Képviselőházi napló, 1927. XXII. kötet • 1929. június 07. - 1929. június 28.

Ülésnapok - 1927-309

Az országgyűlés képviselőházának 309. ülése 1929 június 11-én, kedden. 169 nemzeteknek. Mindenik nemzet ötnmagát kormányozza, saját nyelvé«, saját közigazgatással és igazságszolgáltatással, melyeknek hivatalnokait maga választja saját fiai közül. Minden nemzet számának megfelelő arányban vesz részt a törvényhozásban, az ország kormányzásában. 2. Az összes hitfelekezetek egyenjogúak és autonómia illeti meg őket». Igen t. Ház! Nem folytatom tovább ezt a témát. Tudjuk, hogy amikor a gyulafehérvári határozatot kimondották, azt hogyan hajtották végre: iskoláinkat elvették, templomaink egy részét bezárták, tanítóinkat és papjainkat üldözitek, szeges ostorral kínozták, meggyötörték őket stb. Ennek a közös pásztori évéinek azonban legyen meg egy praktikus haszna. Ha ott nem érvényesülhetett a szó szoros értelmében, érvényesüljön itt ma Magyarországon, hogy ezt a pásztorlevelet, amelyben tulajdonképpen az elszakított részeken élő magyar testvéreink üzennek nekünk, mindenki ereklyének, parancsnak tartsa. Azo'kbaü a nehéz időkben a négy püspök ebben a pásztorlevélben rögzítette meg a lelkét. Ez a lélek járjon át mindnyájunkat Csonka-Magyarország minden tagját felekezeti kiülönbség nélkül és egyesüljünk mindannyian egy közös táborban mindaddig, amíg ilyen szomorú és nehéz idők vannak, de még azután is, mert nekünk nem lehet másként a revízió nagy gondolatát szolgálnunk mindaddig, amíg felekezetek szerint ítéljük és bíráljuk el egymást. (Ügy van! a jobboldalon.) Itt, míg Szent István király ezeréves birodalma helyre nem áll, nem szabad más felekezetnek lennie, csak magyar felekezetnek, csak magyarságnak, amely szívének minden megdob bánásával, lelkénlek minden gondolatával, agyának miniden sejtjével és izmainak összes erejével munkálja Magyarország feltámadását. En hiszem és meg vagyok győződve arról, hogy az a programm, amelyet a kultuszminiszter úr adbtt koronként és, amit ma is hirdetett és ^minden egyes szava és betűje, ami a költségvetésben van, azt az ideát és ezt a gondolatot szolgálja, éppen azért én a kultusztárca költségvetését a részletes tárgyalás alapjául elfogadom. (Elénk helyeslés a jobboldalon. —- Szónokot számosan üdvözlik.) Elnök: Szólásra következik? Szabó Zoltán jegyző: Neubauer Ferenc! Neubauer Ferenc: T. Képviselőház! Az a körülmény, hogy a kultuszminiszter úr a maga nagykiterjedésű és mélyreható programmjának keresztülvitele érdekében a szükséges anyagi eszközök fölött nem korlátlanul rendelkezik, idézte elő nyilvánvalóan és szükségszerűen azt, hogy — mint ahogy a kultuszminiszter úr ma mondotta — 'elődjétől és a magyar törvényhozás intézkedése következtében örökölte azt a feladatát, hogy a menekült egyetemek fenntartásával négy egyetemről gondoskodjék ennek a csonka országnak résziére. A korlátolt eszközök következtében nem lehetett minden egyes egyetem anyagi érdekeivel és kifejlesztésével teljesen egyeníő mértékben foglalkozni. így következett be az az állapot, hogy bizonyos mértékben a többi új egyetem mögött a pécsi egyetem visszamaradt és ez idézi elő azt

