Képviselőházi napló, 1927. XXIII. kötet • 1929. október 15. - 1929. november 26.

Ülésnapok - 1927-331

Az országgyűlés képviselőházának 331. veiben, amelyre én egy privát levélben válaszoltam. Ebben én kifejezésre juttattam azt, hogy ezt á szisztémát az ellenzék ónaja alapján követem, amely szisztémát a magam részéről is helyesnek ítéltem és helyesnek tartottam. A kritika mindig az volt* hogy a kormány nagyobb, föntosabb javaslatokat készít a nélkül, hogy abba az ellenzéket is belevonná. Ho^y tehát ennek az óhajnak eleget tegyek, meghívtam volt az összes képviselő urakat a felsőházi tagokkal együtt, akik a fővárosi törvényhatósági bizottságnak is tagjai, és megismertettem velük a törvényjavaslatot. Amint mondottam volt, két párt, a kormányttámogató két párt volt az, amely a részletes vitába belement. A szociáldemokratapárt teljesen elzárkózott még az ismertetés elől is. (Pakots József : Akkor már ismertük a javaslatot eredeti formájában, de új formájában nem ismertük!) így tehát felesleges volna a sürgősség mellőzése. (Pakots József: A törvényjavaslat új formáját nem ismerjük!) Az éppúgy meg lesz ismertetve, mint ahogy az előbbi megismertettetett — azonban indiszkréciók nélkül. (Zaj a szélsőbaloldalon-) A demokratapárt szintén elzárkózott attól, hogy a részletekbe belemenjen. Beám tehát nem maradt más kötelesség, mint hogy azokkal a pártokkal tárgyaljak, amelyek a részletekbe hajlandók voltak belemenni. A többi pártot illetőleg pedig nem a magam elhatározása okából, hanem a pártok bölcs elhatározása okából nem voltak abban a helyzetben, hogy velük a tárgyalást tovább folytathassam. Ez a kérdésnek á hisztórikuma, amelyért teljes mértékében vállalom a felelősséget. Amit tettem, az ellenzék propoziciója alapján tettem és csak sajnálhatom, hogy éppen azOK: az urak, akik a propoziciót megtették, a legridegebb en és legmerevebben elzárkóztak attól, hogy a maguk által is jónak tartott eljárásban maguk résztvegyenek. (Pakots József: Nem egészen így van! — Zaj.) Elnök: Megállapítom, hogy a belügyminiszter úr az általa benyújtott és Budapest székesfőváros közigazgatásáról szóló törvényjavaslat bizottsági tárgyalására vonatkozólag előterjesztett sürgősségi indítványát visszavonta. (Rassay Károly: Személyes kérdésben kérek szót. — Zaj.) Csendet kérek, képviselő urak. Rassay Károly képviselő úr személyes kérdésben kért szót. A képviselő úrnak a szót megadom, de csak a napirend letárgyalása után. (Rassay Károly: Nagyon lojális! Majd Csontos Imre képviselőtársamtól kérek protekciót, mert ő megkapta rögtön a szót!) T. Ház méltóztassék megengedni, hogy ügyeink tárgyalását egy kefveletes és hazafias megemlékezéssel megszakítsam. (Halljuk! Halljuk!) Ma van 300 esztendeje annak, hogy Bethlen Gábor, Magyarország választott királya és Erdély fejedelme, JA képviselők felállónak.) egyúttal minden időknek egyik legnagyobb magyar államférfia, diplomatája és hadvezére, nemes lelkét visszaadta a Mindenható Istennek. Báthory Istvánnak, a későbbi lengyel királynak, és Bocskay Istvánnak nyomdokain ő képviselte legsikeresebben a magyar öncélúság gondolatát akkor, amikor a habsburgi és török birodalmak között a lassú felőrlődés és pusztulás volt a nemzet: sorsa, ö volt az, aki a legsiralmasabb viszonyok között átvett Erdélyt 16 éves kormányzása alatt a hatalom, jólét, boldogság és műveltség addig nem ismert fokára emelte; aki kis országával képes volt egyen-? súlyban tartani a : két hatalmas császárságot. Mindezt egymaga, lépésről-lépésre előrehaladni illése 1920 november 15-én, pénteken. 