Képviselőházi napló, 1927. XXIII. kötet • 1929. október 15. - 1929. november 26.
Ülésnapok - 1927-331
350 Az országgyűlés képviselőházának 331 maga a békés fejlődés és haladás útjára térA szakaszt elfogadom. (Helyeslés a jobboldalon) . Elnök: Szólásra következik 1 ? Fitz Arthur jegyző: Pakots József! Pakots József: T. Képviselőház! Előttem szólott t képviselőtársam a nemzeti hadseregről apológiát mondott. (Halljuk! Halljuk! a jobboldalon.) Mi a legnagyobb örömmel, a legnagyobb szeretettel fogadjuk mindazokat a megállapításokat, amelyek ma a magyar nemzeti hadsereg javára szólnak. (Gömbös Gyula honvédelemügyi miniszter: Köszönet!) Nem erről van szó, t. Képviselőház. Mi megállapítjuk azt, hogy a nemzeti hadsereg csakugyan hallatlanul új és tiszta légkört teremtett egész gondolkozásunkban, mert hiszen a polgárság annyira a hadsereg ellen volt, hogy úgy mondjam, annyira antimilitarista szellemmel volt megtelve a régi monarchia idején, annyi ellenérzés fűtötte, hogy az uniformis láttára már berzenkedett a polgári vér, mert sok keserűség, sok kellemetlen emlék fűződött az osztrák hadsereghez. (Maróthy László: Ez nem áll!) De bocsánatot kérek, nagyon jól méltóztatnak tudni, hogy ez áll. A magyar ember a régi osztrák hadsereggel szemben « tele volt mindenféle ellenérzéssel, mert történelmi emlékei voltak, amely történelmi emlékek kisértettek, s amelyekre utalt is t. képviselőtársam. Az 1848. utáni Bach-korszakban az osztrák hadsereg szelleme ráfeküdt a magyar nemzeti élet szabad sóhajaira és vágyaira és ez kísérte tovább a hadsereg szellemében. Emlékszünk azokra a nagy nemzeti háborgásokra, amelyek a. Gotterhalte és egyéb ilyen nemzeti sérelmek (Brödy Ernő: A véderő-vita!) kapcsán a nemzeti lélekből kikívánkoztak. Idegen volt nekünk az osztrák hadsereg, legyünk tisztában ezzel. Fájdalommal láttuk ott a mi fiainkat, mert nem a nemzet igazi hadserege volt. A honvédséget • viszont szerettük, mert a honvédség magyar volt és a magyar nemzetnek volt hadviselési képviselete. A honvédség azonban, alárendelt szerepet játszott, annak a hadsereg szemPontjából egészen nevetséges szerep jutott. Hiszen nagyon jól tudjuk, hogy a világháború idején maga a honvédelmi miniszter . is csak figura volt és mindent a közös hadügyminiszter intézett. Amikor felmentünk a honvédelmi minisztériumba a háború idején, hogy valamit megtudjunk^ semmit nem " tudhattunk meg, mert a honvédelmi miniszter maga sem játszott szerepet a nagy" hadviselési és stratégiai" szempontokból. A nemzeti hadsereggel szemben tehát a legnagyobb rokonszenvvel viseltetünk. Megállapítjuk, hogy jó szellem is van a nemzeti hadseregben, hogy bizonyos evolúción ment keresztül, hogy önmagát tisztította meg tíz esztendő során és mi teljes reménységgel és várakozással nézünk a nemzeti hadsereg további fejlődése elé. De azt méltóztatott mondani előttem szólott' t. képviselőtársamnak: ha büntetéseket állapítunk meg a katonasággal szemben, akkor adjunk jogokat is és ezt a legfőbb jogot abban, találja kifejezésre juttatni, hogy szabadon használhassa kardját, fegyverét becsülete megtámadása esetén. Itt megint különbséget tesznek polgári és katonai becsület között. Miért részesül a katona becsülete különb büntetőjogi védelemben, mint á polgári becsület? Ennek semmi értelme sincs és erre semmi szükség sincs. Nem osztom az előadó úrnak azt az álláspontját, hogy a hadsereg tekintélye és fegyelme ülése 1929 november 15-én, pénteken. szempontjából van szükség