Képviselőházi napló, 1927. XXIII. kötet • 1929. október 15. - 1929. november 26.

Ülésnapok - 1927-329

Az országgyűlés képviselőházának 329. hangokat, de azok nem egy frondőrködés tünetei — hanem egészen komoly meggondolás jelenségei jönnek minden oldalról. Wem pártszempontokból tárgyalják ezt a kérdést, most amikor végre megérkezett ebben az országban az az óhajtott és kívánt állapot, hogy a polgárság és a katonaság egy. Most nincsenek azok a súlyos idők, amelyek voltak a monarchia idején, amelyeken valamennyien végigmentünk, akik katonák voltunk, akik láttuk azt, hogy a magyar fiúkra abban a közös hadseregben ellenséges érzülettel tekintettek, amikor, mint mások, én is láttam azt, hogy önkéntes bajtársam, azért, mert nem tudott jól né'metül, mert tősgyökeres magyar gyerek volt, két évet szolgált és végigszenvedtük azokat az időket, amikor a magyar érzést el kellett bujtatni, amikor nem volt szabad magyarnak lenni abban a seregben, amikor a delegáció intézménye olyan távoli volt az egész magyar közélettől és a magyar alkotmánytól. Akkor éreztük valamennyien, hogy az a katonaság és az a polgárság nem egy, ez a nemzet nem egy a katonaság intézményével. De ez a helyzet már megszűnt, ma a magyar nemzet önálló és megvan a nemzeti hadserege, amelyért itt évtizedes harcok folytak. Hiszen az egész magyar közéletet a katonai kérdések foglalták le sok ideig, a véderővitától kezdve a koalíció uralomra jutása után a háborúig ezek dominálták a magyar közéletet, (Erdélyi Aladár: Elég szomorú!) a közjogi kérdések, a katonai kérdések, a kardbojt kérdése, az »és« szócska kérdése nagyon sok időt vettek el. Az obstrukciók legnagyobbrészt a katonai kérdéshez fűződtek, a nemzeti kormány ezen az alapon jutott^ uralomra. Ez betöltötte az egész magyar közéletet és amikor az önálló nemzeti hadsereg olyan lélekből jövő kívánság volt és most itt van, akkor, azt hiszem, már ebből a szempontból is mindent el kellene követnünk, hogy a polgári közvélemény egy pillanatig se álljon szemben a hadsereggel, mert ez a nemzet érdeke, és ez az igazság érdeke is. Az az igazság, hogy most minden hadseregbeli tisztre büszkeséggel és örömmel tekint a magyar nemzet, mert az rész ő belőle, az belőle való, az nem lehet neki született ellensége, mint volt a régi időben, amikor igenis a hadsereg vezetése nem magyar kezekben volt, hanem idegen kezekben, és azt a magyarok ellen használták ki. Méltóztassék tehát az illetékes kormányzati köröknek látni azt, hogy itt nem egy előráneigált és egy mesterségesen felszított hangulat van ezekkel a kritikus tételekkel szemben, hanem valóban az ember lelkéből jön az a kívánság, hogy a nemzet és a hadsereg egy legyen. Emlékszem ebben a pillanatban Kossuth Lajosnak egy levelére, amelyet Schwarz Gyulához írt. Azt mondja ebben a levélben, hogy a hadsereget tulajdonképpen már az elemi iskolától kezdve kellene felnevelni, egészen a végső szakokig, hogy már az a gyermek az elemi iskolában, az első osztályokban érezze azt, hogy ő egy nemzeti hadseregnek a része, és egy nemzeti hadseregnek a tagja. Kossuth hivatkozik ebben a levélben Aulichnak egy nyilatkozatára, aki ezt a gondolatot egészen tudományos alapon akarta végigvinni és kiképezni, mert Aulich azt mondotta, hogy nemcsak az elemi iskolán keresztül egészen a középiskolán át kellene a haditudományokat tanítani, hanem éppen úgy kellene a polgári társadalomba beilleszteni, mint egy más szakot, tehát, amint van az egyetemeken egy jogtudományi szak, úgy kellene egy katonai szakot létesíteni az ülése 1929 november 13-án, szerdán. 