Képviselőházi napló, 1927. XXIII. kötet • 1929. október 15. - 1929. november 26.

Ülésnapok - 1927-328

272 Az országgyűlés képviselőházának 328. ülése 1929 november 12-én, kedden. Avagy ott van a fegyházbüntetés. Fegyhá- , zakban a legkülönbözőbb fajtájú s lelkületű em- | berekkel találkozunk. A lelkileg teljesen tiszta, I romlatlan ember mellett ott találjuk a közveszé­lyes, a gonoszindulatú és megrögzött bűntette­seket. Osak méltóztassék elképzelni, mint jut a fegyházba az ártatlan, tisztalelkületű paraszt­legény egy indulat hatása alatt elkövetett sú­lyos bűncselekmény miatt! Ott ül a kocsmában a vidéken egy parasztlegény, ki egy szemvilla­násból észreveszi, hogy vetélytársa verekedésre készen áll. A következő pillanatban botjával odasuhint arra a parasztlegényre, ki nyomban elterül. Pillanatnyi indulatszenvedély, talán az önvédelem esete, amikor meg akarja előzni, hogy ő kapja a fejbevágást. Mi a következmé­nye? A másik olyan súlyosan sérült meg, hogy belehal, "tehát a paraszlegény, a tisztalelkű, lel­kileg nem fertőzött parasztlegény pillanatnyi szenvedélye és az indulat hatása alatt, vagy talán durvalelkülete eredményeként, elkövette a halált okozó súlyos testisértés bűntettét. A bíró­ság kiszabja — tíz évág terjedhető fegyház lévén kiszabható a büntetőtörvénykönyv 306. §-a ér­telmében — a 6—8 évet. A magam ügyészi prak- . szisából szomorúan állapítom meg, hogy egész csomó, ilyen lelkileg tiszta, nem gonosz hajlamú fiatal parasztlegény pillanatnyi indulatában el­követett súlyos cselekményeért bekerül 6—8 évre a fegyházba s ott élete legszebb éveit, a 20 és 30 közöttieket tölti el rablógyilkosok, betörők, csalók, lelkileg gonoszhajlamú, megrögzött bűn­tettesek társaságában. Mire kikerül, önérzetében megtörve, lelkileg megfertőzve, alig találja helyét. Mert mi történik a fegyházakban'? Ott együtt van a megrögzött bűntettesekkel, a rom­lott, gonoszlelkületű, rosszindulatú hivatásos bűntettesekkel, szóval mindazokkal, akik hiva­tásszerűen foglalkoznak bűncselekményekkel. Nagyon jól tudjuk, hogy hány ember romlik meg egyenesen a fegyházban, hány új bűncse­lekményt beszélnek meg egyenesen a fegyház­ban a fegyencek, kiszabadulásuk esetére. Akkor, ha ennek tudatában valaki fegyház­büntetést indítványoz, éppúgy meg lehet tá­madni, mint bármely más büntetési nem alkal­mazása esetén, mert amint látjuk, bizony a fegy­házbüntetés sem felel meg mindazon emberies­ségi és büntetési szempontoknak, amelyeket vele szemben mi felállítunk. Hála Istennek, a büntető jogtudomány itt is segítségére ment a törvényhozásnak. A magyar törvényhozást és különösen a második büntetőnovella megalko­tóját, első helyen illeti meg a dicsőség azért, hogy észrevette, hogy nem lehet fegyházba zárni a megrögzött, gonosz indulatú, fertőzött lelkű bűnösöket, nem szabad őket ugyanoda zárni, a hova zárjuk a lelki gonoszság nélkül való, az indulat, szenvedély, meggondolatlanság hatása alatt súlyos bűncselekményeket elkövető­ket. Ezeket a megrögzött bűntetteseket külön szigorított dologházba kell utalni, amely szigo­rított dologház már nem is büntetés, hanem el­sősorban biztonsági intézkedés. Mert ezekkel a szokásos, megrögzött bűntettesekkel szemben más módon nem tudunk védekezni, mint hogy zárva tartjuk őket addig, amíg meg nem javulnak, vagy meg nem halnak. Más védekezés ezekkel szemben nincs. Eddig elég helytelenül a velük szemben hatástalan fegyházba zártuk őket és a büntető jogtudománynak köszönhető az, hogy a törvényhozásnak segítségére jött és kimutatta, hogy a megrögzött bűntettesek nem fegyházba, hanem szigorított dologházba valók, ahol becsületes, munkás életre próbálják őket nevelni, illetve megjavítani akarják őket. Na­gyon jól tudjuk, mi büntetőjogászok, Jhogy tu­lajdonképpen ez is igen efemer értékű bünte­tési és biztonsági intézkedés, mert a megrögzött bűntettesekkel szemben nincs más védekezés, csak az, hogy ott tartjuk.