a kardhasználatra. A hadsereg tekintélyét igazán nem szolgálják a kardafférek. Méltóztassék visszaemlékezni * a legutóbbi napok eseményeire, a székesfehérvári kardaf férre, ahol egy kapitány egy civil embert fejbevágott tisztán egy ártatlan megjegyzésért. Majd a vizsgálat ki fogja deríteni a továbbiakat. (Ügy van! Ügy van! — Tabódy Tibor: Nem is kell róla beszélni!) De úgy látszik, van egy momentum, (Erődi-Harrach Tihamér előadó: Hogy részeg volt a civil!) amely jogossá vélte tenni a kardhasználatot a t. kapitány úr előtt, mert az illető azt találta mondani: népség, katonaság. (Zaj.) Ez egy régi magyar szólam: népség, katonaság, — ebben semmi sértő nincs. (Ügy van! Ügy van! a baloldalon. — Zaj. — (Bródy Ernő: Színlapokon szokott lenni! '— Tabódy Tibor: Egy kapitánynak azt mondani: népség, katonaság! — Erődi-Harrach Tihamér előadó: A sajtóközlemények azt mondják, botrányosan részeg volt!) Ugyan kérem, talán nem is neki szólott, hiszen ott egy mulatság volt. (Erődi-Harrach Tihamér előadó: Ügy látszik, közbotrányt okozó módon részeg volt! — Elnök csenget.) Ha neki szólott is, akkor sem kellett volna mindjárt használni a kardját, nem kellett volna azért rögtön fejbevágnia. (Zaj. — Gömbös Gyula honvédelemügyi miniszter: Lesz vizsgálat!) Ha sértve érezte ' magát, ha úgy érezte, hogy uniformisát valami sérelem érte, meg van a módja máskép szerezni niagának elégtételt és nem kell mindjárt, kirántani a kardját s annak az úgylátszik részeg, boros embernek rögtön kettéhasítani a koponyáját. (Rothenstein Mór: Lehet, hogy az a részeg, aki fegyvert használ!) Ezt csak annak illusztrálására említem, hogy ez egyáltalán nem szolgálja a hadsereg tekintélyét. Azt méltóztatik talán hinni, hogy ez az affér szolgálta <a hadsereg presztízsét? Meg vagyok róla győződve, hogy katonai egyének, — igen kitűnő katonai egyének is — felháborodással látják ezt az e- etet. Nincs tehát szükség erre a jogra, minek tehát statuálni ezt a jogot, minek adjunk lehetőséget a kardhasználatra? Könnyű ítéletű emberek — ilyenek akárhol akadnak — esetleg privilégiumot kereshetnek abban, hogy sokkal. érzékenyebbek legyenek, mint amilyen érzékenységre jogot ad nekik az illető eset. Ez így van. Ha nekem széleskörű jogtudatom van, az az én ítéletem mérlegén túlságos önbizalmat, túlságosan túltengő önbizalmat ad és abban a pillanatban visszaélhetek vele, könnyebben, mintha engem mérsékelne a jog azzal, hogy cselekvésem szabadságát bizonyos korlátok szabják meg. Éppen ezért az önbíráskodásnak ezt a mértékét, ezt a módját nem találom helyénvalónak, mert hiszen itt önbíráskodik az illető akkor, amikor rögtön ítéletet fórmái és rögtön végre is hajtja az ítéletet ázzál a cselekménnyel szemben, amely őt érte. (Br. Podmaniczky Endre: De felel érte! Ha jogtalan, meg lesz büntetve! — ErődiHarrach Tihamér előadó: Súlyos rizikó!) De továbbmegyek. En annak a katonai egyénnek érdekében is^ veszedelmesnek tartom ezt, mert ha felel érte és tudom, hogy nagyon sokszor igen kegyetlen és súlyos büntetéssel felel érte, (Ügy van! Ügy van! a jobboldalon-) akkor nem kell elősegíteni, hogy egy meggondolatlan pillanatban ilyen cselekményt kövessen el. (Br. Podmaniczky Endre: Gondolja meg! Nem gyerekember! — Tabódy Tibor: Ügy van! Gondolja meg!) Megtörténhetik, ogy ő maga sincsen abban a normális lelki és idegállapotban, amely szükséges egy ilyen cselekmény elbírálásánál; ez teljesén egyéni dolog. Egyébként pedig az teljesen korrekt, igazi katonaember is,
