Képviselőházi napló, 1927. XXII. kötet • 1929. június 07. - 1929. június 28.

Ülésnapok - 1927-309

Az országgyűlés képviselőházának 809. ülése 1929 június ll-én, kedden. 15,) hogy beletartozunk a nemzet közösségébe. Ha tehát némelykor olyant mondunk is, ami a hivatalos köröknek kellemetlen, azért nem kell mindjárt hazaárulóknak mondani bennünket és az Összes lapokban kiíratni, hogy mi elárultuk a hazát. (Krisztián Imre: Ne tessék okot szolgáltatni rá!) Csak azt akarom tehát mondani, hogy nagyon gyakran vagyunk, kénytelenek olyat mondani, ami a hivatalos közvéleménynek nem tetszik és megvigasztalhatom az urakat, hogy a jövőben is gyakran elő fordul, hogy az uralkodó felfogással szembe kell helyezkednünk, mert a közérdekű igazságot előbbre valóknak tartjuk, mint a hivatalos közvélemény dédelgetését. A közelmúltban a miniszterelnöki tárca tárgyalása alkalmával egy iskolai kérdésben szólaltam fel; ez a felszólalásom vihart váltott ki, hibaképpen csak annyit vagyok hajlandó elismerni, Jhogy nem a miniszterelnöki tárca tárgyalásánál, hanem ennek a tárcának a tárgyalása alkalmával kellett volna azt elmondanom. Nevezetesen minden magyar ember, — én is — felháborodva olvassa azokat a tankönyveket, amelyeket Erdélyben, Jugoszláviában és Csehszlovákiában a magyar gyermekek kezébe adnak. (Ügy van! Ügy van! a balközéven.) Aki a román tankönyveket a kezébe veszi és látja, hogy ott miképpen tanitanak magyarul, annak minden hajaszála -az égnek áll és keze ökölbe szorul. Ezt az eléggé el nem Ítélhető kultúrbarbarizmust csak egy módon tudjuk Európa színe előtt pellengére állítani, ha minden rendelkezésünkre álló eszközzel odahatunk, odatörekszünk, hogy ezek a hibák, amelyeket ott jogosan korholunk, idebenn sem történjenek meg. Es ezt teljes nyiltsággal kell megtennünk. A miniszterelnök úr, mint a kultuszminiszter úr is többízben kijelentették, hogy gondoskodni fognak arról, hogy azok a hibák, amelyek ma még az iskoláztatás körül fennforognak, megszűnjenek. Nevezetesen a nemzetiségi vidékeken még minidig nincsenek megfelelő mennyiségben tankönyvek, azonkívül a tanterv, a tanrend keresztülvitele sem mindenütt tökéletes. Ezen a téren tehát intézkedni fognak. Felszólításomnak az volt a célja, hogy a miniszterelnök urat figyelmeztessem, hogy nSemcsak azokon a nemzetiségi vidékeken kell ezeket az intézkedéseket megtenni, amely nemzetiségi vidékek túlnyomóan egységespárti képviselőket szállítanak — értem alatta a Schwäbische Türkei-t, Bleyer Jakab t. képvisel őtársam főhadszínterületét, hanem azokon a nemzetiségi vidékeken is, amelyeken túlnyomóan szegény proletárok lakinak, akik éppen a túlhosszú munkaidő következtében szellemileg taláni kissé elmaradottabbak és akiknek szellemi felemelése legalábbis olyan fontos, mint a jómódú sváb gazdák fiainak szellemi képzése. Rámutattam arra, hogy egyes iskolafenntartók hogyan rendezik be az iskoláikat és milyen azokban az iskolákban az oktatás. Nem kíváinok erről itt jeremiádokat elmondani, esak egy körülményre vagyok bátor a miniszter úr figyelmét felhívni. Egészen közel Budaiskola van még, amelyben a túlzsúfoltság oly vári bányától kezdve fel egészen Esztergomig, a másik oldalon délfelé egészen Felsőgalláig meglehetősen sok sváb és tót falvacska van, amelyekben szorgalmas, főleg bányaiparral foglalkozó munkások vannak. Itt az iskoláztatás terén ugyanazokat az intézkedéseket kérem, mint amilyen intézkedéseket ott tesznek, ahol jómódú