Képviselőházi napló, 1927. XXIII. kötet • 1929. október 15. - 1929. november 26.

Ülésnapok - 1927-320

44 Az országgyűlés képviselőházának jére tűzessék ki: a ma letárgyalt törvényjavaslatok harmadszori olvasása, a mai napirendünkön szereplő, de még le nem tárgyalt törvényjavaslat tárgyalása, a közhasználatú gépjárművállalatokról szóló törvényjavaslat tárgyalása, a magyar állam 1921—22., 1922-23., 1927—28. évi zárszámadásai és az állami számvevőszéknek erre vonatkozó jelentéseiről a zárszámadási vizsgálóbizottság három jelentésének tárgyalása, végül a mentelmi bizottság 718—730., 732., 733., 766., 767., 769. és 778. számú jelentésének tárgyalása. Méltóztatnak napirendi javaslatomhoz hozzájárulni? (Kabók Lajos szólásra jelentkezik.) Kabók Lajos képviselő úr kért szót. Kabók Lajos: T. Képviselőház! Az elnök úr napirendi javaslatával szemben javaslom, hogy a Ház holnapi napirendjére tűzessék ki Várnai Dániel és társainak az iparig és mezőgazdasági munkások életviszonyainak és gazdasági helyzetének megvizsgálására egy 21 tagú bizottság kiküldése tárgyában 1927. évi március hó 29-én benyújtott indítványának megindokolása. T. Képviselőház! (Halljuk! a szélsőbaloldalonj Az ipari és a mezőgazdasági munkások helyzete az utóbbi esztendőkben egyre rosszabbodik és ha soha nem volt szükség arra, hogy e tekintetben valami történjék, úgy érzem, hogy teljesen elérkezett az az időpont, amikor ebben a kérdésben, igenis, történnie kell valaminek. Éppen azért, hogy a kormány teljesen tisztában legyen azzal, hogy valójában miként is áll itt a helyzet és mi a teendő, szükséges volna ennek a 21 tagú bizottságnak a kiküldése. Ugyanis ez a bizottság megvizsgálhatná a mezőgazdasági és az ipari munkások mai helyzetét. Most az ősz elején olyan súlyos helyzetbe kezdenek kerülni a munkások, hogy feltétlenül^ szükség van ügyükben az intézkedésre. Ha a gyárak már most, ősz elején egyre-másra bocsátják el a munkásokat, mit várhatunk a téltől? Kétségbeejtően katasztrofális helyzet mutatkozik már most is, ami csak fokozódni fog később és különösen akkor^ ha a kormány részéről e tekintetben egyáltalában nem történik semmi. Szerintem szükség van ennek az indítványnak megokol ás ára, hogy mielőbb kiküldessék egy bizottság, mert a mezőgazdaságban és az iparban olyan események történnek, amelyekkel szemben a munkásság teljesen tehetetlen s éppen ezért kell a kormánynak segítséggel közbelépnie. Nem hiszem, hogy a kormány egyetérthet azzal, hogy százak meg százak, sőt ezrek meg ezrek legyenek máról-holnapra a munkanélküliségnek odadobva akkor, amikor ennek oka talán nem is magyarázható, oka talán egyáltalában nincs, csupán a munkáltatók taktikája az, amely a munkások százait, ezreit máról-holnapra az utcára dobja. Az, ami az utóbbi hetekben történt és ami még folyamatban van, mindenesetre vizsgálatot igényel. Ez a 21 tagú bizottság, amelyet az indítvány javasol, a legalkalmasabb volna arra, hogy kikutassa azokat az okokat, amelyek miatt a különböző gyárakból munkásokat nagyszámban bocsátanak^ el. Szerintem azt is vizsgálni kell, hogy lehetséges-e, szabad-e idegen vállalatoknak, amelyek itt letelepedési engedéllyel bírnak, amelyek a kormány részéről bizonyos kedvezményekben is részesülnek, magyar munkásokkal olyan kíméletlenül elbánniok, amilyen kíméletlenül például a Dunagőzhajózási Társaság óbudai telepén is az igazgatóság elbánik a munkásokkal. Itt a 750 főnyi munkáslétszámot lecsökkentik 250 főre, vagyis máról-holnapra 500 fővel csökkentik a munkáslétszámot. A legkétségbeejtőbb az, hogy az 500 0. ülése 1929 október 2B-án

