Képviselőházi napló, 1927. XXII. kötet • 1929. június 07. - 1929. június 28.

Ülésnapok - 1927-309

148 Az országgyűlés képviselőházának vagyok győződve róla, hogy a kultuszminiszter úrnak az intencióit ez nem fedte és talán ő maga is elítélte azt a költekezést, ami ezen a téren történt. Erre vonatkozólag csak az mondom, hogy meg vagyok róla győződve, hogy a t. kultuszminiszter úr, ha módjában van és meglesz a lehetősége, ha nem is ilyen tempóban, de folytatni fogja a polgári iskolák kiépítését ott, ahol az szükséges, helyes és lehetséges. Ami a polgári iskolai tanárok helyzetét illeti, ezt szintén lehetetlennek és orvoslandónak tartom. Ugyanis a polgári iskoláknál vannak óradíjas, helyettes és rendes tanárok. (Esztergályos János: Es az elemi iskolai tanítók?) Az elemi iskolai tanítók, azt hiszem, jobb anyagi helyzetben vannak, mint a polgári iskolai tanítók. (Esztergályos János: Leszögezem, hogy ön szerint, egységespárti képviselő szerint a tanítók jól vannak fizetve!) T. képviselőtársam, nem akarom az elemi iskolai tanítók helyzetét rózsásnak feltűntetni, de megállapíthatom, hogy jobb anyagi helyzetben vannak, mint a polgári iskolai tanárok, mert a polgári iskolai tanárok között, amint említettem, óradíjas és helyettes tanárok vannak, akik hosszú éveken keresztül vannak abban a pozícióban, amíg rendes tanárokká lesznek kinevezve. Van olyan polgári iskola, ahol 9—10 tanár közül csak két-három rendes tanár van, a többi pedig óradíjas tanár, akiknek csak havi 134 pengő fizetésük van. 134 pengő semmi körülmények között nem elégséges ahhoz, hogy a mai gazdasági viszonyok mellett élelmezze magát, családját eltartsa és ruházkodni tudjon. Ez képtelenség. Az én véleményem az, hogy ezt az óradíjas tanári minőséget meg kellene szűntetni s a helyettes tanári állás legyen átmeneti, csak egy évig tartson, mint a régi időkben volt, amely után következzék a rendes tanárrá való kinevezés. Amennyiben ez nem lehetséges, az volna a tiszteletteljes indítványom, méltóztassék a kultuszminiszter úrnak megszűntetni azokat a polgári iskolákat, amelyek életképtelenek. (Gr. Klebelsberg Kunó vallás- és közoktatásügyi miniszter: Már meg is történt!) Ilyen nagyon sok van. Tudjuk, hogy egyes polgári iskoláknak nincs megfelelő létszámú tanulójuk. A polgári iskolai tanárság további sérelme az, hogy a fegyelmi szabályzat megújítása még mindig nem történt meg. Tudjuk, hogy a polgári iskolai tanárok fegyelmi ügyeiben egyedül a közigazgatási hatóságok intézkednek. Áttérek most már arra a témára, amellyel tulajdonképpen beszédemet kezdettem, mégpedig az egyetemek kérdésére. Ennél a kérdésnél is teljes őszinteséggel és nyíltsággal meg kell mondani álláspontomat, őszintén megmondom, nem lelkesedem a négy egyetemért. En a négy egyetemet csonka országunkban soknak tartom. Soknak tartom azért, — ebben talán veszedelmet is látok — mert ez a négy egyetem ontja magából a diplomás embereket, akiket ez a 8 milliós ország ma elhelyezni képtelen. Nem a diploma itt a veszély, vagy a nagyobb műveltség, hanem a veszélyt abban látom, hogy a diplomás fiatalemberek tömege, amikor azt látja, hogy ez a társadalmi rend nem tudja őket eltartani, akkor ez a társadalmi rend számukra gyűlöltté fog válni, és esetleg annak felforgatására fognak törekedni. Ebben a kérdésben azonban mar a törvényhozás bölcsesége döntött. A törvényhozás bölcsesége megszavazta ezt a négy egyetemet, és erre a négy egyetemre vonatkozólag a kultuszminiszter úr okfejtéseit, súlyos érveit feltétlenül kell, hogy mindenki megszívlelje és nagyon sok tekintetben helyeseknek és igazaknak kell azokat elismerni. 