Képviselőházi napló, 1927. XXIII. kötet • 1929. október 15. - 1929. november 26.

Ülésnapok - 1927-330

324 Az országgyűlés képviselőházának 330. tet élő embernek, a kötelességét teljesítő embernek nem kell félnie a szigorú büntetésektől. (Ügy van! Ügy van!) Ezek a javaslatok nem a jók megbüntetésére, hanem a rosszak megbüntetésére konstruáltattak és ha ebből a szempontból és főleg ebből a szempontból méltóztatnak megítélni jogásziiag is, hogy e kivételes ese tekre konstituálja ezeket a szigorú büntetéseket mindkét törvényjavaslat, akkor, azt hiszem, enyhébben méltóztatnak megítélni mindkét törvényjavaslatot, mint ahogy eddig méltóztattak. Sokan attól féltik a magyar hadseregnek, mondjuk, közembereit, hogy a tisztikar és a hadbíróság visszaél azzal a nagy jogkörrel, amelyet ezek a törvényjavaslatok rájuk ruháznak. En gyávának tartottam mindig azt a tisztet, aki. szadisztikus hajlamoktól ' vezéreltetve kínozta a legénységet. (Úgy van! Ügy van!) Ez a típus az úgynevezett Kasernrittmeister és Kasernhauptmann típusa. Ez a típus a harctéren sem felelt meg, ezt őszintén megmondom. (Erdélyi Aladár: De nem ám!) A sápadt arcú, szerény kinézésű, kötelességtudásától áthatott és átszellemült tiszt az a tipus, amelyért én lelkesedem, az a tiszt, aki mindig lelkesedik nagy eszmékért, aki fanatikusan szereti a maga hivatását és aki tudja azt, hogy az a legénység, amely mögötte áll és parancsnoksága alá van utalva, az az ő testvére (Ügy van! Ügy van!) és hogy az ő testvérével együtt kell neki megoldania a feladatokat; ez tehát a fegyelem fenntartására szigorú intézkedéseket csak akkor fog alkalmazni, amikor ezekre az ügy érdekében feltétlenül szükség van. (Jánossy Gábor; Mint a jó édesapa! Ez az apai szigor!) Nincs már idegen szoldateszka és én csodálattal látom, hogy milyen mélyen harapódzott bele ennek a szoldateszka szellemnek a tudata a magyar közéletbe. (Gaal Gaston: Négyszáz év alatt!) Igen, négyszáz év alatt! Ezt nem tudtuk elfelejteni és ha némely képviselőtársam szerint ebből téves beállítások bontakoztak ki, ez arra vezethető vissza, hogy még mindig a császári és királyi szellemet látják valahol settenkedni. Kijelentem, hogy én ezt a szellemet, amenynyiben még jelen volna, kegyetlenül, szigorúan ki fogom irtani. (Élénk éljenzés és taps. — Jánossy Gábor: Gyökerestől ki kell irtani, hogy magja se maradjon!) De azt is meg kell állapítanom, — és ezt azok a hősi halottak követelik tőlem, akik más vérből valók és velünk együtt harcoltak — hogy azért annak a császári és királyi hadseregnek nagyszerű tulajdonságai is voltak. A bác«iwirtschaftot is ki akarom irtani, a filiszterkedő katonatípust nem ismerem, csak a katonát ismerem, a mi nemzetünk géniuszától áthatott katonát. Azt a bizonyos elpolgáriasodá^t, — ne méltóztassanak félreérteni — amely abból áll, hogy az illető gyermekkocsikat tologat, hogy állandóan szociális problémákkal foglalkozik, amely abból áll, hogy nem szereti magát áthelyeztetni és mindenféle összeköttetéseket vesz igénvbe az áthelyezés megakadályozására, szintén kiirtom, (Elénk helyeslés.) mert a katona, kell hogy engedelmeskedjék, a katona, kell hogy érezze azt, hogy az ő privát élete csak másodrangú szempontok alá esik és elsősorban kötelességét kell teljesítenie. (Ügy van! Ügy van! a jobboldalon.) Gál Jenő igen t. kénviselőtársam hangoztatta azt. hogy nem Volt katona, (Reisehl Richárd: Ügy is gondoltuk!) mégis rohamokról beszélt. En ezt akceptálom. Mindenkinek hálás vagyok, aki