Képviselőházi napló, 1927. XXIII. kötet • 1929. október 15. - 1929. november 26.

Ülésnapok - 1927-330

334 Az országgyűlés képviselőházának 330. kiírva, súlyosabbá változik, mihelyt a bíró a középmértéken felüli büntetést alkalmazza. Nem az a fontos tehát, hogy mi van leírva, hogy valamely bűncselekményre milyen büntetési tétel van előírva, hanem az, hogy milyen büntetést talál megfelelőnek a bíró. Ezért van a kérdés lényege a konstrukcióban, az organizációban, a bíráskodás szellemének törvényes megalkotásában. Nekem tehát az az igénytelen nézetem, hogy ha már ilyen kivételes törvényeket hozunk, és ha már megengedjük azt, hogy békeidőben, válságos időszakokban, különösen olyankor, amikor a miniszter úr kodifikációj a szerint már egy lázadási állapot van, amikor már határaink forognak veszedelemben, a polgárság is odatartozzék a katonai felfogás és a katonai bíráskodás alá... Elnök: A képviselő urat figyelmeztetem, hogy beszédideje egy perc múlva lejár. Szíveskedjék tehát vagy befejezni beszédét, vagy — ami módjában van — beszédidejének meghoszszabbítását kérni. Gál Jenő: Kérem a t. Házat, méltóztassék beszédidőmet 10 perccel meghosszabbítani. (Helyeslés.) Elnök: Kérdem a t. Házat, a kért beszédidőmeghosszabbításhoz hozzájárulni? (Igen!) Ha igen, ezt határozatkép kimondom. A képviselő úrnak tehát még 10 perc áll rendelkezésére. Gál Jenő: T. Képviselőház! Az a bírói szoba, ahol az ítéletek keletkeznek, nagy műhely ám. Amikor a bíró visszavonul, amikor bírótársaival tanácskozásra vonul vissza, akkor egyúttal emberré változik. Azt hiszik a miniszter urak, hogy határvédelmi zavar, vagy lázadás, súlyos természetű lázadás esetén az a bíró megőrzi a maga teljes higgadtságát; azt nem vonszolja magával a közéletnek az a beteg állapota, amely a határok veszedelme esetén, vagy lázadási állapotban mindnyájunkat elfog? Azt képzelik, hogy ott a büntetési tételek egyszerű alkalmazásával és a paragrafusok ráolvasásával az igazságot termeli ki magából bíró? Ez csak olyan elméleti igazság, A gyakorlati élet hangulatok rabjaként, élő hangulatok rabjaként kezeli a vádlottat éppúgy, mint a vádolót és a bírót. Amikor egy egész társadalom rendkívüli állapotba kerül, kell, hogy a rendkívüli állapot igazságszolgáltatása olyan körülbástyázott legyen, amely mellett a bírót lehetőleg óvjuk attól, hogy ilyen eltévelyedés, ilyen szigor, ilyen érzelmi igazságszogáltatás felé közeledjék. Ha azt mondják nekem, hogy ezt rájuk lehet bízni, hiszen azok, akik ítélkeznek, esküt tesznek, hogy igazságosan, becsületesen, hozzáértéssel ítélkeznek, erre azt mondom, hogy egyénileg, t. miniszter úr, kalapot emelek, egyénileg megbízom nemcsak minden magyar bíróban, hanem minden magyar emberben. De ha így van, ha csak a bizalomra építjük az igazságszolgáltatást, akkor minek egyáltalán perrend és anyagi törvény? Ezek tulajdonképpen feleslegesek akkor, ha nem adunk útbaigazítást a katonai bírónak és nem mondjuk meg neki, hogy: ha odakerül hozzád ez a polgár ezért és ezért, vigyázz, hogy itt nem katonával állsz szemben és ne kívánd tőle a fegyelemnek olyan mértékét, amelyet szolgálatban álló katonától megkívánhatsz. Ezek itt mind hiányoznak. Ezt a kérdést egyszerű két sorral elintézni és azt mondani: átutalom, ez olyan, mintha az emberek átutalása olyan volna, mint a csekkek kibocsátása, amikor átutalom a pénzt innen oda s megmarad ez a pénz annak ott is, ahol a rendeltetését be kell hogy töltse. Az emberek nem olyanok, mint a tárgyak, az