Képviselőházi napló, 1927. XXIII. kötet • 1929. október 15. - 1929. november 26.
Ülésnapok - 1927-320
Az országgyűlés képviselőházának 32 elemi iskolás ezek szerint négyszer 1 pengő nem tandíjat, hanem beiratási díjat tartozik fizetni. (Gr. Klebelsberg Kunó vallás- és közoktatásügyi miniszter: Miért négyszer? Egy évben csak egyszer!) Egy évben egyszer, tehát az elemi iskolai oktatás alatt összesen négyszer, ha pedig hatosztályos az iskola, akkor hatszor. Szóval 4—6 pengő oktatási díjat kénytelen fizetni. Azt hiszem, hogy az az enyhítés, amely ebben a törvényjavaslattal ezzel a tétellel szemben fennáll, hogy tudniillik igazolt szegénység esetén ezt elengedik, kétélű fegyver. Mert ha azt az igazolást szegénységi bizonyítványhoz kötjük, akkor ennek a szegénységi bizonyítványnak megszerzése sokkal több munkaidőt, tehát munkabért von el az illetőtől, aki meg akarja szerezni, mint amennyi annak az 1 pengőnek az értéke, tehát megfizeti azt az 1 pengőt, bármenynyire nehezére esik is, ha pedig rábízzuk a felmentést az iskolaszékekre, akkor nem tudjuk, hogy ennek az egész intézménynek mekkora lesz a hozama. Ahogyan én ismerem legalább is a budapesti iskolaszékeket, meggyőződésem szerint a tanulók 80%-át fel fogják menteni ennek az 1 pengő beiratási díjnak fizetése alól, és azt hiszem, hogy az iskolaszékek talán vidékeken is hasonlóképpen fognak gondolkozni, úgyhogy ebben az esetben nem tudják megállapítani, hogy az egésznek hozama mennyi lesz. Ha pedig egy komoly intézményt akarunk létesíteni, akkor gondoskodnunk kell arról, hogy ennek a célnak elérésére számottevő, jelentős összegek álljanak rendelkezésre, mert egy vidéki internátus létesítése mindenesetre százezreket kíván. Mélyen tisztelt Képviselőház! En tudom, hogy a végrehajtási utasításra tartoznak azok a részletek, amelyekről nem látok még a törvényjavaslatban semmiféle intézkedést és amelyekre vonatkozólag kérdéseket vagyok bátor felvetni. Az egyik kérdés arra vonatkozik, hogy itt nines szabályozva, vájjon azt az első 50 fillért, amelyet ingyenes iskolakönyvek kiosztása céljából tartanak vissza, be kell-e szolgáltatni a központnak, vagy megtartja az iskola magának és ha az iskola nem tartozik beszolgáltatni, hanem megtartja magának, vájjon ki ellenőrzi azt, hogy ezeket az összegeket tényleg arra a célra fordítják-e, amely^ célra bevétettek. A másik kérdés pedig az, hogy azt a második 50 fillért, amelyet ilyen internátus ok céljaira kell befizetni, vájjon le kell-e adni minden intézetnek és hová kell leadni, vájjon minden iskola beszolgáltatja-e azt a tanfelügyelő útján az állampénztárba, vagy pedig úgy gondolja-e a miniszter úr, hogy azok az iskolák, amelyek államiak, az állampénztárba, amelyek felekezetiek, az illető felekezet pénztárába, amelyek községiek, azok az illető község pénztárába szolgáltatják be, s hogy ezek az összegek fordíthatod-e nemcsak állami internátusok, állami tanítónevelőintézetek, hanem felekezeti jellegű ilyen intézetek támogatására is, mert hiszen vannak tanítóházak felekezeti jelleggel is és szerintem nem volna méltányos, hogy ezektől a támogatást megvonjuk, ezek támogatását ebből az alapból ne tegyük lehetővé. Szeretném, ha ezt ki lehetne úgy kerülni, hogy nem kellene ilyen intézetek támogatását egy közvetítő szerv, a kultuszminisztérium útján biztosítani. Szeretném tehát, ha a miniszter úr nyilatkoznék s megmondaná, hogy a végrehajtási utasításban hogyan képzeli el ezt a kérdést, mert erre vonatkozólag a törvényjavaslat semmi néven nevezendő rendelkezést nem tartalmaz, semmiféle utalás az indoklásban erre nézve nincs. T. Ház! En a kérdést még egy szempontból akarom érinteni, Budapest székesfőváros szem1. ülése 1929 október 23*án } szerdán. 