Képviselőházi napló, 1927. XXII. kötet • 1929. június 07. - 1929. június 28.
Ülésnapok - 1927-307
Az országgyűlés képviselőházának 307. lások. Ezzel szemben a közérdek azt kívánja, . hogy minél kevesebb energia felhasználásával minél több külső szolgálat végeztessék. Itt tehát a közérdek és a tisztviselői érdek egymással szembe van állítva, amit én, hogy enyhe kifejezéssel éljek, nem tartok szerencsésnek. Azoknál a tisztviselőknél, akiknek hivatásuk keretében állandóan és rendszeresen külső szolgálatot kell végezniök, a legszerencsésebbnek tartom az átalánnyal való ellátást, mert akkor a tisztviselő maga igyekszik azon, (Baracs Marcell: Ügy van! Hogy expeditíve dolgozzék!) hogy lehetőleg kevés idő felhasználásával, esetleg egy kiszállással több helyet bejárva, végezze el külszolgálatát. Ez felel meg a közérdeknek. Olyan alkalmakkor pedig, amikor egyes magánfél érdekében kell kiszállni és az illető magánfél fizeti annak a kiszállásnak útiköltségét és napidíját, a kérdést a bélyegilletékkel, vagy más hasonló módon való lerovás által vélem megoldandónak, mert helytelen és káros dolog a tisztviselő ténykedését egy magánfél fizetésével kapcsolatba hozni és kapcsolatban tartani. (Ügy van! a jobboldalon.) Ezek itt fenn az országház termében talán jelentéktelen dolgok, de ott künn, a lakosság széles rétegeiben igenis fontosak és alkalmasak arra, hogy az amúgyis sok bajjal, sok küszködéssel élő nagyközönségnek a tisztviselők iránt érzett bizalmát, tiszteletét aláássák.^ Ha tehát lehet ezeken a dolgokon segíteni, nézetem szerint segíteni kell, mert a tekintélyekre szükségünk van, bárki kormányozzon is. Pontos azután, különösen az ellenőrző munka tekintetében még az is, hogy mindig az fizessen, mindig az viselje az ellenőrzés költségeit, akinek javára az ellenőrzés történik, légyen az az állam, vagy egy törvényhatóság, ne pedig az fizessen, akinek rovására, terhére történik az ellenőrzés, mert itt azonnal összeférhetetlenség, elfogultság merülhet fel, amit természetesen kikapcsolandónak tartok. Az volna az ideális, hogy a tisztviselők ténykedéseinek honorálását a fizetés keretében intézik el. Megengedem, hogy vannak olyan tisztviselői szolgálatok, amelyek ezekben a keretekben érdemükként nem honorálhatok és bizonyos esetekben különös munkákért való jutalmazást elfogadhatónak tartok, ha nem is ideálisnak. Az ilyen jutalmazásoknál azonban helyeztessék előtérbe annak morális része, nevezetesen előzze meg azt valami dicséret, valami elismerés és ennek a dicséretnek, elismerésnek legyen járuléka a pénzbeli jutalom. Ehhez pedig az szükséges, hogy minden alkalommal nyilvánosan történjék. Ez felemel, mert dicséret előzi meg, a borítékban adott jutalmak azonban nem emelnek fel (Ügy van!) és elkeseredést, demoralizálást okoznak. A jutalmazások azoknál, kik jutalomban nem részesültek, legalább is annyira legyenek nyilvánosak, hogy az illető hivatalban, vagy szolgálati ágban alkalmazottak arról értesüljenek. (Csák Károly: Külön munkáért, külön munkadíj! Ne legyen az jutalom!) Állandó témánk a bürokrácia kérdése. En ezt nem közigazgatási és nem szociális, hanem elsősorban gazdasági szempontból nézem. Szerény nézetem szerint közigazgatási feladatainkat úgy kell megoldanunk, hogy azokra a nemzet energiájának viszonylag minél csekélyebb részét vegyük igénybe. Trianon, amelyre nagyon gyakran hivatkozunk, ebben a tekintetben csak annyiban játszhat szerepet, hogy Trianon után fokozottabb mértékben kényszerülünk az energiánkkal való gazdálkodásra. Az a bizonyos illése 1929 június 8-án, szombaton. 