Képviselőházi napló, 1927. XXI. kötet • 1929. május 22. - 1929. június 06.

Ülésnapok - 1927-297

Az országgyűlés hépviselöházánaJc 297. közegek azonban nagyon sokszor tévedtek a felülvizsgálatnál is, úgy, hogy ezt nem lehet másképpen orvosolni, csak egy új felülvizsgálattal. A referens urak nagyon sokszor abba a kellemetlen helyzetbe kerülnek, hogy nem tudják megállapítani azt a 75 és 100%-os rokkantságot, amelyet különben meg kellene állapítani az iratokból; nem tűnik ki a tényállás úgy, hogy arra rá lehetne húzni ezt a 75 vagy 100%-os rokkantságot. A miniszter urat arra kérem, hogy lehetőleg liberálisan kezeltesse ezt a kérdést és ott, ahol módja van rá, tényleg állapíttassa meg ezt a legnagyobb összeget, amely úgy is kicsiny öszsze s én azt hiszem, hogyha a 75 és 100%-os rokkantak száma egypár százalékkal emelkedni fog, az még nem borítja fel ezt a budgetet sem, amelynek keretei most a miniszter úr részére adva vannak. A hadirokkant-otthon kérdésével is kívánok egy-két szóval foglalkozni. Ez igen szép intézménye az államnak. A IX. kerület külső részén van; én ugyan ezt a helyet nem tartom megfelelőnek, valamikor kaszárnya volt, a vártüzérek laktanyája volt, ott a környéken igen bűzös gyárak vannak, úgyhogy a levegő nem egészen jó, azonban tudom, hogy abban az időben más hely nem állott rendelkezésre és meg kellett ragadni az első alkalmat, hogy végre hozzáfogjanak a hadirokkant-otthon kérdésének megoldásához. Ez meg is történt. A népjóléti miniszter úr igen szép összeget áldozott a múlt esztendőben is arra, hogy lakályossá tegye a hadirokkantak otthonát. Sajnos azonban, ez az összeg nem volt elegendő és az az összeg sem elegendő, amelyet ebben az esztendőben fog adni a népjóléti miniszter úr. A t. népjóléti miniszter úr a jövőben is ott akarja fenntartani ezt a hadirokkantotthont, miután már nagyobb összegeket vitt bele, nem is volna célszerű, ha elvinné és nem hiszem, amit most egyesek korportálnak, hogy ezt a laktanyát visszakérik és a hadirokkantakat onnan kitennék. (Jánossy Gábor: Hová tegyük őket?) Nem hiszem, hogy ez megtörténhetik, éppen ezért arra kérem a népjóléti miniszter urat, hogy jövőben lehetőleg nagyobb összeget adjon ennek az otthonnak a számára. Ott a legsúlyosabb betegek vannak ellátva és én kötelességszerűleg kell, hogy megemlítsem azt az igazgatót, aki ennek élén áll, aki egész lelkével és szívével a hadirokkantak segítségére van és ha anyagi segítséget sokszor nem is tud adni, azonban megnyugtató, szeretetteljes szavaival sokszor meg tudja nyugtatni azokat a kedélyükben megtámadott lelkeket, akik ebben az otthonban vannak. Arra kérem tehát a miniszter urat, hogy az ő szerető gondoskodását tovább is tartsa fenn ezzel a hadirokkant-otthonnal szemben és mindent, amit meg tud tenni, tegyen meg a hadirokkant-otthon érdekében, mert ott olyan emberek vannak, akiknek életéből alig van valami hátra, teljesen elroncsolódott, lerongyolódott emberek, úgv testben mint lélekben, akik megérdemelnek minden szeretetet, amellyel el tudjuk halmozni őket mi, akik minden áldozatra kell, hoffy készek legyünk ezekkel az emberekkel szemben. A másik kérdés, amivel foglalkozni kívánok, a lakáskérdés. Két évvel ezelőtt voltam bátor már a miniszter úr figyelmét felhívni a Mária Valéria- és a Zita-telepre. Nem kell bővebben előadnom, hogy milyen helyzetben vannak ezek a telepek, ahol a legszegényebb emberek laknak. Ezek a telepek nem is arra a célra készültek, ho""

