Képviselőházi napló, 1927. XXIII. kötet • 1929. október 15. - 1929. november 26.

Ülésnapok - 1927-333

Az országgyűlés képviselőházának 333. ülése 1929 november 22-én, pénteken. 415 Fitz Arthur jegyző: A napirendhez Propper Sándor képviselő úr kíván szólani. ' Elnök: A szó Propper képviselő urat illeti. Propper Sándor: T. Képviselőház! Végtelenül sajnálom, de nem vagyok abban a helyzetben, hogy az elnök úr napirendi indítványát eredeti alakjában elfogadhassam; pótlásul, illetőleg mint önálló indítványt, benyújtom a következőt (olvassa): «Az elnök úr napirendi indítványával szemben, illetőleg- annak kiegészítéséül javaslom, hogy a Képviselőház legközelebbi ülését november hó 25-én, hétfőn tartsa s annak r napirendjére tűzessék ki: 1. Kabók Lajos és társainak indítványa é munkanélküliség- esetére szóló, kötelező biztosítás törvényérek megalkotása tárgyában. 2. a gazdasági helyzet megvitatása». T. Képviselőház! Nem tudom kellőképpen jellemezni — parlamentáris formában semmiesetre sem — azt a helyzetet, amelyet az idéz elő, hogy négyhónapos hosszú nyári szünet és néhány önként adományozott pótszünet után a kormány a legnagyobb munkaidőben sem tudja a Képviselőházat termékeny, az országot érdeklő javaslatokkal foglalkoztatni. A gazdasági helyzet megvitatása (szerintem olyan legelsőrendű szükséglete az országrak, amely el nem odázható és amellyel a kormánynak igen komolyan kellene a Képviselőházat foglalkoztatnia. Nem tudom, hogyan látják fent a helyzetet, nem tudom, hogyan bírálják el az ország gazdasági helyzetét, de mi úgy látjuk, hogy az ország gazdasági helyzete olyar súlycs és a közeledő tél ezt annyira még súlyosabbá teszi, hogy e kérdés fe^tt lehetetlenség olyan nonchalance-szal elmenni, mint ahogyan azt a kormány teszi. Teljes reménytelenség üli meg a lelkeket. (Ügy van! a szélsőbaloldalon.) A munkanélküliség, az állásnélküliség egyre növekszik. Az ipar és kereskedelem pang, a fogyasztóképesség ijesztően csökken, ami egyik'• oka a gazdasági helyzet romlásának; a fizetési mérleg egyre romlik, mint ahogyan azt a hivatalos kimutatások bizonyítják; a mezőgazdasági termények a külső piac és a belső fogyasztás hiányában nem találnak vevőre, úgyhogy azt lehet mondani, hop-y az ország gazdasági helyzetének egész területe megmunkálásra, de legalább is igen alapos, nyilvános megvitatásra szorul. Súlyosbítja a bajokat a jóvátétel felvetésének kérdése. Ez is megállítja az életet és rontja a gazdasági helyzetet. Senki sem tudja ebben az országban, talán a legbeavatottabbakor kívül, akik igen kevésen lehetnek, hogy mi lesz holnap, mit jelent a jóvátétel felvetésének kérdése, mit jelent az, ami körül olyan nagy és szerintem igen káros titkolódzás folyik. Az egész ország egyetlen nagy várakozás és ez — hangsúlyoznom^ kell — igen károsan befolyásolja a gazdasági életet. A közvélemény tájékozatlansága bizonyos várakozási állapotot teremt; új vállalkozások, mégha lehetségesek volnának is, késedelmet szenvednek. Mindez annak következtében, hogy a jóvátétel kérdésében az ország, sőt maga a törvényhozás is teljesen tájékozatlan. Szerény nézetem szerint az orszáí»- törvényhozásának joga volna mee-tudni azt, hogy a jóvátétel felmelegített kérdése mögött mi rejlik, mi van, mi várható, milyen veszedelmek fenyegetnek itt. miképpen lehetne ezt a, fenyegető veszélyt elhárítani, miképpen lehetne ezt a bizonytalanságot a gazdasági élet kialakulása elől eltávolítani. Emlékeztetem a mélyen t. Képviselőházat arra. hogy 1924-ben, a szanálási törvényjavaslat tárgyalása