Képviselőházi napló, 1927. XXIII. kötet • 1929. október 15. - 1929. november 26.

Ülésnapok - 1927-329

294 Az országgyűlés képviselőházának 329. ülése 1929 november 13-án, szerdán. lágyi Lajos: Az 1878 : V. te. 79. §-a mondja! Sőt, a fokoshasználat is meg van engedve! — Zaj.) Mit mond a büntető tör vény könyv? A 79. § azt mondja, hogy «kizárja a beszámíthatóságot a jogos védelem.» Meghatározza, hogy mi a jogos védelem. Azt mondja a 79. §: «Jogos védelem az, mely a megtámadottnak személye, vagy vagyona ellen intézett jogtalan és közvetlen megtámadás elhárítására szükséges. A jogos védelem határainak ijedtségből, félelemből, vagy zavarból való túlhágása nem büntettetik.» Sí tehát ennek a gyakorlati alkalmazása? Ha valakit megtámadnak, valakire rászólnak, valakit megütnek és neki nem volna szüksége arra, hogy előrántsa revolverét, ellenben meg van zavarodva, a támadás pillanatában szubjektíve nem tudja eldönteni, hogy milyen erőt kell neki ezzel szemben használnia, s ezt igazolni tudja, akkor a fegyver használata is meg van neki engedve és fel lesz mentve jogos védelem címén. (RothensteinMór: Ha négyszemközt történik, akkor ki igazolja?) Ez a polgári jog, amiről most beszélek. A polgári büntetőtörvénykönyv 79. §-a minden emberre kiterjeszti a jogos védelmet s a jogos védelem határainak átlépését szintén minden embernek engedélyezi és őt beszámíthatatlanná teszi. Hát kérdem: amikor a törvény mindenkivel szemben gondoskodott a védelemről, s amikor annak a katonának, akinek különben is az^ erényeihez és kötelességeihez tartozik, hogy a támadás pillanatában felismerje azt, hogy milyen eszközzel kell neki a védekezést végrehajtania, — mert hiszen ez is katonai erény és katonai tulajdonság — a verbális sértéssel szemben esetleg csak a megfelelő eszközt kell alkalmaznia, ellenben egy súlyos, jogtalan és közvetlen támadással szemben meg van neki engedve éppenúgy, mint minden polgárnak, a fegyverhasználat joga is — kérdem, hogy miért kell ezt külön ebben a katonai büntetőtörvénykönyvben kizárólag a katonákra megállapítani, amikor ennek így kasztjellege van és amikor különleges jellege van a polgársággal szemben? Méltóztassanak megnézni, hogy ezzel milyen nagy elvet törnek át. Áttörik ezzel azt^ a nagy elvet, hogy senki a maga személyére nézve nem önbíráskodhatik. Ezzel az önbíráskodást statuálják. Méltóztassék megnézni, — egészen jogászilag beszélek — hogy ez a törvényben mennyire van végrehajtva. Itt van például a zsarolás bűncselekményének tényálladéka. A törvény értelmében megtörténhetik, hogy valakinek jogos követelése van mással szemben és azt a jogos követelést jogtalan módon akarja, erőszakkal vagy fenyegetéssel, behajtani és az ellenkező érdekűt, a vele szembenállót kényszeríteni valamely cselekvésre vagy valamely cselekvés abbahagyására, ebben az esetben megállapítják a zsarolás bűncselekményét. Hiába van tehát neki jogos követelése, ha ő a jogos követelése ellenére jogtalan eljárási módot alkalmaz, akkor ő a polgári törvények értelmében bűncselekményt követ el. A^ polgári büntetőtörvénykönyv tehát az önbíráskodást annyira elkerüli, hogy még egy jogos, közvetlen, valakit érdeklő és megillető követelés esetén sem engedi meg az erőszakot és a fenyegetés használatát, mert a büntetőtörvénykönyv elvi álláspontja és alapja az, hogy önbíráskodást senki ebben az országban nem gyakorolhat. Azért van az igazságszolgáltatás, azért van a bíróság, hogyha valakit jogtalanság vagy támadás ér, vagy valakit becsületében, életében, vagyonában