55 racionalizálás, amely most annyira divatos kifejezés, hogy mindent racionalizálni akarunk, mindig törvény volt az igazgatásnál és a magángazdálkodásnál egyaránt, hiszen mindig észszerűen kellett és kell igazgatni és gazdálkodni. Mégis ennek csak most merül fel fokozott szüksége, amikor takarékosságra gazdálkodásra nagyobb mértékben van szükség. Oda értünk t. Képviselőház, hogy tisztviselőink, közalkalmazottaink nagy tömegét nem fizetjük kielégítően, e mellett mégis aggasztóan nagyra nőtt költségvetésünk igazgatási tétele. Közigazgatási apparátusunk tehát teherviselő képességünkkel, sőt azt merem állítani, a feltétlen szükséggel szemben is túl van méretezve, vagy úgy is mondhatnám, hogy nem fejlesztették vissza időben kellőkénpen. Kevesebb energia felhasználásával ugyanígy meg lehetne oldani ezeket a feladatokat, sőt ilyen megoldás mellett, vagyis az egyszerűsítés mellett még bizonyos más hasznokat is nyernénk. Ezek a más hasznok, ezek a mellékhasznok nem lekicsinylendők. Az egyik az, hogy a közigazgatási eljárás mai komplikáltsága, amely komplikáltság nemcsak a hivatalokra terhes, hanem az érdekelt magánfelekre is, egyszerűbbé tétetvén, az igazgatás gyorsabb, átlátszóbb, világosabb lesz, a közönségnek kevesebb vexatúrájával jár és kevesebb munkát ad a hivatalnak. A másik az, hogy leegyszerűsített adminisztráció mellett az egyéni felelősség, minden külön intézkedés nélkül; előtérbe tolul, míg ma állandó panasz tárgya, hogy a felelősség az igazgatásban szinte atomizálódik. A harmadik dolog, amit mellékhaszonnak nevezek, pedig talán a legfontosabb, amire Csák Károly t. barátom is rámutatott előző beszédében, hogy bizonyos részek mutatkoznak a közvélemény, a közakarat és a kormányzat között. Egy ilyen rés, nem is csekély, az, hogy a közvélemény állandóan sokalja a bürokrácia terheit és igen sokan — mentségükre szolgáljon ez az utolsó nehéz 15 év — néni is disztingválnak már bürokraták és bürokraták között, hanem a bürokrataosztályt okozzák a mai súlyos helyzetért. Pedig a bürokrácia sok fogyatékosságáért nem a bürokraták a hibásak, hanem a rendszer a hibás, amelyen változtatni lehet és változtatni kell. T. Ház! A tisztviselő osztály szerény véleményem szerint olyan munkateljesítményt végzett^ annyit tűrt és szenvedett, hogy inkább dicséretre és részvétre számíthat, mintsem rosszindulatú kritikára. De ha nem vonjuk ki a bürokráciát az ellenszenves légkörből, akkor mindinkább általános lesz az ellenszenv. A közvélemény a tisztviselőtársadalom ellen fordul, ami egy súlyos rés azok között a viszonyok között, amelyekre t. barátom rámutatott. Egyszerűsítési törekvést látok az igen t. miniszter úr által beterjesztett törvényben,— amely a Felsőház által is tárgyaltatott a kisgyűlés bevezetésében* az egyfokú fellebbezés bevezetésében-, a fegyelmi/ eljárás egyszerűsítésében. Zsitvay 'miniszter úr nyilatkozott itt \ t a Képviselőházban, hogy a törvénykezési eljárásban is egyszerűbb eljárást óhajt bevezetni. Különösen fontosnak tartom azonban, a pénzügyminiszter erre vonatkozó kijelentését. Kijelentette a miniszter úr, hogy kisebb státust óhajt látni jobb fizetéssel és ezt nem erőszakos lecsökkentéssel, nem B. listával, hanem a természetes fogyaték egy részének kihasználásával akarja elérni. Sokat foglalkoztam ezzel a kérdéssel és rájöttem már régem arra, hogy más megoldást, mint a pénzügyminiszter által kitűzött elvek szerint való, nincs. A pénzügyminiszter úr ki-