} szerdán. főnyi elbocsátott és elbocsátásra kerülő munkások sorában nagy számmal találunk elöregedett munkásokat, olyanokat, akik soha sehol semmiféle munkát már nem kapnak. Eltöltöttek ezek a gyárnál már 30, 40, sőt néha még 50 évnél is hosszabb időt, kiadták teljes munkaképességüket, hozzájárultak a gyár anyagi gyarapodásához és most, mint egy kifacsart citromot kidobják őket az utcára, irgalmatlanul, könyörtelenül. Szerte az országon végig látszik ez a jelenség. A különböző gyárak megszűnésénél, összevonásánál egész sereg olyan esetet találtunk, ahol ilyen és ehhez hasonló panaszokat lehet felsorakoztatni. Ma már az a veszély fenyegeti általában a munkásokat, hogyha 50 éves korukat elérik, vagy azt megközelítik, akkor már az örökös munkanélküliség, a legkétségbeejtőbb helyzet, a nyomorúság, iaz éhezés vár rájuk. Teljesen tűrhetetlen, hogy ezt a kormány némán szemlélje és hogy egyáltalán semmiféle intézkedést ne tegyen, mert most különösen a legnagyobb gyár vállalatok léptek sorompóba, lazok, amelyek felszívtáik néhány év alatt virágzó iparvállalatokat. Itt van például a GanzDanubius gép-, vágón- és hajógyár, amelynek igazgatósága is csatlakozott azokhoz a gyárvállalatokhoz, amelyek ebben a kétségbeejtő gazdasági helyzetben a munkanélküliek számát százakbal és százakkal szaporítják. Jóllehet a gyárosok azt mondják, hogy nincs munka, nem tudom e pillanatban megállapítani ennek az eljárásnak az okait, és éppen azért, mert világosan és pontosan az elbocsátás okait megállapítani nem lehet, szükség van egy parlamenti bizottság kiküldésére, hogy az végre tüzetesen vizsgálja ki azt a helyzetet, amelyben az ipari és a mezőgazdasági munkásság van, mert nem lehet tudni, hogy néhány hónap múlva az a hatalmas nyomorúság, amely sanyargatja az ország lakosságának nagy részét, mivé fog fajulni. (Ügy van! a szélsőbaloldalon.) Éppen vasárnap volt alkalmam vidéken is járni. Egyébként is járkálok, utazgatok a vidéken sokfelé s így sokfelől hallom a panaszokat, a gazdasági panaszokat. Most vasárnap éppen Szarvason jártam és volt alkalmam közvetlenül mezőgazdasági munkásoktól hallani azt a sokat tagadott és visszautasított panaszt, hogy 1 pengő 80 filléres, kétpengős napszámért (Malasits Géza: A Dunántúlon 1 pengő 40-ért és 1 pengő 60-ért!) alkalmazzák a mezőgazdasági munkásokat korlátlan munkaidővel, mert napkeltétől napnyugtáig kell dolgozniuk. Ez teljesen tűrhetetlen és teljesen tarthatatlan. Ezeket az állapotokat így meghagyni nem szabad, és nem udom elfogadni a kormánynak azt az álláspontját, amelyet már más alkalommal is kifejezésre juttatott, hogv a magánipar kérdésébe és a magánmezőgazdaság kérdésébe a kormány nem avatkoahatik bele. De igenis^ bele kell avatkoznia, mert itt olyan elfajulásával találkozunk az ipari és mezőgazdasági kizsákmányolásnak, amely a legnagyobb fokú nyomorúságba és a legkétségbeejtőbb helyzetbe taszítja az ipari és mezőgazdasági munkásokat. Mérhetetlen az a nyomor, amely ebben az országban van. Mi esztendőkön keresztül, különösen a legutóbbi három-négy esztendőben még fokozottabb mértékben tettük szóvá ezt az állapotot és ezideig mindig süket fülekre találtunk. Ezideig a kormány mindig talált egy előkelő gesztust, egy elhárító mozdulatot, mellyel ennek a kérdésnek a megoldása, vagy rendezése elől kitért. Nem látom tovább fentarthatónak ezt az álláspontot, éppen azért