Képviselőházi napló, 1927. XXIII. kötet • 1929. október 15. - 1929. november 26.

Ülésnapok - 1927-321

Az országgyűlés képviselőházának 321. sajnos, elismerem — drága tankönyvet. Mindezt ellenezni népszerűtlen dolog, de viszont igen népszerű dolog azt mondani, hogy nem fizetünk. Csakhogy ezt a kettőt egyszerre akarni nem lehet, és itt van az őszinteség hiánya az ellenzéki felszólalásokban. (Várnai Dániel: Ami engem illet, a miniszter úr szörnyen téved!) Ha akarjuk honorálni ezeket a célokat, akkor valamiképpen elő kell teremteni erre a célra az anyagi eszközöket. Engem az itt elhangzott felszólalások nagyon emlékeztetnek a múlt választási kampányra, ahol az egyik jelölt azt hirdette, hogy ő valorizálni fogja a hadikölcsönkötvényeket, felemeli a közalkalmazottak fizetését, gondtalan megélhetést biztosít a rokkantaknak és lényegesen le fogja engedni az adókat. Erre a községi bíró — igen józan ember — azt mondotta, hogy: akkor az úr valószínűleg hamis pénzt fog veretni, mert máshogyan ezt keresztülvinni nem tudja. (Derültség.) Igen t. uraim, ne játszunk ezekkel a pontokkal és ne akarjunk egyszerre s ne hirdessünk egyszerre a közvélemény megnyerésének szándékával olyan dolgokat, amelyek kizárják egymást, mert vagy akarják az igen t. urak azt, hogy atanítók internátust kapjanak gyermekeik számára; vagy akarják azt, hogy a szegény szülők gyermekei ingyen tankönyvet kapjanak s akkor adják is meg a szükséges anyagiakat, vagy ha nem akarják, akkor vállalják is érte nyiltan a felelősséget (Várnai Dániel: Ott van az egymillió pengő ösztöndíjalap!) és ne taktikázzunk akkor, amikor magas, nemzeti célokról van szó, hanem magyar emberekhez méltóan beszéljünk őszintén és világosan. (Elénk helyeslés a jobboldalon. — Zaj a szélsőbaloldalon.) Rátérve most már e taktikai epizód után magának a dolognak lényegére, itt tulajdonképpen — amint Nánássy nagyrabecsült barátom igen helyesen mondotta — az elemi népiskolai oktatás ingyenességéről szóló 1908 : XL

