Képviselőházi napló, 1927. XXII. kötet • 1929. június 07. - 1929. június 28.

Ülésnapok - 1927-308

138 Az országgyűlés képviselőházéinak úr néhány ilyen polgári iskolát már meg is szüntetett A polgári iskolák helyett szerintem talán jobb volna a gazdasági iskolák vagy az önálló gazdasági népiskolák számát szaporítani. A felsőkereskedelmi iskolák, mondhatnám, feles számban képeznek a mai gazdasági élet számára vezető embereket, de ezzel szemben a hazai kisiparosság és kiskereskedelem érdekeit szolgáló tanonciskolák nem részesülnek érdemük szerinti kellő támogatásban. Én éppen a kisiparosság és a kiskereskedelem érdekében sürgetném a tanonciskolák fokozottabb támogatását. Sohasem volt fontosabb, hogy épérzékű és egészséges egyéneket neveljünk, mint éppen a mai korban. Az iskolák egészségügyének szem előtt tartására is bátor vagyok szíves figyelmüket felhívni. Túlzsúfoltak az óvodák, az elemi iskolák, sok helyen a középiskolák is és az internátusok is, éppen ezért fordulnak elő sűrűbben a,

f fiatalság között tüdőcsúcshurutos megbetegedések. A tuberkulózis elleni küzdelmet is már az óvodában kellene megkezdeni és az iskolát is be kellene állítani a tüdőtuberkulózis elleni küzdelem szolgálatába. Szükséges volna, hogy az internátusok minél bővebb ellátást és javadalmazást kapjanak, hogy az ifjúságot jól lehessen táplálni. Higiénikus szempontból fontos lenne, hogy mint a nyugati kultúrállam okban, fürdő és fogászat legyen az iskolák mellett. Például Svájcban az elemi iskolákban a fürdés az órarendbe van felvéve. Örvendetes, hogy a gödöllői járásban már van iskolai fogászat és csak elismeréssel emlékezhetem meg a székesfőváros iskoláiról is, ahol ez szintén már régebb idő óta be van vezetve. Az iskolán kívüli népművelés terén örvendetes eredmények látszanak. Ennek köszönhető, hogy a községek vetélkedve versenyeznek kultúrházak, népházak építésében. Rendkívül nagy szolgálatot tesznek az iskolán kívüli népművelés könyvsorozatai, amelyeknek további kiadására érdemes lenne minél több fedezetet előteremteni. Az analfabéta tanfolyamok szaporítása ugyancsak nagyobb pártfogást érdemelne. Igen jól beváltak a népművelési előadások. Tapasztalatból tudom, t. Képviselőház, hogy a falu népe örömmel megy ezekre az előadásokra és a falvakban is az arra alkalmasak mindig örömmel vállalkoznak ilyen előadások tartására, amelyek a falu népének egyhangú életébe a téli hónapokban bizonyos változatosságot visznek be. Éppen ezért nagyon jó lenne ezeket az előadásokat a falu népe szempontjából és a falu népe érdekében minél intenzívebben megszervezni. A tanítóképzés is szerintem némi tekintetben az újabb korban reformálásra szorul. Talán túlságosan elméleti; " gyakorlatibbá kellene tenni. Kívánatos lenne az is például, hogy a tanítónők túlnyomó részét ne Budapesten képezzék ki, .mert ennek azután az a következménye, hogy rengeteg tanítónő Budapesten akar elhelyezkedni. Mi fővárosi bizottsági tagok, akik a közoktatásügyi bizottságban benne vagyunk, tudjuk a legjobban, hogy egy-egy állásra százan és százan pályáznak. Az sem lenne helyes, ha a tanítónőképzés olyan. helyeken volna, amelyek minden művelődési alkalomtól távol vannak, éppen ezért a legmegfelelőbb lenne a tanítónőképzőket nagyvárosok közelében elhelyezni. Már a tanítóképzésnél gondoskodni kell arról, hogy már a jelöltek megszeressék a falut és örömmel és szeretettel menjenek a faluba a pedagógia szolgálatában. A tanítónak kell a népét a jó sajtóhoz és a jó könyvekhez szoktatni. Kívánatos 