Képviselőházi napló, 1927. XXIII. kötet • 1929. október 15. - 1929. november 26.

Ülésnapok - 1927-321

Az országgyűlés képviselőházának 321. ü helyre helyezik őket, a kultúrának nagyobb központjaiba. Es arra is kell törekedni, mélyen t. Ház, hogy a kezdő emberek kezdjék a legroszszabb helyeken, és ha becsületesen megállják helyüket, akkor érdemül juthassanak magasabb helyeken levő pozíciókba, nem pedig úgy, hogy most a legjobb helyen kezdik működésüket, és nagyon kipróbált derék emberek, családapák, akik évtizedekig vannak tanyákon vagy községekben, vidéki helyeken, nem képesek eljutni ezekbe a pestvidéki városokba, vagy általában a városokba, ahol tényleg megvolna számukra a lehetőség arra, hogy gyermekeiket kevesebb költséggel taníttathassák. Egy másik módszer volna az is, hogy a tanítóságot komolyabban dotálná a 1 kormányzat. A tanítóság nemzeti értékét hányszor hangoztatták már itt ebben a Házban, s a kultuszminiszter úr is meg van erről győződve. Ha a tanítóság nemzetünk jövőjének fejlődébe szempontjából ilyen értékes elem, ha ezekről a Schulmeisterek-től várjuk a jövendő Nagy-Magyarország feltámasztását, akkor anyagilag is lehetővé kell tenni nekik a megélhetést, akkor a kormánynak itt nem szabad a szűkkeblűség adáspontjára helyezkedni, hanem minden lehetőt el kell követnie arra nézve, hogyha nem is luxuséletet, de legalább a megélhetés minimumát juttassa ezeknek az embereknek. Amikor én azt látom, hogy itt Pest környékén vannak tanítók, akik 100—120 pengő havj fizetésből kénytelenek élni, ezt én nem tarthatom helyes módszernek; akármilyen fiatalok is legyenek ezek, 100 pengő Pest környékén elegendő arra, hogy az ember éhen ne haljon, de semmiesetre sem elegendő arra, hogy valahogyan megéljen. É tekintetben az áldozatkészségnek álláspontjára kell helyezkedni. Ma az a helyzet, — talán rossz példát mondok, mert nem háborús államot említek — hogy Svájcban egy pedellusnak, egy iskolaszolgának több fizetése van, mint nálunk egy 4—5 tanerős iskola összes tanerőinek. Vagy vegyük például Németországot. Hangsúlyozom ugyan, hogy a német erős és nagy nemzet, de mégis mennyivel előbb jár a tanítóság munkájának értékelésében aránylagosan is, mint a^ mi országunk és a mi kormányzatunk. Ha tehát részben az anyagi megerősödést tesszük lehetővé, részben pedig bizonyos módszert alkalmazunk az áthelyezések tekintetében, már evvel is bizonyos szempontból megoldottuk ezt a kérdést. E helyütt szóváteszem azt a kérdést is, amelyet Kocsán t. barátom volt szíves előhozni; a kántorok kérdését. Itt a legnagyobb anomáliát tapasztaljuk. A helyzet itt ugyanis az, hogy amikor a kántorok jövedelmét egységesítették ... Elnök: Kérem a képviselő urat, méltóztassék a tárgynál maradni. Most nem a kántorok javadalmazásának kérdését tárgyaljuk. Csik József: T. Ház! En reflektálni akartam Kocsán t. képviselőtársam beszédére, aki ezzel a kérdéssel foglalkozott, s akinek az elnök úr nem volt szíves megtagadni az erről való szólásjogát. Elnök: A képviselő úr már nagyon régen eltért a tárgytól én azonban nem figyelmeztettem és teljesen lojálisán jártam el a képviselő úrral szemben. Most sem akarom gátolni a képviselő urat felszólalásában, de mindenesetre kötelességem, hogy figyelmeztessem. Csik József : T. Ház ! A másik cél, amelyet ez a törvényjavaslat kontemplál, az, hogy az iskolai kölcsön-tankönyvtárakat gyarapítsák az egyes iskoláknál. Ez is rendkívül üdvös és prakKÉPVISELÖHAZI NAPLÓ. XXIII, lése 1929 október 24-én, csütörtökön. 