Képviselőházi napló, 1927. XXII. kötet • 1929. június 07. - 1929. június 28.

Ülésnapok - 1927-309

158 Az országgyűlés képviselőházának azonnal is hasznosítani tudnáik azt, amit tanultak. Szólni kívánok még a tanítók helyzetéről is. Nem látom egészségesnek, hogy a tanítók pár évi gyakorlat után a város felé törekednek, de megértem, mert kint a tanyán vagy a kis faluban nehéz nekik az élet, különösen akkor, ha több gyermekkel vannak megáldva és ezek iskoláztatásáról kell gondoskodni. Azért nagyon helyesnek és üdvösnek tartanám elsősorban azt, hogy a városok tanerőit ne a kedveltebbek közül, hanem az egyforma rátermettségüek közül azon az alapon válogassák ki, hogy kinek van több gyermeke. De azonfelül is teljesítse a miniszter úr a tanítóknak azt a hő kérelmét és óhajtását, hogy akik kint kénytelenek maradni, azoknak gyermekei számára a városokban inter nátusofoat, úgynevezett tanítóháziakat építsenek és azokban állandó felügyelet mellett gyűjtsék össze a tanítók gyermekeit. Ilyen internátusok létesítése esetén könnyű lélekkel bebocsáthatja a tanító gyermekeit a városi iskolába, ő pedig nyugodt lelkiismerettel teljesítheti kötelességét a perifériákon. Több dolgot nem akarnék felhozni, de legyen szabad még az igen t. miniszter úr figyelmébe ajánlani a polgári iskolák ügyét is. Amint méltóztatott mondani az igen t. miniszter úrnak előbbi nagy beszédében, ezek az iskolák jóformán kapacitáció útján jöttek létre. Az egyik sikerült, a másik nem sikerült. Most a nem sikerülteket megszüntetik, míg a sikerültek a jövőben is fennmaradnak. En is tudok olyan iskoláról, amely megvan, amely még sincs meg. Megvan a község lakosságában a hajlandóság anyagi erejéhez mérten, csak az igen t. miniszter úr segélyét várják, hogy megalapozhassák, örökössé tehessék az iskola épületét, de a mai gazdasági viszonyok között nehezen jutnak ehhez hozzá. Méltóztassék megbocsátani, hogy ezúttal szokásom ellenére hazabeszélek. A téti iskoláról van szó, amely immár fennáll, azonban két osztálya két külön, távollevő épületben van elhelyezve és hogyha elhatározzák további fenntartását, — már pedig el kell határozni, mert nem néptelen — harmadik távoleső épületben kell elhelyezni a harmadik osztályt, ami majdnem lehetetlen. Itt méltóztassék valamiképpen a hóna alá nyúlni annak a népnek, amely a maga részéről is hajlandó minden percben erejéhez mért áldozatot hozni, hogy immár régi vágya megvalósulhasson, hogy polgári iskolája felépüljön. A polgári iskolát nemcsak abból a szempontból nézem, mint az igen t. miniszter úr mondotta, hogy ez a falusi intelligenciának, de a középosztálynak anyáit fogja nevelni, én ezt kisgazdaképző iskolának is tekintem. Amint beszédem elején is mondottam, ma már nem elég az a tudás, amit a gyermek a hatodik elemi osztály elvégzésével megszerezhet, de az sem kívánatos, hogy annak a jómódú kisgazdának fia városi gimnáziumba vagy városi reáliskolába menjen, mert hiába, ha a szülőjének az is a terve vele, hogyha a műveltséget megszerezte, akikor visszatér az eke szarvához, többször csalódás éri a szülőt, inert a gyermek elurasodik, és inkább megy díjnoknak, s rossz fizetésének pótlására elkölti az ősi vagyont. (Ügy van! ügy van!) Jobb tehát, ha a faluban vagy a falu közelében, a járás székhelyén tudjuk megadni a módot neki arra, hogy kiképezhesse magát, hogy tudása az átlagembernél valamivel több legyen, hogy ne mondhasa neki minden pantallós ember azt, hogy: