Képviselőházi napló, 1927. XXIII. kötet • 1929. október 15. - 1929. november 26.

Ülésnapok - 1927-331

354 Az országgyűlés képviselőházának 331. ülése 1929 november 15-én, pénteken. nyájunknak el kell menni. Nem a sorozás, nem a tauglichság, hanem az a szellem győz, amely kardot ad a veszedelem időjén az aggastyán és a fiatal gyerkó'c kezébe Î3, ha a haza veszélyben van. Higyje el a mélyen tisztelt honvédelemügyi miniszter úr, hogy ez a független ország el van telve a maça szociális társadalmában békességes szándékokkal, amely az evolúciót ezen a téren keresi és nem ilyen megkülönböztetésre vágyik. Igp-.i veszedelem esetén, ha meg mernék támadni ezt az országot, nézze meg és ne higyje. liogy hipokrizis ez, itt van a t. barátom előttem deresedő fejjel, itt vagyok jó magam, ha katona nem is voltam, de ha arra kerül a sor, hogy a hazát bántják, elmegyünk mindnyájan minden fegyelem nélkül. (Br. Podmaniczky Endre: Nem volt a háborúban! — Zaj a jobboldalon. — Elnök csenget) T. Ház! Ilyen szellemnek nincs szüksége külön egyenruhatiszteletre, ilyen szellemnek nincs szüksége külön védelem jogosító attribútumok kifejlesztésére, ilyen szellemnek nincs szüksége arra, hogy felépítsük, ha nem volna meg, a különvalóság tanát; nincs szüksége ennek a szellemnek arra, hogy az egész világ jogi megállapításaival ellentétbe kerüljön, nincs szükség arra, hogy csak így határozzuk meg a hadsereg tagjai iránti tiszteletet, nincs szükség arra, hogy konkolyt hintsünk társadalmi úton a katonaság és a polgárság közé. (Br. Podmaniczky Endre: Nem mi hintjük a konkolyt!) Nincs szükség arra, hogy ilyen incidensek keletkezzenek, mert — annyit engedjenek meg — én tudom, hogy az objektiv vizsgálat majd . megmutatja ennek a fehérvári esetnek igazságát. Legyen szabad csak ennyit mondanom. A mélyen t. honvédelemügyi miniszter úr a gyors intézkedések barátja és határozottságot mutat felfogásában. Ha igaz az, hogy ez a kapitány ugyanazon a helyen és ugyanabban a társaságban másnap ugyanúgy tüntetőleg megjelent, mint ahol ez a sajnálatos . eset történt és a nyilatkozatokból látom, hogy mégis társadalmi ^ okai vannak, én ezt a tiszt urat nem engedném abba a helyőrségbe addig, míg ez a vizsgálat tart. (Br. Podmaniczky Endre: Nem is tartozik ide! — Zaj. — Elnök csenget. — Mala sits Géza: Mindennap a kocsmában ülnek! — Zaj.) Elnök: Kérem Malasits képviselő urat, hogy a baloldalon ülő másik képviselőtársát méltóztassék meghallgatni. Gál J<mő: T. Ház! Nagyon köszönöm, hogy megajándékoztak nagybecsű türelmükkel és nem győzöm eléggé a mélyen t. honvédelemügyi miniszter úrnak, nem mint katonának, hanem mint alkotmányos felelősséggel bíró miniszternek, mint a parlament tagiának fiaryelnxoe ajánlani, hogy hagyja el ezt a 3. bekezdést ebbbl a szakaszból. Hagyja el és legyen nyugodt, hogy minden bíró alkalmazni fogja a jogos védelemnek a magyar büntetőtörvénykönyvben meghatározott klasszikus megállapítását polgárra és katonára egyenlően. Ezzel nem lesz jogbizonytalanság, hanem lesz jogbiztonság és társadalmi biztonság, aminek ellenkezője van kodifikálva ebben a törvényszakaszban. Elnök: Szólásra következik? Petrovics György jegyző: Bródy Ernő! Bródy Ernő: T. Képviselőház! (Felkiáltások a jobboldalon: Deresedő fejjel!) Engedjék meg, hogy n minden személyes momentumot kizárjak ebből a vitából, mert van itt elég anyag jogi.