Képviselőházi napló, 1927. XXIII. kötet • 1929. október 15. - 1929. november 26.

Ülésnapok - 1927-321

6á Az országgyűlés képviselőházának 321 több szem többet lát, és ha ezeket a gyakorlati élet tanulságain alapuló gondolatokat megszívlelik és ha nem is e törvényjavaslat keretében, hanem más egyebütt iparkodnak azokat megvalósítani, akkor sok fájdalomnak^ szálkáját húzzák ki, amely ennek az intézkedésnek a révén az embereknek a lelkébe beleszúródott. Még csak arra kérem a t. miniszter urat, hogy a végrehajtási utasításban legyen arra gondja, hogy — amint már beszédem elején is említettem — a szegényekkel szemben tényleg gyakoroltassék a beiratási díj elengedése. Ha ezt a kultuszminiszter úr megteszi, ezzel együtt eliminálja azt az aggodalmat, amely e törvényjavaslat alapelvével kapcsolatosan a közvéleménybe beszűrődött. Meg vagyok győződve arról, hogy a kultuszminiszter úr ezt fogja tenni s éppen ezért a törvényjavaslatot elfogadom. (Elénk helyeslés a jobb- és a baloldalon.) Elnök: Szólásra következik? Gubicza Ferenc jegyző: Nánássy Andor! Nánássy Andor: T. Képviselőház! Az előttünk fekvő törvényjavaslat tulajdonképpen^ az 1926 : IV. tcikknek kiegészítő része. Ez a törvény a tárgyalás alatt levő törvényjavaslat nélkül hiányos és csonka. Az a nagy elgondolás, amelynek alapján az 1926 : IV. tcikk létrejött, csak akkor válik valóra, ha az a törvény pontosan és teljes mértékben végre is hajtható. Ez pedig csak úgy képzelhető el, ha ezeknek az újonnan szervezett és újonnan épített iskoláknak tanerői minden tekintetben megfelelnek azoknak a, kívánalmaknak, amelyeket jogosan fűzünk működésükhöz. A pusztai iskolák tanítói, — és idesorozhatom a kisebb falvak tanítóit is — amenynyiben gyermekeik neveltetéséről valamelyes állami- vagy^ köz-támogatással gondoskodni nem tudunk, állásukat csak átmenetinek tekintik és mindent elkövetnek, hogy olyan helyre juthassanak, ahol gyermekeik neveltetéséről gondoskodhatnak. Ez tehát olyan nemzeti és szociális feladat, amelynek megoldásáról feltétlenül gondoskodni kell. Ennek a nagy szociális feladatnak megoldására törekszik ez a törvényjavaslat, amely most előttünk fekszik. Az ellenzéki oldalról felhozták azt, hogy nem szabad eltérnünk attól az elvtől, hogy meglegyen az ingyenes népoktatás. En teljes mértékben osztozom a felszólaló uraknak ebben a felfogásában. Magam is teljes mértékben azon a nézeten vagyok, hogy az ingyenes népoktatás kelléke a helyes kormányzásnak. Ha azonban egyszer már áttörtük ezt a felfogást, ha már megvolt az 50 filléres beiratkozási díj, akkor én már nem viseltetem e tekintetben azzal a nagy aggodalommal, amelyet igen t. képviselőtársaim kifejeztek, mert nem következés ugyan, hogyha 50 fillért megfizethet valaki, akkor 1 pengőt is megfizethet, de ha 1 pengőre emeljük fel ezt a beiratkozási díjat, a beiratkozási díj fizetésének kötelezettségét csak azokra az emberekre terjesztjük és terjeszthetjük ki, akik ezt az Összeget minden nehézség nélkül meg tudják fizetni. Hiszen a törvényjavaslatnak az a principiuma, (Rothenstein Mór: Ki garantálja ezt?) hogy aki nem tudja ezt megfizetni, az felmenthető és úgyszólván fel is mentendő ennek a fizetésnek kötelezettsége alól. Nem szabad tehát ilyen aggodalommal viseltetnünk ezen, különben teljes mértékben szociális irányú és jellegű törvényjavaslattal szemben. Nekünk nacy elismeréssel kell adóznunk a magyar néptanítóság iránt (Helyeslés) és különösen a magyar néptanítóságnak azon része iránt, amely apró falvakban