Képviselőházi napló, 1927. XXII. kötet • 1929. június 07. - 1929. június 28.

Ülésnapok - 1927-312

292 Az országgyűlés képtriseloházának rencsém a Képviselőház külügyi, közgazdasági és közlekedésügyi bizottságának jelentését «Az 1927. és 1928. években Genfben a behozatali és kiviteli tilalmak és korlátozások megszüntetése tárgyában tartott két nemzetközi értekezleten megállapított okiratok becikkelyezéséről» szóló 786. számú törvényjavaslat, továbbá «A nyersbőrök kivitele tárgyában 1928, évi július hó 11-én Genfben kelt nemzetközi Megállapodás becikkelyezéséről» szóló 787, számú törvényjavaslatot és végül «A csontok kivitele tárgyában 1928. évi július hó 11-én Genfben kelt nemzetközi Megállapodás becikkelyezéséről» szóló 788. számú törvényjavaslat tárgyában beterjeszteni, azon kérelemmel, méltóztassék a jelentéseket kinyomatni, szétosztatni és tárgyalásukra a sürgősséget kimondani. Elnök: A Ház a benyújtott jelentéseket kinyomatja, szétosztatja, napireSndre tűzésükről pedig napirendi javaslatom során fogok javaslatot tenni. Egyben kérdem, méltóztatnak-e a jelentések tárgyalására a sürgősséget kimondani! (Igent) A Ház ilyen értelemben határoz. Szólásra következik! (FelkiáltásdH a szélsőbaloldalon: Szünetet kérünk!) Szabó Zoltán jegyző: Jánossy Gábor! (Zaj.) •; •-'•„, Jánossy Gábor: T. Képviselőház! Méltóztassanak türelemmel lenni. 15—20 percig veszem igénybe a Ház türelmét. Meglehetősen komoly, mindig komoly hangot ütünk meg a Ház tanácskozásaiban, de azt mondhatnám, hogy komor hang fog kicsendülni az én rövidreszánt felszólalásomból. Komor hang, amely hazánk közállapotaira vonatkozik. Nem akarok most foglalkozni az államháztartás egyes reszort-minisztériumainak, a tárcáknak helyzetével. Magasabb állametikai szempontból akarok egy-két mondatot ebbe a vitába beledobni és szeretném, ha én is leadhatnék egy riasztó lövést, amint előttem szólott t. képviselőtársam is leadott, természetesen egészen más vonatkozásban, amint ő cselekedte. (Zaj a szélsőbaloldalon.) Elnök: Csendet kérek! Jánossy Gábor: Szeretném, iha megszólamlana ebbn a teremiben ,ebben a gyülekezetben, a nemzet képviseletének tanácskozásaiban a nemzet élő lelkiismerete. Sohasem tartózkodtam a felszólalástól, amikor mondanivalóm volt, azért, mert mondanivalóimat üres padsoroknak kellett elmondanom. (Nánássy Andor: Mi üresek vagyunk! —- Derültség.) Most akartam meleg köszönetet kifejezni t. képviselőtársaimnak hősies elhatározásukért és kitartásukért. En a parlament tárgyalásainak ezt a nem mondom,^ hogy unalmas s ágát, hanem vontatottságát, mondjuk, szürkeségét, teljes érzéketlenségét a nemzet népképviseletének munkássága, működése, a törvényhozói hatalom tevékenysége iránt, nem a parlamentarizmus hanyatlásában, a parlamenti intézmény dekadenciájában látom, mert sohasem az intézményekben van a hiba, hanem az emberekben. Hiszen kimondjuk azt az igazságot, hogy innen a magyar közélet legfelsőbb fókuszából kell kiindulnia a beteg magyar közszellem gyógyítási folyamatának, itt kell példát adni a nép választottainak, ezekben a rettenetes történelmi időkben, de ezek tudatára, ezen idők történelmi jelentőségéinek tudatára nem igen emelkedik a nemzet népképviselete. Pedig ha 50—60—80 év múlva az akkori nemzedék olvassa a mai korszaknak, az ezeréves magyar történelem leggyászosabb és leggyalázatosabb korszakának történetét, és kutatja, 