Képviselőházi napló, 1927. XXIII. kötet • 1929. október 15. - 1929. november 26.
Ülésnapok - 1927-331
Az országgyűlés képviselőházának 331. való, amely céltalan és amely ok nélkül támaszt ellentétet a pogárság és a katonaság között abban az időben, amikor ilyen ellentétre semmiféle szükség nines. A miniszter úr azt mondotta, hogy ez a hadsereg a nemzet testéből és a nemzet lelkéből van, abból él és abból táplálkozik; ebben tejesen igaza van, de hogy egytest és egylélek legyen, ehhez szükséges az, hogy ne legyen külön privilégiuma, ne legyen külön előjoga, ne legyen egy külön kasztrendszer felállítva, amely a polgárság és a katonaság között ellentétet szít es nézeteltéréseket támaszt. Én tehát éppen a polgárság és a katonaság egysége és összeforradása érdekében helyesnek és szükségesnek találtam volna, ha kimaradt volna ez a szakasz. S hogy nemcsak én voltam ezen a nézeten itt a Házban, hanem pártkülönbség nélkül voltak hasonló nézetnek, azt mutatja az a vita, amely lefolyt ebben a krdésben, hiszen Wolff Károly igen t. képviselőtársam, akitől politikailag igen mély szakadék választ el bennünket, (Br. Podmaniczky Endre: Óriási!) szintén hasonló nézeten volt. Magában a kormánypártban is voltak hasonló nézetűek, akik azt mondották, hogy nem lehet különbséget tenni a polgári és katonai becsület között és hogy nincs szükség erre a megkülönböztetésre. Mondhatom tehát, közhangulat keletkezett abban az irányban, hogy ez a megkülönböztetés felesleges, hiábavaló és céltalan. Én csak mélyen sajnálom, hogy az az egybeforradás, amelyre a miniszter úr célzott és amely minden hazafiasán érző ember lelkében, mint kívánság foglal helyet, ez által bizonyos hiányt fog szenvedni, amire semmi szükség nincs. Nem szabad annak a szóhasználatnak frázisnak lennie, hanem az életbe kell átmennie és megvalósulnia, hogy Magyarországon a nemzeti hadsereg része a nemzetnek, Magyarországon a polgárság és a katonaság között nincs különbség. Nem kell közöttük az ellentéteket szítani és kiélezni, hanem teljes egybeforradással katonának és polgárnak egyaránt kell szolgálnia ennek a nemzetnek ügyét. En a szakaszt nem fogadom el. (Helyeslés a bal- és a szélsőbaloldalon.) Elnök: Szólásra következik? Fitz Arthur jegyző: Szólásra senki sincs feljegyezve. Elnök: Senki feljegyezve már nem lévén, kérdem, kíván-e valaki szólni? (Kálmán Jenő szólásra jelentkezik.) Kálmán Jenő képviselő urat a szó megilleti. Kálmán Jenő: T. Képviselőház! (Halljuk! Halljuk! jobbfelől.) t Kötelességemnek tartom, hogy ennél a pontnál felszólaljak azért, mert a bizottsági tárgyalás során módosítást indítványoztam, egy olyan módosítást, amely ellentétben áll az előadó úrnak ma beterjesztett módosításával. Amikor^ ezt a kérdést bírálom, nem akarok abba a hibába esni, amibe Gál JenŐ és Bródy Ernő igen t. képviselőtársaim estek, akik mindketten elméletileg és gyakorlatilag is kiváló művelői a büntetőjognak és ezt a kérdést" is kizárólagosan jogi szempontokból nézték és bírálták. Ugyanis, ha én, mint jogász nézem ezt a kérdést, amint hangsúlyoztam a bizottságban is, a legszívesebben^ azt látnám, ha nem volna ez a szakasz a törvénykönyvben, (Bródy Ernő: Ügy van! Helyes!) mert, mint jogász nem tudom megemészteni, hogy jogot adjanak valakinek arra, hogy önmaga bíráljon el egy sértést és szerezzen magának elégtételt hatóság vagy bíróság igénybevétele nélkül. (Gál Jenő: Es ülése 1929 november 15-én, pénteken. 