VI. te. 1. §-ának bizonyos módosításáról van szó. Nem lehet azt mondani, hogy mi áttörjük az ingyenes népoktatás elvét. Miért? Azért, mert hiszen maga az a törvény is, amely Magyarországon az ingyenes népoktatást hozta, előrelátott itt és bizonyos beiratási díjnak, — akkor 50 aranyfillérnek — a behozatalát jelentette. Ezzel szemben mit hoz ez a törvényjavaslat? Változást az öszszeg és változást a célok tekintetében. Ez az 50 aranyfillér pengőfillérben 58. fillért tesz ki, azonban országos átlagban 68 fillért szedtek, tehát itt szó van egy 32 filléres emelésről a módosabbaknál. A valóságban azonban erről sincs szó, mert a múlt évig ugyanezekre a szükségletekre, tanítói jóléti szükségletekre iskolai gyűjtéseket rendeztek, (Ügy van! Ügy van! a jobboldalon.) amelyekből sokkal több folyt be, mint országos átlagban 32 fillér. Ez azonban nagyon zaklató és antiszociális volt, (Ügy van! Úgy van!) mert a szegény szülők gyermeke restelte azután, hogy ő tanítói célokra, az ő oktatóinak jóléti céljaira nem adhat semmit. Ezért én egyszersmindenkorra rendet akartam csinálni ezekben az iskolai gyűjtésekben: hoztam egy törvényjavaslatot, amellyel az iskolai gyűjtéseket betiltottuk és azt hiszem, hogy ezt demokratikus szempontból csak üdvözölni lehet. (Helyeslés ) Miután az urak annyit beszélnek taktikáról, én mindenesetre taktikai hibát követtem el azzal, hogy nem ugyanakkor hoztam ezt a törvényjavaslatot, amikor betiltottam az iskolai gyűjtéseket, mert akkor nyilvánvaló lett volna a kapcsolat, amely a két dolog között van. Arról van tehát szó, hogy az iskolai gyűjtések helyébe, amelyek mindenesetre nagyobb ülése 1929 október 24-én, csütörtökön, 65 megterhelést jelentettek a szülőkre, .mint ez az összeg, jön most a rendezettség és jön országos átlagban 32 fillérrel több, de nem mindenkinél, csak a módosabb szülők gyermekeinél. Itt legyen szabad ráterelnem a figyelmet egy dologra, amelyről a bizottságban is beszéltek, tudniillik arról, hogy most Franciaországban vita volt általában az állami tandíjmentesség kérdésében ; azt vitatták, hogy az általános tandíjmentesség antidemokratikus dolog. Miért? Azért, mert a gazdag ember gyermeke sem fizet, az iskola pedig többe kerül, mint amennyit a tandíjakból beszednek, tehát ki viselje ezt a differenciát? Viseli az állam, viseli mindenki. Hogy jön hozzá az állam, hogy a gazdag gyerek tanítási költségeit is, valamennyinek a vállára rakják. Nagyon vitatható dolog, hogy egy általános tandíjmentesség demokratikus rendszabály-e. Demokratikus rendszabály-e az, hogy a népiskolai tagozatban a szegény ember ne fizessen, a középiskolai tagozatban pedig a szegény ember tehetséges gyermeke ne fizessen, a többi azonban igen? Kérdés, hogy ezeken a tereken nincs-e az illetéki elv jobban a helyén, mint általános adóztatási alapon megoldani a kérdéseket. Ennyit az összegről s most már áttérhetünk arra, hogy a célkitűzésben is változás van. Eddig azokat az 56 filléreket szedték az iskolai könyvtárak s a tanítói könyvtárak javára. A 900-as évek elején, amikor itt egy virágzó és módos ország volt, tulajdonképpen egészen helyén is volt az, hogy iskolai könyvtárakat csináljanak. Közben azonban a magyar társadalom elszegényedett és ha már egy szegény társadalommal állok szemben, akkor előbb adok — amint nagyon szívesen elfogadtam az ezirányú módosítást — ingyen tankönyvet, amelyre mindenkinek szüksége van, mint ingyen kölcsönkönyvet, amit mégis bizonyos fokig nélkülözni lehet. En azt hiszem, hogy amikor az 1890-iki törvény rendelkezésével szemben, amely — mondom — olvasókönyveket és iskolai könyvtárakat gyűjtött, ezek helyébe hozom a tankönyvkönyvtárt, akkor szociálísabbá tesszük az egész javaslatot. Ami pedig a másik célkitűzést illeti, azt hiszem, valamennnyien egyetértünk abban, hogy a magyar néptanítóknak erélyesen segítségére kell sietnünk. (Ügy van! Ügy van! a jobboldalon.) Büszkén mondhatom, hogy annál a pártnál, amelyhez tartozni szerencsém r van, mindig a legnagyobb megértésre is találtam akkor, amikor a magyar néptanítóság felsegélyezéséről volt szó. Ez a párt nem taktikázott ezzel a kérdéssel, mert az anyagi forrás előteremtésének ódiumát is vállalta. Semmiből ugyanis nem lehet adakozni; ha valaki adakozni akar, akkor vállalnia is kell annak az ódiumát és felelősségét, hogy^ ez bizonyos költségekkel jár s ezeket a költségeket elő kell teremteni. (Várnai Dániel: Ez ragyogó párt! Sohasem taktikázik!) Mit nyújtottunk mi már a magyar néptanítóságnak? Megnyitottuk számára a VII. fizetési osztályt, mert korábban csak a VIII. volt nyitva. Ez igen komoly lépés előre. Építettünk eddig az 5000 objektum keretében 1600 tanítói lakást, és pedig a tanyákon igen megfelelő, tisztességes otthont bitosítottunk a tanítóknak, mert máskép nem lehet megkövetelni tőlük, hogy a tanyákon és kisfalvakban megmaradjanak. Ez az 1600 lakás nemcsak iskolaépítési akció, hanem igen nagy tanító-szociális akció is volt. (Ügy van! Ügy van! a jobboldalon.) Törvénnyel biztosítottuk számukra azt, hogy az iskolának járó egy holdon felül kültelkeken és kisebb falvak-