes munkásoknak. Ennél a kérdésnél nem lehet továbbra is egyszerűen arra a tagadó álláspontra helyezkedni, amelyet már más alkalommal is hallottunk. Feltétlenül a meglevő tények alapján kell a kérdéssel foglalkozni, a meglevő tények pedig azt bizonyítják, hogy a magyar állam legnagyobb üzemében nincs munka, nincs elegendő megrendelés. Az Államvasutak beruházási munkálatai játsszák itt rendszerint a legnagyobb szerepet. Ezek a munkálatok hiányoznak most; éppen ezért kell kérnem a miniszter urat, hogy az államvasúti beruházási munkálatok kiadását ne halogassa tovább. E munkálatok kiadása ennek a gyárnak munkalehetőségét rendkívül nagy mértékben fellendítené, mert im egyébről nem is, csak a sínmunkák elrendeléséről történnék intézkedés, amelyek az államvasúti beruházásoknál tudomásom szerint mintegy 30 millió pengő összeggel szerepelnek, akkor a diósgyőri Vas- és Acélgyárban egyszeriben megváltoznék a helyzet és nem kellene az elbocsátásokat végrehajtani, nem kellene azokat a nagyarnyú munkaidőrövidítéseket megtenni, amelyekről szólottam. Ki kell jelentenem a miniszter úrnak, hogy már nem tudok ellentállani annak a kívánságnak, hogy a diósgyőri munkások nagy küldöttségben Budapestre akarnak jönni a miniszter úrhoz s a miniszter úrnak személyesen akarják feltárni azokat az állapotokat, amelyek bent a gyárban tapasztalhatók. Éppen ezért kérnem kell a miniszter urat, hogy ebben a kérdésben teljesen megnyugtató választ adjon: tessék válaszában kiterjeszkedni azokra a panaszokra, amelyeket itt megemlítettem, mert lehetetlenség az állam legnagyobb üzemét hónapokon keresztül, — sőt a legnagyobb határozottsággal mondhatom: éveken keresztül — munka nélkül hagyni. Legutóbb, nincs is egész esztendeje, megtörtént az, hogy a Diósgyőri Vasgyártól elvettek olyan munkát, amely hosszú esztendőkön keresztül fontos része volt a gyár munkájának: a váltó-munkákat. Eleinte az volt a hír, hogy ezt a munkát a Budapesti Gépgyár kapja, később pedig kiderült, hogy a Ganz-Danubius vaggongyár jutott ehhez a munkához. Ezt lehet tagadásba venni, azonban ezzel az ügy nincs elintézve. Ezzel szemben azt vagyok kénytelen állítani, hogy beszerzett információim szerint, ez igenis, így van. Amikor az állami gyárakat nem nem tudják foglalkoztatni, akkor nem lehet az állami gyáraktól elvenni a munkát s kiadni magánüzemeknek, az állami üzem pedig ottmarad foglalkoztatás nélkül s a munkásait, akik 10—15, sőt még* ennél is hosszabb szolgálati idővel bírnak, egyszerűen elbocsátják. Nem minden esetben jövünk ide a parlament elé azokkal a panaszokkal és sérelmekkel, amelyek az állami üzemekben történnek, de ha idejövünk, akkor meg kell ragadnunk az alkalmat arra, hogy feltárjunk itt egyéb problémákat is, amelyek az állami üzemekben felvetődnek. Ezek során beszélnem kell a más esetekben történt elbocsátásokról is, amelyeknél nem lehetett tapasztalni azt a jóindulatot, amelyre pedig elkerülhetetlenül szükség lett volna. Amidőn kissé megcsappan a munka, akkor nem bírálják el megfelelően, hogy kiket kell elbocsátani, hanem a művezetők, a mesterek beállítása és kellő, szociális megértést nélkülöző megállapítása alapján történik az elbocsátás. így történt meg, hogy elbocsátottak olyan munkásokat, akik a gyárban szenvedtek balesetet, elbocsátottak olyan munkásokat, akiknek nagyszámú családjuk van. akiknek 20—25 évi szolgálatuk van s ott tartottak más munkásokat, akiknek egy-két, maximum három esztendei szolgálati idejük van. Ha már minden körülmények között elbocsátásokat kell végrehajtani, akkor legalább mellőzzék ezeket az igazságtalanságokat, és vigyék bele az elbocsátásba azt a szociális igazságot, amely nélkül sérelmezni lehet az ilyen elbocsátásokat. Rá kell még mutatnom arra is, hogy a diósgvőri Állami Vas- ê<* Acélgyárban olyan szerződést kötnek mérnökökkel, amely szerződé'' valósággal a rabszolgakereskedelemre emlékeztet bennünket. Nevezete c en az utóbbi időben fiatal mérnökökkel kötöttek szerződéit, amely szerződésben ezeknek a mérnököknek 7 esztendei munkára kellett vállalkozniok; 40 fillér órabért állapítottak meg a mérnököknek és az is benne van a szerződésben, hogyha a hét esztendő letelte előtt eltávoznak, akkor a fizetés felét vissza kell fizetni. (Zajos felkiáltások a baloldalon: Hallatlan. — Propper Sándor: Lillafüred árnyékában történik mindez!) Elnök: Figyelmeztetem a képviselő urat, hoerv beszédideje egy perc múlva lejár, szíves- kedjék beszédét befejezni. Ka bók Lajos: Olyan ügy ez, amely szintén a nyilvánosság elé kívánkozik és merem hinni, hogy a miniszter úr sem tud egyetérteni az ilyen intézkedésekkel, hanem feltétlenül kikutatja ezt az ügyet és olyan intézkedést tesz, amely kizárja, hogy a jövőben ilyen rabszolgakereskedelmet folytathassanak állami üzemekben. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) Miután beszédidőm lejárt, csak arra kérem a miniszter urat, — mint ahogyan interpellációmba is bele van foglalva — szíveskedjék megfelelő és megnyugtató választ adni, hogy az állami vas- és acélgyárban ma még ottlevő kétségbeesett emberek valamelyes mértékben meg legyenek nyugtatva, avagy pedig meg legyenek mentve attól a katasztrofális helyzettől, amely a hírek szerint reájuk vár. (Helyeslés a szélsőbaloldalon-)