Képviselőházi napló, 1927. XXIII. kötet • 1929. október 15. - 1929. november 26.

Ülésnapok - 1927-321

Az országgyűlés képviselőházának 321. megy a tanítói internátusra, a. megmaradó félnek egyik része pedig a szakkönyvtárra és így csak 10 pengő maradna az átokházi iskolában aszegény gyermekeknek ingyen tankönyvekkel való ellátására. Megeshetik azonban, hogy a szomszédban, Szegednek egyik városrészében hasonló célra marad ezer pengő. Itt el tudják látni a szegény gyermekeket ingyen tankönyvekkel és még fölösleg is lesz. Ha a szövegben megmarad az, hogy az 50 fillér csak az «illető elemi népiskola» céljait szolgálhassa, akkor nem értünk el célt. A miniszter úrnak módot kell találnia arra, — most már természetesen a végrehajtási utasításban — hogy az ingyen tankönyvekkel való ellátást minden iskolában lehetővé tegye. Találjon módot a miniszter úr arra, hogy a kisebb tanyai népiskolák javára máshol összegyűlt felesleges összegeket átutalhasson. Hiszen az átutalás lehetősége ma már nemcsak a pénzzel, hanem egyebekkel is megvan. A miniszter úr engedélyével megtörtént például az, hogy zalaegerszegi tanítókat és 140 tanulót egyenesen átutaltak mintegy utalványon a zalaegerszegi állami népiskolából a zalaegerszegi felekezeti iskolába. Erről lesz még bőven szó egy más alkalommal. Most csak azt akarom mondani, hogy az átutalás lehetősége nemcsak megvan, hanem ez szükséges is, hogy a törvény intenciója minden iskolára érvényesíttessék. Legyen szabad azután még megjegyeznem azt, hogy a bizottságban az én emlékezetem szerint — s ebben nem hiszem, hogy a bizottsági tag urak meg tudnak engem cáfolni — nem a kölcsönkönyvtár felfogása körül érvényesítették támogatásukat és felszólalásukat a bizottsági tag urak, hanem ott tankönyvekkel való ellátásról volt szó; olyaténképpen tehát, hogy a könyveket ne kelljen visszaadni, ne kölcsöntankönyvtár legyen, hanem maradjon a szegény gyermekeknél az az iskolakönyv azért, mert például a tanyavilágban a dezinficiálást nem fogják tudni elvégezni, másként pedig a kölcsön-tankönyvtár el sem képzelhető. En tehát kérem a miniszter urat, hogy a végrehajtási utasításban találjon módot arra, hogy egyrészt a gyermekeknek a könyvet ne kelljen visszaadniuk, másrészt pedig, hogy az ingyen tankönyvekkel való ellátás lehetőleg minden iskolában egyformán érvényesüljön. Elnök: Szólásra következik? Szabó Zoltán jegyző: Rassay Károly! Rassay Károly: T. Ház! (Halljuk! Halljuk!) őszintén megvallva, én magának ennek a javaslatnak az elgondolásával szemben állok. Nemrégiben a miniszterelnök úr kétségbevonta azt, hogy a mi rendszerünk szerint, valahányszor adókönnyítés történik, ugyanakkor más oldalon gondoskodnak az állami bevételek szaporításáról. Ez is egyik példája ennek, mert akárhogy kerülgetjük is a dolgot, mégis be kell vallanunk, hogy itt egy új közteher statuáltatott mellékesen egy törvényjavaslatban, szemben az általános közterhek kiszabásával. Sajnos, a javaslat lényegével most már nem tudtík szembeszállani, mert az a szakasz, amelyhez hozzászólok, módot sem nyújt erre s én csak le akartam szögezni ellene elvi álláspontomat. Teljes mértékben osztozom azonban azokban az aggodalmakban, amelyeket Neubauer t. képviselőtársam az előbb kifejtett. Osztozom abban a tekintetben, hogy a szegénység fogalmát valamiképpen mégis definiálni kellene, mert az lehetetlen, hogy a falusi élet körében ennek a fogalomnak az eldöntését a tanítóra, vagy valamely más ilyen szervre bízzuk minden közelebbi megkötés nélkül. (Ehn Kálmán: Ott van az elöljáróság!) Eljutottunk oda, hogy az előlülése 1929 október 24-én, csütörtökön. 