Képviselőházi napló, 1927. XXIII. kötet • 1929. október 15. - 1929. november 26.

Ülésnapok - 1927-330

Az országgyűlés képviselőházának 330. ülése 1929 november lk-én, csütörtökön. 327 rint túlbecsülik annak fontosságát azok, akik nem jöttek rá arra, hogy ezek a szakaszok lé­nyegbevágó módosítást a mai joggal szemben nem jelentenek. T. Ház! Először is talán állapodnánk meg valamennyien abban, jogászok, hogy . háború idején kétféle irányban történik változás a jog gyakorlásában minden államban, de a jogelmé­let útmutatása szerint is. Az egyik az, hogy bi­zonyos bűncselekményekre nézve fokozottabb lesz a büntetés szüksége, tehát a büntetés ' ; té­tele, másodszor, hogy a katonai büntetőbírás­kodás területe kiterjesztetik. Ez mindenütt így van, a jogelmélet ezt helyesli, a gyakorlatban ez bevált, ennek következtében ezt az elvi ala­pot megtartjuk. Ebben a Házban nem vitatja ezt senki. Mármost azt kérdezem elsősorban, hogy háború idején, ha egyáltalában szüksége­sek különleges intézkedések, melyek azok az esetek, amikor háború idejével egy tekintet alá kell minősíteni bizonyos jelenségeket. E tekin­tetben az 1912. évi katonai perrendtartás 14. §-a igen világosan, Rassay Károly t. barátom sza­vai szerint igen precizen és igen óvatosan ren­delkezik. Felolvasom magát a rendelkezést és ehhez fűzöm további mondanivalóimat. A régi 14. §, amelynek helyébe most az életbeléptetési törvény 8. §-a lép, azt mondja (olvassa): «Moz­gósítás, vagy háború tartama alatt, vagy ha háború kitörésének veszélye fenyeget, a ma­gyar minisztérium polgári büntetőbíráskodás alá tartozó egyéneket...» itt felsorolja, hogy milyen bűncselekmények elkövetése esetén — «... katonai bíráskodás alá utal.» Tehát a moz­gósítás az egyik eset, a másik pedig, vagy a há­ború tartama, vagy az, hogy a háború kitöré­sének közvetlen veszélye fenyeget. Egy államnak, amelynek nincs hadviselésre képes hadserege, hanem van egy hadserege, amely minimális létszámra van szorítva, amely­nek a hadviseléshez szükséges katonai fegyver­zete, gépezete, anyagi eszközei sincsenek meg, egy hadseregnek, amelyre nézve a honvédségi törvény megmondja, hogy feladata a belrend fenntartása és a határok védelme, nem lehet há­borúra gondolnia és nem is gondol háborúra; ilyen ország nem tudhatja, hogy ellenségei mi­kor készülnek vele szemben háborúra, mert ő maga arra nem gondol, tehát ennek az államnak kormánya nincs abban a helyzetben, hogy meg­állapítsa, hogy mikor van a háború kitörésé­nek közvetlenül fenyegető veszedelme. Az a fo­galom tehát, amely a 14. §-ban van, immár nem alkalmazható, azért, mert csak egy akcióra nem képes hadseregünk van a belső rend fenntartá­sára, amely háborúra nem gondol, nem akar gondolni, és nem gondolhat. Az a kifejezés, hogy «háború idején» nem vitás, ezen nem vitatkoztunk, hiszen éppen ar­ról volt szó, hogy melyek azok az esetek, ame­lyek a háború kifejezett esetén kívül is még ez alá a tekintet alá esnek. Itt van a mozgósítás. Mit értett az 1912. évi törvény 14. §-a mozgósí­tás alatt? Értette az általános védkötelezettség alapján álló országban minden egyes védköte­lezettnek, vagy azok széles kategóriáinak hadi állapotba való helyezését, szolgálattételre be­hívását és ezeknek megindítását, mozgósítását a nemzet széles rétegeinek az ország védelme érdekében. Ez az eset sincs ma. Nincs általános védkötelezettség, nem lehet bevonni az állam­polgároknak nemcsak széles rétegeit, de egyet­lenegy tagját sem hadiszolgálatra. Itt ma ne­künk egy kis zsoldos hadseregünk van, amely­nek mozgósítása nem az, mint az 1912. évi tör­vényhozás előtt