Képviselőházi napló, 1927. XXII. kötet • 1929. június 07. - 1929. június 28.
Ülésnapok - 1927-312
Àz országgyűlés képviselőházának, 3Î2. ülése 1929 június 14-én, pénteken. 2Ö3 eággtal teljesíti. A képviselő nem tesz esküt, de ez természetes, ez magától értetődő, mert a ^kötelességek teljesítésében a képviselőnek elől kell járnia és jó példát kell mutatnia. Milyen volna az ország közigazgatása, ha az állami, törvényhatósági és községi hivatalok és ezeknek szervei és közegei innen vennének példát, hogyan teljesítsék kötelességeiket? Azt az (úgynevezett kép viselői összeféra#lenségi kérdést tehát igenis, valahogyan rendezni kell, bár. lehet, hogy tévedek, lehet, hogy ezen tiszteletreméltó gyülekezetnek távollévő tagjai jelenleg a haza sorsán aggódva és a haza ügyének előibbrevitelén dolgozva, törik fejüket, járnak ide-oda-amoda, nem pedig saját dolgaik és nem választóik ügyei iránt érdeklődnek, tevékenykednek és nem vállalatoknál vagy nem tudom hol járnak-keLnék s hanem talán gondolkoznak és terveket termelnek magukban, amelyeket majd ide fognak hozni, hogy velük megváltsák a nemzetet szenvedéseitől. Ha így van, <— amint szeretném, hogy így legyen —'akkor engedelmet kérek mindazokért, amiket távollevő, különösen állandóan távollevő képviselőtársaimról, az állandóan távollétükkel tüntető törvényhozókról az előbb mondottam. iníin T ', Képviselőház! A Mayar Szemlének íyjö. eyi 3 szamában — a Magyar Szemle a miniszterelnök úr protektorátusa alatt jelenik meg es a magyar közélet legkiválóbb szellemei, vezérei a dolgozótársai — a magyar közéletnek egyik kiválósága és a Háznak is egyik kitűnősége, Hegedűs Kálmán képviselőtársunk, aki a stílusnak, a magyar nyelvnek is művésze es aki az igaz magyar érzésnek olyan reprezentánsa, hogy például azt a beszédet, mneiyet legutóbb a Tisza-emlék serleg lakomán mondott, minden magyar ember szívébe kellene vésni, ezt írja (olvassa): «Állandó kritika, tárgya az összeférhetlenség kérdése nemcsak az ellenzéken, hanem az egységespárton is. Irianon Magyarországnak annyira puritánnak kell lennie, hogy még à látszatra is vigyáznia kell, különösen ott, ahol a képviselői Jiiggetlenseget és összeférhetlenségeí érintő kérdésekről van szó. Nem elég a kultúrfölény: etisai foleny is kell ide, hogy megőrizve és gyarapítva mindazt az erkölcsi tőkét, amit évszázadokon át becsülettel és hűséggel "gyűjtöttünk, érintetlenül adhassuk át utódainknak.» Ezt minden ember aláírhatja és aláírja. t.n nem hibáztatom az összeférhette nségi törvényt, hiszen nem a törvényben van a hiba Egy egyszerű házhatározattal kötelezni lehet es kötelezni kell minden képviselőt, * hogy jelentse be milyen foglalkozásai vannak. Ezzel semmi mas nincs kimondva, mint az; hogy minden képviselő nyiltan palám et publice mondja meg, nemcsak azt, ami a Compassban meg van írva róla^ hanem ami nincs is a Compasslban róla, hogy tényleg micsoda állásokban van az illető. Én ezzel a közszellemet akarom megtisztítani a gyanúsításoktól, a rágalmaktól, a méregnyilaktól, amelyek boldogboldogtalant, tisztát, tisztátalant egyenlően elborítanak s amelyek ennek a szerencsétlen ezer sebtől vérző országnak közszellemét megmérgezik és nekünk kifelé is mérhetlen erkölcsi karokat okoznak. Ha mindenki bejelenti, hogy hol miiben dolgozik, — és mellékfoglalkozásnak legfeljebb a pipázást jelenthetném be — akkor hozzunk egy rövid novellát, hogy ezekben pedig a végső fellebbezhetetlen döntés joga a független Közigazgatási Bíróságot illeti. Evvel