359 tudó óvatossággal, bölcseséggel, de ha kellett az elért eredményeket nem kockáztató bátor fellépéssel. • . Ma, amidőn őt az idegen hatalom ala jutott szűkebb hazája hozzá méltóan és szíve szerint nem ünnepelheti, kétszeres a kötelességünk, hogy mi e helyett is megemlékezzünk róla, akinél többet senki sem tett Erdély felvirágzásáért, aki a három nemzet és négy vallás hazájában politikai, vallási és társadalmi harmóniát tudott teremteni, aki a vallási harcok idején a vallási türelemnek fényes példáit mutatta. Két drága tanúiságot hagyott számunkra hátra. Először, hogy a Básták és Mihály vajdák gyászos korszakát kellett előbb e nemzetnek elszenvednie, hogy eljöhessen ő. A másik, hogy nem pusztulhat el az a nemzet, melynek Bethlen Gáborai vannak. Végül, ne feledjük el utolsó szavait, amelyeket talán éppen ez órában -r^- miután mái szólni nem tudott — írt le reszkető kezével: «Ha Isten velünk, kicsoda ellenünk? Nincs senki, bizonyára senki!» (Felkiáltások jobbfelől: Éljen az elnök! — A képviselők ismét elfoglalják helyeiket.) T. Ház! Napirendünkre visszatérve, folytatjuk a tárgyalás alatt levő törvényjavaslat részletes tárgyalását. Következik a 39. §. Kérem a jegyző urat, szíveskedjék a szakaszt felolvasni. Petrovies György jegyző (olvassa a 39—49. §-okat, amelyeket a Ház észrevétel nélkül elfogad. — Olvassa az 50. §4.) Gál Jenő! Gál Jenő: T. Képviselőház! A törvényjavaslat 50. §-a a súlyosító körülményeknek exemnlifikativ felsorolását tartalmazza. Méltóztassék megengedni, hogy az általános vitánál előadott elvi kifogásaim meliett itt a részieteknél különös figyelmébe ajánljam a mélyen t. miniszter úrnak azt az ellentétet amely ezáltal a polgári és a katonai igazságszolgáltatás között előáll. A polgári büntetőtörvénykönyv szerint a bíró köteles a súlyosító és az enyhítő körülményeket figyelembe venni ítéletében. Az indokolási kötelezettsége a bírónak ezeknek a körülményeknek külön felemlítését és méltatását állítja homlokterébe mindannak, ami az ítéletet kiteszi. En nem tudom, hogy hány esztendeig óhajtják a katonai büntetőtörvénykönyvet életben tartani, de elképzelem, hogy azt óhajtják, hogy legalább addig, míg a polgári büntetőtörvénykönyv életben lesz, a katonai büntetőtök vénykönyv is életben legyen. , Amikor tehát itt egy eltérő intézkedést találok a polgári büntetőtörvénykönyvnek idevonatkozó rendelkezésével szemben, akkor keresem az indokát annak, hogy miért kell eltérésnek lennie a katonai büntetőtörvénykönyvben a polgári büntetőtörvénykönyvtől. Itt sokszor hallottam, hogy a katonai bírák kiváló, megértő egyéniségek. Viszont ^ a katonai bírói ítéletnek méltatása szempontjából tegnap a honvédelmi miniszter úr megengedte magának azt a kitételt is, hogy ő nem akarja, hogy olyanok legyenek a katonai bírákra függetlenség szempontjából, mint a polgári bírák, hanem Ő azt kívánja, hogy a katonai bírák áthelyezhetők és nyugdíjazhatok legyenek. Ez az úgynevezett kivezénylés tana. Ez egy jus placeti, ez egy tetszvényjog, ez egy felügyeleti jog, amely beavatkozási joggá emelkedik. A polgári bíró függetlensége éppen abban áll, hogy számára nincsenek zsinórmértékek. Itt most az 50. §-ban megint egy eltérő rendelkezést kodifikálnak. Azt mondják, hogy a polgári bíró szabadon mérlegel és az életviszonyokból meríti azt, hogy mi a súlyosító körülmény, itt azonban egy exemplikativ felsorolás-