309. ülése 1929 június 11-én, kedden. En a kultuszminiszter úrnak, a Pesti Napló vasárnapi számában megjelent cikkét nagy élvezttel és érdeklődéssel olvastam el, amelyben a kultuszminiszter úr «A Magyar Hansa» címen írt egy cikket, amelyben síkra szállott igen helyesen a vidéki kulturgócpontok mellett, amelyben feltétlenül szükségesnek és helyesnek tartotta azt, hogy egy igazi kulturországnak nagy és virágzó fővárosa legyen, amelynek milliós metropolisznak kell lennie, de másrészt szükségesnek tartotta erőteljes vidéki kulturgócpontok kialakulását erős vidéki egyetemi városokkal. Itt rátérek a mi fájdalmunkra, amely közös Esztergályos János képviselőtársaméval. (Halljuk! Halljuk! a szélsőbaloldalon.) Ami neki fáj, az nekünk is fáj. (Zaj.) Én a kultuszminiszter úr cikkeit, amelyeket vasárnap a Pesti Naplóba szokott írni, mindig nagy élvezettel és érdeklődéssel olvasom. Azokban a cikkekben Nagy-Szeged, Nagy-Debrecen körvonalait látja kibontakozni, de, sajnos, soha nem olvasok Pécsről. (Esztergályos János: Ügy van!) Most azonban «A Magyar Hansa» című említett cikkében nasrvon helyes megállapítást olvasok. Ebben ugyanis felvetvén azt a kérdést, hogy mit követelhetnek a vidéki városok, azt mondja a miniszter úr, hogy (olvassa): «Az állam a beruházásokat és egyéb létesítményeket az ország városai között igazságos arány szerint tervszerűen ossza meg.» (Helyeslés.) Nagyon helyes ez a megállapítás, hogy az összes beruházásokat az összes városok között igazságos arány szerint tervszerűen kell megosztani. Itt — sajnos — úgy látom, t. Ház és t. kultuszminiszter úr, hogy Pécs tényleg mostoha gyermek volt eddig. Akceptálom, hogy Szeged és Debrecen nagyobb áldozatokat tudott hozni, mint Pécs, de Pécs sokkal szegényebb, annak nincsenek nagy ingatlanai, és éppen a szegényebb, elhagyatottabb gyermeket kell jobban gondozni, mint a jobbmóduakat és a gazdagokat. Éppen ma olvastam a Pesti Hírlapban a kultuszminiszter úrnak egy leiratát a szegedi városi tanácshoz, amelyben kifejti azt a törekvését, hogy a Ferenc József tudományegyetemet oly módon akarja elhelyezni, hogy ezzel előbbre vigye Szeged város képének nagyvárosi irányban való továbbfejlesztését. Szegeden nagyszerű, pompás építkezések folynak, Debrecenben hasonlókép. Mi nem irigyeljük tőlük, sőt helyesnek és szükségesnek is tartjuk, csak ugyanezt a mértéket kérjük a Dunántúl számára is. (Ügy van! a szélsőbaloldalon.) A Dunántúlnak és Pécsnek történelmi joga van ehhez. Azonkívül Pécs nagyobb kulturmissziót teljesít, mint Szeged és Debrecen. Szeged valamikor, t. miniszter úr — hiszen én is ott jártam iskolába — valósággal kulturmissziót teljesített, amidőn meg volt az a Hinterlandja, a Bácska és a Bánát, amelynek svábjai odaözönlöttek és ott tanultak meg, az ottani gimnáziumokban és konviktusokban magyarul és ott nevelték őket magyar szellemre. Sajnos, Szeged elvesztette ezt a Hinterlandját. Elnök: Kérem képviselő úr, méltóztassék beszédét befejezni. Klein Antal: Kögtön befejezem. De Pécsnek még ma is megvan a Hinterlandja, mert Baranya és összes németsége oda gravitál. Azonfelül pedig még egy érvet hozok fel: nemcsak Tolnából és Baranyából, hanem — amint az ottan beiratkozott tanulók lakóhelyeiből kitűnik — az egész Dunántúlról özönlenek Pécs felé. Annak felismerése mellett tehát, hogy Pécs eddig — sajnos — nagyos keveset kapott a kultuszkor-