Képviselőházi napló, 1927. XXII. kötet • 1929. június 07. - 1929. június 28.
Ülésnapok - 1927-306
Àz országgyűlés képviselőházának Vetkezik ennek az akciónak és a kormány el fog menni ebiben a tekintetben a hatvanöt évnél fiatalabb nyugdíjasok igényeinek kielégítéséig is, és kiküszöböli azt az égbekiáltó igazságtalanságot, amely a régi és az új nyugdíjasok között van. Nyitott ajtót döngetek, ha ezt égbekiáltó igazságtalanságnak mondom, mert kormányelnöki ajkakról is ennek deklar áltatott ez a helyzet. Ha azonbam a belátás megvan, hogy ez így van, akkor jöjjenek ám a cselekedetek és az igen tisztelt honvédelmi miniszter úr szíveskedjék megmozdulni honvédelmi szempontból a honvédnyugdíjasok érdekében, ha más ezt nem kezdeményezi. A közalkalmazottaknál a pénzügyminisztérium kezdeményezhetné, viszont azonban legtöbbször a pénzügyminisztérium ellenzi ezt a fiskus szempontjából. A közalkalmazottak tehát nehéz helyzetben vannak, mert a kezdeményezését onnan várják, ahonnan inkább akadályokat támasztanak. A katonatiszteknél ez nem gíy van. Az igen tisztelt honvédelmi miniszter úr kezdeményezheti és kötelessége is kezdeményezni, annál is inkább, mert éveken keresztül fenntartani méltóztatott ezt az elnyugdíjazási rendszert, amiből kifolyólag tehát mindinkább szaporodtak a kiabáló ellentétek. Es méltóztassék meggondolni a következőket. A honvédelmi miniszter úrnak pontos jelentései vannak arról, hogy hetenkint hány magyar generálist temetnek el csak itt Budapesten a kerepesi temetőben vagy a rákoskeresztúri, vagy a farkasréti temetőben. Erősen fogynak a sorai azoknak a nyugdíjasoknak, akik felpanaszolták ezt az igazságtalanságot, amely velük történik. Ne méltóztassék a kihalásokra várni, hanem éppen azért, mert a kihalások ilyen rohamosan szaporodnak, siessen az igen tisztelt kormány és oldja meg ezt a kérdést a választók előtt tett Ígérete szerint. T. Ház! Végezetül szólok arról a helyzetről, amelyben úgy a tényleges állományú, mint a nyugdíjas állományú katonatisztek szomorúan vesztegelnek. Ez pedig a katonai házassági óvadékok panaszos ügye, amely tekintetben megint el kell ismerni, hogy a miniszterelnök úr nemcsak, hogy nem zárkózott el ennek a kérdésnek kedvező megoldása elől, hanem készséggel vállalkozott arra, hogy a katonai házassági óvadékoknak, ha nem is valorizálása, de valamilyen más megoldási módozata után ezt a kérdést kedvező megoldásra - viszi. Teljesen abszurd dolog az, hogy házasságok keletkeznek abban a tudatban, hogy a hadikölcsönök értéket jelentenek. Házasságok keletkeznek abban a tudatban, hogy bizonyos papírok, amelyeket a honvédelmi miniszter úr elfogadható papíroknak publikált, értéket jelentenek. Így házasságok keletkeztek, családok alapíttattak, gyermekek jöttek a világra, és ezekután beállt az a helyzet, hogy mikor minden megsemmisül, ott áll egy nyomorgó tiszticsalád, amelynek külsőleg leplezni kell a maga nyomorát, mert ezt az igen t. miniszter úr is megköveteli attól a tiszttől, a tiszti tekintély és a kardbojt érdekében meg méltóztatik tőle követelni, hogy leplezze a maga nyomorát. Ha ez így van, kétszeres köteleség az igen t. honvédelmi miniszter úr számára az, hogy méltóztassék a katonai tiszti házassági óvadékok kérdését családi pótlékok rendszeresítésevei, vagy más jobb gondolatok útján, de minél előbb megoldani. Visszatérek oda, ahonnan kiindultam: csak egyek lehetünk pártkülönbség nélkül a honvédség kérdésében (Ügy van! Ügy van!) s fel vagyunk háborodva, hogy e lefegyverzett nemKÉPVISELŐHÁZI NAPLÓ. XXII. W6. ülése 1929 június 7-én, pénteken. 