Képviselőházi napló, 1927. XXII. kötet • 1929. június 07. - 1929. június 28.

Ülésnapok - 1927-312

284 Az országgyűlés képviselőházának 3.12. ülése 1929 június 14-én, pénteken. életre kelteni, nem tudnám, mit kell vele tenni. Éppen azért nagy súlyt kell helyezni arra, hogy már az elemi iskolában megtanítsuk a gyermekeket ezekre az egészségügyi rendszabályokra, (Helyeslés.) mégtanítsuk őket arra, hogy ilyen esetekben mi az eljárás, mit kell tenniök felebarátjuk életének megmentése érdekében. (Ügy van!) Célszerű volna például a szülőket gyakran összehívni bizonyos egyesületekben, ahol előadásokat tartanának nekik a gyermeknevelésről, a szülészetről, stb., amely ismeretek sokszor életbevágóak a gyermek egészségének kifejlődése szempontjából. E tekintetben is felhívom tehát a kormány figyelmét arra, hogy ilyen előadásokat tartasson az országban és ezen előadások révén adja meg a népnek azt a tudást, amellyel a betegségek ellen legalább némileg védekezni tud. Rendkívül fontos az orvosügy rendezése. A magam részéről nagyon kárhoztatom azt, hogy Magyarország majdnem minden orvosa Budapesten és környékén iparkodik elhelyezkedni. Nem reprehenzióképpen mondom, de például Újpesten körülbelül 80—90 orvos van. Ezzel szemben, ha az ember elmegy a faluba, 3—4 falut is bejárhat, amíg egy orvost talál. A kormányzatnak arra kell törekednie, hogy az orvosok ne itt iparkodjanak felhalmozódni, hanem menjenek ki a vidékre is. (Helyeslés.) Meg kell ott számukra teremteni az anyagi exisztenciát, hogy amikor veszélyben forog valakinek az egészsége, akkor ne kelljen 30—40—50 kilométert utaznia betegsége gyógyítása céljából, hanem ha a saját falujában nem is, de legalább a szomszéd faluban találjon orvost. (Helyeslés.) Az egészségügy államosítása is fontos^ feladat volna. Hiszen egy francia közmondás azt mondja, hogy az egészség közkincs, a bacillus pedig közvétek. Az államnak tehát mindent el kell követnie az egészség megóvása szempontjából. A közegészségügy államosítása ama feladatok közé tartozik, amelyeket az államnak már csak szociális szempontból is meg kellene valósítania, még akkor is, ha az áldozatokba kerül. Itt van azután a tüdőbaj. Magyarország az a szomorú ország, ahol a tüdőbetegek száma egész Európában a legnagyobb s ahol a legtöbben pusztulnak el tüdővészben. (Jánossy Gábor: Budapest a legelső helyen áll a világon!) T. Jánossy Gábor képviselőtársam egy csodaszert ajánlott. (Jánossy Gábor: Ügy van! Ma is fogok róla beszélni!) amellyel a tüdőbetegek számát csökkenteni lehetne, s amellyel a tüdőbetegeket meg lehetne menteni az életnek. (Jánossy Gábor: Tessék meggvőződni ró

