Képviselőházi napló, 1927. XXIII. kötet • 1929. október 15. - 1929. november 26.

Ülésnapok - 1927-331

Az országgyűlés képviselőházának 331, ülése 1929 november 15-én, pénteken. 363 mét és 1—7 §-ait, amelyeket a Ház hozzászólás nélkül elfogad. — A 9. § olvasásakor Dési Géza a 8. §-hoz szólásra jelentkezik.) Elnök: Már a 9. §-nál vagyunk ugyan, de feltételezem, hogy a képviselő úr a monoton előadás következtében nem hallotta a szakasz sorszámát, tehát a Ház engedelmével visszatérünk a 8. § tárgyalására. (Helyeslés.) Dési Géza: T. Képviselőház! Azért vagyok bátor igénybevenni a mélyen tisztelt Ház nagybecsű figyelmét, mert ez a 8. § az életbeléptetési törvényben egyike a törvényalkotás legérdekesebb szakaszainak és illő, hogy ezt kellő jogászi megvilágításban is részesítsem, annyival is inkább, mert a régi jó időkben ezekkel a kérdésekkel gyakran foglalkoztam és szívbeli vágyat" érzek, hogy most ehhez a kérdéshez hozzászóljak. Itt felmerült egy vitás pont abban a tekintetben, hogy mit értünk a «háború idején» kifejezés alatt. Bátor vagyok előrebocsátani, hogy minden törvényalkotásnál, úgy a katonai büntetőtörvénykönyy, mint a polgári törvénykönyv megalkotásánál a szavakat nem a közönséges életből vett értelmük szerint kell elbírálni, hanem vannak jogi műszavak, amelyek a törvényalkotó előtt csak a maguk igazi mivoltában szerepelhetnek. Epúgy, mint a büntetőtörvénykönyvben beszélünk zsarolásról, csalásról, gyilkosságról stb., azt nem a szónak polgári értelemben kell magyarázni, hanem úgy, amint a törvény, a törvényhozás és a jogtudomány azt felfogja. A háborúra vonatkozólag bátor vagyok utalni a most letárgyalt törvény 4. §-ára, amely azt mondja, hogy a háború idejére szóló különös rendelkezéseket határvédelmi zavarok, vagy az ország belső békéjét súlyosan veszélyeztető lázadás idején is alkalmazni kell. Látjuk ebből a konstrukcióból, hogy a törvény a háború alatt két csoportot ért. Ert először egy csoportot, amely a határ felé vagy a határ felől mozog, tehát a külső ellenséggel áll szemben. A törvény második része a határon belül lévő belső ellenségekkel foglalkozik. Szó volt a most eltörölt bűnvádi perrendtartás 14. §-ában — hogy pontosan idézzem — mozgósításról, háborúról vagy a hadüzenet közvetlen veszélyéről. Ugyebár, tudjuk, hogy háború nem lehetett mozgósítás nélkül, viszont mozgósítás sem lehetett háború nélkül; sőt a harmadik species az volt, hogy közvetlen hadüzenet veszélyével állunk szemben, amikor sem mozgósítás, sem háború nem volt. Most Trianon sajátságos helyzetet teremtett. A zsoldos hadseregnél a mozgósítás kérdése —• sajnos — egészen kiesik a fogalomkörből; bár bízva-bízunk benne és remélve-reméljük, hogy ez az áldatlan, szomorúságos helyzet, meg fog változni, de^ a törvényhozó kénvtelen az adott helyzettel számolni és éppen az életbeléotetési törvény 8. §-a a háború idejéről beszél. Felmerült egy gondolat, hogy a kormány ezzel a javaslattal kiterjesztette a hatáskörét. Azt hiszem már a gramatikai értelmezés is mutatja, hogy itt^nincs szó, nem is lehet szó hatáskör kiterjesztésről, hanem a «háború» és «háború ideje» szavakat az életbeléptetési törvény, mint kerettörvény magából a gyakorlati életből kell hogy átvegye. Nemcsak, hogy azt nem látom, hogy a kormány ezzel a javaslattal ki, terjesztette volna r a maga jogkörét, hanem — megvallom ő«zmtén —• én nem lettem volna ilven szűkkeblű, mert hogy a minisztérium adott helyzetben az ország érdekében akár