Képviselőházi napló, 1927. XXII. kötet • 1929. június 07. - 1929. június 28.
Ülésnapok - 1927-308
118 Az országgyűlés képviselőházának 308. ülése 1929 június ló-én, hétfőn. lyeket az előadó úr beszédében felhozott, főleg a szakiskoláik kérdésével, a gyógyítva nevelő iskoláik kérdésével, valamint az iskolánkívüli nevelés kérdésével, továbbá a rádiónak és naptárkiadásnak kérdésével. Mindezek olyan kérdések, amelyek maguk is megérdemelnék, hogy a^ rendelkezésünkre álló félóra ezekkel kitöltessék, sajnos azonban, erre nekünk mód az új házszabályok szerint nem adatik. Kénytelen vagyok úgyszólván csak egyetlen témára öszszesűríteni mondanivalómat. A kultusztárca eddigi vitáiban mi már bebizonyítottuk azt, hogy pártom éles politikai szembenállása ellenére is, mindig tisztelettel adózik annak a törekvésnek, amely bármely politikai meggondolásból és bármely más világszemlélet szolgálatában is, az iskolákat szaporítja, iskolákat állít. (Ügy van! a szélsőbaloldalon.) Most azonban már azt kell mondanom és be kell vallanom, hogy ezentúl ezt a tiszteletet a szándékok iránti tiszteletnek vagyok kénytelen minősíteni, mert a kultuszminiszter urat is utóiérte a Magyarországon a kultúrát foltozni és fejleszteni akarók közös sorsa, hogy terveik süket fülekre találtak és megvalósítása, legalább azon a területen, amelyet én reklamálok, messzebb van mint valaha. Ez a nyolcosztályos népiskola kérdése. A nyolcosztályos népiskola megvalósítását az alkotmány végleges és ideiglenes tényezői egyaránt követelik, hiszen házhatározat és miniszterelnöki ellenjegyzéssel ellátott kormányzói kézirat is szól a nyolcosztályos elemi népiskola létesítéséről, mégis azt ikiell látnunk, hogy az az agrártársadalom, — kisgazdáik és nagybirtokosok együttvéve — amely a csiborpatkolásnak én szerintem nyegle jelszavát kitalálta, ugyanakkor elkeseredett és a jelek szerint sikeres harcot is indított a falunak iskolája, a nyolcosztályos elemi népiskola ellen. Óvják és óvni akarják a betűtől a libapász tort, a falu ingyen munkaereiét, jobban fé'nek a betűtől, mint valami járványtól... íMeskő Zoltán: Kicsoda fél?! Okos ember nem fél! — Malasits Géza: Ne kívánnák, hogy névleg nevezzük meg azokat az urakat! — Kabók Lajos: Mégis vannak, akik félnek. Valószínűleg azok nem okos emberek! — Meskó Zoltán: Azok rosszul teszik!) Elnök: Csendet kérek! Kéthly Anna: ... és hozzá akarják segíteni a Dózsa Györgyöknek guvarnementálissá szeli dűlt utódiait ahhoz, hogy a kultúra világossága lehetőleg ne hatolhasson be a falusi házak ablakain. Mert miszerintünk a nyolcosztályos elemi népiskola ügye a falu iskolájának ügye, hiszen a város, főleg a nagyváros, részben megoldja a kérdést azzal, hogy iobb vagy rosszabb, néha kevés néha elég iskolát állít a városi szegényember gyermeke számára; megoldja ezt részben maga az ipar is azáltal, hogy a maga jól felfogott érdekében igyekszik az ifjúmunkások kultúrstandard-jét minél magasabbra emelni, hiszen ma már számos olyan iparág van, ahol a négy középiskola a tanoncfelvételnek elengedhetetlen előfeltétele. Ennél a kérdésnél meg kell ugyan jegyznem azt is, hogy csak általában igaz az iparnak a kultúrával szemben ilyetén való állásfoglalása, mert még mindig vannak iparágak, amelyeknek bázisa egyenesen a kvalifikálatlan gyermekmunka, azok a gyárak, amelyeknek helyisé íréiben külön búvóhelyek vannak az iskolaköteles