355 mint pártember? — Zaj.) Egy alkalommal közvetlen tanuja voltam egy ilyen kardafférnek. Láttam, hogy egy ilyen affér mennyire megosztja a véleményeket a civiltársadalomban is. Nemcsak békétlenséget és elégedetlenséget vált ez ki, hanem még a civilek közptt is megoszlanak a vélemények abban a tekintetben, hogy a kard használata jogos volt-e, vagy jogosulatlan. De, mondom, én nem, mint jogász kívánom bírálni ezt a kérdést, mert akkor, egészen más szempontokból és más szemüvegen át nézve, egészen más következtetésre jutnék. Amikor azonban ezt a paragrafust nézem, elismerem, hogy bizonyos katonai szempontok szükségessé tehetnek egy: ilyen rendelkezést. Nem osztozom ugyanis abban a felfogásban, amelynek ismételten is kifejezést méltóztattak adni, hogy helyes volna talán, ha a katona, mondjuk, nem járna, egyenruhában az utcán, vagy ha egyenruhában jár is, de oldalfegyver nélkül járjon. Eh ezt valamennyit a magyar hagyományokkal merő-ben ellentétesnek tartom, (Ügy van! a jobboldalon.) ellentétesnek tartom akkor, amikor azt látom, hogy a civiléletben a nemzeti ruhákhoz is mindenkor, évszázadokon át használták és használják ma is a kardot. En tehát azt látom, hogy a ruhához való ragaszkodás a hadseregnél és a civiltársadalomnál is kifejezésre juttatja egyszersmind azt a gondolatot és felfogást is, amelyet ahhoz a ruhához fűzünk. Méltóztatnak bizonyára tudni azt, hogy a 60-as évek folyamán, amikor a Bach-korszak alatt ébredezni kezdett a magyar éra és bontogatta szárnyait, nem kisebb ember, mint Jókai írta, hogy: «Viseljük hát ismét azt a ruhát, azt a mentét, amelyet viseltek őseink». Ha megvan ez a ragaszkodás az ősi ruha viseletéhez, sokkal fokozottabb jogosultságát találom annak, hogy az a hadsereg a maga különállását, bár a nemzettel egynek érzi is magát, de sok vonatkozásban jogosult különállását kifejezésre kívánja juttatni annak az egyenruhának hordozásában is. • T. Ház! Ha mint jogász nézem ezt a szakaszt, éppen mint jogász, aki meglehetősen abban a gondolatkörben élek, amelyet az igen t. kartárs urak és (Derültség.) illetőlég az igen t. képviselőtársaim is fejtegettek, (Bródy Ernő: Nem kell azt szégyelni!) akkor a jogos védelem álláspontján állok; ez vezetett arra, hogy olyan módosítást adtam be, amerjr talán szigorítja, de jogilag, — állítom — feltétlenül szabatosabb, mint akár az eredeti szöveg, akár pedig á mostani módosított szöveg. Nevezetesen azt mondottam, hogy kihagynám, és indítványomra a bizottság ki is hagyta,, azt a kifejezést, hogy «más személyek jelenlétében». Ebben engem az vezetett, hogy szeretem, ha logikusak a törvényes rendelkezések. Az önvédelem szakaszában a civilis büntetőjogban sehol sem kötik a jogos önvédelmet ahhoz, hogy annál jelen van-e valaki, vagy nincs jelen, más személyek jelenlétében történik-e, vagy más személyek jelenléte nélkül. A jogos védelem nem ehhez van kötve. Már most az a tiszti becsület, amelynek védelmére ez a szakasz megalkottatott, szerintem akkor is veendő, ha a tiszt tanúk jelenléte nélkül részesül inzultusban; tekintet nélkül arra, hogy nagyszámú ember jelenlétében éri-e őt az inzultus, vagy pedig más személyek jelenléte nélkül, mert a jogos védelem akkor is megilleti, ha más személyek nincsenek jelen. Méltóztattak azt hangsúlyozni, különösen Gál Jenő t. képviselőtársam, hogy ez a szakasz a jogos védelem terén egy jelentős plusz, szinte privilégiumszamba menő plusz. Méltóztassanak megengedni, ez nem így van. Én állítom és 52*
