Képviselőházi napló, 1927. XXIII. kötet • 1929. október 15. - 1929. november 26.

Ülésnapok - 1927-322

Az országgyűlés képviselőházának 32 ezt a rendelkezést, mert a mi egész Európában, sőt az egész világon híres kocsigyártóiparunk a technika fejlődése folytán veszendőbe ment. Az a híres kocsigyártóipar, amely még Angliának is készített díszhintókat, a legnagyobb válságba jutott, helyesebben mondva átalakult és ma már a kocsigyártómunkások az autókarosszériaiparban nyernek elhelyezést. (Br. Podmaniczky Endre: Sajnos, átalakult! Nagyon jó gyártás volt!) Éppen ezt fájlalom és éppen azért fájlalom, mert tudom, hogy kocsigyártóiparunk itt megszűnt és az autókarosszériagyártás megfelelő módon még nem fejlődött ki azért, mert nem elégítenek ki idehaza minden szükségletet, minden igényt, feles számban vannak tehát a kocsigyárból kimaradt, az autókarosszériaiparban még elhelyezkedni nem' tudó munkások és éppen azért, mert feles számban vannak, az autóipar, az autókarosszériaipar ezt a helyzetet kihasználja, olyan munkabéreket állapít meg, amelyek tűrhetetlenek. A legszertelenebb munkabérpolitika folyik ebben az iparágban, mert tényeket állítok, amidőn azt mondom, hogy óránkénti 32 fillértől kezdődő keresetek vannak iparilag képzett szakmunkásoknál. Ez variál szertelenül. Ennek a keresetnek háromszorosáig, négyszereséig elmegy a munkabér, úgyhogy minden munkaadó úgy használja ki a helyzetet, ahogyan azt a maga javára kihasználhatja. Ezt pedig nem volna szabad megtűrni, és amikor van itt egy törvényjavaslat, amelynek keretében erről a szertelenségről intézkedéseket lehetne tenni, ezt elmulasztani szerintem nem szabad. (Zaj a jobboldalon.) Elnök: Csendet kérek t. képviselőtársaim. Kabók Lajos: Az autókarosszéria-gyártó ipar a maga fejlettségét bebizonyította azokkal a gyártmányokkal, amelyek a főváros lakossága előtt bonyolítják le a forgalmat. Itt vannak például az idegenforgalmi társaság nagy autóbuszai, tessék megszemlélni azokat az autókarosszériákat, a legtökéletesebben kivitelezett munka az, s bármelyik külföldi munkával felveszi a versenyt. Ha ilyen munkát tud előállítani a magyar ipari munkásság, akkor ez a munkásság minden körülmények között megbecsülendő, és szerintem a törvénynek nemcsak a munkáltatókról kell gondoskodnia olymódon, hogy munkát biztosít számukra, hanem a szakma munkásairól is gondoskodnia kell, hogy be ne következzék az, hogy ez az igen értékes iparág kihúzódik külföldre, ahol jobban értékelik, ahol jobban megfizetik s ahol nem kell munkanélküliséget szenvednie hosszú hónapokon vagy talán esztendőkön át. Mert arra is gondolnunk kell, hogy egyszer ez a rendkívül rossz gazdasági helyzet megváltozhatik, megjavulhat s akkor nagyobb ipari termelés is következhetik be; akkor azután hiába akarnak majd nagyobb teljesítményt elérni hazai munkásokkal, nem lesz lehetséges azért, mert közben a munkások vagy kénytelenek voltak eredeti foglalkozásukat feladni s más foglalkozásra áttérni, vagy pedig kénytelenek voltak ezt az országot itt hagyni s külföldön keresni maguknak foglalkozást. Ezt igazolni is tudom. Például az automobiliparban alkalmazott vasesztergályosok és gépmunkások közül, akik igen értékes munkásai ennek az iparágnak, rövid 9 hónap alatt nem kevesebben, mint 120-an vándoroltak ki Franciaországba azért, mert idehaza nem tudtak foglalkozást kapni, vagy ha kapnak is, nem becsülik meg őket, s olyan alacsonyan díjazzák, hogy abból nem tudják biztosítani önmaguknak és családjuknak megélhetését. Éppen ezért történt ilyen nagyarányú kivándorlás, ami szerintem '. ülése 1929 október 25-én, pénteken. 