bugris paraszt, mert saj309. ülése 1929 június 11-én, hedden. nos, gyakran még ma is így szokták megítélni. (Barabás Samu: Az intelligens ember nem!) T. Ház! Itt van a szarvasi iskola. Kívánatos, hogy ilyen iskola a Dunántúlon is épüljön, hogy megadja a módot a kisgazdatársadalomnak arra, hogy megszerezhesse az érettségivel egyenlő bizonyítványt a nélkül, hogy ősei foglalkozását abba kellene hagynia. Ennek pedig előfeltétele a polgári iskolának, vagy más hasonló iskola négy osztályának elvégzése. Nagyon üdvös és nagyon kívánatos, hogy ilyen iskola legyen, amelyben az érettségi bizonyítvánnyal egyerangú bizonyítványt szerezhet magának minél több kisgazda. Hiszen már a legfőbb fórumon, a törvényhozásban is itt vagyunk a vármegyék székhelyén és egyebütt is már régen hozzájutott a maga jogához, a maga jussához a kisgazdatársadalom. Tegye tehát lehetővé az igen t. kormány és az igen t. kultuszminiszter úr, hogy a kisgazdatársadalom úgy iskoláztathassa magát, hogy meg tudjon felelni a maga történelmi hivatásának is. (Helyeslés jobbfelöl.) T. Ház! Csak ennyit óhajtottam előterjeszteni. Azt talán mondanom sem kell, hogy mivel én a kormányzat iránt, de különösen az igen t. miniszter úr iránt nemzetépítő munkájától vezéreltetve megkülönböztetett bizalommal viseltetem, költségvetését általánosságban a részletes tárgyalás alapjául elfogadom. (Elénk helyeslés és éljenzés a jobboldalon és a középen.) Elnök: Szólásra következik? Szabó Zoltán jegyző: Malasits Géza! Malasits Géza: T. Képviselőház! Az igen t. miniszter úr előbbi nagy beszédében — Kéthly t. képviselőtársam szavaira felelve — szükségesnek tartotta azt mondani, hogy ő olyan hangot ütött meg, amely fáj a nemzet lelkének. Miután én is azok közé tartozom, akik a nemzet lelkét, már annak a nemzetnek lelkét, melyet az igen t. miniszter úr képvisel, megsértettem, szükségesnek tartom kijelenteni, hogy nagyon gyakran előfordul az, nemcsak Magyarországon, hanem mindenütt a világon, ahol szociáldemokraták bentülnek a képviselőházban, hogy azok a nemzet lelkét megsértik. Nem kisebb emberrel, mint Anglia jelenlegi miniszterelnökével történt meg, hogy 1914-ben szembekerült a nemzet lelkével, amikor Angliában a kormány a háborús kölcsönöket tárgyalta. Ramsay MacDonald élesen ellene volt a háborúnak, a háborús kölcsönöknek s ennek az állásfoglalásának a következménye az lett, hogy az angol közéletből távoznia kellett. 1922-ig, tehát nyolc évig távol kellett magát tartania az angol közélettől, mert a gyűlölet lángjai lobogtak előtte és mellette. Még 1920-ban is, amikor alkalmam volt vele Londonban beszélni, azt mondotta: még mindig a gyűlölet középpontjában állok. íme egy férfiú, aki 1914-ben szembekerült a nemzet lelkével és felfogásával, 1929-ben tizenöt év múlva Anglia miniszterelnöke. Megváltoztak az idők és tehát a nézetek is a tekintetben, hogy mi fáj ma és mi fáj holnap a nemzetnek. A nemzetnek, már annak a nemzetnek, amelyet önök közkeletű módon nemzetnek neveznek, amelybe mi az urak felfogása szerint nem tartozunk... (Pintér László: Senki sem mondta! — Petrovácz Gyula: Soha sem állította senki! — Zaj.) Tessék reám bízni! Nagyon jól tudom, hogy Budapesten nem nagyon állítják az urak, de annál inkább a vidéken. (Pintér László: Hol?) Ha az időm megengedné, bátor volnék adatokkal illusztrálni, hogy mennyire kiközösítenek bennünket egyes felszólalások miatt a nemzet közösségéből. Mi unos-untalan hangoztatjuk,