az összeférhetlenségi kérdés meg van oldva és megindul a magyar közszellem, a magyar lélek meggyógyításának munkája, folyamata. Pár szóval felelnem kell a ma elhangzott beszédek egyikére, másikára is. Gál Jenő képviselőtársam azt mondotta,"nogy a temetés és a halál politikáját képviseli ez a rendszer. En ellenkezőleg azt állítom, — és azt hiszem, Magyarország közvéleménye is az én nézetemen van — hogy az életnek, a fejlődésnek és a feltámadásnak politikáj politika, amelyet gróf Bethlen István miniszterelnök úr kormányzása óta kifejt. (Ügy van! Ügy van! a jobboldalon') Bár Gál Jenő csak érintette az ő momentuózus történelmi jelentőségű és külpolitikai kihatásaiban is fontos megnyilatkozását a névtelen magyar hős vértanuk emlékműve felavatásánál, sajnálnám, ha még egy szó esnék erről, mert különös, hogy a magyar közvélemény egy nagy része^ — joggal vagy sem, azt nem kutatom — inkább túlságos óvatosságot vetett a kormány szemére a külpolitikában, hogy úgy mondjam, túlszerénységet, megalázkodást és azt mondotta, hogy vagy nem akarja, vagy nem meri a magyar igazságot hangoztatni, amely igazság, ha hetvenhétszer is a véka alá rejtik is és ráhengerítik a krisztusi igazságot eltemető kőlapot. Inkább ezzel vádolták a kormányt, a kormány külpolitikáját. Amikor ilyen szentséges alkalommal, amikor minden magyarnak szíve Trianonon innen és túl itt dobogott az Andrássy út végén, annál az egyszerű emlékkőnél, a nemzet hivatott vezére megszólaltatja a nemzet lelkét, a nemzet igazságát: akkor ezt kritika tárgyává tenni magyar embernek, magyar képviselőnek nem szabad. (Igaz! Ügy van! a jobboldalon. — Kuna P. András: Hiba volt ezt szemére vetni!) Fábián t. képviselőtársam hosszú sorozatban mondotta el, hogy miért bizalmatlan a kormány iránt. Tételről-tételre cáfolhatnám őt, hogy én meg miért vagyok bizalommal a t. kormány politikája iránt, de nem kell megcáfolnom őt, mert itt vagyok én, az élő cáfolat, hogy e padokon ülök és innen támogatom a magyar kormánynak a ? gazdasági fellendülés és a politikai feltámadás előkészítésére, a teljes integritás elérésére irányuló hazafias politikáját. Mégis egyetértek Fábián Béla képviselőtársamnak a még Oroszországban vergődő magyar véreink hazahozatalára és azoknak leírhatatlan és kimondhatatlan szenvedéseire vonatkozó fejtégetéseivel és különösen azzal, amit — engem aposztrofálva — ee-y kerületembe való szerencsétlen magyar hadifoglyoknak, Gergely Lajosnak esetére vonatkozólag előadott. Kérve kérem az igen t. külügyi kormányt, és a belügyminisztériumot, hogy most már tegye lehetővé ennek a halálszigetére száműzött derék magyar ügyvédnek, hogy minél előbb hazatérhessen. Be is fejezhetem most már felszólalásomat. Még csak Gál Jenő t. képviselőtársamnak arra a megjegyzésére hogy a költségvetésnek 52%-a személyzeti kiadásokra esik, kívánok válaszolni. Ne méltóztassanak rossz néven venni, ha egy kis fináncpolitikát is beleszövök beszédembe annak ellenére, hogy a finánciákhoz nem igen konyítok. A t. képviselőtársam igen bölcs, okos tanácsokat adott, hogyan lehessen a személyi kiadásokat apasztani. En mindig csodálkozom azon, amikor a bürokráciát — a nehézkes, hoszszadalmas, keserves, valósággal idegsokkot okozó bürokráciát — összetévesztik, a kötelessége, hivatása magaslatán álló magyar köztisztviselői karral, ennek sokaságával és túlnagy létszámával. Éppen olyan nagyon jól tudja az én Gál Jenő t. képviselőtársam, mint én, hogy a személyzeti kiadások és rettentő nyugdíj teher