emberi gondolkoülése 1929 november ík-én, csütörtökön. zást és az emberi értéket jobban meg kell becsülni, mint egy ilyen altalános kijelentéssel és paragrafusos intézkedéssel. Isten óvjon minket attól, hogy ennek a törvénynek alkalmazására békeidőben sor kerüljön. A jó Isten mentse és óvja meg Magyarországot attól, hogy itt olyan nyugtalanság vagy olyan állapot keletkezzék, hogy a minisztérium élni kívánjon evvel a jogával, hogy katonák rendelkezzenek az igazság felett és kizárólag katonák ítélkezzenek. Higyjék meg nekem, mennyivel jobb lett volna, mennyivel több alkotmánybiztosíték rejlenek abban, ha fordítva határozta volna el ez a törvényjavaslat és azt mondaná, hogy a polgári bíró ilyen időkben tartozik a katonai jogot alkalmazni. Nem úgy, hogy a katonai bíró alkalmazza a polgári jogot, hanem megfordítva. Nem személyi megkülönböztetés ez, hanem az évszázados magyar bírói tradíciók felemelése és^ megtisztelése. Nem azért bízom jobban a polgári bíróságban, mert az különb volna, hanem azért bízom jobban a polgári bíróságban, mert annak gondolkodó szelleme, a társadalommal való egybeforrottsága különb, mint a katonai bíróságé. Lám, a mélyen t. honvédelmi miniszter úr tegnap azt mondotta, hogy már az egyenruhát, már a kardot mint megkülönböztető erőt olyannak tartja, amelyből kabinetkérdést csinál. Nem képzeli a mélyen t. miniszter úr, hogy ez a kijelentése ilyen törvényhelyek interpretálása szempontjából milyen nagy jelentőséggel bír? Itt egy megkülönböztető erőről, megkülönböztető praerogatíváról, megkülönböztető privilégiumról, megkülönböztető^ olyan hajlamosságról van szó, amely kiemeli és fölébe emeli a katonát a polgári személynek. (Jánossy Gábor: Nem emeli fölébe! Dehogy!) T. képviselőtársam, kegyeskedjék csak ma el is olvasni a miniszter úr tegnapi kijelentését. (Jánossy Gábor: Ma végighallgattam! — Zaj-) Ezt nem ártott volna megszívlelni, mert elvégre mi itt mindnyájan polgárok vagyunk elsősorban és törvényhozók, akik a nemzet egyetemének és nem egyes osztályoknak megítélésére és védelmére hivattunk össze. (Bogya János: A hadsereg nem osztály! — Jánossy Gábor: A katona is polgár, a honvéd is polgár!) A hadsereg praerogatívája kezdődik a hadüzenet napján. Amíg hadüzenet nincs, addig semmiféle megkülönböztetés katona és polgár közt nincs. (Jánossy Gábor: Nincs is! — Bogya János: Az a legfontosabb szervezet!) Ha nincs, akkor miért nem jár a mi ruhánknak, vagy annak a ruhának, amely a képviselő úron van, különös tiszteleti Nézze, képviselő úr, önön magyar ruha van, (Br. Podmaniczky Endre: Atilla!) egy magyar hagyományt és magyar viseletet kifejező ruha. Miért nem jár ennek különös tisztelet? (Br. Podmaniczky Endre: A vitézek úgy járnak!) Nézze, t. képviselőtársam, én, aki demokratikus állásponton állok, nem nagyon adok arra, hogy mi mutatkozik külsőségekben. (Jánossy Gábor: En sem! — Zaj.) Nagyon kérem, méltóztassanak meghallgatni, mert lejár az időm. (Br. Podmaniczky Endre: Már elmúlt!) Méltóztassanak megengedni, hogy csak egy dolgot mondjak el, ha nem is szorosan idetartozik. A rendőrposztok, ha ön megy arra, t. képviselőtársam, ebben a mindnyájunk által kegyelettel nézett ruhájában, a maga dolmányában, zsinó ros atillájában, akkor ön ott elmehet, nem veszik észre, eltekintve attól, hogy önnek külön tisztelet jár azért, mert ön törvényhozó és a nemzet egy nagy tömegének bizalmát bírja. (Br. Podmaniczky Endre: Jól nézne ki Gál abban a ruhában! — Derültség.) Nézze meg már most, ha