63 tikus törekvés és csak üdvözölhetjük a miniszter urat, hogy ezt a törvényjavaslat formájában iparkodik megvalósítani. Legyen szabad azonban erre nézve is megtennem kritikai megjegyzésemet. Nem helyeslem azt, hogy annyi új tankönyvet hoznak be az elemi iskolákba. (Forster Lajos: Minden esztendőben!) Azelőtt az volt a szokás az egyes iskoláknál, hogy az igazgató a tankönyvekből egész kis könyvtárat állított összes az év elején a szegény gyermekeknek, akiknek szülei nem tudták a tankönyveket beszerezni, egyszerűen kiosztotta ezeket a ^tankönyveket, az év végén pedig beszedte tőlük, hogy a jövő iskolai évben másoknak ossza szét. Új tankönyvek behozatalával az a szép könyvtár, amely a legtöbb iskolában már megteremtődött, hasznavehetetlenné válik. Ugyancsak itt említem meg azt is, hogy a tankönyvek árát valahogyan moderálni kellene. Pintér László képviselőtársam felemlítette azt a speciális esetet, amikor 3—4 pengőbe kerül egy tankönyv. (Az elnöki széket Puky Endre foglalja el.) Ez mégis csak lehetetlen. Amikor annyian vannak, akik energiájukat a nemzet fellendülésére fordítják, akkor be kell látniok azoknak a tankönyvíróknak is, hogy nem haszonra, kel) dolgozniok, hanem a nemzet nagy érdekeiért fel kell áldozniok bizonyos magánérdekeket és arra kell törekedniök, hogy ezeket a tankönyveket minél olcsóbban tudják adni. (Várnai Dániel: A tankönyvíró csak egy zsemlyét kap, de annál többet kap a kiadó.) Akkor a kiadókat kell kényszeríteniök a kormányzati tényezőknek arra, hogy azt az abuzust, amely a tankönyvek ára tekintetében fennáll,, megszüntessék. Ha jól emlékszem, van olyan rendelet, — nem tudom ugyan, hogy elemi iskolákra vonatkozik-e — hogy a tankönyveket, amelyeket eddig ingyen kiosztottak a tanulóknak, az év végén nem szabad tőlük beszedni, hanem náluk kell hagyni. A minisztériumot bizonyára az a közegészségügyi szempont vezette, amikor ilyen rendeletet adott ki, hogy nem célszerű a mindenféle bacillusokkal megtelt könyveket más tanulóknak a kezébe adni; de meg az a szempont is, hogy a gyermekeknek esetleg majd később ismét eszükbe jut forgatni a könyveket, és így azokat az elemi ismereteket, amelyeket azokból a könyvekből tanultak, újból átismételhetik. Ez mindenesetre dicsérendő szempont, de ismétlem, ezzel megakadályozzák azt, hogy újabb iskolai tankönyvtárak létesüljenek, — legalább a múltban megakadályozta ez a rendelkezés azt, hogy tankönyvtárat létesítsenek — mert hiszen azt még ellátják tankönyvvel, aki most jelentkezett, .minthogy még elegendő könyv állott rendelkezésre, de ha a tanulók elviszik a könyveket, akkor nem lesz mód a jövő iskolai évben folytatni ezt az akciót olyan mértékben, amilyen mértékben kívánatos volna. En tehát nem látom célszerűnek még közegészségügyi szempontból sem azt, hogy ezeknél a tanulóknál hagyják meg a könyveket; inkább arra kellene törekedni, hogy valamiképpen fertőtlenítsék az év végén a könyveket és az új iskolai év alkalmával osszák ki ismét azokat a könyveket szegény tanulóknak. Ezeket voltam bátor a törvényjavaslatra vonatkozólag megjegyezni. Ez egy jóindulatú kritika akart lenni és legkevésbbé akarja érinteni a kultuszminiszter úr érdemeit, amelyek előtt itt minden felszólaló kellőleg meghajolt. De mégis elmondtam ezt a kritikát, mert hiszen 11