idején a miniszterelnök úr, mint főérvet terjesztette a Képviselőház elé azt a külpolitikai sikerét, hogy a jóvátétel kérdését az 1943. évig fizetendő jóvátételi részletekkel végleg- sikerült elintézni. Az ország és a többség tudomásul vette akkor ezt a bejelentést; természetesen, miután az a miniszterelnök ' úr ajkáról hangzott el, olykép vette tudomásul, hogy ez valóban úgy van, hogy 1943 után nincs további jóvátétel, nincs jóvátételi kérdés, és az 1943-ig fizetendő részletekkel a jóvátétel kérdése teljesen el van intézve s az ország jóvátételi kötelezettsége ki van merítve. Most azt látjuk, hogy a jóvátétel kérdése mégis felmerült, a jóvátétel kérdését a keleti jóvátétel kérdésével kapcsolatban felvetették, és itt a teljes bizonytalanság, a teljes tájékozatlanság, s máig sem tartotta a kormány szükségesnek* hogy legalábbis az ország törvényhozását ebben a kérdésben tájékoztassa. Arra igényt tartanak, hogy teljes egység legyen, hogy itt semmiféle pártkérdés ne legyen, hogy ezt senki szóvá ne tegye, ez azonban csak tígy volna lehetséges, ha a kormány teljes őszintességgel feltárná a kérdést és tájékoztatná elsősorban a törvényhozást, azután a iörvényhozáson ke-, resztül a közvéleményt. Felvetem azt a kérdést, hogy 1924-ben, r a szanálási törvényjavaslat tárgyalása idején, honnan merítette a ' miniszterelnök úr azt az ő bejelentését, hogy a jóvátétel kérdése yéglegei van intézve. Mi történt itt? Hol történt a hiba vagy félreértés vagy falhozállítás? A miniszterelnök úr vagy az ő tárgyaló közegei voltak-e felületesek akkor, amikor a külföldi tárggyal óf elekkel nem helyesen értették meg egymást, vagy nem jól állapították meg a kérdéseket, vagy pedig csak az ország előtt került a kérdés olyképpen elő. ahogy a miniszterelnök úr azt előterjesztette? Talán, mint éirvre volt erre szükség, vagy nem tudom, mire alapozták ezt a bejelentést, de tényleg a bejelentés megtörtént, s az ország abban a tudatban volt, hogy a jóvátétel kérdése végleg el van intézve. A helyzet pedig az, hogy — amint látjuk — a jóvátétel kérdése nincs elintézve. Ez a bizonytalanság nemcsak politikailag káros, hanem a gazdasági helyzetet is igen erőteljesen befolyásolja, olyan értelemben, hogy provizórikus állapotot teremt, mert senki sem tudja, hogy mi lesz. En felkérem a t. kormány tagjait vagy a miniszterelnök urat, legyenek szívesek ezt a kérdést, a kérdésnek ezt a részét megvilágosítani, hogy honnan eredt, min alapult ez a kijelentés 1924-ben, hogy a jóvátétel kérdése az 1943-ig fizetendő részletekkel végleg el van intézve, hol a félreértés, ki követett el mulasztást, ki követett el hibát, általában miben áll a felvetett jóvátétel kérdése s mikép lehet azt az ország javára, az ország sérelme nélkül elintézni. T. Ház! Azt hiszem, hogy a törvényhozásnak ebben a mai reménytelen gazdasági helyzetben legelsőrendű kötelessége, a legkevesebb, amivel tartozik az országnak az, hogy legalább foglalkozzék ezekkel a kérdésekkel és tájékoztassa a közvéleményt. Látjuk, hogy napok mennek el, és itt egyéb kérdésekről folynak tárgyalások. Tegnap tárgyalták a freskókat és alárendelt jelentőségű mentelmi ügyeket, ma hallottunk a Badacsony kúpjáról előadást, (ÖstÖr József: A Badacsonynak nincs is kúpja!) és a nem létező tenger jogszabályozásáról négy törvényjavaslatot tárgyaltak le. Elismerem, hogy ezek lehetnek igen fontos kérdések, azt hiszem azonban, hogy maga az élet ezeknél sokkal fontosabb. Es ha a törvényhozás tárgyal, akkor bizonyos sorrendi kérdéseket nem téveszthet szem elől. Azt 61*