német- vagy tótajkú gazdák gyermekei tanfalnak. Ezek az egyszerű proletárok megérdemlik, sőt éppen szegénységüknél fogva kétszeresen jogosan tartanak igényt arra, hogy az ő iskoláztatásuk is tökéletes legyen és, hogy gyermekeiket nyelvük miatt meg he alázzák. Kijelentem tehát a t. Ház színe előtt, hogy akkori felszólalásommal korántsem volt szándékomban a nemzet lelkét megbántani, tisztán egyet kívántam: azt a törvényt, amelyet ez a törvényhozás hozott, és amelyet mindenkivel szemben szigorúan kell betartani. A miniszterelnök úr gondoskodjék arról, hogy ezt a törvényt mindenki szigorúan betartsa. Ha a miniszterelnök úr velünk széniben tud erélyes lenni és a mi mozgalmainkkal szemben tud könyörtelen lenni, akkor legyen a miniszterelnök űr és a kultuszminiszter úr könyörtelen ott is, ahol visszaéléseket tapasztal. Egyébként majdl leszek bátor errenézve a muniszterei nök úrnak egy memorandumot elküldeni, amelyből megállapíthatja, hol, milyen területen! van még ezen a téren javítani való. Egy másik dolgot is vagyok bátor röviden említeni és ez az iskolaépítés kérdése. Előttem szóló t. képviselőtársamhoz hasonlóan és is kérem a miniszter urat arra, hogy az iskolaépítések terén megkezdett tempót semmi körülmények között abba ne hagyja, még pedig ne hagyja abba azért, mert bizony rengetek sok iskola van még, amelyben a túlzsúfoltság oly nagymérvű, hogy a tanítók a legjobb akarat mellett sem képesek a gyermekeket tanítani. Nagyon gyakran előfordul az, hogy SCL iskolafenntartók összetűznek valami oknál fogva a magisztrátussal, a városi tanáccsal és ennek következményeképpen az iskoláztatás hónapokig szenved ez alatt. Erre^ nézve leszek bátor a miniszter úrnak egy egészen rövid, de klasszikus példát idézni, Gvőr városának iskoláztatása ellen igazán nem lehet kifogást emelni, mert elismerem, hopy mind az állam, mind a város, mind a felekezetek — bár én a felekezeti oktatást nem tartom tökéletesnek és nem tartom jónak — tényleg arra törekednek, hogy valamiképpen a népiskoláztatást korszerű nívón tartják. Van azonban Győrnek egy külvárosa, Győrszabadhegy. Nem tudom halott-e a miniszter úr erről a kultúrbotrányról, ami ott található, mert másnak nem nevezhetem a dolgot. Az iskola annyira túlzsúfolt, hogy abban eredményes tanítást lefolytatni nem lehet. Sajnálni kell azokat a szegény tanítókat és azokat a szegény apácákat, akik ott abban a fészerben a gyermekeket tanítják. Az egyházközség szívesen építene, ha telke volna, de telekre pénze nincs. A város szívesen adna neki telket a rokkanttelep egyik szélén. Ezzel szemben a népjóléti minisztérium arra az álláspontra helyezkedik, hog*y a rokkanittelep felett felügyelet őt illeti meg, a város ott nem rendelkezik. A fórumok közti összetűzésbein múlik az idő és évről-évre marad ez az iskoláztatási botrány. Nehogy azzal vádoljanak, hogy alaptalanul gyanúsítok, majd leszek bátor a miniszter úrnak is memorandumban elküldeni — le is raizoltattam — ezt az iskolát, amely egy egészen kicsike, hat méter széles, kilenc méter hosszú udvari helyiségben van, két ablaka van az udvarban. Valamikor tüzifecskendőszín volt, (Petrovácz Gyula: Elégtelen a világítás.) A III., IV., V. és VI. osztály fiúi, 62 fiúgyermek tanul ottan. Egy kőkerítés választja el az udvart a leányiskolától, itt meg né°-y apáca tanít 60 leányt. Tessék elképzelni, hogy egy kicsi helyiségben 60 leányt tanítanak. Ez teljesen elégtelen. Arra kérem a miniszter urat, erélyesen mél-