17 zetnek kell evvel a kérdéssel foglalkoznia s ugyanakkor szomszédaink állig fel vannak fegyverkezve. Mi minden összeget kevésnek tartunk erre a célra, de minden összeget, amelyet megszavazunk, hasznos befektetésnek tartunk a béke megóvása s a háború elkerülése szempontjából. (Élénk helyeslés a jobboldalon és a középen.) Elnök: Szólásra következik? Pakots József jegyző: Vértes Vilmos István! Vértes Vilmos István: T. Képviselőház! Egy évtizede sincs még annak, tegnapelőtt volt kilenc esztendeje, hogy 1920-ban egy új Mohács zúzta össze: Árpád vezér szerezte országunkat! Egy durva országcsonkító szerződéssel, akarom mondani, egy «papirrongy»-gyal összetörték Trianonban ezt az ezeréves nemzetet, egy ezeréves államnemzeti egységet, amelynek fiai künn a világiháború csataterein az utolsó napig hősiesen, vitézül és hűséggel harcoltak, örök dicsőségére a magyar névnek és a magyar harci erényeknek! Európa történelmének véres lapjai tanúskodnak arról, (hogy ez az ezeréves nemzet Európa pajzsa és kardja volt évszázadokon keresztül. A magyar haza földjét, a hazai rögöt védve, megállta helyét ez a nemzet nemcsak akkor, amikor «a rabló mongol nyilát zúgatta felettünk», hanem akkor is, amikor sokszor túlerővel, sokszor ezernyi ármánnyal állottunk szemben. Európa közepén, Kelet kapujában a magyar nemzetre, a jövő nagy feladata és nagy hivatása vár még. Ha körülnézünk ma az úgynevezett győző államokban, úgy azt látjuk, hogy ezek az államok állami költségvetéseik tárgyalásainál legnagyobb fontosságot hadügyi tárcáik költségvetésére fordítják. Nálunk is így volt ez régen, a Nagy-Magyarország idejében. Itt is hatalmas erők szálltak harcba a katonai részről támasztott követelések mellett és a követelések ellen. Ma már megállapíthatjuk, hogy mindig azoknak volt igazuk, akik a katonai részről támasztott követelések megadása mellett voltak! így például, hogy többet ne említsek: a meg nem ajánlott újonclétszámemelés, az el nem fogadott tüzérségi fejlesztés rettenetesen megbosszulta magát a világháborúban. Hány ezer özvegy és hány százezer hadiáfva köszönheti a családfő halálát és ezzel kapcsolatban mai nyomorúságát annak, hogy tüzérségünkben nagy hiány volt, és hogy sok volt az elavult, hogy így katonáinkat megfelelő tüzérségi előkészítés nélkül küldték előre és mindig csak előre! Hány jajkiáltás hallatszik azért, hogy nem eléggé kiképzett emberek kerültek az első tűzvonalba. Seekt vezérezredes, ki az új német hadsereg megteremtője, másfél évvel ezelőtt nyugállományba való meneteléig a német hadsereg főparancsnoka volt, a «Gedanken eines Soldaten» címen most megjelent könyvében meg is állapította, hogy az összes nagyhatalmak között úgy személyi, mint anyagi tekintetben az osztrák-magyar monarchia volt a legrosszabbul felkészülve a háborúra. Ha ma figyelemmel kísérem a külföldi államok költségvetését, azt látom, hosry — a döntő szerep — ma is a hadügyi költségvetésnek jut. Az évi költségvetésnek Franciaország 17-9% L át, Olaszország 23%-át, Jugoszlávia 19%-át, Csehszlovákia 17'3%át. Románia 13-8%-át, Lengyelország pedig 35%'át fordítja hadügyi célokra, addig mi magyarok még csak számba sem jövő %-át! Azért fejezem ki így magamat, mert azt az egyszerű százalékszá3