312. ülése 192a 'június Í4-én, pénteken. hogy ezen korszak sorsintézői, ezen korszak törvényhozói hivatásuknak, rettenetes felelősségüknek, történelmi rendeltetésüknek magaslatán állottak-e, hogy a nemzetnek szörnyűséges elképesztő tragédiája ott sírt-e a nemzet törvényhozóinak, a nemzet minden fiának — a legkisebb suszterinastól fel a legmagasabb nemzeti méltóságot viselő egyénekig — a lelkében, hogy ott sírt-e a nemzet tragédiája és azzal keltek-e, azzal dolgoztak-e azzal hajtották-e álomra fejüke, hogy rettenetes időket élünk, rettenetes helyzetbe sodortatott ez az ezeréves dicső ország, tehát a rendkíyüU idők, a történelmi idők történelmi hivatást írtak elénk, e nemzedék elé és e nemzedék sorsának intézői elé, mi elénk törvényhozók elé: akkor — mondom az ország helyzetét látva és összehasonlítva a háború előtti állapottal — el kell mondanom, el kell mondania az országgyűlés képviselőháza tagjainak a mea maxima . culpát. (Nánássy Andor: Ez igaz!) Hát t. uraim, nem a parlamentarizmusban van a hiba, hanem a hiba mi bennünk van. Nem 1780-ban mondotta-e azt a magyar irodalomnak egyik halhatatlanja, szülöttje az én szintén megcsonkított szülővármegyémnek, amely szintén megcsonkíttatott, — ez a megcsonkítottság ezerszeresen sebzi az én kesergő magyar szívemet, mert a 400 éves szomszéd, akiért a világháborúban is véreztünk, harapott bele a magyar oroszlánba — mondom, nem ennek a nemzetnek írja-e, nem ennek mondja-e, nem ennek sikoltja-e a lelkébe és nem a nemzet törvényhozóinak mondja-e Berzsenyi: «Ébreszd fel alvó nemzeti lelkedet, Ordítson orkán, — ordít az orkán — Jöjjön ezer veszély, — itt van százezer veszély — Nem félek — mondja a költő — a kürt harsogását, nyihogó paripák szökését bátran vigyázom», mert nem a sokaság, amely körülveszi a csonka országot, — mondom én — nem a tömeg, hanem lélek és r szabad nép tesz csuda dolgokat. Ez tette Rómát a föld urává, ez Budavárt és Marathont híressé. Beszélünk itt a Ház tanácskozásainak sivárságáról, beszélünk arról az elálmosító, de az én kesergő magyar lelkemet inkább kétségbeejtő sivár érzéketlenségről, amely a mi történelmi hivatásunk iránt és e Ház hivatása és hiviatottsága iránt megnyilvánul. Hát emelkedjünik történelmi hivatásunknak, rettenetes leesettségünknek^ tudatára és ne annyira az összeférhetlenségih törvény reviziójában, meg nem tudom micsoda házszabályreformban, hanem önmagunkban, a törvényhozó kötelességér zietében, ennek meglétében, vagy ennek hiányában keressük és találjuk meg annak okát, hogy miért üresek a padok és miért fordul el, miért idegenedik el lassankint a dolgozó magyar milliók tömege a törvényhozástól, amelylyel egy szívdobbanásban kellene minden nap, minden órának minden percében összeforrnia. T. Képviselőház! Miután azonban nem volt alkalmam a költségvetés tárgyalásánál beszélni a parlamentarizmus meggyógyításának egyik eszközéről, a beteg, a csüggedt, fásult, kesergő magyar közszellem, magyar lélek meggyógyításának egyik eszközéről, egyik módjáról vagy módszeréről, a képviselői kötelességek teljesítésének intenzívebbé tételének kérdésről, hadd mondjak el most egy-két gondolatot, igen röviden, erről a közérdeket annyira érintő fontos kérdésről. Minden^ tisztviselő, akár a községben, akár a vármegyében, a városban vagy az állami hivatalokban szolgálja a közt, esküt tesz, hogy hivatalos iköt élességeit lelkiismeretes pontos-