külső, akár belső ellenséggel szemben ne érezze, ne lássa, hogy itt háborús veszedelem forog fenn és ehhez képest ne foganatosítsa a megfelelő intézkedéseket, elképzelni nem tudom. Felmerült egy másik fogalomzavar is, amelyet többektől hallottam, hogy tudniillik minisztérium alatt értették egyesek a honvédelmi minisztériumot, mások az igazságügyminisztériumot és nem vették figyelembe, .hogy itt csupán az összminisztériumről lehet szó. Aki a régi katonai törvényeket ismeri, — "Weisl közismert kommentárjára hivatkozom, vagy az öreg katonai íróhoz, Damjanichhoz is visszatérve — a katonai jogalkotások ősei, a német szövegben mindig Gesammtministeriumról szólanak. Igaz, hogy amikor a Gesammtministerium, az összminisztérium elrendelte a mozgósítást, akkor azt az igazságügyminiszter tette közzé, szintén a törvény szavai szerint. Most már egyesek azt hiszik, hogy akár az igazságügyminiszter, akár a honvédelmi miniszter Önmagában, egyedül elrendelheti a mozgósítást, valamint azokat az intézkedéseket, amelyek ezzel összefüggnek. Ugyancsak egy másik tévedést is látok, amikor nem figyelték meg a 8. §-nak azt a kitételét, hogy háború idején a minisztérium a polgári büntetőbíróság alá tartozó^ egyéneket is, stb..., honvéd büntető bíráskodás alá helyezheti. Nem kategorikus imperatívusz van tehát ebben a 8. §-ban, hanem_ ez megadja az összminisztériumnak azt a jogot és lehetőséget, hogy, ha az adott viszonyok megkívánják, ezt az állapotot előidézheti, vagyis polgári egyéneket katonai bíráskodás alá helyezhet. Erről is úgv szóltak, mintha ez valami novum volna. Méltóztassék elolvasni a régi katonai büntetőtörvényt, perrendtartást. Merem mondani, ez a javaslat sokkal liberálisabb, sokkal engedékenyebb, kevésbbé szigorú, mint a régi jogállapot ; volt és az adott viszonyok között erről a fogról és kötelességről semmiféle^ felelős kormány le nem mondhat. Hogy azután hogyan értelmezzük a háborút? Vájjon, hogyha egy vámállomáshoz, vagy eery őrházhoz bizonyos nem is olyan ritkán előforduló események következtében kiküldenek csapatokat, akár kisebb, r akár nagyobb számban, — hiszen a mi szomorú viszonyaink között, amikor csupa ellenséges néppel vagyunk körülvéve, amikor a mi határaink, sajnos, megszázszorozódtan kiterjedtek, úgyhogy nemcsak egy 35.000 főből álló hadsereggel. hanem számban jelentékenyen nagyobb hadsereggel sem lehet ezt az óriási határt megvédeni — adott esetben hogyan fog alakulni a háborús veszélv kérdése, ezt előre megállapítani nem lehet. Kétségtelen azonban, hogy a kormánynak esszenciális joga és kötelessége, hogy erre az eshetőségre a törvényben előrelátólag gondoskodjék, és éppen azért ebben a szakaszban a polgári lakosságnak semmiféle sérelmét és veszedelmét nem látom és nem láthatom. Nincs is esrvetleheery országa sem a világnak, még a békés Svájcot is ideszámítva, ahol ilyen szigorú, sőt sokkal szigorúbb intézkedéseket ne foganatosítanálak, íme: a svájci törvényben van az a szabály, hogyha egy polgári egyén katonával együtt követ el valamely katonai bűncselekményt vagy vétséget, már a katonai bíróság alá sorolja, mert, — úgymond — ha együtt követték el a bűncselekményt, akkor tessék a polgárnak is katonai bíróság előtt felelni. Ez a mi törvényünk világos, tiszta, benne van a jogi szempont is, benne van a hadsereg szempontja is, benne van az ország'érdeke is. Enpen ezért mély tisztelettel ajánlom, hogy ezt a szakaszt változatlanul elfogadni méltóztassék- (Helyeslés.) 53*