% hogy most, ennek a költségvetési vitának során többen is szóvátették a pécsi egyetem fejlesztésének kérdését. Magam is evvel a kérdéssel kívánok foglalkozni. Két jogcímem van erre. Az egyik jogcím az, hogy az egyetem szerény szülőjének, a pozsonyi Erzsébet-tudományegyetemet megelőzött jogakadémiának két éven keresztül hallgatója voltam és így ezem a réven is száKÉPVISELÖHÁZI NAPLÖ. XXII. lak fűznek ehhez az intézményhez. A második körülmény pedig az, hogy mint somogyi, tehát dunántúli képviselő, feltétlenül érdeklődöm az egyetem iránt és így készséggel szállok síkra ennek a dunántúli egyetemnek fejlesztése érdekéhen. A pécsi egyetem fejlődése, kifejlesztése, — mint ahogy voltam bátor mondani és mint ahogy a miniszter úr maga is rámutatott erre mai beszédében — anyagi okokból bizonyos mértékben elmaradt a többi egyetem mögött, holott erre tulajdonképpen szorosan véve ok nem volt. Bizonyos sorrendet azonban be kellett tartani. Ez a sorrend most már meg van állapítva, a helyzeten változtatni nem lehet, rekriminálni nem akarok, csak kérem a kultuszkormányt és az igen t. miniszter urat, hogy most már azután teljesen arányosan, sőt fokozott mértékben fordítsa figyelmét a Dunántúlnak erre az egyetemére, mert hogyha teljesen méltányolom is mindazokat a szempontokat, amelyek elsősorban a világháború előtti korszakban az elhanyagolt alföldi magyarság kulturális fejlesztését állították előtérbe, kétségtelen,^ hogyha ebben a tekintetben talán nem is kormányzati jóindulat alapján, hanem másképp, történelmi alapon és bizonyos autonóm bázis alapján előnyösebb helyzetben volt a Dunántúl, nem is volt annyira elmaradva, ezt azonban nem kormányzati intézkedéseknek köszönhette, bizonyos mértékben pedig a Dunántúl legmagyarabb vidékei éppen olyan elmaradottak voltak a múltban, mint ahogy az Alföldnek egyes részei is. így történt az, hogy éppen a nagy történelmi és kulturális múlt ellenére, a Dunántúlnak nem volt,főiskolája és csak a világháború szerencsétlensége hozta azután abba a helyzetbe, hogy főiskolához, egyetemhez jusson. Ennek az egyetemnek épnen a sajátos körülmények között fokozott kulturális feladatai vannak és jelentősége van. Bátor vagyok megkockáztatni azt az állítást, hogy bármilyen nagy anyagi áldozatokat is fog a magyar állam és a magyar kormány zat hozni, úgy a debreceni, mint a szegedi egyetemért, par excellence egyetemi város azokból nem lesz sohasem és egy magyar Heidelberg^ kifejlesztésére, annak a szellemnek kialakítására, amely ilyen sajátos és tökéletes légkört biztosít és teremt, elsősorban Pécs és a pécsi egyetem hivatott. Mutatja ezt az a rövid fejlődés is, amelyen a közelmúltban ment keresztül a pécsi egyetem. Mutatja az egyetem tanári karának rövid idejű működése is

% az a szellem, amely betölti és az a tevékenység, amelyet a Dunántúlon, elsősorban a Pécshez közelebb eső vármegyékben, és így Somogy vármegyében is, ez a tanári kar a legönzetlenebb tudományos munkássággal kifejt. Ezt a munkásságot, ezt a szellemet kell fejlesztenünk, nekünk erre van szükségünk. Mindig, még a boldog Nagy-Magyarország idejében is, az volt a panasz, hogyha főiskoláink korlátolt számban vannak is és azok nagyok és hatalmasak, még sincs meg az a^ tudományos szellem, a gyakorlati élettől való az az elvonatkozás, és az a bensőséges tudományos munkásság, amely például a német egyetemi fejlődést jellemzi, ahol tényleg a magáért való tudományművelés foglalja le és teszi ki a tanári kar működését azokban a történelmi és hagyományos miliőben működő egyetemekben, amelyek szétszórva vannak Németország területén. S ugyanezt a szellemet szerettük volna mi is visszahódítani; visszahódítani azért, mert azok a régi történelmi apró intézmények, amelyek csökevény alakban még ma is léteznek, vagy teljesen kimúltak, és amelyek egy-egy kisebb vidéki városban több évszázaddal ez24