és katonai szempontból világítani meg ezt a kérdést. Mélyen sajnálom, hogy-ez a vita itt feltámadt, de ez annak a következménye, hogy ez a szakasz benne van a törvényjavaslatban. Bovinen felteszem a; kérdést,' mi történt volna abban az esetben, ha kimarad ez a szakasz. (Gömbös Gyula honvédelemügyi miniszter: Akkor egy másik szakaszt támadtak volna!) Nem! A miniszter úr engem nem vádolhat azzal, hogy keresem az alkalmat a katonai büntetőtörvénykönyv támadására. Nem keresem az alkalmat, mert katona voltam, és megállapítom, amint az általános vita folyamán tartott beszédemben is megállapítottam, hogy erre a javaslatra szükség van, a katonai különleges büntetőtörvénykönyvre szükség van a dolog természeténél és a katonai hivatásnál fogva. Nem állok tehát olyan polgári állásponton, hogy külön katonai büntetőtörvénykönyvre nincs szükség. T>e ismétlem, felteszem azt a kérdést, mi történt volna abban az esetben, ha kimarad ez a szakasz. Nem történt volna semmi baj, mert a jogos védelemnek a polgári büntetőtörvénykönyvben megállapított tételei érvényben lennének és maradtak volna. A jogos védelem, amely a polgári büntetőtörvénykönyvben megvan, az megadja a katonának is a fegyverhasználat jogát éppúgy, mint ahogy megadja minden civilnek. (Zaj. — Halljuk! Halljuk!) Megadja mindenkinek, aki abba a helyzetbe kerül, hogy jogtalanul közvetlenül van megtámadva és nincs más módja a megtámadás elhárítására, mint a fegyver használata. Ez a civilnek is meg van engedve. Ha egy civilembert megtámadnak, például pofonütnek és a zsebében van egy revolver és kihúzza azt a revolvert, használja azt a fegyvert: ha bebizonyítja, hogy támadás elhárítására más mód nem volt, akkor meg van adva részére a fegyverhasználat joga, mert ez a jogos védelem fogalmát kimeríti. (F. Szabó Géza'. Életveszélyes fenyegetés esetén, nem pofon esetén! — Elnök csenget.) Igen t. képviselőtársam jogász is egyúttal, méltóztatik ismerni a büntetőtörvénykönyv 79. §-át, amely igen precízen megmondja, hogy mi a jogos védelem és hogy jogos védelem esetében a megtámadottnak mihez van joga, sőt még külön mentséget is ad arra az esetre, ha a megtámadott ijedtségből, zavarodottságból, vagy félelemből túlhágja a szabályokat, mert ebben az esetben nem lehet objektíven elbírálni ezt a kérdést, hanem mindenki szubjektíven bírálja el. (Hajós Kálmán: Individuálisan!) Más testalkatú és más vérmérsékletű ember egészen más fegyverrel él a megtámadás pillanatában, mint az, akinek nem hasonló a vérmérséklete. Ez teljesen individuális, egyéni dolog s a törvény olyan bölcs és előrelátó volt, hogy ezt számításba és tekintetbe vette és mentesíti azt, aki a jogos védelem igénybevételériek pillanatában nem a megengedett vagy szükséges fegyverrel és eszközzel él. Az én kérdésem tehát megadja a választ arra, hogy ha kimaradt volna ez a szakasz, ez a hadseregre nézve semmiféle sérelmet nem jelentett volna. Én inkább azt mondom, hogy ez a szakasz benne volt abban a régi javaslatban, átvették talán automatikusan a régi időkből, de ha gondolkoztak volna azon. hogy az ilyen megjegyzésekre ad alkalmat, talán ki is hagyták volna, de most, miután már benne van a javaslatban, nehezebb vakmit csinálni. Ez a helyzet. így már bizonyos nehézsége lett volna a dolognak. De én azt hiszem, hogy amikor arról van szó. '-T amit a miniszter úr mondott és hangsülyoztatott és amit én komolyan veszek — hogy amikor egy önálló nemzeti hadsereg van, akkor ne keressék a különbséget a polgárság és a katonaság között; ez mégis különbségtétel, egy súlyosan kirívó, kiáltó ellentét a katonatisztéknek adott ez a külön jog, amelyre nincs szükség, amely felesleges, amely hiába-