69 járóság döntsön. Akkor az a szegény ember az előtt a helyzet előtt fog állani, hogy vagy elveszti félnapi munkával járó jövedelmét, vagy pedig meg fogja fizetni az egy pengőt. (Br. Podmaniczky Endre: Ott vannak az iskolaszéknél! Az iskolaszék határoz!) Bocsánatot kérek, akárhol van... (Kothenstein Mór: Inkább lefizeti az egy pengőt, de nem szaladgál egy fél napig! — Br. Podmaniczky Endre: Maga csak szaladgáljon! — Zaj.) Nem értem, hogy miért méltóztatik izgulni ennél az egyszerű kérdésnél, amikor egy helyes gyakorlati megoldást akarunk keresni? A gyakorlati megoldás pedig nem lehet más, mint az, hogy gondoskodás történik abbaan a tekintetben, hogy ez a mentesítési jogosultság úgy Írassék körül, hogy ne kelljen egyéb adatokat, dokumentokat szerezni, úgy, amint a kultuszminiszter úr mondotta. De ha ezt keresztül akarja vinni, akkor valamiképpen mégis meg kell mondania, hogy mit ért a törvény az alatt a szegénység alatt, amelynek ezt a mentességet biztosítja. (Ëhn Kálmán: Helyes!) Az lehetetlen dolog és éppen képviselőtársam közbeszólása mutatja, hogy ez a kérdés mennyire nem tisztázott, hogy mi ennek a kérdésnek eldöntését a szegénységi bizonyítvány megszerzésének rendes útj elöljárósághoz utaljuk. (Ëhn Kálmán: Nem arra!) mert az lehetetlen, hogy valaki egypengős mentességet úgy szerezzen meg, hogy félnapi munkaértékét, félnapi jövedelmét elveszítsen az elöljárósághoz való szaladgálással. (Ügy van! Ügy van! a balés a szélsőbalodalon.) A miniszter úrnak tehát itt ezt valaniikép- . pen mégis közelebbről meg kell jelölnie és pedig véleményem szerint nem tudja máskép •megjelölni, mint úgy, hogy mindazokat, akiknek ingatlan vagyonuk nincs, ez a kedvezés kell, hogy megillesse, hacsak valami más forrásból olyan jövedelemmel nem rendelkeznek, amely az adózásnál jelentkezik és amely őket a szegénység fogalmának alkalmazásából kizárja. Valami megoldáshoz kell fordulnunk, t. Ház, valami normákat fel kell állítanunk, különben állandó vita és veszekedés lesz e szakasz alapján és tulajdonképpen csak torzsalkodást fogunk vele előidézni. Nagyon fogok örülni, ha a miniszter úr meg fog nyugtatni valamiképpen ebben a kérdésben. Most itt van a másik kérdés. Azt mondja a miniszter úr, hogy nincs összekötve az iskoláztatási kötelezettséggel, illetőleg az iskolábajárás lehetőségével ennek az összegnek lefizetése vagy le nem fizetése. De akkor azt kell kérdeznem a miniszter úrtól, hogy mi lesz a fizetési kötelezettség elmulasztásának szankciója? (Baraes Marcell: Egzekválják!) Méltóztatik .majd végrehajtást vezettetni az egy pengőért? (Zaj és mozgás.) Nem tudom, ki fogja • ezt kezelni, hol kell befizetni. Ez olyan kérdés, amellyel rendezni kell; nem elég ilyen elvi kijelentéseket tenni. (Gr. Klebelsberg Kunó vallás- és közoktatásügyi miniszter: Megvan, Rassay képviselő úr! 68 fillérre ma is megvan! Nem új dolgot vezetünk be. 32 fillérrel emeljük! Ez meglévő dolog!) T. miniszter úr, az különbség, ha fakultatíve áll fenn, hogy befizeti vagy nem fizeti be. (Gr. Klebelsberg Kunó vallásos közoktatásügyi miniszter: Nem így van a dolog! Fakultatív az iskolafenntartóra nézve, hogy akar-e beszedni díjat, vagy nem, de nem az egyénre nézve, hogy fizet-e vagy sem!) T. miniszter úr, őszintén megvallom, ismerve a magyar bürokráciát, el tudom képzelni, hogy a vége az lesz, hogy egy pengőért fognak majd végrehajtást vezetni, miután előzőleg három