Képviselőházi napló, 1927. XXIII. kötet • 1929. október 15. - 1929. november 26.

Ülésnapok - 1927-330

Az országgyűlés képviselőházának 330. ülése 1929 november lk-én, csütörtökön. 327 rint túlbecsülik annak fontosságát azok, akik nem jöttek rá arra, hogy ezek a szakaszok lényegbevágó módosítást a mai joggal szemben nem jelentenek. T. Ház! Először is talán állapodnánk meg valamennyien abban, jogászok, hogy . háború idején kétféle irányban történik változás a jog gyakorlásában minden államban, de a jogelmélet útmutatása szerint is. Az egyik az, hogy bizonyos bűncselekményekre nézve fokozottabb lesz a büntetés szüksége, tehát a büntetés '

; tétele, másodszor, hogy a katonai büntetőbíráskodás területe kiterjesztetik. Ez mindenütt így van, a jogelmélet ezt helyesli, a gyakorlatban ez bevált, ennek következtében ezt az elvi alapot megtartjuk. Ebben a Házban nem vitatja ezt senki. Mármost azt kérdezem elsősorban, hogy háború idején, ha egyáltalában szükségesek különleges intézkedések, melyek azok az esetek, amikor háború idejével egy tekintet alá kell minősíteni bizonyos jelenségeket. E tekintetben az 1912. évi katonai perrendtartás 14. §-a igen világosan, Rassay Károly t. barátom szavai szerint igen precizen és igen óvatosan rendelkezik. Felolvasom magát a rendelkezést és ehhez fűzöm további mondanivalóimat. A régi 14. §, amelynek helyébe most az életbeléptetési törvény 8. §-a lép, azt mondja (olvassa): «Mozgósítás, vagy háború tartama alatt, vagy ha háború kitörésének veszélye fenyeget, a magyar minisztérium polgári büntetőbíráskodás alá tartozó egyéneket...» itt felsorolja, hogy milyen bűncselekmények elkövetése esetén — «... katonai bíráskodás alá utal.» Tehát a mozgósítás az egyik eset, a másik pedig, vagy a háború tartama, vagy az, hogy a háború kitörésének közvetlen veszélye fenyeget. Egy államnak, amelynek nincs hadviselésre képes hadserege, hanem van egy hadserege, amely minimális létszámra van szorítva, amelynek a hadviseléshez szükséges katonai fegyverzete, gépezete, anyagi eszközei sincsenek meg, egy hadseregnek, amelyre nézve a honvédségi törvény megmondja, hogy feladata a belrend fenntartása és a határok védelme, nem lehet háborúra gondolnia és nem is gondol háborúra; ilyen ország nem tudhatja, hogy ellenségei mikor készülnek vele szemben háborúra, mert ő maga arra nem gondol, tehát ennek az államnak kormánya nincs abban a helyzetben, hogy megállapítsa, hogy mikor van a háború kitörésének közvetlenül fenyegető veszedelme. Az a fogalom tehát, amely a 14. §-ban van, immár nem alkalmazható, azért, mert csak egy akcióra nem képes hadseregünk van a belső rend fenntartására, amely háborúra nem gondol, nem akar gondolni, és nem gondolhat. Az a kifejezés, hogy «háború idején» nem vitás, ezen nem vitatkoztunk, hiszen éppen arról volt szó, hogy melyek azok az esetek, amelyek a háború kifejezett esetén kívül is még ez alá a tekintet alá esnek. Itt van a mozgósítás. Mit értett az 1912. évi törvény 14. §-a mozgósítás alatt? Értette az általános védkötelezettség alapján álló országban minden egyes védkötelezettnek, vagy azok széles kategóriáinak hadi állapotba való helyezését, szolgálattételre behívását és ezeknek megindítását, mozgósítását a nemzet széles rétegeinek az ország védelme érdekében. Ez az eset sincs ma. Nincs általános védkötelezettség, nem lehet bevonni az állampolgároknak nemcsak széles rétegeit, de egyetlenegy tagját sem hadiszolgálatra. Itt ma nekünk egy kis zsoldos hadseregünk van, amelynek mozgósítása nem az, mint az 1912. évi