katonai kérdésekkel foglalkozik, ülése 1929 november lU-én, csütörtökön. [ mert remélem, hogy az ezentúl a kérdésekkel való foglalkozás katonai szellemet jelent az illető számára. Szeretném inficiálni az egész Házat ebben a tekintetben, szeretnénij ha át lenne itatva attól, hogy katona és polgár az egy fogalom. Ezt a kérdést nekem kell újból felvetnem, mert ezt már évek óta hirdetem. Szeretném, ha a mi kérdéseinkkel már nem mint terra incognita kérdéseivel foglalkoznának a t. Háznak azok a tagjai, akik nem voltak katonák. Méltóztassék csak hozzám jönni, bármikor rendelkezésre állok azoknak a félreértéseknek eloszlatása céljából, amelyekkel nagyon gyakran találkozunk. Több képviselőtársam azt állítja, hogy olyan vezérnek, aki diadalra vezeti hadseregét, nincs szüksége brutális eszközökre a fegyelem fenntartása tekintetében. Ez teljesen igaz. A siker a legnagyobb fegyelmező. De a legnagyobb siker közepette is lehet balsiker, legalább is részleteiben lehet balsikeres valamely katonai művelet; ennek következtében szükséges, hogy annak a parancsnoknak vagy alparanesnoknak azonnal módja legyen a fegyelmet az összesség és a teljes siker érdekében helyreállítani. (Helyeslés a jobboldalon.) Ebből az elgondolásból, amely elgondolásnak lényege az, hogy nem úgy akarom büntetni a katonát, hogy a szabadságvesztés . révén ; kivonja magát kötelességeinek teljesítése alól és nem úgy akarom büntetni speciálisan a magyar katonát, hogy rögtön halállal büntessem azt, aki valamely deliktumot elkövet, keletkezett a botbüntetés problémája. T. Ház! En nem vagyok a botbüntetés barátja, egyáltalában a büntetéseket nem akceptálhatom; etikai érzékem tiltakozik ez ellen. Szeretném, ha az emberiséget fegyelmezés nélkül, csak saját lelkiismeretére hallgatva lehetne irányítani, (Graefí'l Jenő: Nem lehet!) de állati ösztönökkel rendelkezvén az ember, vigyáznunk kell. izmikor súlyos atmoszféra nehezedik a lelkekre a harc közepette, akkor a legnemesebb ember is elveszítheti a fejét. Ha ez egyénenkénti eset volna, nem volna veszedelmes, de a pánik ragadós és aki látott pánikot, tudja, hogy mit jelent az. (Ügy van! Ügy van! a jobboldalon.) A legmegingathatatlanabb karakter is felborul. Ezért szükséges, hogy a hadsereg vezetősége nyomban belenyúlhasson az események folyamatába. A magam részéről a botbüntetés törvénybeiktatásához nem járultam hozzá és hozzájárultam ahhoz, hogy ' eltöröltessék a botbüntetés, a paragrafus kivétessék és felhatalmazást kértünk, hogy háború esetén a halálbüntetést rÖR'tönbíráskodásbar megfelelő enyhébb büntetési nemekkel pótolhassuk. Miért tettem ezt? Mert a magam részéről helyesebbnek találom, ha a felelős kormány tartja a kezét ezeken a kérdéseken. Hivatkoztak Napóleonra, hivatkoztak, azt hiszem, Nagy Frigyesre is, hivatkoztak a 48-as szabadságharcra. El tudom képzelni, hogy egy vitéz káplár, aki talán ötven rohamot vitézül harcolt végig, az ötvenegyedik rohamrál gyáva lesz. Aki a háborút yégigküzdötte, az tudja, hogy ez előfordulhat. (Ügy van! Ügy van! a jobboldalon.) Én mint katona, ennek a vitéz káplárnak életét és lelkét meg kívánom menteni, rem fogom tehát halállal büntetni, de bottal sem volnék hajlandó büntetni. Ennek a vitéz káplárnak elég lesz, ha a front előtt megfeddem és alkalmat adok reki arra, hogy újabb hősies magatartásával reparálja hibáját. (Ügy van! Ügy van! a jobboldalon.) Az a magyar, tiszt, aki összeforrott a nemzettel, az a magyar tiszt, aki a legénységben testvért lát, nem fog sem