293 egyetemen ; úgyhogy ilyen módon ott a katona felnevelkednék gyerek korától kezdve egészen végig és ebből a szakból kerülnének ki a katonák a hivatásba, az életbe ú^y, amint az más szaknál van. Ez tehát a nemzeti hadsereg elképzelése, a régi nagyok gondolatai szerint. En, aki magam is voltam katona, és aki magam is résztvettem a nemzet küzdelmeiben, ezzel a lélekkel, amely bennem van, szeretném ezt a Kossuth-féle és Aulieh-féle gondolatot megvalósítva látni, nem pedig ennek az akadályait látni. Azért mondom én, igen t. Ház, hogy ezek a kritikus kérdések • szerintem elintézhetők. Az a beszéd, amelyet előttem báró Láng Boldizsár elmondott, aki szintén kereste a közeledést ezeknek a kérdéseknek elintézéséhez, egy híd arra, hogy ezek a vitás kérdések kikapcsoltassanak ebből a törvényjavaslatból és akkor nem lesz, nem lehet senki, aki nem fogadná örömmel a külön magyar katonai büntetőtörvénykönyvet. Azt kérem tehát, hogy ezeket a vitás pontokat méltóztassék innen kivenni, hogy mi ne legyünk kénytelenek ezek ellen itt felszólalni. Itt van legelsősorban a határvédelmi zavarok kérdése. Már utaltam arra, hogy az a háborús jogcím sokáig alkalmas volt arra, hogy olyan állapotokat tartsanak fenn vele, amelyeknek más alapjuk és indokolásuk nem volt. Tehát háború címén fenntartották ezeket az állapotokat, fenntartották a kivételes intézkedéseket, de végre is nem lehet a kivételes intézkedéseket perpetuálni, és miután ma már úgy all a helyzet, hogy azon a régi háborús jogcímen nem lehet ezeket fenntartani, most nem kell egy új háború veszedelmét idefesteni, hogy ezen a címen lehessen ezeket a jogokat kiterjeszteni. «Határvédelmi zavarok»: ez egy olyan gummiszerű kifejezés, amelyet ide is, oda is lehet rángatni és amely alkalmas jogcím lehet arra, hogy béke idejében különleges és kivételes hatalommal éljenek. Ezért van az érzékenység. Ne tessék tehát ilyen elasztikus meghatározásokkal és ilyen forgatható fogalommegállapításokkal módot és lehetőséget adni arra, hogy béke idején háborús intézkedések történhessenek. Ez vonatkozik erre a kérdésre. A másik kérdés, amely itt a vita során nagyon élénken felvetődött, a fegyverhasználat kérdése volt. Már báró Láng Boldizsár is a maga rendkívül tiszta és logikus beszédében elmondotta, hogy ő szívesen hozzájárulna egy olyan megoldáshoz, amely a tiszt különleges helyzetét méltányolja. En azonban azt hiszem, nem szabad itt különbséget tenni a polgári és katonatiszti becsület között. Ez megint kasztjelleget domborít ki, már pedig a mai népies időszakban, amikor közvéleménnyel kell dolgozni, nem lehet különleges kasztokat létesíteni és felállítani. (Tabódy Tibor: Az egyenruha kötelez!) Méltóztassék megengedni, hogy jogászilag szóljak ehhez a kérdéshez. Engem ebben a kérdésben nem politikai szempontok vezérelnek, hanem az ügy érdeme s a tisztázás kérdése. Magának ennek a katonai büntetőtörvénykönyvjavaslatnak 1. §-a kimondja azt, hogy általában a katona által elkövetett bűncselekményekre is a polgári büntetőtörvénykönyv szabályai alkalmazandók. A polgári büntetőtörvénykönyvben — amint előttem már többen kiemelték — szabályozva van a jogos védelem esete. Ez magábanfoglalja a fegyverhasználat megengedésének esetét is. (Szilágyi Lajos: Vagyis civilnek is van fegyverhasználati joga! — Erdélyi Aladár: Akkor, ha mindkettőnek van fegyvere! — Szi-