törvényhozás előtt ismert mozgósítás. Kérdem, ha most más a fogalom, helyes-e, nem volna-e épKÉPVISELOHÁZI NAPLÛ. XXIII. pen bűn a régi helyzet fenntartása és az, ha mozgósításnak tekintenők azt, ha egy zászlóaljat esetleg a határra küldenek határvédelem céljából, vagy a határvédelem megerősítése céljából? Hiszen akkor már megvan a kormánynak a joga, hogy a hadiállapotot kihirdesse és polgárokat bizonyos bűncselekményekre nézve katonai bíráskodás alá helyezzen. Hiszen éppen bűnös mulasztás lett volna, ha ezt a rég elavult fogalmat, amely ma már nem alkalmazható, ha pedig alkalmazható, akkor egy egészen kis gesztussal, egy csekélyke különítménynek a határszélre tolásával, mint «mozgósítás» jogával elő volna idézhető, fenntartottuk volna a szövegben. Ha mi ezt a 14. §-t változatlanul fenntartjuk, akkor valóban az a helyzet áll elő, hogy tisztán a kormányon múlik, hogy mikor rendel el mozgósítást, egv kis hadseregbeli kötelék megmozdítását, továbbtolását, mert hiszen ma nem beszélhetünk a nemzet mozgósításáról és abban a pillanatban egy tisztán a kormánytól függő, minden külső eseménytől független elhatározásból folyt volna ismét az a kormányt illető jog, hogy polgárokat elvonjon a polgári büntetőbíráskodás alól. Helyesebb, becsületesebb, őszintébb és jogászi szempontból kifogástalan, sőt egyedül kifogástalan az az álláspont, hogy azokat az eseteket, amikor a polgárok katonai bíráskodás alá vonhatók, korlátozzuk azokra az esetekre, amikor a honvédség a törvényben biztosított, előírt céljainak megvalósításáért akcióba lép. Mikor lép akcióba ez a kis, csekély térre szorított törpe kis honvédség? Akkor, ha a belrend veszélyeztetve van, — mert ennek védelme egyik célja a honvédségnek a honvédségi törvény szerint — és akkor, ha határaink épsége veszélyeztetve van. Ezzel a két fogalommal kellett tehát kapcsolatba hozni, mint megváltozott honvédségi céllal és megváltozott mozgósítási és háborús veszély kérdésekkel.a háború idején való intézkedések kérdését, tehát azt a fogalmat, hogy mi tekinthető háborús időnek vagy ahhoz hasonló jogi védelemben részesítendő állapotnak. Ha pedig ezt megállapítom és megállapítom azt, hogy voltaképpen az lett volna a veszedelem alkotmányos szempontból, ha a régi 14. § a maga egész terjedelmében fennmarad, mert hiszen akkor a kormány tetszés szerint bármikor rendelhetett volna el mozgósítást és ha ezt a bármikor, minden feltételtől független jogát érvényesített© volna, akkor már érvényesíthette volna a második jogát is, hogy kihirdesse a polgári bíráskodás helyett a katonai bíráskodást, akkor valóban előállhatott volna azokkal az aggodalmakkal bármelyik képviselő úr, hogy tisztán à kormány tetszésétől függ, hogy mikor fog élni ezzel a joggal. Most azonban konkrét tények szükségesek és én azt hiszem, hogy ez megnyugtathatja a felszólaló t. képviselőtársamat, aki ezúttal már nem verte félre a harangokat, mint egyik-másik; képviselőtársam, az értelmezés tekintetében tett megnyugtató kijelentésem talán meg fogja nyugtatni képviselőtársamat. Szerény nézetem szerint jogász máskép nem is értelmezheti ezeket a rendelkezéseket, de a kormány is úgy értelmezi azokat, hogy itt nem a kormány véleménye alapján történt elhatározásról, hanem konkrét esetek és események által előírt és elmulaszthatatlanul szükséges intézkedések megtételéről vau szó. Az adott esetben tehát nem lehet egyedül egy kormány fantáziájából származott eseménynek vagy látszatnak a következménye ilyen jogállapot előidézése, hanem csiakis olyan eseményeknek, amelyekre nézve