Képviselőházi napló, 1927. XXIII. kötet • 1929. október 15. - 1929. november 26.
Ülésnapok - 1927-331
360 Az országgyűlés képviselőházának 331 sál útbaigazítást adnak a katonai bírónak. Pedig á bíró nem szorul sohasem útbaigazításra, a bíró az élet körülményeit szabadon a maga felfogása szerint mérlegeli. Ha majd azt olvassa az ítéletre elhivatott katonai bíró, hogy neki súlyosító körülményként kell mérlegelnie azt, hogy a véghezvitel után milyen magatartást tanúsított a vádlott, vagyok bátor kérdezni: hogyan tudja az az ítéletre hivatott bíró, hogy milyen magatartást tanúsított a vádlott? A börtönőr jelentése fogja talán eldönteni azt, hogy közönyös magatartást tanusított-e a vádlott. Engedelmet kérek, ha a vádlott védekezési jogát is már ide subsummálják, erre is azt tetszik mondani, hogy ez haladás 1 ? Erre is azt lehet mondani, hogy ezt is megtaláljuk haladó államok törvényhozásában? Már magát ezt az alaptételt is katonailag úgy kell magyarázni, hogy a vádlott nem lehet közönyös a r véghezvitel után? Az apátiát, amely lelkületét eltölti, itt már súlyosító körülményként kodifikáljuk? Törvényhozó urak, nem jogász törvényhozó urak, tessék csak egy kicsit elolvasni ezt a kitételt! A bíró kötelezve van arra törvényileg, hogyha azt a jelentést kapja, hogy közönyös a vádlott, akkor ő ezt ítéletében súlyosító körülményként hozza fel. Súlyosító körülménynek minősíti a szakasz azt is, ha a vádlott, ugyancsak a véghezvitel után embertelen magatartást tanúsít. Nem tudom, hogy például a fogvalévő vádlott, milyen embertelen magatartást tanúsíthat? Ha például rossz ételt adnak neki és nem eszi meg, az már embertelen magatartás lehet? Vagy az is embertelen magatartás, ha elkövet valami fegyelmi vétséget ott a fogházban, ami előfordulhat, s ami temperamentum kérdése is? Az ilyen eseteket mindig individuálisan teszik mérlegelés tárgyává. Ilyen módon a vádlott egyéniségének tanulmányozása, amely ott történik meg a fő^ tárgyaláson, az ilyen előzetes kérdéssel avacement-ban részesül, niert bele méltóztatik iktatni a törvénybe, hogy ez már súlyosító körülmény. Azt mondja továbbá a szakasz, hogy súlyosító körülmény az erkölcstelen és társadalmilag elítélendő indító ok. A társadalomban nagyon változnak az úgynevezett indító okokba társadalmi felfogások is változnak. Mert például a Calas-bűaper idejében a kerékbetörés volt a keresztény gondolat kifejezője az ítélkezés eltévelyedéseiben, s Voltaire fellépéséig azt mint elégtételt kezeltek. Az indító okoknak súlyosító körülményként való mérlegelése sehol sincs a büntetőjogi pszichológiába és egyéb segédtudományokba felvéve. Az indító ok mérlegelése a minősítésben már eléggé kifejezésre jut. Például az Effektusban elkövetett bűncselekménynél az indító ok, ^mely az affektusban elkövetett cselekmény minősítését adja, eléggé figyelembe van véve a törvényben. Miért kell még külön súlyosító okként kodifikálni azt, ha például az az ember fogyatékos műveltségénél fogva hajlamos volt az iszákosságra? Az à társadalom, amely nem tesz eledet nevelő kötelességének, nem lehet ilyen szigorú, hogy ezeket mintegy példálódzó súlyosító körülményeket külön felemlítse, eltekintve attól, hogy ez a jbíró rovására történik. De továbbmenve, azt mondja a szakasz (olvassa): «az érett megfontolás és tervszerű előkészítés, vagy az elkövetésben megnyilvánult konokság, vagy különös durvaság.» Tudniillik ezek is súlyosító körülmények. Ami az érett megfontolást illeti, itt újra rá kell mutatnom arra, hogy ez a kitétel: érett megfontolás, nem büntetőjogi fogalom, mert ha van megfontolás, akkor