őket mindaddig, amíg élnek, mert a javulás reménysége fölötte cse­kély ezeknél a bűnösöknél. Mármost mit tegyünk azokkal a bűnösök­kel, akik korlátolt beszámító képességűek, akik lelkileg diszponáltak valamilyen bűncselekmény elkövetésére, akik beteg idegzetűek, antiszo­ciális, abnormális lelki tulajdonságúak, beteg agyúak a nélkül, hogy beszámíthatatlanok len­nének? Hova tegyük ezeket? Ezek a legvesze­delmesebb bűnösök, mert ezek nem elmebajos, de nem is normális emberek. Itt a büntető jog­tudomány és a törvényhozás megint óriási fel­adat előtt áll, mert a legveszélyesebb bűntevők ezek, akik szinte öntudatlanul cselekszenek, szinte természetesnek találják a bűnt éppen úgy, mint az erényt, nincs felismerő képességük, s bűncselekményekre fokozott diszpozícióval bírnak. Ezekkel szemben a büntetésnek jófor­mán alig van hatása s inkább kórházba, gyógy­intézetbe, mint fegyházba valók. • A büntetőjognak ezek a kérdései nem lezárt terület. A ma ismert büntetési nemek nem olya­nok, amelyeket mindannyian egyforma meg­nyugvással fogadhatnánk. Egyik ellen ez a ki­fogásunk, másik ellen az a kifogásunk. Nagyon sokáig azt hittük, hogy például a rövid tartamú fogházbüntetések hatásosak s elveszik a meg­tévedt, alkalmi bűnösnek a kedvét attól, hogy visszaessék s újabb bűncselekményt kövessen el. Ma már a tudomány ott tart, hogy a rövid tartamú fogházbüntetéseket egyenesen nem kí­vánatosnak nyilvánítja. A büntetőjogtudomiány most már egyene­sen károsaknak tartja a rövid tartamú fogház­büntetéseket, mert egész tömeg embert tesz­nek fogházviseltté, ami — nagyon jól tudjuk, — milyen hatással van az illetőre, későbbi éle­tére a falujában s a maga körében. Kétségte­len, hogy itt a büntetőrendszerek valami krí­zisével állunk szemben és a gondolkodó em­bert aggodalommal tölti el, hogy mi hát a he­lyes büntetési Ma előre nyomul a pénzbünte­tés a büntetések területén. Ismét dicsősége a magyar törvényhozásnak, hogy legelőször al­kalmazza egész Európában a legnagyobb terü­leten a pénzbüntetést. Kétségtelen, hogy a pénzbüntetésnek jövője van, mert íegalá;bb is visszatartó hatást föltétlenül gyakorolni fog a bűncselekmények elkövetőivel szemben. Nem akarom ezeket a példákat tovább foly­tatni. Ahány fölvetett kérdés, annyi probléma. annyi aggodalom és annyi bizonytalanság. (Ügy van! Ügy van! a jobboldalon.) Én nem akarom ezekkel azt mondani, hogy a mai bün­tetések, amelyek megvannak, egyáltalán ha­tálytalanok, nem jók, egyáltalán nem váltak be, sem azt nem mondhatom, hogy helyettük másokat kell hozni, amely talán majd alkal­masabbak lesznek a bűntettesek világának ha­tásosabb megrendszabályozására. Csak azt mondhatom, hogy amikor mi új büntetőtör­vénykönyvet tárgyalunk, ne helyezkedjünk olyan merev és elutasító álláspontra, hogy a halálbüntetés és nem tudom milyen büntetések ma már nem emberiesek és ezekről ma már be­szélni sem lehet. Nem szabad megdöbbennünk a katonai büntetőtörvény különböző büntetései tételeinek tárgyalása alkalmával azért, mert talán túlszigorúaknak látszanak a büntetések. Lehet, hogy azok, lehet, hogy nem azok, ezek a kérdések nincsenek lezárva, ezek a kérdések nincsenek kiforrva, ezek nyilt kérdések. Min-

Next

/
Oldalképek
Tartalom