7 lakásul szolgáljanak: barakkok voltak és na"-v költséggel kellett ezeket átalakítani. Ma is kijelentem, hogyha előre láttuk volna ülése 1929 május 23-án, csütörtökön. 51 ezeket az eseményeket, akkor talán nem foglaltunk volna állást a mellett, hogy ezek lakásokká alakítassanak át, nem hittük azonban magunk sem, akik résztvettünk úgy a városnál, mint az államnál az ügyeknek intézésében, hogy olyan hosszú ideig fog tartani ez a szerencsétlen állapot, amelyben mi még ma is vagyunk. Ezek a lakások nem felelnek meg lakások céljára és a miniszter úr igen sokat költ ezekre a lakásokra, hogy némiképpen lakhatók legyenek. Azokba beesik az eső, teljesen nedvesek a falak állandóan, a csúznak és egyéb betegségnek egész tanyái. Á helyzet mégis az, hogy az emberek tolakodnak oda, mert nem tudnak máshol lakni. A legszegényebb emberek mennek oda, de a bérösszeg, amelyet a népjóléti miniszter úr megállapított, túlságosan magas. Ezeket az összegeket sem tudják ezek a szegény emberek megfizetni és most ott állanak, hogy a kilakoltatások egész tömege indult meg ellenük és Sashalom: i akarják kitelepíteni őket. (Erdélyi Aladár: A Károlyi-palota megvétele ; helyett lakásokat kellett volna a városnak építeni! — Jánossy Gábor: Tökéletesen így van!) Amenynyiben lehet, állítsa meg a miniszter úr ezeket a kilakoltatásokat, ne tegyék ki ezeket a szegény embereket ezekből a nyomorult lakásokból. Igaz., hogy nagyon sokan el vannak maradva a bérrel, talán egy-két évi bérrel is hátralékban vannak, azonban ha kell, hozza meg az állam azt az áldozatot, hogy engedményeket ad nekik. Ezek az emberek akarnak fizetni, de nem tudnak, mert ezeknek a szegény embereknek nincs munkájuk, nincs annyi keresetük, hogy az eleimet meg tudják keresni és ezért nem tudják a lakást sem megfizetni. (Erdélyi Aladár: Miért nem épít a város lakásokat!) A város miért nem épít lakásokat? En azt mondom, hogyha valaki többet tudna csinálni a városnál, mint amennyit ez a városi adminisztráció és ez a városi tanács csinál, az álljon elő és mondja meg, miként lehetne, mert a város minden áldozatot meghozott a lakásinség enyhítésére is. öriási Öszszegeket vitt bele ez a város, hogy megfelelő jó lakásokat építsen. (Jánossy Gábor: A Károlyi-palota vételárából tetszett volna jó lakásokat építeni, azt mondja Erdélyi barátom.) A Károlyi-palotára is szükség volt, méltózj tassék megnyugodva lenni. Ha közelebbről látná Jánossy igen t. kénviselőtársam azt a küzdelmet, amelyet mi folytatunk a fővárosnál is, hogy rendes és normális viszonyokat teremtsünk, akkor nem tenne ilyen kijelentést. (Jánossy Gábor: Nem én tettem, Erdélyi barátom tette!) A Károlyi-palotára éppenúgy szükség volt, mint arra a Kisfaludy-utcai vagy Haller-utcai bérházra, amelyet nagy áldozattal építtetett fel a főváros. Nem méltóztatik ismerni a körülményeket, hogy a IV. kerületben park egyáltalán nem állott rendelkezésre. Azt bizonyára méltóztatik koncedálni, hogy gyermekeinknek levegőre van szükségük, és nem lehet a gyermekeket hat és nyolc emeletes bérpalotákban nevelni éis tartarii, azoknak ki kell menni egy parkba, ahol játszani is tudnak. Ezért volt szükség a Károlyi-palotára. Éln ma is azt mondom, hogy a főváros a legjobb üzletet csinálta a Károlyipalota megvételével. (Rothenstein Mór: A kormény kényszerítette a várost, hogy vegye meg!) Ha nem kényszerítette volna, akkor is meg kellett volna vásárolni, mert igen jó üzletet csinált ezzel a főváros. Bármikor kétszeres áron el tudná adni, ha azért vásárolta volna mag-, hogy eladja. (Jánossy Gábor: Rendben van!) E kiruccanás után teOaát arra kérem) a nép-