Képviselőházi napló, 1927. XXIII. kötet • 1929. október 15. - 1929. november 26.

Ülésnapok - 1927-322

84 Az országgyűlés képviselőházának Minthogy ennek a törvényjavaslatnak az általam megemlített hiányosságait látom és minthogy a kormánnyal szemben egyébként is általánosságban bizalmatlansággal viseltetem, a törvényjavaslatot nem fogadom el. Elnök: Szólásra következik? Griger Miklós jegyző: Nines senki feljegyezve. Elnök: Kérdem, kíván-e még valaki szólni? (Nem!) Ha szólni senki nem kíván, a vitát bezárom. A kereskedelemügyi miniszter úr kíván szólani. Bud János kereskedelemügyi miniszter: T. Képviselőház! Abból a vitából, amelv ennél a törvényjavaslatnál elhangzott, azt a következtetést kell, hogy levonjam, hogy ez a törvényjavaslat teljesen megfelel azoknak a feltételeknek, amelyeket a nagyközönség és/ a közvélemény ehhez a törvényjavaslathoz fűzött. Köszönöm az ellenzék részéről elhangzott elismerést is, megengedi azonban Szilágyi Lajos igen t. képviselőtársam, — aki szokása szerint igen behatóan foglalkozott a, törvény javaslattal és sok dicsérettel emlékezett meg róla — hogy az ő dicséretére vonatkozólag egypár észrevételt is tegyek. En azt hiszem, egy törvényjavaslatot mindig az képvisel, aki azt a Ház elé hozza és nem találom szükségesnek azt, hogy akkor az ember visszatérjen a múltra. En a magam részéről ezen a téren úgy elődömnek a munkáját, mint magának a minisztérium személyzetének munkásságát csak a legnagyobb elismeréssel kell hogy megemlítsem. Nem értem, hogy a képviselő urat milyen indokok vezették arra, hogy úgy az elődömnek, mint a minisztérium tisztviselői karának munkásságát úgy jellemezze, mintha az törvénytelen és^ szabálytalan volna. En azt hiszem, hogy ez inkább a szónoki hévnek volt az eredménye, mert hiszen azoknak a törvényeknek és rendelkezéseknek a keretében jártak el, amelyek érvényben vannak. A magam részéről ebben a felfogásban annál kevésbbé tudnék osztozni, mert hiszen ez a vád akkor talán közvetve engem is érhetne. Hiszen én voltam pénzügyminiszter koromban az, aki a minisztertanácsban első ízben vetettem fel azt, hogy ezt a kérdést rendezni kell, arra való tekintettel, hogy jórészt az autóforgalomé a jövő és ezt a kérdést rendezetlenül hagyni nem lehet. Ennek volt a következménye az is, hogy azután azok az engedélyek, amelyek adattak, bizonyos korlátozás alá vétettek abból kiindulva, hogy végeredményben a kérdést minél előbb rendezni kell. Meg kell tehát hogy védjem elődömet és a dicséreteknek jórészét, amelyeket igen t. képviselőtársam nekem előlegezett, át is kell hogy hárítsam rá, mert éveken át ő foglalkozott ezzel a kérdéssel. Majd megmondom, hogy melyek azok az elvek, amelyeket én hoztam be a törvényjavaslatba, amelyeket — úgy láttam — képviselőtársam igen nagy örömmel fogadott és így született meg az a törvényjavaslat, amely általános köztetszésre talált. Ezzel kapcsolatosan még egy kérdésre kell kitérnem. Szokássá válik a Képviselőházban, hogy folyton a minisztériumokat és a minisztériumok tisztviselőkarát kísérik kritikával. Én kifejezésre juttatom azt, hogy a magyar közjog szerint nincs minisztérium, csak miniszter van, a miniszternek van felelőssége és nem a tisztviselők tartoznak felelősséggel a törvényhozással szemben. (Ügy van! Ügy van! a jobboldalon.) A tisztviselők felelőssége a miniszterrel szemben áll fenn (Ügy van! ügy van! a jobboldalon.) és azért, hogy mi történik egy minisztériumon belül, sohasem a tisztviselői kar, hanem tulajdon2. ülése 