Képviselőházi napló, 1927. XXII. kötet • 1929. június 07. - 1929. június 28.

Ülésnapok - 1927-308

112 'Az országgyűlés hepviselÖházándk erőkifejtéssel s önfeláldozással és a. maga nyo­morának, a maga keserves helyzetének feltáii'á­sával a nemzetközi ítélőszék előtt bebizonyí­tani azt, hogy Magyarországgal méltatlanságot, súlyos igazságtalanságot és embertelenséget követtek el, akkor ott kell állnia ennek, a régi nagy hagyományokon felépült és naggyá lett Magyaororszagnak a maga teljes erkölcsi és kul­turális integritásában, hogy a maga számára megbecsülést, elismerést éls hitelt tudjon sze­rezni. T. Képviselőház! Nem akarok ismétlésekbe bocsátkozni. Vissza mutathatnék kilenc esz­tendő keserves küzdelmeire és már megállapít­hatnám ennek a kérdésnek az evolúcióját is, hogy bizonyos korokon keresztül a numerus clausus kérdése minő más és más megítélés alá került. (Petrovácz Gyula: Már likvidálva van!) Igen t. képviselőtársam, engedje meg, hogy erre azt feleljem, hogy nincs likvidálva, mert nem az a lényeg, hogy a miniszter úr módosí­totta a numerus clausust és hogy e módosítás folytán bizonyos tekintetben az egyetemre most már jobban és könnyebben kerülhetnek fel olyan ifjak, akiket ki akartak onnan zárni, (Zaj a baloldalon.) hanem egyszerűen arról van szó, hogy ne legyen a magyar Corpus Jurisban olyan törvény, amely megöli a tan­szabadságot, ne legyen a magyar Corpus Juris­ban olyan törvény amely ellen minden kultúr­nemzet társadalmában averzió van. (Az elnöki széket Puky Endre foglalja el.) Én t. képviselőtársaimat a szélsőjobbolda­lon megkérem arra, üljünk már le egyszer ko­molyan és tárgyaljuk le egymás között ezt az ügyet, — miután ők ezt világnézeti alapon ke­zelik j- hogy vájjon mi haszna van ennek a nemzetnek ebből az egész numerus claususból? (Petrovácz Gyula: Nem a haszonért van!) Ha pedig letárgyaljuk, akkor ők is rá fog­nak jönni, hogy csak ártalom, és kár szárma­zik belőle (Bródy Ernő: A kereszténységnak is (klar!) és feltételezem azt is, hogy nemzeti ér­zésük azt fogja nekik diktálni, hogy ők is sür­gessék ennek a törvénynek megszüntetését. (Petrovácz Gyula: Ha nem lehet mindenkit 100%-ban, akkor arányosság szerint! — Gál Jenő: A kultúrából nem lehet kortesnótát csi­nálni!) T. Képviselőház! Mi ki vagyunk pellengé­rezve és kultúrpolitikai szégyenpadon ülünk mindaddig, amíg ez a numerus clausus érvény­ben van. Ez nem frázis, mert hiszen ezt azok a t. barátaim, képviselőtársaim, sőt a kor­mányzat felelős tényezői is és azok az előkelő közgazdasági és pénzügyi tényezők is megálla píthatják, akik a külföldön járva, mindenütt találkoznak azzal a kérdéssel: vájjon még min­dig érvényben van-e az 1920 : XXV. tcikk. (Fábián Béla: Amerikában is mindenütt kér­dezik!) Annakidején Apponyi Albert gróf a népszövetségi tárgyalások alkalmával az ide­gen államférfiakkal diskurálva, maga is szem­betalálkozott ezzel a kérdéssel. (Fábián Béla: De a kultuszminiszter úr is szembetalálkozott velő!) S azt hiszem, hogy a kultuszminiszter úr is, amikor kimegy külföldre, — mint aho­gyan gyakran meglátogatja a nagy nyugati kultúrállamokat, legutóbb Németországot lá­togatta meg — találkozik künn ezzel a kér­déssel, mert nem tudom feltételezni, hogy nem merülne fel ez a kérdés-, a miniszter úr maga is érzi tehát ennek a kérdésnek súlyosságát^ és jelentőségét. , : >•'•.