43 pontjából. Budapest székesfővárost a kérdésnek itteni elgondolása roppant kevéssé érinti. Budapest székesfőváros az ingyenes tankönyyakciót már annyira kifejlesztette, hogy ézidőszerint a tanulók 30%-a ingyen tankönyvvel van felszerelve. Ha tehát a javaslatnak intencióit vizsgáljuk, akkor megállapíthatjuk, hogy Budapest székesfőváros az ő budgetjének keretében erről a kérdésről már gondoskodik a tanulók megterhelése nélkül, másrészt az a gondolat, hogy a kultúrközpontoktól távolélő tanítók gyermekeinek neveltetése céljára intézetet kell alapítani, a székesfőváros tanítói karát egyáltalában \ nem érdekli, nem - érdekelheti, csak abban az egyetlen vonatkozásban, hogy a pedagógiumba járó gyermekét kénytelen vidékre adni, a többit, mindenféle rendű és rangú iskolát, megtalálja a székesfővárosban. Azt lehetne tehát mondanom, mélténytalan dolog, hogy ez á törvényjavaslat Budapest székesfőváros iskoláira ! is vonatkoznék, miután azonban a miniszter úr nem mutatott hajlandóságot a bizottságban arra, hogy ilyen indítványt, módosítást elfogadni szíves volna, tehát nem terjesztem bennem akarom a leszavazásnak kitenni az ezirányú módosító javaslatot, csak megállapítom, hogy ebben az esetben Budapest székesfőváros egy magasabb, egy olyan cél érdekében hoz áldozatot, amely az ő céljaitól teljesen idegen, illetőleg amelyből neki semmiféle néven nevezendő haszna, illetőleg az ő helyzetében javulás nincs. Ezt a javaslatot használom fel annak a kérdésnek megvitatására, illetőleg előterjesztésére is, hogy az általános népoktatási kötelezettség alól való kibújásnak egy újabban igen lábrakapott módjára hívjam fel a miniszter úr szíves figyelmét. Méltóztatik tudni, hogy a kötelező népoktatás nyilvántartásából törlik azt a tanulót, aki igazolja, hogy egy magasabbrendű iskolába beiratkozott. Ha megnézzük az állami polgári iskolák statisztikáját, akkor feltűnően derül ki, hogy az első osztályból nagyon sok tanuló marad ki, illetőleg marad el, tekintetik kilépettnek. Ennek a magyarázata pedig az, hogy a beiratkozás igazolásával törölték az illetőt a tankötelezettek névsorából, vagyis az illető a polgári iskolába való beiratkozás egyszerű tényével megváltja a jogot arra, hogy tovább a tankötelezettek között nyilvántartva ne legyen, majd kilép a polgári iskolából, de nem kerül be újra a tankötelesek névjegyzékébe. így annak a nem is 10, illetve 12 esztendős gyermeknek, vagy, az ismétlőiskolát is számítva, 15 éves gyermeknek teljes szabadságában áll, hogy az iskolát ne látogassa. Kérem a miniszter urat, hogy ebben a kérdésben méltóztassék az emberi ravaszságnak utánamenni egy szakasszal és méltóztassék gondoskodni arról, hogy ilyen módon a tankötelezettség alól kibújni ne lehessen. Egyebekben magát a törvényjavaslatot általánosságban készséggel elfogadom (Helyeslés.) Elnök : Szólásra következik? Gubicza Ferenc jegyző: Fábián Béla! Fábián Béla: T. Képviselőház! Tekintettel az idő előrehaladottságára, tisztelettel kérem a Képviselőházat, méltóztassék megengedni, hogy beszédemet a holnapi ülés elején mondhassam el. (Helyeslés.) Elnök: Méltóztatnak hozzájárulni? (Igen!) Ilyen értelemben mondom ki a határozatot. Minthogy a napirend tárgyalására szánt idő utolsó félórájában az interpellációkra kell áttérnünk, a vitát megszakítom s előterjesztést teszek legközelebbi ülésünk idejére és napirendjére nézve. Javaslom, hogy legközelebbi ülésünket hol-í nay délelőtt 10 órakor tartsuk s annak napirend-