1929 október 25-én, pénteken. képpen maga a miniszter felelős. (F. Szabó Géza: A miniszter személyében!) Egyszer azt hallom, hogy a vámpolitikát X miniszteri tanácsos képviseli, máskor azt, hogy a minisztérium így intézkedik. Azt hiszem, hogy ezzel a közjogilag helytelen elhatárolással szakítani kell. Tessék a minisztert felelőssé tenni egyedül, nem pedig a tisztviselői kart, amely mindig nagy odaadással és buzgalommal kell hogy teljesítse azt az akaratmegnyilvánulást, amely csak egy lehet egy minisztériumon belül, a miniszternek az akarata. (Helyeslés a jobboldalon.) T. Ház! Még megemlékezem arról is, hogy képviselőtársaim közül Dezseőffy volt államtitkár volt az, aki igen sokat foglalkozott ezzel a törvényjavaslattal és akit szintén nagy elismerés illet meg azért, hogy ez a törvényjavaslat ilyen jól sikerült. (Ügy van! Ügy van! — Éljenzés a jobboldaton és a középen.) A magam részéről csak a következő elveket hoztam bele a törvényjavaslalatba. Az egyik az, hogy az én feltevésem szerint bármennyire védelmére próbálunk kelni a vasútnak, számolni kell azzal, hogy az autóforgalomé a jövő. (Ügy van! Ügy van! a jobboldalon.) Ennek alapján tehát elzárkózni az autóforgalom teljes kibontakozásának előmozdítása elől helytelen és célszerűtlen. (Ügy van! Ügy van! a jobboldalon.) Viszont, mert ez a tényállás és ezzel számolni kell a jövőben, én örömmel veszem azt, hogy az egész Ház, — legalább azt kell következtetnem a felszólalásokból, hiszen a bizottságban Szilágyi Lajos igen t. képviselőtársam még tovább ment — örömmel üdvözli a törvényjavaslatnak azt a rendelkezését, hogy az államnak fenntartott joga a rendszeres járatok adása. Mit jelent ez? Ezt kifejezésre kell juttatnom. Célom az, hogy annak a felismerésnek megfelelően járjunk el, hogy éppen azért, mert az ország területéből óriási vidékek vannak, amelyek a forgalomtól ma még el vannak zárva, vagy ahol nem úgy bontakozik ki a forgalom, ahogyan szükséges volna, leghelyesebb már előzetesen egységes tervet kidolgozni erre a forgalomra vonatkozólag és eme egységes terv alapján oldani meg ezt az egész kérdést. T. képviselőtársam éppen ezért talán kifogásolja is azt, hogy nem vonatkozik a törvényjavaslat az egész autóforgalomra, de azt hiszem, hogy ezzel túl messze is mentünk volna, mert hogy az egyes községeken belül az autóforgalom szabályozásával minden esetben a központi hatóság foglalkozzék, amikor úgyis decentralizálni akarunk, ez olyan messzemenő centralizálás lett volna, amellyel megbirkózni igen nehéz lenne és ezt a feladatat nehezen is tudná magára vállalni a központi hatóság. A másik elv, amelyet mint újabb elvet hoztunk bele a törvényjavaslatba, az volt, hogy amikor számolunk azzal, hogy ez a forgalom mind szélesebb és szélesebb kereteket fog ölteni, akkor helyes is, hogy bizonyos fokig támogassuk ezeket a vállalatokat. így születtek meg azok a szakaszok, amelyek erős adókedvezményeket és illetékkedvezményeket nyújtanak, — úgy, amint külföldön is az autóforgalmat, ha egy bizonyos irányban korlátoztatik is, de más irányban, ha annak a szükségessége megvan, az állam támogatja is — és azt hiszem, hogy ez a forgalom érdekében történik. En a magam részéről nem megyek tovább ezeknek az elveknek ismertetésében, csak röviden áttérek azokra a megjegyzésekre, amelyek itt elhangzottak. Kabók Lajos igen t. képviselőtársam, akinek felszólalásából azt vettem észre, hogy a törvényjavaslattal különben egyetért, egy kifogást emelt, hogy tulajdonképpen mi