sorban levő gyermekek számára az iparfelügyelői látogatások tartamára, ahol elrejtik azokat a gyermekmunkásokat, akiket azután másnap lelkes hangulatban visznek lelkes gyülekezetekre, hogy lelkesen csatlakozzanak a Reviziós Ligához. A másik és ennél átfogóbb kifogásom az, hogy az iskolakötelezettség és az iskoláztatási lehetőség csak akkor érvényesülhet igazán, ha hozzá olyan gazdasági viszonyok járulnak, amelyek felmentik a szülőket a gyermekmunka igénybevétele alól, vagy pedig olyan szociálpolitika van, amely ha nem tud a baj gyökerére hatolni, legalább a tünetek következményeitől menti meg a munkásságot. Egyszóval a város iskolaügye hasonlíthatatlanul kedvezőbb, mint a falué, nekünk tehát, akiknek az a feladatunk, hogy lehetővé tegyük, hogy az elmaradott utolérje az élen haladókat, elsősorban és mindenekfelett a falu iskolájának ügyéért kell síkra szállnunk akkor, amikor a nyolcosztályos elemi népiskola sorsát firtatjuk és megvalósítását a közoktatásügyi tárca minden költségvetésének tárgyalásánál újból és újból ismételve követeljük. Ha mi a követelés hiábavalóságán talán kétségbeesnénk, ha kiáltásunk rövidebb időre talán elhallgatna, akkor itt volt most egy ragyogó alkalom, amikor politikailag tőlünk holdltávolságnyira állók -békés gyülekezete szögezte \& t magát a magyar falu iskolaügyének kiépítése mellé, és ez a falufejlesztési kongresszus volt. (Úgy van! Ügy van!) Tanácskozásain nemcsak nemzetközi udvariasságok, nemcsak nemzetközi, egymás érdemeit kiemelő szólamok hangzottak el, hanem úgy magyar, mint külföldi részéről leszögezték magukat a szakemberek a kulturális demokrácia, a minél szélesebbkörü népoktatás mellé. (Ügy van! Ügy van!) Ezen a kongresszuson, a falufejlesztési kongresszuson, amelyen hét nemzet szónjokai beszéltek a népoktatás szükségességéről, csak mellesleg- jegyzem meg, szó esett itt, mégpedig igenlő értelemben, a politikai demokráciáról is, persze abban a prius posterius sorrendben^ amelyet a kultuszminiszter úr egyik cikke, úgy látszik, az egész magyar pedagógiai világra kötelezőleg kiszabott. '•'. V Bennünket azonban ebben a pillanatban csak • a kulturális demokrácia érdekei. Állapítsuk meg tehát, hogy ezen a kongresszuson is kifejezésre jutott az,, hogy a szocialista oldalról követelt és az alkotmányos tényezők által appro bált kultúrakiterjesztés a szakembereknek is ügye és követelése. Már most. ha ez így áll, akkor meg kell néznünk újból éls újból, hogy miféle akadályokkal kell szembeszállamia a nyolc osztályú elemi népiskola követelőinek. És ha ezt a kérdést felvetjük, akkor három akadálycsoportot látunk ezzel szemben felsorakozni. Az egyik, amely egy tényleges akadály, az ellentétes érdekeknek a szembefordulása; a másik szintén egy valóságos akadály, amelylyel számolnunk kell, ez a politikai reakciónlak a falu felvilágosításától való húzódozása és félelme. (Éri Márton: Ez nagyon téves!) A harmadik akadálycsopoirt azonban már egy képzelt, a két első tényező által előhúzott és előráncigált akadály, és ez a gazdasági utalás, tudniillik az ezek szerint, hogy a magyar budgetben a nyolc osztályú elemi népiskola megvalósítására nem volna fedezet. Az első akadálycsoportról, a magyar agrártőkénjek Koppány-lázadásáról nemcsak én beszélek, hanem beszélt erről maga a kultuszminiszter úr i® annakidején egy igen nagy feltűnést keltő cikkében. (Úgy van! Ügy van!)