és nagyrészben tanyákon van. Ha ezenkek az embereknek nincs megadva az a lehetőség, hogy gyermekeik neülése 1929 október 24-én, csütörtökön. veltetéséről, főkép pedig középiskolai oktatásáról gondoskodhassanak, akkor ezek az emberek egyrészről nem fejthetnek ki olyan buzgalmat működésükben, amilyent tőlük elvárhatunk, de egyben anyagi zavaroknak is teszszük ki őket, ha ezek a szegény néptanítók mégis azt akarják, hogy gyermekeik középiskolai oktatásban részesüljenek. T. Képviselőház! Látjuk azt a nagy eredményt, amelyet a felső "oktatás terén az ilyen kollégiumok és internátusok mutatnak, és internátusok soha olyan eredményeket, soha olyan szociális szükségletet nem fognak betölteni, mint éppen ezeknek a szegény néptanítóknak gyermekeinél. A néptanítók helyzete, amint nagyon jól méltóztatnak tudni, ha a többi kereseti ágakkal összehasonlítjuk is, rendkívül nehéz. Nehéz pedig azért, mert nincsenek megadva az előfeltételek, amelyek más fosrlalkozási ágban rendelkezésre állanak. Különösen mondhatom ezt azokra a tanítókra, akik künn a tanyán működnek. Ezeknek nehéz és súlyos helyzetét, akik a kultúrától oly távol vannak, aninaik áldásaiban oly csekély mértékben részesülnek, csak az tudja átlátni, aki ezekkel a tanyai néptanítókkal foglalkozik és ezekkel érintkezik. Ha ezeknek segítségére sietünk, akkor nemzetünket erősítjük meg, mert az a tanító, aki gond nélkül, minden erejét és energiáját foglalkozásának szentelheti, mondhatom, a legnagyobb munkát végzi a nemzet újjáépítése terén. (Ügy van! jobbfelol.) En ezeknek a szempontoknak szemmeltartásával csupán csak azt szeretném általánosságban megjegyezni, hogy a beiratkozási díjaknak fele ne csak tankönyvek beszerzésére fordíttass ék, hanem elsősorban arra, de amennyiben ez kimerül, akkor azokra a szükségletekre volnának fordítandók, amelyek a törvényjavaslat eredeti szövegében benne vannak. Ez a törvényjavaslat olyan nagy segítséget fog nyújtani ezeknek a szegény elhagyott néptanítóknak, amelyre mi kötelezve vagyunk. Ha tehát ezt a törvényjavaslatot törvényerőre emeljük, mi, törvényhozás, csak kötelességünket teljesítjük. A törvényjavaslatot általánosságban elfogadom. (Helyeslés a jobboldalon.) Elnök: Kíván valaki szólni? (Nem!) Ha senki szólni nem kíván, a vitát bezárom. ' A közoktatásügyi miniszter úr óhajt szólani. Gr. Klebelsberg Kunó vallás- és közoktatásügyi miniszter: T. Ház! En bizonyos megelégedéssel hallottam Fábián igen t. képviselő úr mai felszólalásában azt, hogy konstatálta, hogy ez teljesen politikamentes javaslat. Ha egy ellenzéki vezető férfiú ezt kijelenti, akkor bizonyára még nagyítóüveggel sem lehet felismerni valamelyes pártpolitikának bacillusát a javaslatban. En azonban már nem vagyok abban a kedvező helyzetben, hogy azt mondhatnám, hogy ugyanúgy, ahogy én politikamentes törvényjavaslatot hoztam, a többé-kevésbbé ellenzéki felszólalások is ilyen politika- és taktikamentesen kezelték volna a kérdést. Miért? Azért, mert ők nem óhajtottak szembeszállni a több mint 18.000 magyar néptanító érdekeivel, hiszen ez veszedelmes is lenne, mert a 18.500 néptanító a közvélemény kialakítására mindenesetre igen számottevő befolyást gyakorol, (Ügy van! Ügy van! a jobboldalon.) tehát népszerűtlen mesterség lett volna azt mondani, hogy 18.500 ember érdekeivel nem törődünk. Azt is igen népszerűtlen dolog lett volna mondani, hogy nem akarjuk, hogy az iskolában legyenek tankönyv-könyvtárak, amelyek díjtalanul kölcsönözzék a szegény szülők gyermekeinek a —