83 veszélyes azért, mert a szakmához mérten aránylag nagy szám ez. Az olyan törvényjavaslatnak tárgyalását tehát, amelyek erre módot nyújtanak, fel kell használnunk arra, hogy necsak az ipari vállalatok, hanem az ipari munkások is megfelelő védelmet találjanak. Egész sereg iparág találna foglalkoztatást például azzal, ha a közhasználati gép jármű vállalatokat arra kényszerítenek, hogy idehaza szerezzék be szükségleteiket. E tekintetben szerintem a minisztériumoknak is jó példával kellene előjárniok, mellőzniök kellene a külföldi gépkocsikat s e helyett hazai gyártmányú gépkocsikat kellene beszerezniök, hogy ez által is nagyobb legyen a foglalkoztatás, aminek ma kétségtelenül hiányát érezzük. Ismétlem, ma már olyan fokon áll nálunk az automobilgyártás, hogy minden körülmények között fel tudja venni a versenyt a külföldi automobilgyártással minőség tekintetében s hogy árban még nem tudj«, ezt elérni, ez egyedül csak annak tudható be, hogy annak a nagy szükség!etne.k, amely itt Magyarországon már fennáll, csak igen csekély hányadát szerzik be idehaza, — amit a törvényjavaslat indokolásában is megtalálhatunk — mert a személygép járóműveiknek és a tehergép járóműveknek egyaránt alig 15—16%-át szerzik csak be hazai vállalatoknál, a nagyobb hányadot, a 84—85%-ot külföldről hozzák be. El lehet képzelni, hogyha ez megfordítva történnék... (Erdélyi Aladár: Pedig nálunk minden megfordítva történik!) Ez a baj. Mondom, ha megfordítva történnék, akkor a hazai iparvállalatok, az autógyártóipar sokkal több munkaalkalomhoz juthatna, áttérhetne a szériagyártásra, ezzel a termelést •is olcsóbbá tehetné^ és így azok, akik automobilt akarnak vásárolni, olcsóbban tudnának ehhez hozzájutni. Nemcsak iparfejlesztés, iparpártolás volna ez, hanem a közhasználatú gépjármű vállalatok és tulajdonosok előnye is következnék be. Ezzel kapcsolatosan rendezni lehetne a már általam mégemlített ipari munkások helyzetét is. Ezzel azután olyan nagyszámú munkástábor sorsáról gondoskodnánk, -amely nem lenne lényegtelen közgazdasági állapotunk megváltozása szempontjából sem, mert ebben az iparágban esztergályosok, gépmunkások, lakatosok, bognárok, nyergesek, fényezők, kárpitosok nagyszámban nyernek foglalkoztatást. Es ha az erősebb foglalkoztatás idejére nyúlok vissza, 1921—22-re, ebben az időben a számszerű adatok azt tanúsítják, hogy ebben az iparágban nem kevesebb, mint háromezer iparilag képzett munkás nyert foglalkoztatást; e mellett még egy egész sereg segédmunkás, így tehát egy nagy munkáskategória az, amely megérdemelné a törvényhozás gondoskodását olyan értelemben, amilyen értelemben megemlíteni bátorkodtam. Ismételten és hangsúlyozottan hívom fel a kereskedelemügyi miniszter úr figyelmét erre a kérdésre és bár egész sorát lehetne felemlíteni azoknak az állapotoknak, amelyek a különböző iparágakban találhatók, erre ez alkalommal nem^ térhetek ki, de speciálisan az automobilgyártó, a karos szériagyártó iparról beszélve, igenis megemlíthetem újból azt, hogy itt rendkívül súlyos, zilált helyzet található. A munkáltatók a nagy munkanélküli helyzetet kihasználják s ezért kell a törvényhozásnak gondoskodnia arról, hogy az iparvállalatok és iparfejlesztés védelme mellett az ipari munkások védelme is történjék meg, mert egyébként én veszélyeztetve látom az ipar fejlődését, mert nem tud fejlődni az ipar akikor, ha megfelelő jó szakerői hiányoznak. 14*