1 a!) Adja Isten, hogy igaza legyen Jánossy t. képviselőtársamnak. Akkor pedig kívánatos voljna, bogy minél inkább elterjedjen és ne maradjon a titokzatosság homályában ez az orvosszer, mert hiszen nagyon sokan vannak, akik azt szívesen megvennék. De mégis mondok valamit, ami biztosabb orvosság, mindéin tüdőbaj ellen, mint amit ezelőtt tudományos emberek feltaláltak. A tüdőbajnak két orvosszere van: az egészséges lakás és a jó táplálkozás. (Jánossy Gábor: Gazdasági okok miatt van a tüdőbaj!) Ha ebből a szempontból nézem a tüdőbaj orvosszerét, akkor, csak sajnálkozom rajta, hogy a Fakszot úgy létesítették, hogy csak 600—800—1200^ pengős kölcsönöket tud juttatni háziak építésére a falusi kisembereknek. Bocsánatot kérek a drasztikus hasonlatért, de 600 pengőből lehet egy aiagyon szép, csinos kis kutyaházat létesíteni, azonban egészséges lakást, amelybe nem raff ad bele a tüdőbaj csírába, 6—800 pengőből építeni nem lehet. Miből építsen az az ember, aki házhelyet kapott ? (Meskó Zoltán közbeszól.) T. képviselőtársam tudja, hogy házhelyet olyan ember kapott, akinek sem inge, sem nadrágja nem volt, f mert hiszen ha valakinek volt valamije, abból először mkidig házhelyet iparkodott szerezni. Ha tehát valakinek volt valamije, az nem kapott házhelyet; csak a legnincstelenebbek kaptak házhelyet. (Meskó Zoltán: Ebben egyetértünk! — Zaj.) A legszegényebb emberek tehát nem tudnak építeni másból, mint ebből a kölcsönből, és így kénytelenek 600—1200 pengőből házat építeni. (Fábián Béla: Az Alföldöm alig van alápincézett ház! — Baracs Marcell: Nincsenek alápincézve a házak!) Nemcsak az Alföldön nincsenek alápincézve, hanem pl. Újpest házainak alig 50%-a van alápincézve. (Csontos Imre: Nincs pince, mert mit tegyenek bele? — Derültség.) I ' E tekintetben az államnak nem kellene a takarékosság álláspontjára helyezkedni, mert hiszen amit erre kiad pénzben, azt megtakarítja emberi erőben. Nem 600 pengős kölcsönökkel kellene tehát házépítési akciót indítani, hanem... (Barthos Andor: Nemcsak 600 pengős, hanem 1600 pengős kölcsön is van!) Azzal sem mennek sokra. Én hálás volnék, ha t. képviselőtársam az én választóim részére 1600 pengőből rendes házat tudna építeni. Ezt, t. képviselőtársam, nem lehet megtenni. Az^ az ember, aki mégis valamirevaló házat akar építeni, annyira eladósítja magát, hogy előbbutóbb abba a helyzetbe jut, hogy azt a kis vityillót — mert háznak nem nevezhetem — el kell adnia. Az államnak tehát e tekintetben áldoznia kell. A lakásépítés olyan fontos probléma, amelyet elodázni nem lehet és a Faksz. nak olyan összegeket kell juttatni, amelyekből az igényeket jobban ki tudja elégíteni, mint ahogyan ma kielégíti. Ha már ennél a kérdésnél tartok, akkor méltóztassék megengedni, hogy még egy megjegyzést tegyek a Faksz.-ra nevezetesen azt, hogy azoknak az igényeknek csak alig kétharmadát tudja kielégíteni, amelyekkel hozzáfordulnak. Miért? Azért, mert megengedte magának azt a luxust, hogy. amint értesültem^ a «Tufa» nevű részvénytársaságnak — ha jól emlékszem — 900.000 pengőt juttasson kölcsönképp en. Nem azért adta a kormányzat azt a pénzt a Faksz.-nak, hogy ilyen vállalatokat támogasson vele, hanem azért, hogy a kisembereknek juttassa. Szomorú jelenség, hogy még azt az összeget sem fordítja a Faksz. arra a célra, amelyet kapott, hanem ezt is odaadja egy nagy vállalatnak, amelynek Programm ja adminisztrációja, létjogosultsága nagyon távol esik a Faksz. azon rendeltetésétől, hogy a kisemberek lakásépítését elősegítse. Az egészséges lakás a tüdőbajnak — de minden betegségnek — a legnagyobb gyógyszere, éls ezenkívül a jó táplálkozás. Ha valaki bemegy egy^ szanatóriumba, amelyet, hála Istennek, a népjóléti miniszter úr többet kreált, és ahova ma már a falusi kisemberek, sőt a legszegényebbek is bejuthatnak, s megnézi, hogyan gyógyítanak ott, azt látja, hogy nem arkanisztikus gyógyszerekkel orvosolják a beteget, hanem adnak neki jó lakást, napfényt és jó kosztot; ezek tehát az orvosszerek. És ha a tüdőbaj ellen küzdeni akarunk, és ha a kormány a tüdőbaj pusztítása ellen nagy akciót csinál, akkor ezt a két szempontból tartsa szem előtt, mert különben minden akciója hozhat ugyan pillanatnyi sikert, de gyökerében megoldani ezt a kérdést sehogy sem tudja. T. Ház! Azzal a megállapítással, hogy a hetegségeknek egyik legnagyobb orvosszere a jó