az csak beszámítható, ^^^™ ülése 1929 november 15-én, pénteken. érett megfontolás lehet, külön kifejezni ezt nem kell. Ez éppen olyan hiba, mint az, hogy a pá tensben benne volt, hogy nem elég a szándék, hanem gonosz szándék kell. Ezek a tautológiák teljesen tönkreteszik az értelmezés világosságát. Miért kell azt beletenni, hogy: érett megfontolás? Büntetőjogi értelemben, ami nem megfontolás, az habozás, vagy meggondolatlanság, de a megfontolásnak külön érett mivoltát miből lehet konstatálni? A bíró, ha pszichológiai és pszichoanalitikai alapon akar ítélni, r akkor neki az orvosi tudományt és annak segédtudományait kell felvonultatnia minden^ olyan esetben, amikor súlyosító körülményként kívánja az érett megfontolást mérlegelni. Kérem, '• ne méltóztassék olyan könnyedén napirendre térni az ilyen kitételek felett, amelyekre azt szokták mondani, hogy sem nem osztanak, sem nem szoroznak. Nekünk tálán nem osztanak és nem szoroznak, de ezer és ezer nyomorult, bajbajutott embernek életkérdés, hogy súlyosító körülménynek vesznek-e olyan valamit, ami csak egy általánosság, csak egy odavetett dolog. Ezt tehát ne írjuk elő. Könnyű azt mondani erre, amit már az általános vita során hallottam, hogy ez nem kötelező, ez csak olyan példálódzás. Az olyan ítélkezési mód mellett, amelyet tegnap világított meg előttünk a honvédelmi miniszter úr, az ilyen példálódzás óhajtásszámba fog menni. Az a szegény huszár és baka, aki a bűnvádi eljárás alatt a katonai bíróság elé kerül és látja majd az ítélkezésre behívott főhadnagy úr kezében à büntetőtörvénykönyvet, amelyből azt olvassa, hogy: a véghezvitel után tanúsított közöny, érett megfontolás stb. — azt fogja tapasz^ talni, hogy csak úgy röpködnek ezek a súlyosító körülmények, hogy ezek sémákká változnak. A mélyen t. miniszter úr emlékszik arra, hogy volt egy idő a polgári jogszolgáltatásoan, amelyének vulgáris elnevezése az lett, hogy kampó. Kampónak hívták azt, amikor az ügyész indítványát lemásolták, és keletkezett belőle egy vádhatározat. Csak úg^ megkampózták és beleírták a bírói határozatba. Amikor kodifikálták a bűnvádi eljárási törvényt, mennyit hallottunk arról, hogy nem szabad ilyen kampók közé szorítani, nem szabad példálódzásokkal megrontani az igazságszolgáltatást. Vagy bízom a bíróságban és akkor nem példálódzóm előtte, vagy nem bizom benne, és akkor nem ér ez a példálódzás semmit. Ez szükségtelen, sem a bíráknak, sem a jogkereső közönségnek, sem a vád és védelem képviselőinek nincs erre szükségük. Arra való a vádat képviselő katonai ügyész, hogy ő tudja azt, mit kell súlyosbító körülményként felhozni. Konkrétumokat kell felhozni, nem pedig általános meghatározásokat. Ha azt akarják, hogy a bíró olyan mértékű büntetést alkalmazzon, amely súlyosabb legyen, mint a középmérték, vagy ne olyan, mint amit általában alkalmazni szoktak, vagyis ha egy súlyosító körülmény különös kiemelését akarjak, — például ha valaki az anyjával szemben elkövetett konkrét kegyetT lenkedést mutatja — akkor nem kell az az útbaigazítás, azt felismeri a bíró és azt mondja, hogy: ezt a kegyetlenkedést olyannak tartom, amely miatt & r vádlottat súlyosabban fenyítem. De az elkövetés utáni magatartást büntetőjogi mérlegelés tárgyává tenni, ez felfordítása min-' den jogi alapnak, amelyet a büntetőjogban követünk. Mivel sehol nem találok erre példát, itt, a katonai eljárásban megint egy olyan kivétellel állunk szemben, amely rácáfol arra, hogy azért csináljuk ezt a katonai büntetőtörvénykönyvet, hogy a katonai büntetőjog hozzáidomuljon a polgárihoz. A helyett tehát, hogy ke-