támadnak meg, az forduljon ahhoz és ott kapja meg az elégtételt. Ha ily messzire megy a büntetőtörvény, hogy zsarolás miatt bünteti azt, aki jogos követelését jogtalan módon akarja behajtani, akkor engedelmet kérek, ne méltóztassanak senkit olyan helyzetbe hozni, hogy önmaga bíráskodjék és önmaga ilyen súlyos, a polgári élettel szembenálló eszközökkel ruháztassák fel. Ebből a szempontból nagyon helyeselném báró Láng Boldizsár mélyen t. képviselőtársam beszédét is, aki szintén csak azt mondja, hogy: ha adnátok nekem e^v megfelelő paragrafust, amely valahogyan a tiszt külön helyzetét mégis méltányolná, ebbe belemennék, mert a polgári jogos védelem és e között mégis van egy határvonal, s ezt kellene megtalálni. Ha ez megtörténnék, akkor mélyen t. képviselőtársam hajlandó volna ebbe belemenni. En azonban, aki mint katona is beszélhetek ehhez az ügyhöz, de mint jogász is gondolkozom, azt mondom;J.--r messzebbmenve, mint az igen t. képviselőtársam — hogy a polgári törvénynek a jogos védelemről szóló szakasza magában foglalja a ^katona jogát is a jogos védelemre. Nem szükséges a katonaság érdekében sem erre nézve egy külön szakaszt, amely a polgárságot bántja és felháborítja, törvénybe iktatni. (Br. Láng Boldizsár: Az elégtételt megkapja három év múlva! — Jánossy Gábor: Jó, ha megéri! — Zaj.) Elnök: Csendet kérek, képviselő urak. Bródy Ernő: En annak az elméletnek vagyok a híve, hogy aki sért, az adjon elégtételt is és ne húzza el a dolgot, vagy ne amerikázzék. Az technikai kérdés, hogy miképpen találja meg az ember a módját a gyors és rögtöni elégtételnek. Mit szóljanak azok, akiket sajtó útján támadnak meg és akik az elégtételt sokszor későn, sokszor soha nem kapják meg? Engedelmet kérek, ez az életben való gyakorlati alkalmazással áll összefüggésben. Ha azt mondjuk, hogy a polgári büntetőtörvénykönyv alkalmas mindenféle külön katonai becsületnek a védelmére is, akkor azt hiszem, hogy a helyes úton járunk. En csak néhány vitás szakaszt akarok kiemelni, amelyek a polgárságot érzékenyen érintik. Itt van például a törvényjavaslat 34. §-a, amelyről nem hallottam sokat beszélni, de amely bennem, mint jogászban szintén a legnagyobb ellenállást váltja ki. A 34. § ugyanis azt mondja, hogy (olvassa): «A tettes és részes felelősségére vonatkozó általános rendelkezéseket akkor is alkalmazni kell, ha a cselekményt sajtó útján követték el.» Vagyis mit jelent ez? Ez azt jelenti, hogy ez a katonai büntetőtörvénykönyv-javaslat a fokozatos felelősség elvét kidobja most a törvénytárból, tehát a sajtójogba is beleütközik. Engedelmet kérek, azt igazán nem kívánja a katonai szellem, a katonai hivatás és foglalkozás, hogy ez a törvények megadott rendszerét borítsa fel. Ma megvan a külön sajtótörvény, amely megállapítja a fokozatos felelősség rendszerét, s mihelyt sajtó útján követtetik el a bűncselekmény, akkor nem a büntetőtörvény általános rendelkezései az irányadók. Ez nem is lehet, mert a büntetőtörvénykönyv általános rendelkezéseinek a sajtóvétségekkel kapcsolatos alkalmazása olyan óriási zavart csinálna, amely viszont mindig csak az abszolutisztikus és diktatórikus intézkedésekkel szokott vele járni. Az nem lehetséges, hogy egy mechanikai segédszemély feleljen egy sajtójogi közleményért. Hiszen egy sajtójogi közlemény létrehozásában nemcsak az a szerző és az a szerkesztő vesz részt, hanem annak a sajtójogi közleménynek létrehozásában résztvesz a szedő és résztvesz az utcai rikkancs is, aki azt árulja, tehát mindenki, aki egy inkriminált sajtóköz-