ismert mozgósítás. Kérdem, ha most más a fogalom, helyes-e, nem volna-e ép­KÉPVISELOHÁZI NAPLÛ. XXIII. pen bűn a régi helyzet fenntartása és az, ha mozgósításnak tekintenők azt, ha egy zászló­aljat esetleg a határra küldenek határvédelem céljából, vagy a határvédelem megerősítése cél­jából? Hiszen akkor már megvan a kormány­nak a joga, hogy a hadiállapotot kihirdesse és polgárokat bizonyos bűncselekményekre nézve katonai bíráskodás alá helyezzen. Hiszen ép­pen bűnös mulasztás lett volna, ha ezt a rég el­avult fogalmat, amely ma már nem alkalmaz­ható, ha pedig alkalmazható, akkor egy egé­szen kis gesztussal, egy csekélyke különít­ménynek a határszélre tolásával, mint «mozgó­sítás» jogával elő volna idézhető, fenntartottuk volna a szövegben. Ha mi ezt a 14. §-t változat­lanul fenntartjuk, akkor valóban az a helyzet áll elő, hogy tisztán a kormányon múlik, hogy mikor rendel el mozgósítást, egv kis hadsereg­beli kötelék megmozdítását, továbbtolását, mert hiszen ma nem beszélhetünk a nemzet mozgó­sításáról és abban a pillanatban egy tisztán a kormánytól függő, minden külső eseménytől független elhatározásból folyt volna ismét az a kormányt illető jog, hogy polgárokat elvon­jon a polgári büntetőbíráskodás alól. Helyesebb, becsületesebb, őszintébb és jo­gászi szempontból kifogástalan, sőt egyedül kifogástalan az az álláspont, hogy azokat az eseteket, amikor a polgárok katonai bíráskodás alá vonhatók, korlátozzuk azokra az esetekre, amikor a honvédség a törvényben biztosított, előírt céljainak megvalósításáért akcióba lép. Mikor lép akcióba ez a kis, csekély térre szorí­tott törpe kis honvédség? Akkor, ha a belrend veszélyeztetve van, — mert ennek védelme egyik célja a honvédségnek a honvédségi tör­vény szerint — és akkor, ha határaink épsége veszélyeztetve van. Ezzel a két fogalommal kellett tehát kapcsolatba hozni, mint megválto­zott honvédségi céllal és megváltozott mozgó­sítási és háborús veszély kérdésekkel.a háború idején való intézkedések kérdését, tehát azt a fogalmat, hogy mi tekinthető háborús időnek vagy ahhoz hasonló jogi védelemben részesí­tendő állapotnak. Ha pedig ezt megállapítom és megállapí­tom azt, hogy voltaképpen az lett volna a ve­szedelem alkotmányos szempontból, ha a régi 14. § a maga egész terjedelmében fennmarad, mert hiszen akkor a kormány tetszés szerint bármikor rendelhetett volna el mozgósítást és ha ezt a bármikor, minden feltételtől független jogát érvényesített© volna, akkor már érvénye­síthette volna a második jogát is, hogy kihir­desse a polgári bíráskodás helyett a katonai bí­ráskodást, akkor valóban előállhatott volna azokkal az aggodalmakkal bármelyik képviselő úr, hogy tisztán à kormány tetszésétől függ, hogy mikor fog élni ezzel a joggal. Most azon­ban konkrét tények szükségesek és én azt hi­szem, hogy ez megnyugtathatja a felszólaló t. képviselőtársamat, aki ezúttal már nem verte félre a harangokat, mint egyik-másik; képvise­lőtársam, az értelmezés tekintetében tett meg­nyugtató kijelentésem talán meg fogja nyug­tatni képviselőtársamat. Szerény nézetem sze­rint jogász máskép nem is értelmezheti ezeket a rendelkezéseket, de a kormány is úgy értel­mezi azokat, hogy itt nem a kormány vélemé­nye alapján történt elhatározásról, hanem konkrét esetek és események által előírt és el­mulaszthatatlanul szükséges intézkedések meg­tételéről vau szó. Az adott esetben tehát nem lehet egyedül egy kormány fantáziájából szár­mazott eseménynek vagy látszatnak a követ­kezménye ilyen jogállapot előidézése, hanem csiakis olyan eseményeknek, amelyekre nézve

Next

/
Oldalképek
Tartalom