308. ülése 1929 június 10-én, hétfőn. lenne, hogy a jelöltek is ebben már megfelelő kiképzést nyerjenek. Ezért a tanítóképzőknél is kellene népkönyvtárakat és olvasótermeket is rendszeresíteni, amelyekben azután a környék lakói a megfelelő jó könyvekhez juthatnának, Egy igen találó hasonlatot hallotam egyszer, amely végtelenül megragadta a lelkemet. Ez a hasonlat a tanárról szól. A tanár olyan, mint egy égő gyertya, amely midőn világít, saját magát emészti fel. Ez tökéletesen így van. Becsüljük meg tehát a tanárt. (Ügy van! Ügy van!) Az 1912. évi nyugdíjtörvény minden ágazatbeli és főiskolai képesítéshez kötött foglalkozással bíró tisztviselő szolgálati idejét 40 esztendőről 35-re szállította le, ugyanakkor pedig a tanár szolgálati idejét 30 évről 35 évre emelte fel. Amíg tehát az új nyugdíjtörvény minden tisztviselői ágazatnak ingyen adta előnyét, mert lakbérjárandóságot is biztosított és ezt a szolgálati időnek öt évvel való megrövidítésével is tetőzte, addig a tanárnak a nyugdíjtörvény előnyeit szolgálati éveinek öt évvel való meghosszabbításával kellett megfizetnie, amely ezután még természetesen az előlépésben is sok esetben hátráltatta. Ez azután nemcsak a tanár, de az iskola szempontjából is káros, mert a 30 éves szolgálati időt nem a tanárság kedvéért állapították meg régen nagyszabású kultúrpolitikusok és államférfiak, hanem egyenesen az iskola érdekében; mert lehetővé akarták tenni azt, hogy az iskolában lelki éberségük és erejük teljességében lévő egyének munkálkodjanak, a munkába belefáradt, szellemileg többé nem fogékony és a gyermeki lélekhez alkalmazkodni nem tudó elemek pedig idővel kicserélhetők legyenek. Ez tehát nem is annyira a tanárság személyes és anyagi érdeke volna, hanem egyenesen közoktatási szakkérdés. Bátorkodom tehát erre az igen t. miniszter úr kegyes és szíves figyelmét felhívni. A tanárság előmenetele, amint méltóztatnak tudni, a széniumos rendszer szerint történik, amely rendszer bizonyos előnyökkel jár is és amelyért a tanárság többé-kevésbbé hálás is. Ez a rendszer is bizonyos korrektívumokra szorul azonban, mert helytelen dolog pl. az, hogy egy tanár nem mehet soronkí vül előre. Soronkívül csak akkor mehetne előre, ha mondjuk igazgatónak kinevezik. Jó, de igazgató csak annyi van, ahány iskola van. Ezen tehát valamiképpen változtatni kell. A 9000/1927. M. E, sz. rendelet csak arra ad jogot az igen t. miniszter úrnak, hogy az egyes fizetési osztályok közti időt meghosszabbítsa, arra azonban nem ad jogot hogy megrövidítse vagy pedig arra, hogy egy tanárt soronkívül előléptethessen. Ez tehát a tanárságra nézve mindenképpen sérelmes és ezt valamiképpen korrigálni is kellene. Ezenkívül bátor vagyok az igen t. miniszter úr jóindulatába ajánlani a helyettes tanárok ügyét. Havi 134 pengőből megélni nehéz dolog és egy-egy ilyen helyettes tanár sokszor évekig vár a kinevezésére. Aránylag sok a főiskola és sok a középiskola is az ország mai helyzetében; sok a diplomás munkanélküli is. Ezt mi, fővárosi képviselők tudjuk a legjobban, mert hiszen a diplomás munkanélküliek elsősorban minket keresnek fel azért, hogy valamely állásba bejuttassuk őket. Az is bizonyos, hogy doktori diplomával vagy felsőbbiskolai képzettséggel rendelkező villamoskalauzok, villamosvezetők, fővárosi altisztek, szóval nem a diplomájuknak, képzettségüknek megfelelő állásban lévő egyének is vannak. De hát elvégre is a munka nem szégyen, és bennem él a hit, hogy majd ütni fog az óra, amikor ezek a diplomás munkanélküliek meg