„[' í 'HIT"! I 308. ülése 1929 Junius 10-én, hétfőn. Nem beszélek arról, hogy a numerus clau­sus ér vényib en maradásának és érvényb en tartá­sának a magyar gazdasági helyzetre nézve is milyen súlyos konzekvenciái vannak. Már többször említettem, hogy azok az egyetemi ifjak, akik így kiszorulnak a külföldi egye­temekre, a nemzeti vagyonnak milyen jelenté­keny részét viszik ki, mert hiszen őket ott el, kell tartani s ezért a szülők és a segélyakciók küldik ki a horribilis nagy összegeket nekik. De most az iskolai év vége felé már jelentkez­nek nálam a szülők, akik külföldön taníttatják gyermekeiket, — alkik már 2—3 év óta ott ta­nulnak — hogy a mai súlyos gazdasági hely­zetben tovább nem tudják őket taníttatni. Két­ségbeesetten jönnek hozzám, mondván: Nem bírjuk, nem tudjuk künn tovább taníttatni a mi tisztajeles, kitűnő, szorgalmas .gyermekein­ket, mert közben, idehaza annyira leromlott gazdasági helyzetünk, hogy azt a szerény ösz­szeget sem tudjuk már elküldeni nekik, amely­lyel eddig igyekeztünk alátámasztani tanul­mányaikat. Most csak emlékeztetem a miniszter urat arra, hogy a múlt tanév elején igen áldatlan küzdelem folyt itt le, amelybe én belekerültem azért, mert megéreztem és kötelességemnek tartottam, hogy valami módon segítsek a rossz, kegyetlen törvény által teremtett hely­zeten. Mnthogy ebben a vonatkozásban bizonyos megértésre találtam a miniszter úrnál, sike­rült is színtiszta jeles egyetemi hallgatóknak egy részéit felvétetni az egyetemre. Micsoda felzúdulás támadt ebből! Micsoda pergőtűzbe került az a jószándék, amely engem vezetett, mennyire félremagyarázták szokat a lépése­ket, amelyeket ebben az irányban tettem! Hi­szen később a miniszter úr maga is felelőssé tett engem azokért az egyetemi tüntetésekért és zavargásokért, amelyek ezeket a felvétele­ket kísérték. Szomorú dolog, ha a politika beleavatkozik a legfontosabb kulturális kérdé­sekbe. Én, aki mindig mérsékelten kezeltem ezt az ügyet és aki mindig figyeltem, hogy fel ne boruljon a rend, hogy a magyar konszolidáció nehezen megszerzett hírneve fel ne boruljon és a külföld előtt ne statuáljunk megint olyan példákat, hogy itt anarchikus társadalmi élet van mondom, én kerültem a legkritikusabb és a legferdébb helyzetbe, azért, mert egy jószán­dékú akció élére álltam, amelynek élére állni köteles voltam, mert a szülők, -erre felkértek. Maga a miniszter úr mondotta rólam, az egye­temi ügyek specialistájáról — amint elneve­zett engem — hogy én okoztam az egyetemi rendzavarásokat. Előre felhívom a t % minisz­ter úr figyelmét arra, hogy azok a súlyos je­lenségek, amelyek a múlt év augusztusa vé­gén és szeptemberében felmerültek, ismétlődni fognak és már most prevenciót kell valahogy találni arra, hogy ezek ne fordulhassanak elő. Én hiszem, hogy az egyetemeiken már helyre­állott a nyugalom s hiszem, hogy magának az ifjúságnak tanuló és dolgozó része, amely előtt én a legnagyobb tisztelettel hajlok meg és amelyet a szívemhez ölelek — mert ez a ma­gyar ifjúság a jlövő minden ígérete és remény­sége — megérzi a maga kötelességéit ezekben a nehéz időkben és összeforrva együttes nem­zeti érzésben igyekszik elősegíteni azt^a törek­vés^ hogy Magyarország végre odaállhasson az egész kultúrvilág elé mint teljesen integer, régi, nemes hagyományaiban sebzetten és^ a tanszabadságot az egész vonalon érvényesítő kultúrország. Borzalmas elgondolni, hogy

Next

/
Oldalképek
Tartalom